2013.09.02 – Ellendrukk és védekezés

Aki rendszeresen olvassa a blogomat (és remélem, hogy sokan vannak ilyenek 🙂 ), az biztos tud már rólunk egyet s mást. Tudható, hogy milyen elveket vallunk az életről, a fogyasztásról, az egészséges étkezésről, mi a véleményünk a tévénézésről, tudható, hogy hívei vagyunk a babahordozásnak, a gyerekkel való együtt alvásnak és az otthonoktatásnak.

Már csak azért is jó, hogy blogírásba kezdtem, mert itt nagyon sok megerősítést kapok tőletek. Sajnos nem mindig vagyok elárasztva biztatással és elismeréssel, sokszor a kétkedés, ellendrukk, és gúny jut ki a család, a barátok és az ismerősök vagy épp vadidegenek részéről. Ezekből gyűjtöttem össze egy csokorra valót.

A gyerekkel való együttalvásról (bővebben itt):

–          Nem zavar a házaséletben a köztetek alvó gyerek?  – Nem zavar, hiszen a gyerekek nincsenek köztünk minden áldott éjszaka, csak akkor, ha épp rosszat álmodnak, vagy nyugtalanok. Meg aztán az alvó gyereket nagyon óvatosan vissza is lehet vinni a helyére. Mindenkit megnyugtatok, aki a párkapcsolatunkért aggódik: eddig is megoldottuk, hiszen már a legnagyobb gyerekünk is aludt velünk, mégis születtek még utána más gyerekeink is.

–          Nem féltek, hogy a gyerekek odaszoknak az ágyatokba? – Na, ettől egyáltalán nem félünk; sőt, ha én a szívem mélyén talán szeretném is, hogy még sokáig legyen szükségük ránk, biztos vagyok benne, hogy legkésőbb kamaszkorukra abbahagyják a velünk alvást, és a nagyfiam inkább egy csinos fruskát választ hálótársául, mint az anyját. Egyik olvasóm azt írta, hogy a fivére egész nagyfiú koráig be-bebújt a szülők ágyába, mégis kiegyensúlyozott, egészséges férfi lett belőle.

–          Így aztán soha nem fogják a gyerekek megtanulni, hogy mi a rend! – A gyerekek ne a rendet tanulják meg, hanem azt, hogy ha szükségük van ránk (rosszat álmodtak), mi a rendelkezésükre állunk (átjöhetnek a biztonságot jelentő szülői ágyba).

A babahordozásról (bővebben itt):

–          Nem félsz, hogy deformálódik a kis gerince ebben a batyuban? Nem félsz, hogy megfullad? – Egyáltalán nem kell ilyentől tartani, mert ha jól kötik fel, akkor ezek nem fordulhatnak elő. Ha a gyerek nyugodt, és békésen alszik a batyuban, akkor kényelmesen érzi magát.

–          Nem szégyelled, hogy úgy viszed a gyerekedet, mint az én gyerekkoromban a cigányasszonyok?  – Mit mondjak erre? Nem szégyellem. Az az érzésem, hogy sokan feleslegesen bonyolítják az életüket (óramű pontossággal való etetés, különböző értelmetlen elvek következetes betartása), sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha lazábban és természetesebben állnának hozzá a dolgokhoz.

–          Micsoda hülyeségeket találnak ki mostanában! – Ezt már a bejegyzésben is leírtam, hogy a babahordozás ősi találmány, nem a mai kor szüleménye. Csak épp annyira elszoktak az emberek a mi kultúránkban a hordozott babák látványától, hogy kiüti náluk a biztosítékot.

–          Nem szakad le a derekad a sok cipeléstől? – Ha jól kötöm meg a kendőt, hordozót, akkor nem megterhelő, csak épp annyira, mint egy – a gyerek súlyával megegyező – hátizsák. Ellenben ha nem hordozóban vinném, hanem a karomban, derekamon, vagy a nyakamban, akkor valóban fárasztó és fájdalmas lenne! Mondhatom, hogy ha már mindenképpen cipelni kell a gyereket, akkor arra a hordozás a legalkalmasabb forma!

–          Csak magadra kapatod a gyereket ezzel az idétlen cipeléssel! – Ez azt akarja jelenteni, hogy a szaktanácsadó attól tart, hogy a kicsi úgy rászokik a hordozásra, hogy nem akar kijönni a kendőből. Mondhatom, hogy a nagyobbacska gyereket már erőszakkal se lehet belekényszeríteni a hordozóba, annyira kikívánkozik belőle!

