2013.03.21 – Hülye vagy zseni? – 2. felvonás

Sokan figyelemmel kísértétek fiunk sorsát a „Hülye vagy zseni?” című bejegyzésben, és sokan biztattatok, ami nagyon jól esett, köszönjük szépen. Most elmesélem, hogy mi történt velünk azóta.
Magántanulói státuszban van a gyerek; én tanítom, itthon, ezt már tudhattátok két otthontanulós bejegyzésből is. Utaltam már egyikben arra, hogy mennyire örültek a régi iskolájában annak, hogy megszabadultak tőle. Mikor az igazgatónál intéztem a papírmunkát az iskolaváltás miatt, ő meg is jegyezte:
– Ja, X.Y! Igen, emlékszem. A tanító meg is mondta, hogy ő soha nem lesz már normális!
Nekem ez el se jutott a tudatomig, ezért megkérdeztem:
– Ha használnak neki a fejlesztések, visszafogadják ebbe az iskolába?
– Értse már meg anyuka, az a gyerek soha nem éri utol a kortársait! Vigye egy speciális iskolába!
Lassan fogtam fel, hogy mit mondott, hogy azt vágta az arcomba: a gyerekem menthetetlen, és adjak is fel minden reményt, ami arra irányulna, hogy olyan legyen, mint a többiek.
Kábán eltámolyogtam a tanítóhoz, rákérdeztem, hogy tényleg ezt és ezt mondta-e az igazgatónak? A tanító megijedt, és tagadott, hárított mindent. Valamelyikük tehát hazudott nekem, és nem először; más alkalommal is azon kaptam az igazgatót és a tanítót, hogy ellentmondásba keveredtek egymással, a fiam ügyével kapcsolatban.
(El kell mondanom, hogy a fiunk teljesen normális, jó intellektusú gyerek, és a rosszindulatú jóslattal ellentétben szépen fejlődik!)

SNI-s nem maradhat az iskolánkban!

SNI-s nem maradhat az iskolánkban!

Itthontanulós, nyugodt napjainkat csak az árnyékolta be, hogy egyre többször jutott eszünkbe: vajon a Hivatal tényleg elfeledkezett-e rólunk, és a gyerek el tud tűnni a szemük elől, vagy épp kering a papírunk valahol a rendszerben, és előbb-utóbb rájönnek a mulasztásra – ugyanis a jegyzőnek leadott fellebbezés óta (tavaly szeptember óta) nem történt semmi az ügyünkben.
Aztán mégiscsak beindult a gépezet.
Felhívott a városi önkormányzattól egy nő, hogy náluk van az ügyünk, és ha hitelt érdemlően bizonyítom, hogy a fiunk jó helyen van itthon (értitek? – nekem kell bizonyítanom, hogy jó helyen van a gyerek a családjában), akkor saját hatáskörben ő lezárja az ügyet.
Azt hittem rosszul hallok: kedvezően zárulhat le az ügy? A bizonyítás annyiból állt volna, hogy igazolom: a gyerek fejlesztéseken vesz részt, vagyis az állapotának megfelelő terápiában részesül. Ész nélkül elkezdtem összeszedni a papírokat, és mikor meglett minden, lelkesen hívtam az önkormányzatot:
– Megvannak a kért igazolások, mikor vihetem be?
– Sajnos időközben rájöttek a feletteseim, hogy ezt az ügyet mégsem lehet elintézni helyben, ezért elkerült tőlünk a Kormányhivatalhoz.

Hetekkel később csöng a telefon: maga a Kormányhivatal keresett. Kérdi, hogy hol van a gyerek, mert a kijelölt iskolában nem találták, és nincs a régiben sem. (Nekem mondja? ). Szóval: HOL VAN A GYEREK? Cikáztak a gondolatok a fejemben: te jó ég, most mit csináljak? Mondjam meg az igazat? Az igazmondásom már nagy bajba sodort bennünket ebben az ügyben, mikor a kórházi pszichológussal őszinte voltam. Mi lesz, ha megtudják, hogy a kifejezett tiltás ellenére itthon van? Tagadjam le? Az úgyis kiderül…
Lesz ami lesz, bevallottam, hogy magántanuló, és az is óhajt maradni. (Ugyanis a határozatot azért nem fogadjuk el, mert egyelőre itthon látjuk biztosítottnak a gyerek megfelelő fejlődését; a Szakértői Bizottság véleményéből csak a diszgráfiával értünk egyet, a diszkalkuliával, az időközben a listára felkerült “súlyos magatartászavar”-ral és legfőképpen a “csak integráltan nevelhető” kitétellel  nem!)
Azt is bevallottam, hogy a határozatot nem fogjuk elfogadni. Erre az ügyintéző nem mondott semmit, csak azt, hogy akkor hamarosan újra megkeresnek minket.

