2013.05.13 – Együtt alvás a gyerekkel?

Eltérőek a vélemények arról, hogy jó-e a gyerekkel való együtt alvás, vagy inkább káros.  Tudományos kutatások alátámasztják mindkét változatot, ezért én nem ezekre hagyatkoztam, hanem a saját tapasztalataimra.

Az újszülött természetes igénye, hogy a gondozója (jó esetben az édesanyja) közelében legyen. Az evolúció időszakában (de még jóval később is) a magára hagyott csecsemő halálra volt ítélve: éhen halt, megfagyott, vagy a vadállatok martaléka lett. A kisbaba élete tehát az őt körülvevő felnőttektől függ; nemcsak fizikai szükségleteinek kielégítését várja el teljes joggal tőlük, hanem az érzelmi igényeinek beteljesítését is; vagyis azt, hogy folyamatos testközelben legyen, megkapja a szükséges taktilis ingerlést (vagyis a simogatást), becézgessék, beszéljenek hozzá, és ringassák.  Ezért én nem is tudom értelmezni az olyan kirohanásokat, mint pl. „ez a mocskos kölyök állandóan csak cipeltetné magát”, vagy „teljesen elkapattad ezt a gyereket, mindig csak rajtad csüngene”. Olyan dolgokat rónak fel a csecsemőnek, ami belekódolt, elemi igénye, mintha a sakálnak a szemére vetné valaki, hogy húst evett.

Az emlősök nagy része szeret egy kupacban aludni fajtársaival...

Az emlősök nagy része szeret egy kupacban aludni fajtársaival…

Ebből (és a régebbi írásaimból) biztos kitaláljátok, hogy én a babahordozás és az együtt alvás híve vagyok. Legkisebb gyerekünk élete első hónapjaiban csak hordozókendőben utazott, és aludni is jobbára velünk aludt. Az együtt alváson itt azt értem, hogy ha nyűgös volt, akkor magunk mellé vettük, és nem azt, hogy akarata ellenére sem engedtük be a kiságyba (mert azért abban is töltött időt). Nekünk tehát volt kiságyunk, használtuk is, de élhető lehet az élet akkor is, ha a baba eleve a szüleivel alszik. Eleinte én is féltem attól, hogy agyonnyomom a kicsit, de hála Istennek nem feküdt rá egyikünk sem, és sokkal kényelmesebb volt így a csecsemővel az éjszakázás, hiszen nem kellett kikelnem az ágyból 3-4 óránként, hanem csak megkínáltam félálomban a babát. Mennyivel fárasztóbb lehet, ha az anyának akár még emeletet is kell másznia egy éjszakai szoptatás miatt, és az ágy szélén (jó esetben egy fotelben) kell kucorognia, míg a baba visszaalszik…!

.... mókusok,

…. legyenek azok mókusok,

Az együtt alvás során ismét megbizonyosodtunk arról is, hogy a felnőtt egyenletes lélegzése jó hatással van a kisbabára. Apa is ezt az elvet hangoztatja, mikor bebújik az ágyba „gyereket altatni”, aztán kiderül, hogy a gyerek lélegzése van jó hatással őrá, és 5 perc múlva már alszik is, a kicsi meg „olvas” mellette az ágyban. J

... legyen az jegesmedve,

… jegesmedvék,

Civilizációs vívmány a „szülői háló”, vagyis amikor a szülők nem egy helységben alszanak a csecsemővel, néha nem is egy emeleten. Nem erőltetem én feltétlenül a felnőttek ágyába a csecsemőt (bár nekünk nem volt vele semmi bajunk), de hogy még ne is egy szinten aludjanak vele??? Hogy tudják így felelősséggel a baba gondját viselni? Hogy tudnak a kicsi rendelkezésére állni, ha szüksége van rájuk? Hát úgy, hogy a gondos szülők vásárolnak egy bébiőrt. Ez egy kis műszer, amit a kiságy mellé tesznek, hogy ez őrizze a kisbabájuk álmát, és figyeljen rá, majd a gyerek állapotáról közvetít a szülőknek. A bébiőr nemcsak a légzést figyeli, kívánságra fényképet is készít a babáról, megméri a szoba hőmérsékletét, illetve altatódalt is közvetít a kicsinek (!). Én elhiszem, hogy sok szülő ettől nagyobb biztonságban érzi a gyerekét, és nem is tudom, hogy hogyan fogalmazzam meg… De ez mégiscsak egy rádió adó-vevő, ami sugároz, mint a mobiltelefonok, és ezt jóhiszeműen odateszik a szülők a gyerek feje mellé, míg ők a lakás másik végében nem tudom mit csinálnak!!!!  Én könnyen beszélek, nekünk kicsi a lakásunk, tehát a legtávolabbi ponton is hallom a gyerek minden nyöszörgését, de mégiscsak túlzásnak tartom, hogy egy csecsemő annyira messzi legyen a gondozóitól, hogy egy olyan készüléket kelljen a felnőtteknek bevetniük, aminek műszaki leírása egy föld-levegő rakéta paramétereinek listájával vetekszik!

vagy majom.

…vagy makákó majmok.

Én ilyen esetben elképzelhetőnek tartanám – természetesen a hordozókendőn kívül – azt a megoldást, hogy a csecsemőt beleteszik egy mózeskosárba, amiben elszundikálhat, és ezt a csomagot magával viszi az anya a ház/lakás/kert különböző pontjaira. A csecsemőt nem zavarja a család normális alapzaja, (sokszor még az annál hangosabb események sem), tehát a légkalapácson és rock koncerten kívül nem sok dolog gátolja az alvását.