A varrásról:

–          Mit kínlódsz a varrással? Sokkal „ócsóbban” megkapod a kínaiban! – Aki ezt mondta, az nyilván soha nem élte át azt az örömöt, amit az alkotás adhat az embernek. Én ezekbe a holmikba szívemet-lelkemet beleadom! És azt sem tudhatja, mekkora boldogság, mikor a gyerek alig várja, hogy elvágjam az utolsó cérnaszálat a munkadarabon, és már használatba is veszi (de előfordul, hogy már a félkész játékkal megy aludni).

–          A gyerekek majd szégyellni fogják, hogy az általad összetákolt ruhákban járatod őket. – Nem szégyellik, inkább büszkék rá, ha a többi gyerek kölcsönkéri tőlük a dinós kesztyűt és a cincéres sapkát, vagy a barátnők megkérik, hogy nekik is varrjak ezt-azt. Egy időben egy csomó szülinapi buliba meghívták a gyerekeimet, és oda mindig általam készített ajándékot vittek. Azt gyanítottuk, hogy néha csak az ajándék miatt érkezett a meghívás, mert az anyuka rögtön le is adta a rendelést, hogy mit szeretne az ünnepelt. Más anyák néha megkérdezik, hogy hol veszem a nagylány ruháit, mert olyan egyénien öltözik?

–          Inkább többször mosnál ablakot a sok varrás helyett! – A varrás nálam nyugtató hatással is bír, ha ideges vagyok, és leülök alkotni (nemcsak varrni, hanem hímezni, gombolyítani, szőni), az nagyon meg tud nyugtatni. Meg mi tagadás: jobban szeretek varrni, mint ablakot pucolni.

–          De kár volt elrontani azt a szép anyagot! – Ezzel a szaktanácsadó arra akart utalni, hogy minek vágok bele, úgyse fog nekem sikerülni semmi… Jó érzés, hogy ilyen ellenszélben, ilyen lelkes ellendrukkerekkel is sikerélményhez jutottam, mint kézműves!

A tudatos étkezésről (bővebben itt, itt és itt):

–          Agyatokra ment az a sok „internettezés”, és ott tanuljátok azt a hülyeséget, hogy minden ételben méreg van! – Tájékozódunk, az biztos. Neten is, meg máshol is.

–          Akkor ne vegyetek semmit a boltban, mert mindenben van valami adalékanyag! – A szakértő ezúttal ráhibázott: alig van olyan élelmiszeripari termék, amiben ne lenne valami oda nem illő dolog. Ezért is törekszünk az önellátásra.

–          Még ha úgy is van, ahogy mondjátok, akkor is hozzá kell szokniuk a gyerekeknek ehhez a sok méreganyaghoz, hiszen nem mindig megvalósítható a tudatos étkezés! – Ez elgondolkodtató. Mégis furcsa, hogy modern Raszputyinokként fokozatosan szoktassák magukat a mérgekhez… Valóban lehetetlen kivitelezni az egészséges táplálkozást?

–          Mit vettetek? Kézimalmot? Hát az meg mi a ….nak nektek? -A malom nemcsak azért hasznos,mert frissen őrölt gabonát eszünk,de azért is , mert a tekeréstől megizmosodik a karunk. Sokkal jobban megbecsüljük a lisztet,ha keményen megdolgozunk érte.

–          Otthon sütöd a kenyeret? Minek kínlódsz vele? A …ban csak 135 forint egy kiló kenyér és olyan finom! Inkább pucolnál ablakot kenyérsütés helyett! – Nincsenek kétségeim afelől, hogy az általam sütött (és jó esetben általam őrölt lisztből készült) kenyérrel nem ér fel a boltban kapható termék. Ablakpucolás: lásd fentebb.

–          Ti valami szektába tartoztok, hogy ilyen hülyén étkeztek? – Nem. De miért van az, hogy az emberek szélsőségesnek ítélik meg azt, hogy igyekszünk egészségesen étkezni?

