2013.02.28 – Gondolatok a babahordozásról

A múltkor két utastársam beszélgetésére lettem figyelmes a buszon, közvetlenül a közelemben, miközben szorongtam hátamon a mei-tai-jal (és benne a kicsivel).

– Jaj, nézd már, itt van egy gyerek idekötözve! – (a hátamon hordozott babára gondol)

– Te jó Isten, hogy néz ez ki! Szegény kisgyerek, egyem meg a szívét! Kap ez egyáltalán levegőt?

– Nem kéne szólni az anyjának, hogy mindjárt megfullad a gyerek?

– Á, hagyjad, ezek a mai fiatalasszonyok nem viselik el a jó tanácsot! – (érzem a felém áradó rosszallást)

Az ilyen, fejem fölött zajló, elítélő, tudálékos megjegyzések eleinte bosszantottak, de az idő múlásával egyre kevésbé érdekelnek. Gondolom, más is kapott már kéretlen, nem is mindig jóindulatú tanácsot idegenektől; hiszen a gyerekneveléshez (akárcsak a focihoz) mindenki ért, sőt, az ÉN gyerekemhez mindenki más jobban ért nálam.

Gondolataim a fenti esettel kapcsolatban:

A hordozóban szorosan az anyai testhez van lapulva a gyerek, de ettől még nem fullad meg, ahogy az anyaméhben sem fullad meg, pedig oda van csak igazán bezsúfolva!

Miért kell sajnálni azt a kisgyereket, aki az édesanyjához bújva szundikál?

Miért gondolják azt, hogy süket vagyok? Ha meg nagyon is jól tudják, hogy hallom az okfejtést, akkor mért nem veszik a bátorságot, hogy egyenesen hozzám intézzék a véleményüket?

Miért kell sajnálni azt a családot, aki a formatervezett, modern babakocsi helyett olcsó (hisz én magam varrtam) hordozót használ? Sokan azt hiszik, hogy azért hordozzuk a babát, mert nincs pénzünk babakocsira. Nem, nem a pénzhiány az oka, hanem az a meggyőződés, hogy így teszünk jót a gyereknek (és magunknak is).  A fenti esetben szereplő tanácsadók mit szóltak volna, ha még annyira se férnek fel a buszra, esetleg épp azért, mert a mi babakocsink foglalja a helyet? A hordozás egyik (nem a legfontosabb) előnye tehát az, hogy mérhetetlenül megkönnyíti a közlekedést. Magasan van a vonat lépcsője?  Kimaradt egy busz, és a következőre alig lehet felférni? Nincs rámpa az aluljáróban? Szűk lépcsőn lehet megközelíteni az önkormányzat panaszirodáját? A hordozóval könnyen legyőzhető akadályok ezek.

Nemcsak a közlekedés könnyebb így, hanem a mindennapi élet is. Aki nevelt már nyűgös, sírós gyereket, az biztos áldja azt az ősanyánkat, aki kitalálta a hordozást. Nekem szinte az életemet mentette meg: legnagyobb gyerekünk alig volt el magában, a kiságyat gyűlölte, ezért még az altatást is a kendőben végeztük. Szegény, mikor elcsigázottan meglátta a csíkos kendőt, szinte már a látványától elaludt! De a kendőnek volt köszönhető, hogy egyáltalán tudtam főzni, mosogatni, egyéb munkákat végezni (még kapáltam is).

Ha babakocsiban tolnám végig a gyereket egy hatsávos út mellett, szegény épp a kocsik kipufogójával lenne egy szinten, és azt a levegőt szívná be. Míg a hordozóban jóval feljebb van, szinte onnan veszi a levegőt, ahonnan a felnőttek (más kérdés, hogy az a levegő se tiszta).