Nem is kellett sokat várni, a Járási Kormányhivataltól értesítettek, hogy első fokon helyben hagyták a Szakértői Bizottság véleményét, és haladéktalanul írassuk be a gyereket a kijelölt iskolába!
Nem nagyon értettük az egészet, hogyan tudták helyben hagyni, ha meg se nézték a gyereket? Kétségbeesett telefon ehhez a helybenhagyó Kormányhivatalhoz, ahol felvilágosítottak, hogy nem kell megijedni, ez a helyben hagyás az első fokú határozat, azért hozták meg, hogy legyen mit megfellebbeznünk. Amit ugyanis elutasítottunk a tetthelyen, a Szakértői Bizottságnál, és a jegyzőnél, az nem egy hivatalos határozat volt. A fellebbezést személyesen be is vittem.

Jelenleg itt tart az ügyünk, de hogy ne maradjon el a csattanó, elmesélem, hogy kíváncsiságból elmentem abba az iskolába, amit kijelöltek a fiunk számára, mint SNI-s gyerekeket fogadó intézményt. Az igazgató nagyon kedves volt, de lefagyott az arcáról a mosoly, mikor elmondtam, hogy milyen ügyben jöttem: hatóságilag köteleznek, hogy oda írassuk be a gyereket, a Szakértői Bizottság utasítására.
A következőket tudtam meg:
– a Szakértői Bizottság félre van informálva, ez az iskola már évek óta nem indít kis létszámú, (15 fős) logopédiai osztályt, de oda amúgy sem tudnák felvenni a fiamat, hacsak nem beszédfogyatékos (nem az)
– az az osztály, amibe viszont be kéne suvasztani a gyereket, egy teljesen átlagos osztály, nincs benne semmi speciális, ahol már így is 30-an vannak. Ő lenne az ötödik (!) SNI-s, tehát durván az osztály hatoda kihívásokkal küzd valamilyen területen. Ráadásul az SNI-sek két gyereknek számítanak, tehát egy -elméletileg- 36 (!) fős osztályban találná magát
– az iskola fejlesztőpedagógusai csak a magatartási problémákkal foglalkoznak, az SNI-s gyerekeket, akikből nem kevés lehet, ha csak a 3. d-ben 4-en (fiunkkal együtt 5-en) vannak, az utazó gyógypedagógus látja el, hetente két alkalommal.
El lehet képzelni, hogy ennek a gyógypedagógusnak mennyi munkája lehet: heti két napban van mondjuk 14 tanóra, ebbe kell belezsúfolnia az iskola összes SNI-s gyerekét.
A legjobb esetben is heti kétszer 45 perc fejlesztés jutna a fiunkra, és azt se egyéni terápián kapná meg. Ha megkapná egyáltalán…! Ugyanis várólista van, és lehet, hogy csak jövő tanév elején tudnák elkezdeni a fejlesztést!

Összefoglalom a lényeget:
A gyerek szemmel láthatóan sokkal felszabadultabb, mióta nem kell iskolába járnia; mivel nagyon nagy az alvásigénye, rengeteget alszik, ezért kipihent, és nyugodt. Megszűnt a rejtélyes eredetű hasmenése is (aminek persze nagyon is jól tudtuk az okát).
Jár a szükséges fejlesztésekre; a gyógyúszást egyéni terápiában kapja meg, csak az ő kedvéért nyitják ki az uszodát azon a délelőttön (mivel orvosi javaslatunk van, ezért ez ingyenes). A mozgás és anyanyelvi fejlesztést egy jó terapeuta tartja, heti 6 órában, egy kiválóan felszerelt tornateremben. A matematika korrepetáláson is csak vele foglalkozik a fejlesztő pedagógus.
Mind a terapeuták, mind mi, a szülei észrevesszük a kedvező változást: az írásának tartalma és külalakja nagyon sokat javult!!!
Ezzel szemben az állam arra kötelez minket, hogy beírassuk egy iskolába, nagy létszámú osztályba, ahol nem tudják garantálni a személyes odafigyelést (ami pedig fontos lenne a koncentrációs problémája miatt), és a számára létfontosságú fejlesztés is kevés, és esetleges.
Ha olyan telhetetlenek lennénk, hogy ezt az állami keretek közt biztosított terápiát kevésnek találnánk, megtehetnénk, hogy esténként különórákra járatnánk; például elmehetne úszni délután hatra is, de akkor a medencén és a tanáron osztoznia kéne egy csapat óvodással. És megint csak ott lennénk, ahol már egyszer voltunk, és nagyon nem vált be: a délelőtti iskola és a délutáni-esti különórák miatt se játékra, se pihenésre, de még tanulásra se jutna ideje, és egy hét után úgy nézne ki megint, mint a mosogatórongy…
Van valahol egy Kormányhivatal, aminek az egyik íróasztalánál ül egy számunkra teljesen ismeretlen ügyintéző, akinek a kezében van a kisfiunk – és közvetve egész családunk – sorsa. Rettegve várjuk a másodfokú határozatot…