Arról, hogy nincs tévénk (bővebben itt):

–          Nem féltek, hogy tájékozatlanok lesznek a gyerekeitek? Nem tudják, mi zajlik a világban?– Hát, ha az a tájékozatlanság, hogy melyik celebnőről derül ki a pornós múltja, akkor valóban tájékozatlanok maradnak. A világ egyéb, fontosabb eseményeiről tévé nélkül is értesülünk. De egyre többször fordul meg a fejemben, hogy nem is kéne értesülnünk minden hírről… Nem is beszélve arról, hogy tévé nélkül jelentősen csökkent a minket érő percenkénti reklámimpulzusok száma.

–          És mit csináltok akkor esténként? – Beszélgetünk, társasjátékozunk, felolvasok, furulyázok, énekelek a gyerekeknek, diafilmet vetítek, vagy megnézünk egy-egy régi magyar filmet a számítógépen. Aki tévéfüggő, el se tudja képzelni, hogy mennyi mindent lehet csinálni esténként, családi körben! Elárulom, olyan is van, hogy miután a gyerekek elalszanak, akkor én és a férjem…

–          Nincs túl nagy csend nálatok tévé nélkül? – Ilyet csak az tud kérdezni, aki nem nevelt még gyereket.

Az otthonoktatásról (bővebben itt és itt):

–          Jaj, szegény kisgyerek, az anyja szoknyája mellett kell felnőnie! – A tanácsadók nem is feltételezik, hogy jót akarunk a fiunknak, és hogy tisztában vagyunk egy kisgyerek igényeivel, és gondoskodunk neki a társaságról. Meg aztán: sokan elmondhatják magukról, hogy az anyjuk nevelte fel őket, mégis ember lett belőlük!

–          El fogja veszíteni minden kapcsolatát a külvilággal! – Mozgalmas életet élünk, sokat vagyunk úton; még ha akarnánk, se tudnánk elszigetelni! Tudatosan törekszünk arra, hogy a gyerek önálló legyen; hogy egyedül vásároljon, vegye meg a vonatjegyeket, érdeklődjön, hogy mikor jelenik meg a kedvenc újságja, cserélje ki a méretben nem jó pólót, vagy hogy meg tudja magának melegíteni a vacsorát, stb.

–          Képes vagy te megérteni és elmagyarázni a gyereknek a harmadikos matekot?  – Megnyugtatom a kétkedőket: félévkor megírtam itthon a netről letöltött hatosztályos gimnáziumi felvételit, és bizony bejutottam volna!!!

–          Így sincs időd ablakot pucolni, hát még ha ezt a nyűgöt (ti. a gyerek tanítását) is a nyakadba veszed! – Látható, hogy valakinél az ablak tisztasága az emberség fokmérője…

–          A pici mellett úgysem lesz energiád a nagyobb tanítására! – A gyakorlat bebizonyította, hogy valahogy mindig sikerül megoldani a tanulást, még a kistestvér mellett is. Ha végképp nem sikerül elterelni a tanulás idejére a kicsi figyelmét, akkor őt  is bevonom, ő is kap egy papírt, amire “számolhat”, és máris nem érzi magát kirekesztve, de ha még mindig zavarna, akkor a tanulást az alvásidőre halasztjuk.

Néha már nagyon elegem van!

A nagycsaládos létről:

–          Na, kész nyúlfarmot csináltok a lakásotokból! – Hogy egy nagymamának ez jusson eszébe, mikor megtudja, hogy megint unokája születik…

–          Jaj, minek az a sok gyerek, ezeket se tudod rendesen nevelni! – Vitatkoznék arról, hogy kinek mit jelent a „rendes” nevelés…

–          Kicsit csalódott vagyok, azt hittem, hogy lesz belőled valami, de ezzel a sok gyerekkel… – Én elfogadom, ha valakinek nem karrier nagycsaládos anyának lenni. Csak ő is fogadja el, hogy én a gyerekeket sikerként élem meg, és nem kudarcként!

–          Inkább ennek az egynek adjatok meg mindent, amit csak tudtok! – Én azt gondolom, hogy a legfontosabb, amit megadhatunk a gyereknek, az nem feltétlenül a külföldi utazás, az okostelefon, vagy a márkás cipő, hanem a testvér, akire (jó esetben) minden körülmények között számíthat. Tapasztalatból mondom, hogy az egykéket nagyon könnyű elkapatni, aminek eredményeként az ember azt hiszi, hogy körülötte forog a világ. Hogy ez mégsem így van, azt az élet csúnya pofonok által tanítja meg. (Ezzel persze nem azt állítom, hogy az egyke nem lehet boldog, és kiegyensúlyozott gyerek!)