Sokszor még faji korlátok sincsenek.

Sokszor még faji korlátok sincsenek.

Természetesen elismerem, hogy egy párnak vannak olyan vágyai, amiknek beteljesítése nem összeegyeztethető egy hitvesi ágyban szuszogó gyerekkel, de azt hiszem, ezt meg lehet oldani, az ember nagyon találékony tud lenni…

Néhány szót megér a nagyobb gyerek szülői ágyban való alvása is. Az a véleményem, hogy ha a gyereknek igénye van a szülő testi közelségére, akkor annak megvan az oka; fél, szorong, nyugtalanítja valami. A mieink azt kérik ilyenkor, hogy hagy aludjanak velünk (illetve nem is kérik, csak betámolyognak közénk a nagy ágyba). Mi nem zárjuk ki őket se az ágyunkból, ha szükségét érzik, velünk alhatnak. Igen rosszul venné ki magát, ha a gyerekem a takarót nyakáig magára húzva rettegne az ágyában a félelmeivel összezárva, én meg nyugodtan aludnék a másik helységben. A gyereknek olyan fontos, nekünk meg nem zavaró az ő közelségük, tehát nem tagadjuk meg tőlük ezt az apróságot. Vannak olyanok, akik még a házastársukkal se tudnak együtt aludni; ebben az esetben megoldás lehet a szülő ágya mellé letett matrac, amin a gyerek elalhat – akár a felnőtt kezét fogva.

Lehet, hogy én maradi vagyok, de nem szeretném, ha egy gép énekelné az altatódalt a gyerekeimnek, és elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy magam felügyeljem a gyerek pihenését. Soha nem hagytam magára az alvó csecsemőt! És nem kényszerítem magunkat értelmetlen szabályok közé, nem értek egyet azokkal, akik ilyen elveket vallanak: „a gyereknek a kiságyban van a helye, és ehhez minden körülmények között ragaszkodom, hiszen akkor soha nem tanulja meg a rendet!” Szerintem a gyerek a „rend” helyett azt tanulja inkább meg, hogy minden körülmények között számíthat ránk, a szüleire!

Advertisements

46 thoughts on “2013.05.13 – Együtt alvás a gyerekkel?

  1. Iskolaérettségi vizsgálaton az egyik kérdés az volt, hogy egyedül alszik-e már a gyerek… Nem volt a válasz, ami határozottan felháborította a nőt (Mi köze hozzá?).

    Akkor 2 egyforma ágy volt összetolva az én szobámban, de hogy, hogy nem, még el sem aludt, és az én ágyamon, az én takarom alatt volt Zs.

    Csecsemőként leginkább tőlem karnyújtásnyira a kiságyában aludt a légzésfigyelőn, de gyakran átnyúltam, csak hozzáérni, mert jó volt nem csak szemmel/füllel, hanem érintéssel is meggyőződni, hogy minden oké. Aztán, amikor kinőtte a légzésfigyelőt beköltözött a nagyágyba.

    Már a saját szobájában alszik leginkább, de néha átkívánkozik, és többnyire hagyom is, még ha az a típus is, aki kötelességének érzi, hogy az ágynak, amiben alszik, minden négyzetcentijét kihasználjon, függetlenül attól, hogy az adott zsebkendőnyi területre én már benyújtottam az igényt.

    • Ha a fiamat vizsgáló számos pszichológus tudná, hogy sokszor velünk alszik a gyerek 10 éves létére… Nincs szívem kitiltani az ágyunkból, mikor látom rajta, hogy fél valamitől!
      Fontos dolog, a bejegyzésben nem is írtam: én nem tartozom azok közé, akiket zavar a másik ember közelsége alvás közben; nagyon szeretek odabújni Apához is, és mostanra be merem vallani: jól esik a gyerekeim közelsége is; kifejezetten szeretem, ha mellettem szuszognak, én meg odabújok a meleg kis testükhöz. Ezt sokáig “szégyelltem” magam előtt is, mert micsoda dolog már, hogy felnőtt létemre ilyen engedékeny és gyenge vagyok…?
      Talán még egy bejegyzést megér ez a gyerekkel alvás téma, azt hiszem, kimeríthetetlen azoknak a pozícióknak a száma, amit a gyerekek képesek felvenni alvás közben. 🙂

      • Ahogy alvó emlősök képeit válogattam, találtam egy csomó macskás képet is, de az már a cukiság netovábbja lett volna, úgyhogy nem tettem bele a bejegyzésbe. 🙂

  2. Teljesen a szívemből szóltál!!!!
    Az első gyerekemnél nagyon hallgattam a védőnőre, 10 hónapig nem is aludtunk …..illetve akkor igen, amikor hullafáradtan én is beájultam, magam mellett “felejtve” a kicsit, ilyenkor jókat aludtunk reggelig. A többinél már csak a szívemre hallgattam.!!!!
    Egyik nagyon igényelte a közelséget ( 9 évig visszajáró volt 🙂 Másik jobban el van a saját kis ágyában. De még mindig velünk egy szobában. Ha rosszat álmodik csak szólok, hogy minden rendben, itt vagyok !
    A legkisebb amikor éjjel megébred, jön mellém. Megsimogat, és nyugodtan alszik tovább. 5-13 hónapos koráig üvöltött minden éjjel, nem tudtuk kideríteni mitől, mert beteg nem volt, talán a születéskori trauma ( 2x a nyakán volt a köldökzsinór, nagy nehezen tudták csak letekerni) De ezt már sohasem tudjuk meg……
    Engem speciel megnyugtat ha hallom éjszaka a szuszogásukat és tudni fogjuk mikor jön el az ideje a külön szobának 🙂