zseni vagy hülye?

Advertisements

28 thoughts on “2013.03.21 – Hülye vagy zseni? – 2. felvonás

  1. Szerencsés ez a gyermek, hogy ilyen felelősségteljes, szerető szülőkkel áldotta meg a sors, mint Ti! Imádkozom, hogy az ügyetek számotokra megfelelően záruljon.

    Egy dolgot egész egyszerűen nem értek: Miért ne maradhatna magántanuló a gyermek, ,negyedévente letenné a vizsgákat, és mindenkinek könnyebb, egyszerűbb lenne az élete…

    • Köszönjük a bátorítást, és az imáidat, bizony szükségünk lesz rá.
      Hogy miért ne maradhatna magántanuló…? Talán azért, mert a Szakértői Bizottság (akik biztos sokat csuklanak mostanában is), a szakvéleményben leírta, hogy csak integráltan nevelhető! Annak ellenére írták ezt le, hogy az is elhangzott a szájukból: egyébként jobb lenne otthon a gyereknek, hogy megszabaduljon a stressztől.
      Azt vettem észre, hogy nagy-nagy ellenszenvvel viseltetnek az otthontanulás iránt, de annyira, hogy mikor naivan elmondtuk, hogy az otthontanuláson is gondolkodunk, eltorzult a haragtól a szakértő arca.
      Mivel tehát szerepel az integráció a határozatban, ezért semmi más lehetséges megoldás nem jöhet szóba; még akkor se, ha esetleg a gyerek állapota mást indokolna.

  2. Kedves Erzsi!

    Jó kis stresszt jelenthet ez helyzet a családotoknak. S bár – a bejegyzésből nekem úgy tűnik – úgy érezheted, hogy tehetetlenül várjátok a “gépezet” eredményét – szerintem nagyon is megtesztek mindent a kedvező döntés érdekében: hogy a kisfiatokat egyéni fejlesztésekre hordjátok, hogy megkapja a figyelmet, amire szüksége van.
    Bár a rendszer igencsak akadozik, alapvetően arra találták ki, hogy a gyerek érdekeit védje – nem ellenetek találták ki, hanem az olyan családok ellen, akik elhanyagolnák a gyermeküket.
    Mondjuk azt nem értem, hogy miért kellett meghozni egy határozatot, hogy fellebbezhessetek ellene – miért nem lehetett az ügyet (a kisfiatokat) rögtön ki-/megvizsgálni és akár rögtön azt írni, hogy oké, magántanuló?!?!?!?! Minek ez a felesleges kör???
    És azt is szörnyűnek találom, hogy ha egy családban azt találják, hogy nem megfelelő a gyermek otthontanulása, akkor ebbe (vagy egy rémhasonló helyzetű) iskolába küldenék. AHOL NEM KAPJA MEG A SZÜKSÉGES FEJLESZTÉST. 😦 Ez igen szomorú.
    Erzsi! Kitartás! Szerintem bízhatsz abban, hogy a munkátok meghozza gyümölcsét!
    Ildi

    • Kedves Ildi, értem én, hogy a szigorú szabályok azok ellen a szülők ellen születnek, akik veszélyeztetik a gyerekeiket, de azért vannak olyan szülők is, akik szeretik a fiukat, lányukat, és a legjobbat akarják nekik. Hanyag szülők miatt büntetni a jó szándékút, ez olyan, mint egyetlen nem fizető lakó miatt az egész lépcsőházban kikapcsolni a gázt!
      Szerintem ez a rendszer eljutott oda, hogy elvész a lényeg. Végigjárunk minden hivatalos lépcsőfokot, ahogy az elő van írva, minden többszörösen ki van postázva, és iktatva van, csak azt nem veszik figyelembe, hogy itt élő emberről van szó, egy kisgyerekről. Ez nem egy használatbavételi engedély, ami hónapokig vesztegelhet valamelyik főosztályon, hanem a kisfiunk! Egy és negyed év telt el azóta, hogy elkezdődött az ügy, és fél éve nem születik döntés, ami rendezhetné a helyzetünket. Fél-illegális állapotban vagyunk itthon.
      Számomra már rég bizonyos, hogy nem a gyerek érdekeit tartják szem előtt, hanem azt, hogy minden szabályosan, törvényszerűen menjen végbe.