–         Jaj, így se fértek el a lakásotokban! – Hogy valakinek csak azért kéne elvenni az életét, mert a szüleinek kicsi a lakása……????

–          Mit csinálsz ezzel a sok gyerekkel egyedül, ha az urad lelép egy fiatalabb nővel? – Ezt nem viccnek szánta a kérdező, de én azért jót nevettem rajta.

–          A 2. baba után: Most, hogy már fiatok és lányotok is van, ugye nem akartok több gyereket? – Csak addig megengedhető a gyerekvállalás, amíg nem sikerül fiút és lányt is produkálni???

–         Inkább egy rendes szekrénysort szereztetek volna, mint ezt az újabb gyereket! – Különböző értékrendek: kinek a gyerek a fontosabb, kinek a szekrénysor….

–          Nem kéne legalább ezt elvetetni…? –  :((

Az igény szerinti szoptatásról:

–          Én az 5 hónapos gyerekemet már kapart szalonnával etettem! – Hej, mennyire más idők voltak azok…!

–          Hogy képzeled, hogy te is eljöttél erre a kirándulásra a csecsemővel? Mit fog enni az úton? Hogy anyatejet? És csak úgy előkapod a melledet az út szélén???? – Felháborító, hogy elvárják egy kisgyermekes anyától, hogy elszigetelje magát az emberi társaságtól! Az anyatejnél jobb és praktikusabb ételt még nem találtak ki a baba számára, az meg engem soha nem zavart, ha padon/erdőszélen/buszon/előadáson/hivatalban kellett megetetnem valamelyik gyereket. A gyereknek ott jó, ahol nekem jó, és ha én szeretem a természetjárást, miért ne hódolhatnék ennek kisgyermekkel is?

–          A kicsinek: Nem szégyelled magad, te nagy szamár, hogy 1 éves létedre még mindig a cici után nyúlkálsz? – Micsoda dolog már az anyatejes gyerekben bűntudatot ébreszteni az anyamell iránt?

A gyereknevelésről:

–         Majd én megmutatnám ennek a kölyöknek, hogy hol lakik az Atyaúristen!

–         Adnák csak ide nekem ezt a gyereket egy hétre, tudom, én aztán leszoktatnám az ilyen hülyeségekről, amiket a szülei megengednek neki!

–         Nálam aztán pár nap alatt leszokna a válogatásról, és mindent megenne!

–         Nálam vagy megszokik, vagy megszökik! – Ezek a vélemények rendszerint a hátunk mögött hangzanak el, olyan ismerőseink, rokonaink szájából, akik soha nem neveltek gyereket, vagy ha igen, akkor is áldott jó magaviseletű egykét. Meg aztán: a MI gyerekeinkhez   mindenki jobban ért, mint MI MAGUNK.

–          Kés, villa, olló kisgyerek kezébe nem való!- Nálunk már a legkisebb is villával eszik és használ gyerekollót. Az egyik legkedvesebb elfoglaltsága a színes újságok széttépése és szétvagdosása, ami a kéz ügyességét fejleszti (a múltkor megnyirbálta az orvosi beutalómat). A nagyobbaknak bicskájuk is van, és még soha nem irtották ki egymást vele; a kicsi is tanulja a veszélyes eszközök biztonságos használatát.  A Tüskevárban van egy jelenet, amikor szó esik egy életlen bicskáról, amit nem kéne megélezni, mert “mi lesz, ha megvágja magát vele a gyerek?” Mire Matula bácsi meghökkenve mondja: hát ne vágja meg magát vele!

–         Mért nem íratsz fel az orvossal étvágygerjesztőt ennek a gyereknek, rossz ránézni, olyan sovány! – A tanácsadó szempontjai szerint betegesen sovány gyerek átlagos súlyban volt, bár valóban nem evett sokat, de bizonyára az a kevés is elég volt neki, hiszen közérzete jó volt, és energiája is volt bőven.