    • Kezdő anyaként én is mindenkire hallgattam, aki csak tanácsot adott (és ki ne értene a gyerekneveléshez?). Onnantól számítom magam felnőttnek, mikor képes voltam kialakítani saját szabályokat, ezek egyike az, hogy a gyerek ott alhat, ahol biztonságban érzi magát. Szégyen, ha bevallom, hogy amikor rosszat álmodok, nekem is jól esik, ha befészkelem magam a férjem karjaiba? Ha nekem, felnőttnek megnyugtató a szeretett személy közelsége, hogy ne lenne igénye rá egy gyereknek????

      • Én is mindig ezzel példálózok, meg az állatvilággal 🙂 Ott sem rakja ki az anya a kölyke szűrét.
        Na meg azzal, hogy milyen dolog már, hogy szegény újszülött a meleg, biztonságos anyaméhből, mehet a hideg-rideg ámde igen szépen dekorált kiságyba 😦 Nem jó az úgy !

  3. Első gyerekemnél mindenben a védőnőre hallgattam, 22 évvel ezelőtt. Így mindig külön aludt, az éjszakát végigsírta, mert 4 hónapos kortól éjjel nem volt szabad szoptatni, 6 hónapos korára teljesen le is szokott a szopiról. 5 éves koráig nem aludta át az éjszakát.Addig minimum 2x megébredt.

    2. gyermekem 2 hétig aludt egyedül a mellettem levő kiságyban. Aztán már csak napközben aludt benne. A védőnő és a diki is ellene volt, de nem hagytam magam. Nekünk így volt jó!

    3. gyermekem már a kórházban is mellettem aludt, és azután is. Érdekes, lassan 4 éves lesz, a fiam lassan 9 éves, de együtt alszanak egy szobában, pedig lenne külön szobájuk. Szombatonként, illetve ha betegek, akkor én is velük alszom. Igénylik.. Hát akkor miért ne? Olyan gyorsan elröppennek az évek, és nem lesz rá igényük..

    • Bár már az első gyereknél ilyen okosak lennénk, mint most! Annyi kellemetlenséget és ostobaságot meg tudnánk spórolni magunknak! Mi az, hogy “4 hónapos kortól éjjel nem szabad szoptatni”? Mekkora marhaság már ez???
      Éljenek az okos, gyermekük érdekeit szem előtt tartó, gondolkodó, öntudatos anyák!!!

      • Hát igen..Csak az első gyereknél még nem voltam 20 éves…
        De a harmadiknál már 38 éves. És bíztam magamban. A dokinéni már csak legyintett, miután tudta, hogy a 2. gyerek is közöttünk -mellettem aludt. 🙂
        Már nem szólt semmit, úgyis tudta,hogy hiába mondaná. :))

      • Még jó, hogy annyiban hagyja a gyerekorvos, mégiscsak a Te gyereked, Te ismered őt, a Te felelősséged, és a Ti életetek! Többgyerekes anyáknak már kevesebb tanácsot osztanak, de úgy látom, hogy a tapasztalatlan fiatalasszonyoknak és gyerekeiknek – bocsánat a lelkiismeretes orvosoktól és védőnőktől – nagy károkat tud okozni a buzgó egészségügy. ):

  4. Na én is tankönyv szerint akartam nevelni a nagyokat. De sajnálom…:-(
    Ezért is kellett Csenge, akit másképpen csináljam, mennyivel jobb, mennyivel bensőségesebb. És természetesebb is. Pár hónapja, két éves és két hónapos volt mikor abbahagyta a szopit, velünk alszik ha szeretné, de nagyon közel van hozzánk. Újabban fél, ugyhogy megint nagyon szorosan vagyunk!:-)))

    • Úgy látszik, mind megbántuk, hogy “rendesen” akartuk nevelni nagyobb gyerekeinket!!! Annyira sajnálom! Remélem, olvassák ezeket a sorokat fiatal lányok, asszonyok is, és tanulnak a mi hibáinkból!

  5. Én igyekeztem középutas megoldást találni – és az a jó szerintem, ha valaki megtalálja azt, ami a szülőnek, gyereknek egyaránt megfelel. Kezdetben, pár hétig mellettem aludt a baba a kinyitott kanapén, férj a másik szobában pihenhetett. Utána kiságyba költözött a gyerek, én matracon a földön mindaddig, amíg biztonsággal át nem aludta az éjszakát. Azt nem tudom, mi lett volna, ha rendesen tudok szoptatni, egy nyikkra mellre tenni, mert ezt az érzést nem élhettük át. A tápszer miatt amúgy is kelnem kellett éjjel. Sírni soha nem hagytam őket, az ajtó mindig nyitva van. Jól alszanak, egy szobában a három gyerek. Ha betegek, bemegyek a földre a matracra hozzájuk. És persze hordoztam mindegyiket:))

    • Persze, az az ideális, ha mindenkinek elfogadható a helyzet. Nem kényszerítem én mindenáron a felnőttek ágyába a babát, ha az a szülőknek terhes! Szerencsére mi megszoktuk a kupacban való alvást: előfordul, hogy éjszaka átszivárog az összes gyerek, és Apának kell menni az ő helyükre. A gyerekek meg civakodnak félálomban, hogy melyikük legyen hozzám közelebb. Én nagyon szeretek a szeretteimhez közel aludni!

