2013.06.10 – Megint az otthontanulásról

Most, a sikeres vizsga után van időm gondolkodni az elmúlt félévünkön. Az teljességgel bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk, amikor itthon maradt a fiunk velem (talán én se vallottam szégyent, mint OO-s anya – ez meg is erősítette az önbizalmamat). Amíg iskolába járt, valahogy mindig úgy elment az idő, hiába nem volt napközis, mindig délutánra értünk haza, az este pedig kész rohanás volt a leckeírás miatt. Szinte alig láttam egész nap a nagyobb gyerekeimet. A nap kezdése is kínszenvedés volt; szomorú kötelesség reggel 6-kor kiverni az ágyból a kisgyereket (ha elsősről van szó, akkor elmondható, hogy ő néhány hónappal azelőtt még csak nagycsoportos óvodás volt, de neki ugyanakkorra kell beérni az iskolába, mint a gimnazistáknak!). Sokszor majd’ megszakadt a szívem, mikor fel kellett keltenem szegényt, úgy kellett kivezetni a vécére is, mert csak támolygott félálomban. Normális időben feküdt le, és még így is kevés volt neki az alvás mennyisége! Egyszer az is előfordult, hogy képtelenek voltunk reggel felébreszteni! Magához tért ugyan, de ahogy közös erővel felemeltük, összecsuklott, mint egy rongybaba!  Hála Istennek, hogy itthon vagyok, így megtehettük, hogy nem ment aznap iskolába, és délelőtt 10-ig aludt (vagyis 4 óra volt az alváshiánya)! Mióta magántanuló, hatalmasakat alszik itthon, de nem sajnálom rá az időt, mert azt hiszem, erre szüksége van a szervezetének. Az otthontanítás másik előnye, hogy sok időt tudtunk együtt tölteni, és nagyokat tudtunk beszélgetni. Nem mintha az iskolába járó gyerekkel nem lehetne beszélgetni (természetesen ez velük is megoldható), de nekem nagyon szép emlék, mikor egyik szép tavaszi délelőtt elsétáltunk tejért. A kicsi előreszaladt, mi meg közben erkölcsi kérdésekről társalogtunk: szabad-e hazudni, és ha szabad, akkor milyen esetekben megengedhető a hazugság (a csoportban, ahová jár, ez volt a téma az előző alkalommal). De valamelyik nap például – a szokatlan időjárás miatt – a kora középkori kis jégkorszakról és az azt követő járványról meséltem neki.  Ezek a beszélgetések tanulás szempontjából is nagyon hasznosak voltak, hisz felértek egy hittan és történelem órával, de még fontosabbak voltak a saját jogukon, hiszen nagyon jól esett, mikor az erkölcsi kérdésben kitárulkozott nekem a fiam, és én is elmondhattam a témáról a véleményemet.

Rengeteget tudtunk beszélgetni

Rengeteget tudunk beszélgetni

Említettem már a vizsgával kapcsolatos bejegyzésben is, hogy jóval kevesebb időt fordítottunk a tényleges tanulásra, mint szerettem volna. Egy ideig nem tudtam megszabadulni attól az elképzeléstől, hogy a tanulás a tankönyvek fölötti görnyedést jelenti.  Pedig tanulás az is, mikor lefekvés előtt felolvasok nekik (pl. a Kincskereső Kisködmönt) – irodalom óra, vagy népdalt furulyázok, esetleg énekelek – ez énekóra. Mikor futrinkát találunk, és megvizsgáljuk – az meg környezetismeret.  De mikor megtervezzük a hétvégi kirándulást, és böngésszük a térképen az útvonalat, akkor meg földrajzórát tartunk. A domborzati színeket és jeleket például már rég ismerte, még azelőtt, hogy a környezetismeret-könyvben elolvastuk volna. Bár tévénk nincs, filmeket azért szoktunk nézni. Rajongunk a régi magyar filmekért, megnéztük már például az Abigélt, a Fekete várost, az Egri csillagokat, a Kárpáthy Zoltánt, és az Egy magyar nábobot. Ez az utóbbi nagyon szépen bemutatja a reformkori magyar politikai helyzetet, ekkor meg történelem órát tartottunk. Mikor közösen sütünk, vagy vásárolunk, és őt kérem meg, hogy tegyen a tálba 25 deka vajat, vagy vegyen a boltban fél liter joghurtot (ez különösen bonyolult, hiszen a joghurtot súlyra adják) – ez meg vegytiszta számtan. Újabban (persze azóta, mióta itthon van) a fiunk rákapott a földrajzi atlasz böngészésére. Olvasgatja, és engem kérdezget, hogy melyik országnak mi a fővárosa, vagy melyik megyénknek mi a székhelye.  Van olyan válasz, amit „elhibázok”, ekkor örömmel világosít fel. Tehát látszólag én tanulok, a valóságban persze ő, mégpedig földrajzot.

A gyerek részt tud venni az itthoni mindennapos tevékenységben is, legyen az akár gyomlálás, vagy szövés

A gyerek részt tud venni az itthoni mindennapos tevékenységekben is, legyen az akár gyomlálás…

Közös főzés

… főzés, vagy a mi esetünkben varrás, szövés.