A hordozás legnagyobb előnye persze az, hogy a gyerek az anyja szoros közelségében van, ez különösen kisbabáknál fontos a kötődés kialakulása miatt. Az anya járása elringat, szívdobogása megnyugtat, teste melegít. Hordozás közben csökken a stresszhormon szintje (a babáé), a hordozás stimulálja a bőrreceptorokat, érzelmi biztonságot nyújt, fejleszti a mozgás- és egyensúlyozó szerveket, jótékonyan hat az izomzatra, a csípőre, a gerincre (nem, nem csuklik össze a hordozóban a kicsi!). Nem elhanyagolható, hogy az anya számára is jótékony hatású!

Visszatérve a buszon utazó szakértőkhöz, akik felháborodva, félhangosan kijelentik, hogy „a mi időnkben nem találtak ki ilyen hülyeségeket!”… De igen, kitaláltak; a babahordozás nem a XXI. század találmánya; mióta világ a világ, az anyák testükön hordozzák a gyermekeiket. (A főemlősök is így hurcolják magukkal kicsinyeiket, csak nekik könnyebb dolguk van: az utódnak fogóreflexe, az anyának szőre van, amibe a kicsije belekapaszkodhat, így nincs szükségük semmilyen eszközre. És ráadásul a többi majom sem szól bele ebbe…) Babahordozás volt már az ókorban is (az Attila király és az özvegyasszony című mondában feljegyezték, hogy a hunok elől menekülő anya legkisebb lányát a hátára kötötte egy kendőben), a középkorban (mint látható a fenti, tatárjárást ábrázoló  fametszet előterében), és még a XX. században is, a hagyományos paraszti világban.

Azoknak a népeknek, akik még harmóniában élnek a természettel, teljesen hétköznapi látvány a gyermeket hordozó anya (apa, nagyobb testvér, nagyszülő), ott senki nem kiált a gyermekjóléti szolgálatért, ha batyuban szuszogó babát lát.

A következő képekkel azt szeretném szemléltetni, hogy aki nem idegenkedik a babahordozástól, annak a természetjárás örömeiről se kell lemondani, annak kinyílik a világ.

(Ha valakit érdekel, elolvashatja egy régebbi bejegyzésemet is ebben a témában, a címe: Szerelmünk gyümölcse a fán.)

Ezen a sziklán nehezen tudtuk volna áttolni a babakocsit

Ezen a sziklán nehezen tudtuk volna áttolni a babakocsit

A Rám-szakadékot is ki kellett volna hagynunk, ha ragaszkodunk a babakocsihoz

A Rám-szakadékot is ki kellett volna hagynunk, ha nincs hordozónk

Advertisements

25 thoughts on “2013.02.28 – Gondolatok a babahordozásról

  1. Nekem sem volt szimpatikus a hordozás (mondjuk sose szóltam volna meg senkit ezért), de mára odajutottam, hogy nem lehet az olyan rossz dolog, sőt magam is tennék egy próbát, de a hátamon nem merném, mert ott nem látom/nehezebben érem el és félnék, hogy ilyen/hasonló “jószándékú” emberek bármit tehetnek mielőtt reagálni tudnék. Persze menet közben lehet ebben is változna a véleményem.

    • Nem tagadom, hogy a háton hordozás hátránya, hogy nem látom a gyereket, nem tudom megtörölni az orrát, megigazítani a sapkáját stb. De mindig leküzdöttük valahogy ezeket az akadályokat, találkoztam sok segítőkész emberrel (az elítélők mellett). Ha meg velem voltak a nagyok, akkor ők gondoskodtak a kicsiről. Az én tapasztalatom az, hogy ha már nehéz a gyerek, a háton kívül nem lehet másképp hordozni, mert nagyon kényelmetlen.
      Nem gondolkodtál el azon, hogy hétvégi program alkalmával próbálod ki a háton hordozást, amikor nem vagy egyedül, hanem a családból van aki segít és szemmel tartja a gyereket a hordozóban?