  3. Hű, Erzsi, ez borzasztó…
    Az állam mostanában nagyon rossz döntéseket hoz az oktatással kapcsolatban.
    Persze az viszont jó, hogy a fiad az oo-tól fejlődik. És nem pont ez lenne a lényeg?
    Kitartást kívánok nektek ehhez az egész hercehurcához!

  4. De hiszen be vagytok iratkozva egy iskolába, ahol magántanulói státuszba vettek titeket. Gondolom időnként ellenőrzik, hol jártok az anyagban. Nem elég ha ők igazolják, hogy minden jól halad?

    • A jogállása tiszta, hiszen tanulói jogviszonyban van egy iskolában, csak az a baj, hogy elvileg nem lehetne magántanuló, hiszen a szakvéleményben szerepel a “csak integráltan nevelhető” kitétel. Ezzel persze már akkor se értettünk egyet, és azóta sem gondoljuk, hogy a gyerek érdekeit szolgálná. A tudásáról félévente adhat számot, és nekünk az év végi vizsga lesz az első vizsgánk magántanulóként.
      Ha jobban megvizsgálnák az ügyet, nem hivatalosan, hanem emberileg, talán ők is úgy gondolnák, hogy jogszabály ide, szakvélemény oda, ennek a kisfiúnak jelenleg így a legjobba, ahogy most van.
      Ha valóban a gyerek érdekeit néznék, és nem a jogszabályok szó szerinti betartását…

  5. Erzsi,
    ez egy rémtörténet. Nincs esetleg valaki a járási kormányhivatalnál, akinek meg tudnád mutatni ezt az egész sztorit, mindenestől, hátha megérti, miről van szó? Papír alapján nehéz dönteni…Drukkolok, hogy egyenesbe jöjjetek papírilag is!
    R.

    • Köszönöm a tanácsot, de gondolod, hogy valaki megsajnál a Járásban, és megpróbálja egy hivatalnok helyett egy szülő szemével nézni a dolgot? Bár úgy lenne, de sajnos reménytelen, senkit nem ismerek, akinél közbe tudnék járni a gyerek érdekében!

  6. Mi egy “másik oldalon” állunk. A harmadikos fiúnkról (tanítónői segítséggel) a helyi nevtan megállapította, hogy semmi baja. Igaz, jó pár éves nevtanos-fejlesztős múltja van… Elvittük máshova, ahol kiderült az enyhe diszgráfia, figyelemzavar. Úgy fejlesztjük, hogy a tanítónők nem tudnak róla, mert szerintük csak a szülők problémáznak…

    • Talán tényleg jobb a fejlesztést suttyomban elintézni, jobb, ha az iskola nem tud róla. Most már mi is másképp csinálnánk. Jellemző, hogy sokan, hivatalos helyeken a szülőt hibáztatják mindenért; nem is kétlem, hogy vannak vétkes szülők, na de hogy majdnem mindig az apa és az anya legyen a hibás????

  7. Kedves Anyuka!

    Ne haragudj, hogy így ismeretlenül írok Neked, de sajnos mi is hasonló helyzetben voltunk 1 évvel ezelőtt. A középső gyermekünk az 1. osztályt kezdte egy német-magyar kéttannyelvű osztályban. 4 éves kora óta olvas, 6 évesen már a szorzótáblát gyakorolta, viszont az írása, finommotorikája korához képest visszamaradott. 1 hónapon belül komoly magatartási problémák voltak, a munkahelyemről kellett eljönnöm a gyermekemért, mert “nem tudták kezelni, ilyen gyerekkel ők még nem találkoztak. -hozzáteszem, hogy az óvodában semmilyen problémánk nem volt- . Nem tanácsoltak el bennünket, “csupán” sugallták, hogy vigyük el más iskolába, mert egyre több volt a probléma. Próbáltuk másik iskolába beíratni – mindezt októberben – , de sajnos mindenhol falakba ütköztünk, senkinek nem kell egy problémás gyerek!!!!! Találtam egy iskolát, ahol elfogadták, elfogadják a “problémás ” gyerekeket, ahol kis létszámú osztályokban tanulhatnak: ez a Müller György Általános Iskola a XVI. kerületben. Az első naptól nagyon jól érezte magát, soha semmilyen problémánk nem volt. Az 1. osztályt itt végeztük el, hála és köszönet Nekik azért, hogy befogadták és elfogadták a gyerekünket! Ha esetleg érdekel részletesebben, szívesen segítek a kapcsolatfelvételben!

