2013.07.18 – Szabadidős tevékenység: orvosi ügyelet

A fiam egyik este erős fülfájásra panaszkodott. Mint a magyar egészségügyben rutinosan mozgó ember, megfontoltam volna az ügyeletre menést, de mivel másnap reggel táborba kellett mennie, tisztán kellett látnunk fül-ügyben. Betelefonáltam a kórházba, hogy fogadnak-e gyereket. Fogadni éppen fogadnak, – mondta kelletlenül a nővér – de nem tanácsolja, hogy bejöjjünk, mert az orvost bármikor elhívhatják műteni, és már így is 15-en ülnek kint a folyosón.

Valóban rengetegen ültek és álltak a fülészet előtti folyosón. Vártunk egy órát, mire kijött egy beteg az ajtón, és még vagy fél órát, mire behívtak egy kislányt és egy idős férfit. (Miért két beteget hívtak egyszerre?) Másfél óráig megint nem történt semmi. Illetve annyi mégis, hogy a fekvő osztály ajtajában (ami szomszédos volt az ügyeleti ajtóval) megjelenő nővér néha beszólított valakit közülünk név szerint. Sóvárogva néztük a szerencséseket, akik mégis orvos elé kerülnek, és még azokat is, akik az osztályra saját belépő kóddal jutottak be – feltételezem, hogy ők maguk voltak az orvosok vagy ápolók (a köznépnek csengetnie kellett a bejutáshoz).

Időközben a betegek száma csak nőtt, a fiam meg a láztól/fájdalomtól/idegességtől elkezdett nagyon reszketni, alig tudtam megtartani (az ölemben ült, mert annyira kényelmetlen volt a folyosói pad, hogy szinte fájt rajta a hosszas ülés). Érkezett egy jól szituált család is: apa, nagymama, unoka. Ők is várakoztak egy darabig, és mivel akkor már egy órája senkit nem hívtak be a kislány és a bácsi után, az apuka kezébe vette az irányítást. Elviharzott, és mikor visszatért, birtokában volt egy négyjegyű kódnak, amit az osztály ajtaján beütve eltűntek a szemünk elől. Sajnos ettől a pillanattól kezdve az orvos is végleg eltűnt, újabb egy órás várakozás után az egyik türelmetlen hozzátartozó bedörömbölt az osztályra, és a nővér közölt vele valamit. Mi, többiek rögtön körbevettük az információ-birtokost, meg is tudtuk, hogy az orvos már egy órája operál, és még egy másik halaszthatatlan operáció is vár rá, tehát éjfélnél előbb senki nem fog a szeme elé kerülni. A betegek többsége ekkor sírva vagy szitkozódva elhagyta a folyosót. Én felhívtam a férjemet, hogy ugyan telefonáljon már be az osztályra, mint új beteg; neki már azt mondták, hogy az orvos reggelig műt, és 20-an ülnek a folyosón.

Így hát mi is feladtuk, és hazajöttünk.

Sietek leszögezni, hogy – néhány elkeseredett beteg véleményétől eltérően – én a világért sem hiszem el, hogy az ügyelő orvos ügyeleti időben a magánbetegeit látta el.

De néhány kérdés azért felmerült bennem:

–          mit csináljon az, aki éjszaka beteg lesz?

–          mért nem lehetett (legalább a nővér által) felmérni a kint várakozó betegek állapotát; van-e valaki köztük életveszélyben?

–          vajon mi történt azzal a betegtársunkkal, akinek már napok óta folyt valami bűzös váladék a füléből, és folyamatosan próbálkozott szaksegítséget kérni (nem volt rendelés, vagy ha volt, akkor se jutott be)?

–          vajon mi lett azzal a lázas és szemmel láthatóan nagyon rossz állapotban lévő férfival, akit a felesége hozott be, és akit a szakrendelőből a nap folyamán azzal küldtek el, hogy valószínűleg azonnal ki kell venni a gennyes és gyulladt manduláját (három kisgyereket hagytak otthon egyedül – ezt onnan tudom, hogy szegény anya tízpercenként hívta fel aggódva a gyerekeket)?