      • Amikor volt hordozni valóm meg sem fordult a fejemben, a jelenlegi állás szerint pedig esélytelen, hogy legyen alkalmam kipróbálni a közel jövőben. 🙂

  2. Örülök ennek a posztnak, annak ellenére, hogy én viszonylag keveset hordoztam a gyerekeimet. Nekem praktikusabb volt a babakocsi, mert abba és arra mindent pakolhattam, nem volt lesúlyozva a kezem plusz szatyrokkal, babatáskával. Egyetértek veled, és különösen az utolsó két kép tetszett! Az egri várat mi is csak így tudtuk megjárni, és így túráztunk tavaly. Nagyon nagy élmény volt, és örülök, hogy belevágtunk, és nem maradtunk itthon.
    Ami a pletyizőket illeti, hát, ilyen sajnos mindig is lesz. Nem rég én is írtam valami hasonlóról, hogy mindenki jobban tudja, mit rontok el a gyerekem nevelésében, és mi kell az én gyerekemnek…
    A ma reggelünk is így kezdődött, kicsit bosszankodtam is rajta.
    Jó volt a poszt!

    • Szerintem is néha valóban praktikus a babakocsi, például rövid távon sétálgatni. Bele lehet pakolni, meg lehet terhelni kismotorral, homokozójátékkal, egyebekkel. De ha távolabb megyek, közlekedési eszközt kell használnom, akkor a megterhelt babakocsit kell felemelni a buszra, és az talán még nehezebb (nekünk ugyanis nincs autónk). Az utazás mindig komoly tervezést igényel: lesz-e aluljáró útközben? Sokat fogok-e vásárolni? El fog-e aludni a gyerek? Mérlegelek, és a legtöbbször a hordozót választom, mert ha osztok-szorzok, még mindig jobban jövök ki: a megrakott babakocsit le-fel cipelni az aluljárókban és a közlekedési eszközökön embert próbáló feladat… Akkor inkább egész végig cipelem a viszonylag kis súlyú (bár egyáltalán nem könnyű) gyereket. És most, hogy már nagyobb, azért is praktikus a hordozó, mert ha nincs kedve benne ülni, csak leveszem, és elrakom a táskámba (ilyen esetben az üres babkocsi csak hátráltatna). A gyerek meg a saját lábán jön. Leginkább már csak akkor veszem elő, ha tudom, hogy aludni fog útközben, vagy el fog fáradni.

  3. Bár nekem nincs már hordozókendőm, de a szoros viszonyról tudok írni, nekem Csenge negyedikként tiszta ajándék, mai napig nagy a testi kontaktusunk, mert így alakítottam. Nemrégen hagyta el a szopit is, két éves múlt. De ez a hordozókendő egy nagy áldás, én míg kicsi volt Csenge így hordtam..nem tudodom miért nem lehet ezt elfogadni, talán akik mondják ezt, másképp szocializálódtak. Vagyis ez biztos!:-) Szép napot!

      • Bár nekem is vannak negatív tapasztalataim, több a pozitív. Egy bosszantó dolog az volt, amikor a buszon nekimentek a babának, aki a hátamon volt. Igen, szűk volt a hely, épp ezért ráhajoltam az üldögélő nagyobbjaimra, hogy a fölszállók el bírjanak haladni. A többség el is bírt. Ez az ember meg talán csak hátizsáknak nézte a babát. A picit egyébként nem zavarta. Aludt szépen tovább.
        Azonban több 50 feletti néni meggratulált már, amikor meglátott a három kis fiókával. Egyik azt mesélte, ő is így csinálta annak idején. Volt olyan eset, amikor én kértem segítséget, mert a nagyfiam nem bírta megoldani, hogy megigazítsa a kendőt, amikor félrenyeklett a baba feje. Édesek voltak a nénik.
        Egyik 60 feletti ismerősöm eleinte szintén aggodalmát fejezte ki, mostanában viszont derék asszonynak nevez.
        És még valami: az én nagymamám is hordozta a gyermekeit a nagykendőben anyukám emlékei szerint. (Anyunak két öccse van.) Mama barátnői közül él még valaki. Sajnos messze él, pedig megkérném rá, mutassa meg, hogy kell a négysarkú nagykendőben felkötözni a babát az anyukára.