–         Mért nem íratsz fel a gyerekorvossal valami nyugtatót, tiszta idegsokkos ez a gyerek, egész nap csak rohangál, és még az asztalnál se tud rendesen megülni! – Meg kéne határozni, hogy mit jelent az, hogy “rendesen” ülni az asztalnál. Valószínűleg azt, hogy a gyerek mozdulatlanul, szótlanul bámul ki a fejéből, az asztalra helyezett kezekkel. Ha az én gyerekem ülne így, én rögtön betegségre gyanakodnék. A tanácsadónak bizonyára nagyon régen volt már kisgyereke (ha egyáltalán volt), mert akkor emlékezne, hogy a kisgyerekek nem tudnak “rendesen” ülni és nem tudnak türelmesen várakozni, és tudná, hogy egy gyerek állandó zsizsegése nem kóros, hanem a korral járó normális jelenség.

Reklámok

18 thoughts on “2013.09.02 – Ellendrukk és védekezés

  1. Kicsit irigyellek most! Olyan jó értelemben….varrás, szabadság, felvállalás, nem a csorda után menni…most bennem is dúlnak a viharok, változásnak kell lennie, hogy lenyugodjak!
    Szép napot!:-)

  2. Nagyon jól összefoglaltad 🙂
    Döbbenetes, hogy egyesek megengedik maguknak az ennyire direkt kritikát, én ezt soha nem tenném , mert ugyan már honnan tudhatnám , hogy a másiknak miért éppen úgy a jó. Én mindig ebből indulok ki.
    Minden bekezdésedhez tudnék valamit írni, de úgy nagyon hosszú iromány lenne.
    A varráson külön ledöbbentem, mert a saját készítésű varromány amúgy is a szívügyem (meg persze a gyerekek) Mi az hogy tákolmány ???????? Én mind a 2 nagyfiamnak magam varrom még a farmernadrágokat is. És büszkék rá, és ezt a haveroknak is elmondják.
    De az jó, hogy ennyire ki tudsz állni magatokért 🙂 máshogy nem is megy. És én azt vettem észre, hogy a környezetem gondolkodását már sok mindenben tudtam alakítani nagycsalád ügyben. Egyre többször bukik elő 40 körüli ismerőseimből, hogy már sajnálják, hogy nem vállaltak több gyerkőcöt.
    Amúgy hány gyereked is van ? 🙂 Lehet későn kapcsolódtam a blogodhoz de én nem tudom.

    • Hagy mondjam el azért, hogy az “összetákolom a ruhát” kritikát régebben kaptam, akkor még alakulóban volt a varrástudásom, de azért a bizalmat megszavazhatták volna nekem előre.
      Sajnos nincs annyi gyerekünk, mint amennyit szerettünk volna, épp, hogy nagycsaládnak mondhatjuk magunkat, és én ezt a gyerekszámot keveslem is. Azoknak viszont, akiktől a “sokan vagytok” kritikákat kapom még ez is túl sok. Sőt, volt olyan rokon néni, aki már két gyerekkel sajnált, hogy mennyien vagyunk!!
      És tényleg furcsa, hogy vadidegenek, akik semmit nem tudnak rólunk, veszik a bátorságot, hogy kritizáljanak, és kéretlenül, sokszor rosszindulatúan tanácsot adjanak.

  3. A babahordozót jó találmánynak tartom, kényelmesebb vinni a gyermeket, és a közlekedés is könnyebb vele. A varrásról csak annyit: ha ez téged megnyugtat és gyermekeid örömmel, büszkén hordják, akkor varrjál! Ha te sütöd a kenyeret, biztosan jobb, mint amit a boltban veszel. Ha nem néztek tévét, nem veszítetek vele sokat.
    Az én lányom egyke, ezért nagyon féltem őt, de neki már három gyermeke van akiket nagyon szeretek – és attól, hogy hárman vannak, ugyanúgy féltem őket, mint a saját gyerekemet. Ági mama

    • Nem baj az, ha a család és a barátok tanácsot adnak, természetesen joguk van elmondani a véleményüket. Csak néha jól esett volna egy kis biztatás, és az a tudat, hogy mellettem állnak, még akkor is, ha valamiben a véleményem szélsőségesnek van kikiáltva (bár én semmiben nem tartom magunkat szélsőségesnek).
      Amikor vadidegen emberek kéretlenül beleszólnak az életünkbe, és ez a beleszólás a legtöbbször rosszindulatú… Hát azt nehezen tűröm.

    • Olvastam, amíg írt, de mintha mostanában nem jelentkezne. Hallottam már az Élet Iskolájáról, de erre mifelénk nem tudok ilyen kezdeményezésről.

