Egy eszményi közösségről gondolkodtam, olyanról, ahol szívesen élnék.
Ebben a közösségben nem fordulhatna elő, hogy
- a magányos ember Szenteste felakasztja magát bánatában, mert a társak felajánlanák neki, hogy töltse velük az ünnepet (és az év többi napján sem hagynák, hogy felülkerekedjen rajta az elkeseredés)
- a gyermekágyas fiatalasszony segítség híján, kétségek közt depresszióba esik, mert a közösség tapasztaltabb asszonyai segítenének neki mind a háztartásban, mind az újszülött körül, de lelki támaszt is nyújtanának
- idős emberek éhen halnak vagy megfagynak tüzelő híján a saját lakásukban (a többiek juttatnának nekik élelmet és fát)
- az egyedül élő beteg – miután elesett, és nem bírt önerejéből felállni – 2 nap kínlódás után saját vizeletében fetrengve szomjan hal; mert a szomszédok azonnal megnéznék, hogy mi van vele, miután délig nem látták még kijönni a házából
- az erőszakos ember egy vita hevében agyonveri valamelyik családtagját, mert a szomszédok – magánélet szentsége ide vagy oda – még idejében beavatkoznának, hisz nem tűrhetik, hogy ilyen tragédia megessen (hányszor lehet hallani, hogy a közelben lakók rendszeresen fültanúi voltak egy-egy család verekedésének és valamelyik tag halálának…)
- valaki külső segítséget kér egy munkához, hiszen szinte minden tevékenységet kalákában végeznének el, a közösségen belül.
Úgy látom (legalábbis remélem), hogy a társadalomban megvan az igény az összetartásra és az önfenntartásra, az eszményibb működésre. Vannak nagyon dicséretes kezdeményezések, például az Otthon segítünk mozgalom (nem tudom, hogy működnek-e még), ahol lelkes, tapasztalt önkéntes asszonyok frissen szült (számukra idegen) fiatal anyákat keresnek fel, és ellátják őket tanácsokkal, de akár gyakorlati segítséget is nyújtanak nekik.
Szintén civil kezdeményezés a komatál intézményének felélesztése; a hagyományos paraszti társadalomban a komatál a közeli ismerősök ajándéka volt a gyermekágyas asszonynak; komaasszonyok, rokonok vittek főtt ételt az anya családjának, hogy legalább a főzés alól mentesítsék őt, de az apróbb ház körüli munkát is elvégezték, ami épp a látogatáskor adódott. Szóval hallottam már, hogy több közösségben is beosztják egymás közt, hogy mikor ki visz enni az anyatárs családjának.
Olyanról is hallottam már, hogy az összetartó faluközösség tagjai saját tanulócsoportot működtetnek, ahol a gyerekek a hét minden napján más és más családnál vannak. Így a gyerekek bepillanthatnak az egyes családok szokásaiba, ezen kívül minden helyen mást és mást tanulnak (állatorvos családfőtől biológiát, fafaragótól kézművességet, villanyszerelőtől fizikát, nyelvtanár anyától németet, közgazdásztól matematikát, más énekel vagy mesél nekik).
Sárközi asszonyok karikázója – mindenki egyformán fontos
Ha a közösségek még ma is így működnének, akkor nem lenne szükség állami szociális ellátó intézményekre, például
- idősgondozásra – mert a nagycsaládon belül jó eséllyel mindig lenne olyan, aki gondoskodni tud az öregekről
- napközbeni gyermekellátásra – hisz megoldott lenne a gyermekfelügyelet vagy a családon belül, vagy a közösség kereteiben
- helyettes szülőkre (ők a krízishelyzetbe került családok gyerekeit, amíg a szülők pl. betegség miatt akadályozva vannak a feladataik ellátásában, ideiglenesen befogadják a saját otthonukba) – az ilyen gyerekeket családon/közösségen belül elhelyeznék
- gyermekjóléti szolgálatra – ha lenne is gyermekveszélyeztetés, remélhetőleg a közösség kordában tartaná a veszélyeztetőt
- családok átmeneti otthonára, anya- és gyermekotthonokra – mert a bajba került család/anya/gyerek otthonra lelne a közösségen belül
- állami gondozásra – az elárvult gyereket a családtagok nevelnék fel
A racionálisan gondolkodók számára ez az elképzelés az ideális közösségről bizonyára utópiának tűnik.
almameter 
De mivel ezek az intézmények vannak (idősgondozás, családsegítő…stb) ezért a legtöbben úgy vannak vele, hogy róla már úgyis lenyúzták a megfelelő bőrt a sok adóval és járulékkal,tehát az egyén megtette, amit megkívánt a haza, a többi az intézmény dolga, mert mire fizetünk akkor annyit??? Ördögi kör ez… Amíg fizetünk, elvárjuk, hogy abból segítsenek, és amíg segítenek, nem érezzük kompetensnek magunkat. De talán – ha játszhatok én is egy kicsit a gondolattal – nem is a járulékok csökkentése lenne a megoldás, hanem a szociális ellátórendszer megszüntetése… Érdekes gondolat. Eszembe jutnak a “szegény cicákat” féltő elszánt állatvédők… akkor majd “szegény öregek” és “szegény kismamák” lennének, akikről nem gondoskodik senki még papíron se. Akkor talán jobban felébredne a segítés vágy… vagy a szegény öreg nem ér annyit, mint a “szegény cica”? Remélem, és hiszem, hogy igen. A védtelenség kiváltja az emberből a segítőszándékot.
És képzeld, el, mi lenne, ha nem lenne nyugdíj…!
Az emberek talán több gyereket vállalnának, hogy legyen, aki eltartja majd őket idős korukban.
Hát valahogy így :o)
Pár hónapja felröppent az a hír, hogy több nyugdíjat kapna majd az, akinek több gyereke van. Amellett, hogy a megvalósítás szerintem nonszensz, azért mégiscsak kellemes érzéssel töltött el, hogy ha most nem is, de valaha egyszer majd értékel a társadalom. Erre mi történik??? A facebookon a szingli utazgatós, bulizós ismerőseim felháborodott posztokkal árasztották el az üzenőfalat. Teljesen ledöbbentem… még ezt is sajnálják tőlem 😦
A Szegény Dzsoni és Árnikából a tizenkét testvér jut eszembe… ismered a mesét?
Arra gondolsz, mikor rájönnek, hogy segíteniük kell a cipekedő testvérüknek, mert mindannyiuknak úgy a legkönnyebb?
Nalunk is rajottek a gyerkocok, hogy ha egyutt dolgozunk valamin akkor mindenkinek konnyebb es utana nagyobb az orom. Csodalkoznak is amikor az egyke gyerekek nem veszik eszre magukat. Mas vilag.
Hajjajj, én is egyke vagyok, és tanúsíthatom, hogy ez így van.
Nálunk, Székelyföldön hasonlóak voltak a faluközösségek az általad megálmodott közösséghez. Régen itt kalákába építettek házat, csűrt, kalákába kapáltak, arattak, disznóvágáskor összegyűlt 3-4 asszony, együtt dolgozták fel.
Nem állítottam, hogy nem létezett ilyen; igazán szerencsés az, aki megtapasztalhatta az ilyenben való létet! Mondd, hogy még szervesen működnek az ilyen közösségek!