    • Én nem hordoztam egyiket sem..:) Volt hordozóm, többféle is, mindet eladtam..Valahogy nem volt kényelmes.Nekünk a babakocsi vált be,azzal sok kilométert sétáltunk. 🙂
      Ettől függetlenül mindegyik kötődik hozzám. 🙂

      És egymáshoz is. Érdekes, hogy nagyon szeretnek egy szobában aludni, nekik így megnyugtató.És nekem is:) Na meg van kinyitható matrac,ha úgy esik, hogy én is velük aludjak a szobában.
      Bevallom, nehéz volt kiharcolni, hogy egyedül aludjak, de már igényem volt rá. Nem is arra,hogy az ágyban egyedül aludjak, hanem az esti szabad 2-3 órára, mikor netezhetek, kézimunkázhatok, olyan filmet nézhetek, ami nem gyerekeknek való.
      Viszont, ha időnként fizikai vagy lelki bajok ütik fel a fejüket, akkor megint összeköltözünk éjszakára 1-2 hétre. Mert igényük van rá 🙂

      • Szerintem az együtt alvás is olyan, mint a szoptatás: addig szoptasson az anya, míg neki sem kellemetlen; addig aludjon az anya a gyerekével, amíg mindkettejüknek jól esik. Mindenkinek kijár a magánélet; van úgy, hogy én is kikövetelem magamnak a szabad időt. Nálunk se úgy van, hogy éjjel-nappal együtt vagyunk, néha egy hétig se jönnek át a gyerekek.

  6. Teljes egyetértésem mindennel. Mi Máriahalmon kezdtünk el igazán egy kupacban aludni (öt gyerek, plusz a szülők), most meg a jurtában aztán végképp egy rakáson van mindenki. Én azért most már igényelnék egy külön kuckót! A babusokkal igyekeztünk együtt aludni, éjjeli szoptatás, stb., a hasunkon, cicimen aludtak el. Ez így természetes. Kiságy már jó ideje nincs is. Amíg nagy volt a ház, mi is csináltuk a mózeskosaras hordozgatást egyik szobából a másikba. Hogy kivel alszanak a gyerekek, ahhoz az égvilágon senkinek semmi köze, se orvos, se védőnő, se iskolaérettségiztető (hogy mi a véleményem erről a vizsgálatról, azt inkább nem részletezném). Virág szeretne már nagyon egy külön szobát, de főleg a nappali elvonulásra, éjjel szívesen kuckózik együtt a többiekkel, csak már alig férünk el ennyien egy rakáson!
    Jó éjszakát mindenkinek!!!
    Réka BoldogSzerről

    • Jó, hogy megemlítetted a külön kuckót, ez jól jöhet néha, főleg a kamaszoknak. És azért nálunk sincs mindig kupacban alvás, csak akkor, ha a gyerekek igénylik; van, hogy egy héten egyszer se jönnek át hozzánk, akkor lehet intim kettesben aludni Apával. 🙂
      Azt gondolom, hogy sokan nem mernek a szívükre hallgatni, én és több olvasóm is csak a többedik gyereknél vagyunk olyan bölcsek, hogy félretesszük a belénk égett szabályokat, és úgy élünk, ahogy szeretnénk, ahogy a belső hang diktálja. Jobb későn, mint soha.

  7. Jó volt olvasni a cikket és a hozzászólásokat. Nekem is van mit bánnom az első gyermekemnél. 😦 A harmadiknál mennyivel lazább az ember lánya! Szülés után a kórházban már a másodikkal egy ágyban aludtam. Mindig röhögtek rajtam a többiek, hogy állandóan az én ágyamon kellett igazgatni a feltúrt lepedőt. Viszont az én fiam szinte nem is sírt! A harmadiknál meg a csecsemős nővér próbált tanácsot adni, mert észrevette, hogy már fél órája szoptatom a picit. Azt mondta, ki fog sebesedni a mellbimbóm. Szegény. nem tudta, hogy ezzel inkább megelőztem a kisebesedést. Sajnos az elsőnél nem ez sem így volt, de legalább megerősít a saját példám abban, hogy ragaszkodjak az igazamhoz.
    Visszakanyarodva az együtt alváshoz: bizony én sem szeretek a férjem nélkül aludni, hogy várhatnám el a fiaimtól, hogy egyedül aludjanak? Érdekes, mennyire szigorúak vagyunk a babákhoz, mi, felnőttek. Bezzeg, ha volna egy tehetetlen, mozgáskorlátozott, beteg felnőtt a családban, aki még a beszédkészségét is elvesztette volna mondjuk egy balesetben, tuti nem hagyná sírni egyikünk sem, főleg éjszaka. Van, aki azt mondja erre: a babák sok mindent kibírnak. Oké, de nem muszáj.