  4. Alaposan összefoglaltad! Én egyszer kaptam már kritikát csípős válaszok miatt, de szerintem van az a szint, aminél kár finomkodni. Helyre kell tenni az illetőt (nem mintha lenne foganatja, de nehogy már mi kérjünk elnézést).

    Az alvásról eszembe jutott egy gyerekszájunk:

    – Anya, én mindig veled akarok aludni.
    – Még felnőtt korodban is?
    – Persze!
    – Na és a férjed?
    – [rettenetesen töri a fejét percekig] Majd én alszom középen!

    😀

    • Nem szoktam én csípős válaszokat adni, mostanában van csak, hogy betelik a pohár, és nem fogom vissza magam. De tényleg van olyan, hogy nem állok le vitatkozni az illetővel, mert nem érdemes. Engem a mentálisan és lelkileg sérültek is rendszeresen megtalálnak, most mit válaszoljak arra, hogy “Nem fél, hogy a hátán cipelt babának valaki méreginjekciót ad be, amíg maga nem látja???” Hű, ezt is kellett volna írnom a bejegyzéshez, de csak most jutott eszembe!
      A vejed majd biztos örül majd, ha Te is befekszel a hitvesi ágyukba.

  5. :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
    :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
    :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

    Komolyan mondom, megszakadok a röhögéstől! :-))))

    Köszönöm szépen!

    JajjjIstenem, hogy mennyire nincs jelen a tolerancia a mi kis világunkban. Hogy az embereknek esetleg eszébe sem jut megkérdezni téged arról, ami neki esetleg furi – de attól még akár jó is lehet. Vagy nem rossz.
    Mert végül is – megmosolyogtató bár – de abban még nem biztos, hogy rossz indulat van, ha valaki megkérdez a hordozott baba gerincállapota felől, mert lehet, hogy sosem hallott még a hordozás előnyeiről.
    De amikor tényleg direkt nyomják beléd a kést – és még nézik is az arcodat, miközben forgatják benned… ezt én is nehezen viselem.

    De ez is csak olyan, mint sok minden más: értékrendtől függ. Minek próbáljam megértetni magam valakivel, akinek teljesen más a mércéje. Engem az ő “bálványai” nem érdekelnek – ő meg nyilván az enyémmel van ugyanígy. Sebaj. Legfeljebb nem kávézunk együtt. 🙂
    Ismerősöm lehülyézett bennünket, amiért egyik gyermekünknél sem kérdeztük meg előre a nemét. Mondván, hogy teljesen mindegy, úgyis szeretni fogjuk és annál nagyobb lesz a várakozás csodája. Nem értette. Nem baj.
    Ugyanő válaszolta, amikor gratuláltam, hogy “hallom, babát vársz!”, hogy igen, “csak az a BAJ, hogy fiú”. Merthogy kislányt szeretett volna. Nnna, ekkor konkrétan azt hittem, hogy neki megyek.
    Szerinte én vagyok a hülye érdektelen, szerintem meg…. én sajnálom a kisfiát!

    Abban teljesen igazad van, hogy jó lenne időnként egy kis biztatás, elismerés, vagy legalább nem hátráltatás. Mert amikor egy idegen mond ilyeneket, még csak-csak. De amikor a családban… A nagymama???

    Mindenesetre néhányszor még elolvasom ezt a bejegyzést! 🙂

    Ja! Ha nem laktok túl messze, szívesen besegítek valamikor ablakot pucolni! Csak hogy az is rendben legyen. 🙂 Bár…. lehet jobb olyan szintre “koszolni”, hogy senki be ne láthasson. Még megirigyelnének! 🙂
    Puszi!

    • Hát, örülök, ha sikerült mosolyt csalni az arcodra.
      Jobbára már én is csak röhögök, van amikor beolvasok a buszon az ismeretlen szaktanácsadónak – ez inkább attól függ, hogy milyen lelkiállapotban vagyok. De nem tanácsos egy eseménydús itthonról való elindulás után (amiről bejegyzést is írtam) nekem osztani az eszet, mert akkor még harapok is. 🙂
      Tudod, úgy vagyok vele, hogy bizonyos emberek szájából a bírálat nálam felér a dicsérettel, mert ha ők mondják, hogy nem vagyok normális, akkor az azt bizonyítja, hogy jó úton járok!
      Azért szoktam én ablakot pucolni, de tény, hogy sűrűbben varrok, mint mászok fel a létrára…