        Köszönöm, hogy olvashatlak:
        Emi

      • Szerintem sok ember közönyösen jár-kel, és tényleg nem veszik észre, hogy az ott nem hátizsák, hanem gyerek! Talán nem is számítanak kisbabára valakinek a hátán.
        Egyszer álltam a buszon, a hordozóban aludt, sőt, hortyogott a kicsi. A mellettem állók meg tekintgettek, hogy ki horkol itt? Azt látták, hogy én ébren vagyok. Aztán megoldódott a rejtély, és mosolygás lett belőle.
        De olyan is történt, hogy beszélgettem a szomszédasszonnyal, 1-2 héttel a szülés után; a baba elöl keresztben aludt a kabátom alatt. Kérdi a néni, hogy mikor fogok szülni. Mondom neki, hogy már megvan a gyerek. Nem akarta elhinni, ki kellett gombolni a kabátom, és megmutatni a kendőben a csecsemőt. (Nem hibáztatom a nénit, tényleg nem sokkal voltam kisebb a szülés után, mint előtte, ráadásul a gyerek is erősített a kabát alatt.)
        Már sajnálom, hogy nem írtam a bejegyzésben: én is kaptam sok pozitív visszajelzést a hordozás kapcsán. Baj lenne, ha úgy tűnne, hogy az emberek csak leszólják a hordozós anyákat.

        És én meg köszönöm, hogy olvasol.

  4. Olvastalak, megjegyzem, s ha kell előveszem, ill. le is mentem a bejegyzésed. Látom a kismamáinkon, főleg ahol 3 gyerek van milyen hasznos, s ismerek babát, már másfél éves, aki az anyukán nőtt fel. Egész más a kötődése az anyához, mint a többi gyereknek a, akik csak jönnek a szülővel, de nem hordozottak. Azért legyünk őszinték, mert ezt is látom nyitott szülőnek kell lenni, akik ezt bevállalják. Viszont már egyre többen!!!

    • Igen, sokan a fiatalok közül is idegenkednek a hordozástól. Egy barátnőmnek is ajánlgattam a kendőt, és láttam az arcán a viszolygást. Beszélgettünk róla, és azt szűrtem le, hogy szerinte a hordozás nem civilizált dolog. Az afrikai és ázsiai anyák hordozzanak csak, na de az európaiak???? Nem a harmadik világban élünk!!! És ezt láttam az igény szerinti szoptatásnál is. Ismerősökkel mentünk kirándulni, a gyerek épp csak pár hónapos volt (és persze hordozókendőben aludt). Meg is hökkentek barátaink, hogy mi is ott vagyunk a babával. És hogy fogod megetetni? – szegezték nekem a kérdést. Ha megéhezik, megszoptatom.
      Csak úgy előveszed a melled az útszélen? – kérdezték meghökkenve.
      Másik történet: hosszabb útra mentünk szintén kisbabával. A buszon többen megrökönyödtek, hogy milyen felelőtlenség ilyen kicsivel elindulni. És mit fog enni egész úton? Mondom nekik: ez egy anyatejes baba, mit aggódnak a táplálása miatt?????
      Hát ez a nagy baj, hogy a társadalom ostoba korlátok (és a négy fal) közé szorítja az anyákat, aztán meg csodálkoznak, ha egy fiatalasszony a bezártságtól esetleg depresszióba süllyed. Miért ne mozdulhatna ki az, akinek gyereke van? Miért kell az anyaságnak együtt járni a lemondással?
      Úgyis elég sok mindentől el kell búcsúznia az embernek, ha szülő lesz (alvás, rendezett lakás), miért ne lehetne hódolni olyan örömöknek, mint a természetjárás, vagy a társas élet?
      Én mindenkit buzdítok, aki híve a babahordozásnak, hogy bátran élje a megszokott életét – persze csak azt, ami összeegyeztethető egy babával, hisz azt én se mondom, hogy csecsemővel menjenek vadvízi evezésre.
      Talán a társadalom is megszokja a hordozott babák látványát.