    • Csak ismételni tudom magam: nagy kár, hogy az első gyereknél még nem merünk a szívünkre hallgatni!
      És örülök, hogy Te is kimondod: nem szeretsz egyedül aludni. Valamelyik éjszaka olyan hülyeséget álmodtam, felriadtam, és annyira boldog voltam, hogy ott szuszog mellettem a férjem, felébresztettem, és szorosan odabújtam hozzá. Simán visszaaludtam. Ha eddig nem lettem volna azon a véleményen, hogy a gyerek bármikor átjöhessen hozzánk, ezután az eset után biztos átéreztem volna a problémát. Ha nekem, egy érett felnőttnek igényem van arra, hogy valakihez odavackoljam magam, akkor hogy ne lenne erre igénye a gyereknek???

  8. Érdekes témáról írtatok! Elküldtem Nonókáéknak is, akik a 25 napos Zalánnal élik át ezeket a dolgokat!

    • Tényleg, nemrég született a kisunokád! Milyen jó lenne, ha az anyuka találna itt néhány használható tanácsot! (Aztán persze úgy alakíthatja ki az életüket, ahogy nekik jól esik!)

      • Már jelezte, hogy beleolvasott az írásodba és nagyon szimpatikus neki. Ők Hozzád hasonlóan nagyon egyéni módon állnak a gyermekneveléshez. Mikor 10 éves volt kérdeztük tőle mi szeretnél lenni? A válasz ez volt: ANYUKA! Az is lett, a szó nemes értelmében és a valóságban is!

      • Őszintén örülnék, ha csak egy kicsit is tudnék segíteni másoknak, akik nem sétálnának bele abba a csapdákba, amikbe én (és még néhány olvasóm)!

  9. Én sem tudok/akarok ellenvéleményt mondani! 🙂

    Úgy érzem néha, amikor a gyerek viselkedését (beleértve az alvási szokásokat) taglalják, mintha elfelejtenék, hogy gyerek és nem felnőtt még. Hogy hosszú utat kell még bejárni addig, amíg minden készsége felnőttként működik. Ahogy azt nem várjuk el tőle, hogy olvasni tudjon 6 hetes korában, miért kellene egyedül tudnia, szeretnie aludni???

    Mi is együtt alszunk. Elaltattuk a gyerkőcöket, betettük a kiságyba – így nekünk is volt egy kis időnk magunkra, egymásra, filmre, könyvre – aztán az első ébredésnél magunk mellé vettük és aludtunk reggelig.
    Az első gyermekünknél nem mondom, olykor aggasztott, hogy én ilyen puhány szülő vagyok, aki nem képes 7-10 estén át hallgatni a sírását, mert a könyvek szerint addigra úgyis megtanulja, hogy egyedül kell aludnia és kész. Meg nyomasztott kicsit, hogy ilyen lusta vagyok, hogy inkább magam mellé veszem és éjszaka szoptatom ahányszor kell, ahelyett, hogy felkelnék hozzá, megszoptatnám, visszatenném, stb…. és így soha nem nevelem az egyedül alvásra.
    Olykor-olykor forgattam magam ezen a dolgon, aztán beláttam, hogy a mi életünk sok esetben amúgy sem szakkönyv szerinti, úgyhogy talán nem lesz nagy baj, ha eltérek a saját belátásunk szerint. :-)))

    A Kislányom lassan öt éves lesz és alig van már olyan éjszaka, hogy ne a saját ágyában aludná végig. Ha valami mégis felriasztja, rosszat álmodik, akármi, fogja a kis paplanját és húzza maga után, jön közénk. A lábunkhoz, mert addigra a fejünknél már ott van az öccse, aki két és fél éves és vele meg egyre többször fordul elő, hogy a saját ágyában ébred. Úgyhogy azt hiszem, kár azzal riogatni a szülőket, hogy baj lesz a gyerekkel, ha velük alszik. Szépen meg van a leválási folyamat ebben is, kár lenne erőltetni, gyorsítani.
    Emlékszem az öcsémre, aki 14 éves korában még reggel, ébredéskor átvonult a szüleim szobájába, bevágódott közéjük az ágyba és szunyókált még egy kicsit.
    Most, felnőtt férfiként pedig extrém sportot űző, testileg, lelkileg egyaránt nagyon férfias ember lett belőle, akitől már az is nagy ajándék anyukámnak, ha hagyja magát megölelni. Úgyhogy az sem igaz, amivel az együttalvós kisfiú anyukáit riogatják, hogy majd anyámasszony katonája lesz.

    A hordozásról: a hordozókendőt nem sikerült úgy megkötnöm, használnom, hogy jól és biztonságosan érezzük magunkat, úgyhogy a Kislányomnál ezt nem használtuk. A Kisfiam születése után vettem egy “szabottat”, amit imádtam. Nagyon jókat sétáltunk így. Soha nem sírt, nézelődött vagy aludt és meg bárhová el tudtam menni. Szerintem nagy segítség, a babák pedig szeretik.

    A cipelésről: A Kislányommal iszonyú sokat sétáltunk. Sok ismerősöm nézett felvont szemöldökkel, amikor elmondtam, hogy honnan jövünk. Talán nem is hitték, hogy gyalog. Szinte soha nem kérte, hogy vegyem fel.
    Ellenben a Kisfiam nem volt egy nagy sétálós korábban. Volt úgy, hogy 5 lépés után emelte a kis karját, hogy vegyem fel. Próbáltam kicsit húzni az időt, “nevelni, hogy ne legyen már ilyen lusta”. Aztán egyik nap nem tudott lábra állni, a bal lába nem tartotta meg. Bejártunk ungot-berket, szerencsére semmi rendellenességet nem találtak nála, vélhetőleg ízületi gyulladása volt. Azóta szerencsére nem ismétlődött a dolog, de nekem volt egy kis lelkiismeret furdalásom, hogy vajon nem azért kérte ölbe magát, mert már akkor is fájdogált a térde, csípője?