  6. Hát, hallod! Jó koszosak lehetnek nálatok azok az ablakok! De legalább hetente egyszer felmosol? Mert én nem… Direkt olyan járólapot választottunk annak idején, amelyiken kevésbé látszik a piszok… A környezetemben sajnos mindenki olyan pedáns! A barátnőmnél három gyerek mellett csillog a lakás és mindig rend van. Igaz, tévét is néznek a fiúk. Ilyen dajka mellett kicsit könnyebb az élet.
    Nekünk van egy ócska tévénk. 3 évvel ezelőtt, amikor beköltöztünk a mostani helyünkre, szépen beállítottuk a megfelelő helyre, de még be sem kötöttük azóta. Megszületett a második, majd a harmadik gyerek, és eszünkbe sem jutott a készülék. Most a negyediket várom. Nem tudom, mikor lenne idő tévézni. Néha elkap minket a férjemmel a hév, hogy a gyerekek elalvása után nézzünk meg együtt online egy filmet. Aztán addig válogatunk, míg megunom, és az érdeklődésem átterelődik arra bizonyos kipontozott dologra, amit te is említettél. Annál izgalmasabb program nincs is…
    Nálunk még nincs beszólás a sok gyerek miatt, mert eddig csak fiam volt. Ilyen durvaságokat én még nem tapasztaltam. Aggódók vannak, de nem rosszindulatúak. De hogy a varrással, otthon készített étellel mi lehet a baj? Nem gondolod, hogy csak irigykednek rátok?

    • Érik egy újabb bejegyzés arról, hogy mekkora művészet a gyerekek mellett csillogó rendet tartani a lakásban. Bevallom, ez nekem nem megy, hiszen sok időm elmegy mindenfélékkel (például a blogírással)…
      A varrással az a bajuk a tanácsadóknak, hogy azt az időt se az ablakpucolásra és felmosásra fordítom. Meg az, hogy én biztos úgyis olyan ügyetlen vagyok, nekem az úgyse fog sikerülni. Azóta azért változott ez az álláspont, mert kénytelenek beismerni, hogy alkottam már szép és hasznos dolgokat.
      Saját készítésű étel(legfőképpen a kenyér): nekem biztos azért nem jó a bolti, mert annyira fennhordom az orromat, és olyan válogatós vagyok. Belehülyültem a sok netezésbe, nem kéne annyit ülnöm a gép előtt (és azt az időt fordíthatnám ablakpucolásra).
      Lehet, hogy irigység, de az is lehet, hogy szűklátókörűség. Nem tudják befogadni ezeket az “új” dolgokat, mint az OO, az alternatív étkezés, a tudatos élet, és a tévé kidobása.
      Gratulálok a negyedik babához.

  7. Arra gondoltam még, hogy érdekesen látja az az illető, aki szerint nem adsz meg mindent a gyerekeknek, amit csak tudsz. Szerintem az OO éppen erről szól. Persze nem anyagi értelemben.
    Én sokszor azért vagyok elmaradva a házimunkával, mert egyszerűen úgy hiszem, hogy kikapcsolódásra, pihenésre is szükségem van. Sokszor alszom napközben a gyerekekkel, vagy gitározok, ha már ki vagyok purcanva, mert engem a zene, zenélés nyugtat meg. Nálam nem a gürizés a legfontosabb. Úgy hiszem, hogy a Teremtő Isten nem robotnak szánt, hanem abban is gyönyörködik, ha élvezem az életet. És a gyerekeimnek is élvezni kell azt!

    • Nagyon-nagyon szívemből szóltál!!!!
      Mint olvashatjátok a bírálatok közt, nálunk sincs rend és tiszta ablak. Az OO, a főzés, bevásárlás, gyereknevelés, mosás, teregetés, rendrakás, blogolás stb. mellett nem mindig marad időm egyéb tevékenységekre. Megtehetném ugyan, mondjuk az alvás, vagy a kikapcsolódás (varrás, furulya, olvasás, írás) rovására, de akkor olyan lennék mint egy háztartási robot. És nem hiszem, hogy boldog lennék, bár az otthonunk mindig tiszta és rendezett lenne.
      Értékrend kérdése: kinek az éjszakába nyúló világmegváltó beszélgetések, kinek a tiszta padló a fontosabb.