      Mindenképpen ki akarom emelni, hogy ezzel a bejegyzéssel nem akartam azt állítani, hogy a nem hordozó anyák rossz anyák, a nem hordozott gyerekek meg nem lehetnek kiegyensúlyozottak.

  5. Erzsi,
    ha ezt olvasná az a néni, aki rosszindulatú megjegyzést tett, biztosan szörnyülködne, hogy is merészeltél sziklát mászni egy csecsemővel a hátadon:DDD
    Én nagyon szerettem ezt az érzést, és most is hiányzik sokszor, hogy már mindhárom gyerkőc jön a lábán. Azt tartom a legnagyobb sikeremnek, ha első gyerekes anyukával sikerül megszerettetnem a hordozást (most is olyan ismerőstől jöttünk haza, aki kendőzik, mert megmutattam nekik – és nagyon sok örömük van benne!)
    R.

    • Sajnos lassacskán mi is kinővünk a hordozásból; őszintén sajnálom, mert nagyon-nagyon szeretem/szerettem!
      Neked külön hálával tartozom, hogy ajánlottad a mei-tai-t, addig ezt az eszközt nem ismertem.
      És nem szeretnék felelőtlennek tűnni, nehogy azt gondolja valaki, hogy veszélyeztetjük a gyereket; az a szikla nem volt olyan hajmeresztő, mint amilyennek kinéz a képen.

  6. Ó, én is hordozok, nekünk sincs autónk, viszont sokat utazunk (városban és vonattal is). Annyira szeretem, hogy csak fellibenek a villamosra, nincs szerencsétlenkedés, kocsiemelgetés. Hosszabb távon nem is tudom, hogy tudnám az utazótáskát is húzni, meg a babakocsit is tolni. Nekem egyébként inkább a kocsitól van egy enyhe viszolygásom, persze tudom én, hogy nagyon jó dolog, nem tehetek róla. De nem szólnék be senkinek ezért, inkább örülök, hogy van választasi lehetőségem.

    • Én is így gondolom; valahogy biztonságérzetet, vagy inkább kényelemérzetet ad az, hogy a hordozóval mobil vagyok, míg a lomha babakocsival esetlennek, kiszolgáltatottnak érzem magam. Kiszolgáltatottnak, mert néha úgy áll be a busz, és olyan nehéz a babakocsi, hogy az emberek segítsége nélkül fel se tudnék jutni a járműre; vagy éppen elfoglalják az utasok a kocsinak fenntartott helyet, esetleg akkora a zsúfoltság, hogy még egy sportkocsival sincs esélyem följutni a közlekedési eszközre… Vonatra meg nem is mernék babakocsival felszállni (nem is tudnék).
      Nagyon sok jó ember is van ám, de én nem szeretnék mindig segítséget kérni, és másra szorulni.

  7. Én ezt az egyet nagyon sajnálom,hogy kimaradt az életemből és a gyerekeiméből: a hordozás.Illetve hordoztam én őket,de majd leszakadt a karom.Menyem az elsőt kicsit később,de a másodikat elejétől kezdve hordozta és könyörögtem,hogy én is,én is,hadd!:)Csodás dolog!!!!Hála Istennek,hogy egyre jobban terjed ez a szuper “kór”.:)
    De ilyen megjegyzéseket mi is hallottunk az unokánkkal kapcsolatban.Na,én mosolyogva kifejtettem a véleményemet.:)

    • Hurrá, egy hordozó nagymama!!! Örülök, hogy Te is megszólaltál a témában (már a második hordozópárti nagymama vagy a hozzászólók között!), hiszen a legtöbb kritikus tanácsot épp ettől a korosztálytól szoktam kapni – gondolom mások is.
      Jó, hogy megemlíted: aki idegenkedik a hordozástól, valamennyit mégis csak kénytelen hordozni, hisz nincs olyan gyerek, aki néha ne követelné, hogy az édesanyján csüngjön. Ha meg úgyis cipelni kell, akkor már egy alkalmas eszközzel tegye, ami nagyban megkönnyíti a dolgát.