    Azt hiszem, az a “gond” néha, hogy szülők szeretnék lenni, gyereket akarunk. Aztán amikor megkapjuk és úgy viselkedik, mint egy gyerek, nehezen fogadjuk el. Azt várjuk, hogy mindent hamarabb tudjanak, mint ahogy nekik jól esne.

    Köszönöm az írásodat, jó volt olvasni!

    • Jól megfogalmaztad a végén: zokon vesszük a gyerektől, ha úgy viselkedik, mint egy gyerek.
      Csak ismételni tudom magam: ne a tankönyvekre hallgassunk, hanem a szívünkre! Nem aggódom, hogy a nagyfiam 10 éves létére még sokszor velünk alszik; biztos nem bújik már hozzám, ha serken majd a bajsza, és hazahoz egy lányt.
      Szomorú, hogy a szakkönyvek, a túlbuzgó védőnők, mindentudó rokonok, szomszédok el tudják hitetni egy fiatal anyával, hogy aki maga mellett altatja a gyerekét az puhány és lusta…
      Én is köszönöm az írásodat, jó volt olvasni.

      • Betti! Ez egy igen-igen megerősítő írás volt. Köszönöm. Bizony, az ember lányát olyan könnyen elbizonytalanítják a jószándékú tanácsadók…
        Nem véletlenül tértem vissza ehhez az íráshoz. Valami nagyon a szívemen van, amit ki akartam önteni itt: Egy asszony, aki nálam valamivel idősebb, két fiúcska édesanyja, szereti bírálni a nevelési módszereinket, mondván, hogy magunkhoz láncoljuk a gyerekeket, és lám, az elsőszülött fiam, milyen kis szorongó. A valóságban a kis szorongónál még nagyon engedelmesen próbáltam követni az egyébként nem túlságosan megegyező utasításokat. Én úgy vélem, a bizalmát szegényke akkor veszítette el, abban az első kemény évben. Most a 6 felé közelít, nagy munkával építgetjük vissza ezt a bizalmat benne, végre úgy tűnik, sikeresen, de azért van még min dolgozni.
        Ami az érdekes viszont az ő esetében, az minket látszik igazolni, de ő nem látja… Nemrég történt, hogy találkoztunk a családdal, de a kicsi kétéves nem volt velük. A mi fiaink együtt játszottak az iskolás nagyfiával. Én is mellettük voltam az egyévesemmel. Megkérdeztem a fiúcskát, hol van az öccse, csak nem beteg.
        Kisfiú: “Neem, a mamánál van. Nála fog aludni.”
        Én: “Hogyhogy?”
        Kf.: “Mert otthon nem hagy minket aludni, mindig felébred.”
        Én: “Máskor is szokott a mamánál aludni?”
        Kf.: “Igen.”
        Én: “És a mamánál nem ébred fel?”
        Kf.: “Nem.”
        Én csodálkozva: “Hogyhogy?”
        Kf.: “Mert vele alszik.”
        Én: “Áhá!”
        Elgondolkodtam, hogy az anyukája mennyire fáradt, mert a pici nem alszik el napközben. Emiatt sokat panaszkodik. Ha pedig a kicsi hisztis, rá hárítja a feleséget: “Ugye, mondtam, hogy aludj délután!” Nyilván a gyerek hibája, ha nem alszik, pedig anyuka ráparancsolt. Megjegyzem, mit nevezünk lustaságnak? Azt, hogy éjszaka mellénk vesszük a gyereket az ágyban, vagy azt, ha napközben nem fekszik a gyereke mellé az anya, segítve az elalvást, mert más dolga van. Magamra kell parancsolni sokszor, hogy délután a gyerekkel lefeküdjek, de nekem is hasznos egy kis pihenés, még ha emiatt lemaradok a házimunkával vagy a levelezéseimmel. Az a bizonyos anyuka hulla fáradt és ideges a gyerekekkel meg a férjével, én meg kipihent vagyok, mert nem kell a babához felugrálni a fogzási időszakban, így kedves tudok lenni a férjemmel, és mosolyogva fogadom, amikor hazajön fáradtan a munkahelyéről.
        És akkor arról még nem is szóltam, hogy nem cumival helyettesítem magam, ha frusztrált a pici. Érdekes, hogy sok anya 3 éves meg afölötti kisgyermeknek nem szégyell cumit adni, de a szoptatás szégyen kétéves kor után. Ebből vajon mit tanul meg az a kis elme? Az én babám, ha cumizni szeretne, “kénytelen” hozzám bújva kicsit megpihenni, azok, akik cumit kapnak, jönnek-mennek, játszanak tovább. Nem ugyanazt a hatást érjük el a két dologgal. Az én babám felfrissül, s nincs vele utána gond, a másik gyerek nem pihen meg, nem sokkal könnyebb vele, csak esetleg nem visít már.
        És most hagyom abba, mert már igencsak elkanyarodtam a témától, de nagyon jól esett megosztani a gondolataimat.

      • Én is nagyon szeretem olvasni Betti írásait, ha egy ideig nem jelentkezik, már várom, hogy milyen hozzászólást kapok tőle.
        És a Te írásodat is jó volt olvasni, örülök, hogy leírtad, ami nyomta a szívedet.