  8. Nos, 4+1 a felállás nálunk, 4 fiú és egyetlen kislányka (aki most 4 hós). Én diplomás vagyok, a Férjem technikumot végzett. Amikor meghallják, hogy 5 gyerekünk van, akkor néznek ránk, mint a hülyékre, és kérdőre vonnak, hogy hát mi értelmiségiek vagyunk, mégis hogy?!?!?! Nem hibáztatom őket, erre nevel a mai társadalom, bizonytalanságra, amiben a gyerekvállalás luxusnak számít.
    Én mondjuk már nem szeretnék több gyereket, a várandósságok úgy kizsigereltek (van ilyen-olyan bajom, pl. csípőficamos vagyok és 14 éves koromban az egyik orvosom azt mondta, hogy soha ne szüljek, mert tolószékbe kerülök meg ilyenek, meg amúgy is…), és hát szeretném egészségesen felnevelni a gyerekeimet, ott lenni velük, ha már felnőttek is. Mondjuk az én életem egyelőre nem olyan idilli, mint a Tiéd. Idillinek gondolom, mert azt csinálod, amit szeretsz és a gyerekeiddel vagy. Nekem egyelőre van egy állásom is, ami már eléggé stresszes és most is dolgoznom kéne, mert hát alszik az összes gyerek….de helyette ide írok.
    Azt gondolom, hogy irigyek a boldogságotokra és, hogy nem féltek a mai társadalom deviáns viselkedésétől és családban éltek. Ti vagytok a normálisak, az ablakot meg takarítsa meg az, akit nagyon zavar, hogy nem csilli-villi (adnék egy rongyot meg vizet a tisztelt delikvensnek, csak úgy, mert megérdemelné, bár tippem szerint valamelyik nagyszülő az, ugye?)
    Amúgy az OO miatt találtam ide egyszer, évekkel ezelőtt. 🙂 Én úgy érzem ehhez nincs türelmem, és nem is kezdtem el időben, viszont látom, hogy a mostani oktatás egy kalap semmi (a nagyfiam hatodikos most és valami csoda folytán lesz csak hetedikes mégis, pedig nem “hülye” gyerek). Addig nem tudok neki rendesen segíteni, amíg hulla fáradtan jön haza suliból és még szeretne szakkörre menni, mert imádja, de este 7-kor mit kezdjek egy fáradt gyerekkel? Nehéz. És most íratják velük ezt a sok kompetenciát….
    Egyébként én bölcsőben altatom most a kicsit, külön szobában van, mert a nagyok annyira hangosak, hogy muszáj, de én vele alszom minden éjjel, van ágyam ott és vele vagyok. Én is magamhoz veszem, ha sírdogálni kezd, szopizás alatt, után sem feküdtem rá soha. Ez egyszerűen ösztön szerintem, hülyeség a külön alvás. És tényleg könnyebb is, de ha józan paraszti ésszel az ember végig gondolja, hogy 9 hónapig ott fejlődött benne, vele, akkor ne akarjuk már egyik napról a másikra ezt a köteléket kioltani.

    • Örülök, hogy írtál.
      Most átolvastam ezt a régi bejegyzésemet, és elgondolkodtam, hogy milyen sok minden történt velünk azóta…
      Például minden gyerekünk otthonoktatott lett.
      Megedződtem az évek alatt, most már fel sem veszem ezeket a rosszindulatú megjegyzéseket. Igen, jól sejted, az ablakpucolásilag fixált egyén az egy nagyszülő; de valahogy mostanában kevesebb ilyen kritikát kapok. Vagy azért, mert ritkábban találkozunk, vagy azért, mert sikerült magamon kifejlesztenem egy olyan “bevonatot”, amiről lepereg a rosszindulat. Az is igaz, hogy a család mostanra megszokta, hogy nekünk “nem lehet megmondani az igazat”, és talán belefáradtak a pampogásba…
      Eleinte rosszul esett, hogy a család részéről nem számíthatunk sem megértésre, sem együttérzésre. De megbékéltünk vele, hiszen őket megváltoztatni nem tudjuk, nem akarjuk, mi meg éljük az életünket úgy, ahogy jónak gondoljuk.
      Az vigasztal, hogy ha sikerül majd nekünk, szülőknek NEM begyöpösödni, akkor a mi gyerekeink felnőve számíthatnak rénk, bármiben.
      Gratulálok a szép nagy családodhoz, ha mégis gondolkodsz az otthonoktatáson, szívesen mesélek részletesebben róla.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s