    • Kedves Olvasóm!
      Talán a bejegyzésből is kiderül, hogy belejöttünk az itthonlétbe, úgy néz ki, a gyerek is megszokta, a fejlesztéséről egyénileg gondoskodunk. Azt hiszem, nem lenne bölcs dolog, ha újra nagy változás állna be a fiunk életében. Tehát egyelőre iskolán nem gondolkodunk, ráadásul ez az intézmény finoman szólva is nagyon messzi van tőlünk.
      Mindenesetre köszönöm a tanácsot, és biztató szavaidat.
      Az általad leírtak is azt támasztják alá, amit mi is átéltünk: az iskolák nagy részének csak kolonc az ilyen tanuló, és nem tudnak mit kezdeni az átlagtól eltérő gyerekekkel; akár az iskola követelményei alatt teljesítenek, akár afelett.
      Sok sikert kívánok a gyermekednek, és kívánom, hogy ezután csak kellemes élményeitek legyenek az oktatási rendszerben!

  8. Csak azon gondolkodom,( így utólag…), hogy nem lehetett volna-e kihagyni a Nevelési Tanácsadót és a Szakértői Bizottságot?! A suli kötelezett erre titeket? Ha csak a kórházi orvosok és a független szakértő látta volna a fiatokat ,és iskolaváltás címén mentetek volna az új suliba és a magántanulói státuszba. Talán akkor nem lett volna ebből ekkora bürokratikus zűrzavar és jogi út, senkinek nem szúrt volna szemet, a magánakciótok. Mert nekem úgy jön le ez a történet, ha az ember jóhiszeműen “tanácsot kér” manapság, a végén még jól meg is járja…

    • Nagyon jól látod a helyzetet; ki kellett volna hagyni a Nevelési Tanácsadót!!! Amikor a tanító elém tette a papírt, hogy írjam alá a hozzájárulást, hogy a Nevelési Tanácsadó megnézze a gyereket…, na ott lett a kocka elvetve, onnantól már nem volt visszaút. Bár ne írtam volna alá, most nem lennénk ilyen pocsék helyzetben!

      • Ebben az ügyben se legyen lelkiismeretfurdalása. Aláírásával csak megkönnyítette a vizsgálatok elindítását. Ha nem tette volna, akkor az intézmény kezdeményezte volna azzal a megjegyzéssel súlyosbítva, hogy a szülők nem működnek együtt a pedagógusokkal a gyermek érdekében. Valószínűleg ebben az esetben még a gyermekvédelem is meghozta volna a maga határozatát, aminek következtében az életben soha nem lehetett volna szó az otthoni tanulásról.

  9. Hajrá Erzsi, továbbra is tarts ki! Nyugodtan merj nem-et mondani! A fiadnak otthon van a legjobb helye! Szerinted mi lenne a mi Kendénkkel, ha normál suliba járna, vagy ha egy ilyen kedves szakértő elé kerülne? A gyermeket jól érzi magát, kiegyensúlyozott, fejlődik, mi a csuda kell még? Semmi, csak így tovább!
    Szeretettel, Réka

    • Köszönjük a biztatást! Ahogy látjuk, hogy milyen szépen fejlődik itthon a gyerek, egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy jól döntöttünk! Abban is biztos vagyok, hogy ha a mi utunkat járnátok, Kende fiatoknak nem ilyen vidám, élménydús, nyugodt gyerekkora lenne! Szerencsés gyerek!

  10. Nem gondoltam volna, hogy rajtunk kívül van még olyan szülő, aki a bürokráciával küzd azért, hogy a gyermeke magántanuló lehessen. Az SNI miatt meg van kötve a szülő keze, és elveszik a tanszabadsághoz való jogunkat…
    Egy regényt tudnék írni erről.
    Hol tudnánk felvenni a kapcsolatot a témában???

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s