  10. Olyan jókat írsz! Köszönöm, hogy megnyugtatsz, hogy normálisak vagyunk:))))
    Nekünk azért lett 180as ágyunk, hogy aki ideszivárog hajnalra, elférjen…. De sokat aludtam a gyerekek ágyában is, mikor ők kitúrtak a mienkből. Szopizósként mind velünk aludt, amíg kellett, férjemet sem zavarta, a szerelem leleményes:)
    Harmadik gyerkőcnél született a legjobb ötletünk: mozeskosar az agy végébe, kéznél van, hallom, látom, megis elférunk együtt mind.
    Háromévesunk meg mindig velünk alszik el, aztán attesszuk a hétéves melle, együtt mindketten jobban alszanak. Van helyük is, 140es agyban!:)
    Es a lakás amúgy is olyan pici, hogy mindenki szuszogasat hallom, es ez olyan megnyugtato tud lenni, mintha összebújva aludnank… Persze a kamaszok nevében nem beszélhetek….:D

    • Nagy örömömre Te is azt ismételed, amit a többiek, hogy sokgyerekes anyaként szintén az együtt alvást választják. A szakkönyvek és szakértők meg mondjanak, amit akarnak!

      • A szomszédban “csak” két kislány van, de a szülők terveznek a hálószobában egy faltól-falig ágyat azzal az indokkal, hogy olyan hamar elszállnak a gyermekévek, hadd élvezzék ki az együttalvást. Szerintem tök aranyos ötlet. 🙂

  11. Annyira jó volt ezeket a hozzászólásokat olvasni. Az első gyerekem 4 és fél hónapos és csak az első pár éjszakát töltötte a kiságyban, mert arra vágytam, hogy ott legyen mellettem. Első perctől erre vágytam, valami furcsa érzés volt ami egészen belülről jött, és amit mielőtt megszületett volan el sem tudtam képzelni, de féltettem, hogy ráfekszünk stb. ÉS a harmadik napon, amiután hazajöttünk a kórházból a párom betette az ágyunkba s megkrédezte, hogy miért ne alhatna itt, én nekem meg hirtelen semmi nem jutottt eszembe, hogy miért is ne. Ezért aztán soha nem volt olyan hogy felsrt volna éjszaka, mert az első nyögésre már a cici a szájába volt. Ezért át is alszunk minden éjszakát egyelőre. Éppen kezdtem aggódni, hogy vajon jó-e amit csinálok, mert bárkinek mondom, hogy velünk alszik a babóca mindenki megbotránkozik, most például a nagyszülőket akasztottuk ki ezzel, de a szomszédeasszony is akkorát nézett mintha azt mondtam volna, hogy steaket adok neki vacsorra sült krumplival…Szóval örülök, hogy rábukkantama fenti irományra:)

    • Gratulálok ahhoz, amihez sokunknak csak a többedik gyereknél sikerült eljutnia: ösztönösen érezted, hogy mi lenne a jó neked és a babának is!
      Én csak azt tudom tanácsolni, hogy más területen is hallgass a szívedre!

  12. sziasztok tanácsot szeretnénk kérni a párommal összekaptunk 2 hete azota a 17 éves lányával alszik egy ágyba pedig 3 ágy van a szobában elötte kint dolgoztam külföldön akkor azért aludtak együtt hogy a másik gyereknek legyen külön szobája. ez nem beteges segitséget hozzá szolást megköszönöm.ATTILA

    • Kedves Attila, megtisztelsz a vélemény-kéréssel.
      Nekem ilyen nagy gyerekem még nem volt, személyes tapasztalatom nincs, de 2 okot látok, amiért a párod maga mellé vehette a nagylányt: vagy azért, hogy te ne tudj odabújni hozzá (büntetésben vagy), vagy azért, mert a magánéleti válság miatt szeretethiányban szenved, és jól esik neki egy szeretett személy közelsége (és számára most mindegy, hogy hány éves az a személy).

  13. Bizonyára megköveztek érte, de én el sem tudom képzelni, hogy a gyerekem velünk aludjon. Ha jól emlékszem, kiskoromban nekem is fura volt, apa és anya közt, mert érthetetlen volt számomra a nemiség és annak jelei. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni. Akartam én velük aludni, de időnként azért mellettük is elbizonytalanodtam. (Pedig szemérmesek voltak) Nem szeretném, ha a gyerekemnek hasonló problémái lennének, amiről ő még beszélni/kérdezni NEM TUD. A kapcsolatom a szüleimmel így is tökéletes volt, hiszen a szükséges testi kontaktusból napközben is kaptam eleget. Talán éppen ezért igyekeztem tiszteletben tartani azt, hogy a szüleim ágya az anyára és apára tartozik. Sokszor hallom másoktól, hogy a gyerek fél este az ágyban. Ám ha magunkhoz engedjük, ezzel szerintem épp az ellenkező dolgot érjhetük el: igazad van gyermekem, van mitől félned. Szerintem erre is sokféle megoldás van (pl halványan világító figurás lámpa, stb) Tiszteletben tartom azok véleményét, akik inkább magukhoz veszik a csöppséget, de egyet érteni nem tudok ezzel. (Nem is az első időszakról beszélek, inkább amikor már nem ébred fel folyamatosan a baba.) Szerintem a saját ágyába visszaküldött gyermek sem lesz lelkisérült, ha a szülő kellő határozottsággal, szeretettel és támogatással eléri, hogy a gyerek boldogan foglalja el saját kis birodalmát. Jóllehet, ez valakinél hosszú és rögös, valakinél pedig rövidke út – mindenképpen fejtörést okoz. Dehát ezért vagyunk szülők 🙂 hogy a legjobbat akarjuk, még akkor is, ha SZÁMUNKRA nehéz ez a dolog!