–          hogy lehet az, hogy – bár az ember fizet érte – mégsem látják el, ha beteg?

–          mi lett volna, ha valaki összeesik a folyosón (erre legnagyobb esélye szegény mandulás férfinak volt)?

–          mi történik akkor, ha az orvos operál, és a mentők épp akkor hoznak be egy másik életveszélyes sérültet? Vagyis: miért csak EGY orvos lát el egy egész régiót? (Gondolom anyagi okokból.)

–          ki a felelős akkor, ha –ne adja Isten- valaki a kórház folyosóján várakozva meghal?

–          miért nem lehet a betegeket tájékoztatni, hogy hajnalig már senki nem fog bejutni; aki nagyon rosszul érzi magát, az inkább menjen máshova? Ez csak emberség kérdése lenne.

–          lehet, hogy így akarják kiszűrni a szimulánsokat? Mert ezek után tényleg csak az próbálkozik, aki NAGYON beteg. Vagy már az se…

Biztos voltak olyanok, akik otthon, házi módszerekkel próbálták melegen tartani fájós fülüket

Biztos voltak olyanok, akik otthon, házi módszerekkel próbálták melegen tartani fájós fülüket

Reklámok

6 thoughts on “2013.07.18 – Szabadidős tevékenység: orvosi ügyelet

  1. Sajnálom,hogy olyan sokat várakoztatok hiába a fájós fülű kisfiaddal. Sajnos ilyen az egészségügy. Mi egyszer a férjemmel mentünk be a kórház éjszakai ügyeletére, mert egy kullancs ment a tarkójába. Este hétkor mentünk be és tizenegykor jött egy orvos aki kivette a kullancsot egy pillanat alatt, és a kézmosónál leúsztatta. Csak azt nem értettem, hogy ezt mért nem tudta egy ápoló megcsinálni. Ági mama

    • Én elhiszem, hogy kevés a pénz az egészségügyben, meg azt is, hogy túlhajszoltak az orvosok és az ápolók, de sokat lehetne javítani a kórházak helyzetén és a betegeken egy kis odafigyeléssel, emberséggel is!

  2. Hát úgy lehet ez, hogy itt nem egészségügy van, hanem betegségügy. Gondolom felismerted már, hogy senkinek sem az az érdeke, hogy az emberek meggyógyuljanak. Nem lenne jó sem a kórházaknak, sem a gyógyszeriparnak. Meg amúgy is: ép testben, ép lélek. Egyébként ötletek: kövirózsa, meleg só, hagyma… Rendbe jött már a fiatok? Jobbulást kívánunk így utólag. Réka

    • Köszönöm az érdeklődést.
      Az a helyzet, hogy a gyereknek pszichoszomatikus tünetei voltak, azt gondoljuk, hogy sokallta a két hetet a táborban, de mikor a “fülfájása” miatt kiegyeztünk az egy hétben, azt megfelelőnek találta. Pedig valódi volt a láz is, a fájdalom is annak tűnt, valami mégis azt súgta nekem, hogy, máshonnan fúj a szél. Azért szerettem volna, ha az orvos belekukkant a fülébe, de természetesen nem engedtem volna beadni neki semmit – hiszen azt sejtettem, hogy nem igazi fájdalom ez. Már máskor is produkált nagyon valóságos és ijesztő tüneteket, de akkor is mindig sikerült lenyugtatnom (és elgondolkodva rá is jöttem, hogy mi volt az a megrázkódtatás, ami kiváltotta a “betegséget”).
      A mi esetünkben tehát nem volt nagy baj, hogy nem jutottunk orvos elé – nem így a többieknél…

  3. Valóban érdekes. tanulni kellene az egymással való kommunikációt. Sokkal inkább, mint más haszontalan dolgot. szép napot kívánok: Andi

    • Igen, én is tisztában vagyok, hogy a magyar egészségügyet rendbe tenni nem kis feladat lenne, és ezer milliárdokat emésztene fel. De sajnos sokszor az is hiányzik, ami nem kerülne pénzbe: emberséges bánásmód, néhány megnyugtató kedves szó, megfelelő tájékoztatás…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s