Tehát a gyerek egész nap tanul, sokszor nem is gondoljuk, hogy mi minden lehet tanulás (például a trágár beszéd), és ez közel sem csak az iskolában valósulhat meg (akár csak a szocializáció)! Az OO kezdetén gondolkodtam, hogy milyen rendszerben tanuljunk, de az iskolára hasonlító beosztást (45 perces órák 10 perces szünetekkel) rögtön elvetettük. Tömbösítve tanultunk, tehát elővettük a matekot, és egész héten csak matekoztunk, nem szabdaltuk szét a napot több apró foglalkozásra. És szünetet is akkor tartottunk, amikor elfáradt, ha láttam rajta, hogy jól bírja, akkor nem hagytuk abba. Az elmúlt tanév legfontosabb feladata volt matekból a 4 írásbeli alapművelet begyakorlása. Ezeket meg kellett tanulni, vagyis leülni a füzet fölé, és gyakorolni, gyakorolni… Ezt bizony be kellett vágni a szorzótáblával együtt. (Nekem is hasznomra vált a dolog, hiszen újra meg kellett tanulnom írásban szorozni. El sem merem mondani, hogy hány éve nem végeztem írásban műveleteket…) A szöveges feladatokat viszont igyekeztem színesebbé és viccessé tenni; szakítottam a tankönyv unalmas példáival (az osztály hétfőn 125 kiló meggyet szedett le, kedden 45 kilóval többet, hány kilót szedtek le összesen), és szórakoztató feladványokat találtam ki.

Klasszikusan így néz ki a gyerek otthonoktatása

Klasszikusan így néz ki a gyerek otthonoktatása…

... de volt, amikor csak így tudtuk megoldani.

… de volt, amikor csak így tudtuk megoldani.

Még egy apróság, amivel mi többször szembesültünk, míg iskolába jártunk: reggel nagyon nehéz megítélni a gyerek állapotát, ha gyanús, hogy beteg (lesz). Az orra éjszaka már szörcsögött, köhögött is, reggel pedig olyan képet vágott, mint aki halálán van (persze, hogy rossz bőrben volt, de legtöbbször nem a betegség, hanem a korai kelés miatt).  Itthon maradt, de semmi baja nem volt napközben (leszámítva egy is taknyosságot), a gyerekorvoshoz viszont el kellett menni igazolásért. A rendelőbe lépés előtt már nem engedtem orrot fújni, meg köhögni se, hogy legalább tudjon produkálni valamit az orvosnak. Ebben az esetben tehát feleslegesen tartottam otthon. Ebből okulva, a legközelebbi alkalommal elküldtem az iskolába, de már 9-kor telefonáltak, hogy vigyem haza, mert lázas. Lesújtó pillantásoktól kísérve hazahoztam (milyen anya az ilyen, ezt a beteg gyereket elküldte az iskolába…!). Szóval nehéz megítélni a helyzetet, de ilyen probléma nincs, ha a gyerek otthon tanul, hiszen akár beteg, akár nem: otthon marad.

Reklámok

4 thoughts on “2013.06.10 – Megint az otthontanulásról

  1. Nagyon örülök, hogy megerősödtetek az OO-ban…nekem már a hosszú nyári szünet is igazi ajándék, együtt lenni velük, felhőtlenül (és persze közben is tanulunk, csak másképp)
    R.

    • Igen, kiélvezem ezeket a hónapokat, mert tudom, hogy ha visszamegy az iskolába, véget ér ez a bensőséges, laza időszak. Jönnek majd a barátok, szerelmek, én meg örülhetek, ha megengedi, hogy megsimogassam a fejét. De hát ez az élet rendje.

  2. Ez az Erzsi! Alkalmazkodás a gyermek életritmusához (bár náluk azért napkelte után egy órával indul a gyerekek számára is a nap), sok-sok beszélgetés. Olyan jó, hogy ott van neki a szülő, ha kérdése van, tőle választ kap, a te értékrendet adod át.
    Miért írod, hogy kevesebb idő ment a tanulásra??? Hiszen pont hogy sokkal több. Az a baj, hogy mindenki azt hiszi, az a tanulás, ha egy gyerek görnyed a tankönyv fölött vagy kitölti a munkafüzetet. Az élet minden pillanata tanulás!!!
    Én bevallom, nálunk már, azon kívül, hogy szerdán hozzánk jönnek a sulis-gyerekek, semmilyen rendszer nincs, kötelező gyakorlás se. Ha kérdés van válaszolok. Ha kérnek, hogy most ezt vagy azt csináljunk, akkor azt csináljuk. Ha leülök valamit alkotni, mindig oda jönnek, és velem együtt csinálják. Ez így természetes!
    Sok szép napokat nektek, a nyárra is!
    Réka

    • Köszönöm a biztatást. Rájöttem, hogy magunknak kell kialakítani a számunkra legmegfelelőbb módszert. Kevesebb idő ment el a tanulásra… Ezt úgy értettem, hogy kevesebbet ültünk a munkafüzet felett, hisz valóban: az egész nap egy nagy tanulás, kezdve a közös beszélgetésektől, a felolvasáson át a gyakorlati tapasztalatig. Nem is írtam: mióta itthon van a gyerek, elkezdett olvasni (addig sajnos nem volt kedve könyvet venni a kezébe), és énekel az utcán! Csak úgy, jókedvéből…! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s