    • Köszönöm, hogy leírtad a véleményedet.
      Természetesen nem kötelező a gyereket a szülői ágyba bevenni, ha máshogy is meg tudjátok oldani a biztonságérzetét.
      Azért azt el kell mondanom, hogy a gyereket az ágyukba beengedő szülők nem élnek házaséletet, ha ott van velük egy kicsi (főleg nem, ha egy nagy szuszog ott). 🙂

      • Az utolsó mondattal nem értek egyet. Nemrég épp egy óvodásom mesélte nekem (4,5 éves) a munkahelyen (óvodában) hogy mit csinálhattak a szülei, miközben ő is ott “aludt”… Nyilván fáradtak voltak a szülők másik szobába/helyiségbe menni, vagy esetleg nincs is más, tudom, vannak helyzetek, amikor egyszerűen meg sem lehet oldani a “magányt”. Nekem csak ijesztő, mennyi gyerkőc számol be szüleik virgonckodásáról, (hiszen ilyenkor kivételesen ügyesen kell róla elterelni figyelmüket) 😀 . A gyerekek persze kíváncsiak és ez nem róható fel nekik, az a jó, hogy érdeklődnek, de tapasztalatom szerint a legjobb, ha ezt a témát inkább a pubertáskor hajnalán beszéljük meg 😉 Persze elkerülhetetlen és tulajdonképpen természetes, hogy társaiktól tudnak meg a legtöbbet az ilyesmikről, és bizony ez már az óvodában elkezdődik! Hihetetlenül ügyesen titokban tartják szüleik elől, ha azok elzárkóznak/ nem akarnak még erről beszélni a gyerekkel és a szülők nem is feltételezik, hogy csemetéjük igazi kis “felvilágosító” a csoportjában. Személyes véleményem az, hogy ha már együtt alszik velünk a gyerkőc, akkor érdemes erre különös figyelmet fordítani, megbeszélni bizonyos dolgokat a gyermekkel, különösen, ha az szorongó, stb. Vannak gyermekük közelében nemi életet élő szülők és vannak gyermekek, akik ezt (titokban) látják. Mert lássuk be,talán nem mernek beszélni a látottakról. 🙂

      • Csak a saját nevemben tudok beszélni; mi ilyet nem csinálnánk.
        A hozzászólásoddal amúgy egyetértek, a gyereket biztos megrázza, ha tanúja annak, hogy “bántják az anyját”.

      • Így van, erre gondoltam. Mindazonáltal hallottam már olyan történetet is, amikor a gyermek a hangokra ébredve megkérdezte: “Anya, mit csináltok?”a válasz: “bújócskázunk” mire a gyerek: “akkor jó” majd visszafeküdt aludni 🙂 még szerencse, hogy félálomban volt. Egyébként nem szeretném tényleg elítélni a gyerekkel együttalvást (és nincs is jogom hozzá), mert elismerem, van olyan gyermek, aki egyszerűen ettől nyugszik meg, noha napközben nem igényli a babusgatást és egészen önálló csemete 🙂 De szívem szerint fontosnak tartom ezt elmondani, mert az egyetem alatt én bébiszitterkedésből éltem, olyan családoknál, ahol a szülők sok esetben nem nagyon foglalkoztak gyermekeikkel és fáradtan hazatérve nem volt erejük harcolni velük, így azoknak mindent szabad volt eldönteni. Sajnos nem csak az én munkámat nehezítették meg ezzel (tisztelet a kivételnek) hanem lurkójuk életét is. Amit sokkal jobban sajnáltam, mint magamat 🙂 És bizony éppen az együttalvásos programnál rontották el legjobban!!! (nyilván ekkorra érték el fáradtságuk tetőpontját)
        Összességében azonban én is azt tanácsolnám, amit a korábbi hozzászólásokban olvastam: hallgassatok a szívetekre! 🙂 ha úgy érzitek, sokat dolgoztok és hiányzik a gyerek és ti is neki, akkor hagyjátok a mosogatórongyot, meg a porszívót, rendeljetek egy pizzát és “bulizzatok” egy jót a bébikkel 😉 és ne felejtsetek el “szigorúnak lenni” és jutalmazni és … SZERETNI 🙂

  14. Hát: nem vagyunk sem állatok, sem öszötnlények, így azt hiszem, a gyerekek semmi titkos dolognak nem lehettek tanúi (sőt, biztos vagyok benne), pedig egy szobában alszunk, konkrétan ott, ahol a cserépkályha éjjel is ad meleget. Soha nem voltak a gyerekeknek rémálmaik, szépen átaludták az éjszakát, három éves koruk körül önként mentek saját ágyba aludni, mert utánozni kezdték a nagytesók szokásait és igényük lett rá. sajnálom, ha valaki nem meri meglépni ezt a lépést, és egyetértek a bejegyzés minden szavával. Mi nem vesztettünk semmit, de nagyon sokat nyertünk.

    • Örülök, hogy egyetértesz, néha már majdnem azt hiszem, hogy nem vagyunk százasak, ha a nagy gyereknek is megengedjük, hogy bebújjon hozzánk. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s