      • az én anyukám is mindig kuncsorog, hogy hadd vigye ő a babát – 65 éves 🙂 a boltokban meg körbeugrálják, hogy nahát, egy hordozó nagymama! :))
        ráadásul ő gyerekdoki/háziorvos, és ajánlgatja is a mamáknak, hogy milyen jó a kendő

        eszembe jutott még valami: hordozva mindig érzem, mennyit bír a baba, az első jeleknél tudom, ha kezd fáradni – szerintem ez babakocsiban nehezebb, lassabb. És a hordozóban egyfolytában tudom puszilgatni :))))

      • Éljenek a hordozó nagymamák! Úgy örülök, hogy több ilyen nagymamáról is hírt kaptam! Hordozó nagypapák nincsenek????
        Igen, babakocsiban nincs meg az a közvetlen kapcsolat, mint hordozásnál. Én is érzem a gyerek minden mozdulatát: mikor hátra van kötve, rögtön észreveszem, ha elaludt, pedig nem is látom, csak arra leszek figyelmes, hogy elernyedt a teste, lebukott a feje.

        Most jut eszembe: kellett volna írni azokról a módszerekről is, amiket sokan helytelennek tartanak, például az arccal kifele hordozásról!

  8. Könnyű ismeretlenül jótanácsokat osztogatni.
    Arra lettem volna kíváncsi, hogy ha babakocsival mentél volna….vajon a nagyokosok segítettek volna…teszem azt felcimbálni a babakocsit? Vagy akkor is csak okoskodtak volna?
    A mai eszemmel, már én is hordoztam volna a picikét. Sírós volt…és nem volt el a babakocsiban. De ugye……mivel én lefogytam a szoptatás miatt….hát talán nehéz lett volna …egy idő után. :(((( De,most már mindegy is ez a része.

    • Sokan azt gondolják, hogy ők túl gyengék ehhez, mert a hordozáshoz valami különös fizikai erőnlét kell. Persze, a 3-4 éves cipeléséhez kell is, de a “picikéhez” szerintem nem kell testépítő bajnoknak lenni (persze én könnyen beszélek, erős nő vagyok). Egy ismerős kis termetű anyukának is ajánlgattam a hordozást, de elhárította, hogy ő túl vékony ehhez. Aztán ugyanúgy cipelte a nyűgös gyereket, csak éppen hol egyik karján, hol a másikon, és majd leszakadt a keze, olyan nehéz volt. Ugyanez hordozóval sokkal könnyebb lett volna, hiszen egyenletesen oszlik el a súly, főleg a háton; teljesen olyan, mintha egy hátizsák lenne az emberen, csak ez a “csomag” néha rugdossa az anyja oldalát.
      Azért nem állítom, hogy csak rosszindulatú kritikákat kapok, vannak, akik biztatnak, és segítenek. Talán ez a “nagyokos” típus nem segített volna, kb. az ilyenek szájából szokott elhangzani az, hogy “minek szül ennyi gyereket az, aki aztán nem bír velük?”

  9. Az én anyukám is vitte Kincsőt kendőben, és meg volt döbbenve, hogy mennyire nem fáradt el tőle. A megjegyzéseket meg mosolyogva figyelmen kívül kell hagyni. Válaszolni sem kell, azzal csak elszívják az energiáinkat.
    Réka Boldogszerről

    • Látod, nem találtuk fel a spanyolviaszt. Csak egy ősi, jól kipróbált és nagyon bevált módszert próbálunk visszahozni a köztudatba. Talán a mi lányainkat már nem fogják megszólni a hordozás miatt, remélem, addigra hozzászokik a társadalom ehhez a régi-új módszerhez!

  10. Visszajelzés: 2013.09.02 – Ellendrukk és védekezés | almameter

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s