2013.09.09 – Eleven kisgyerekkel a piacon

Megint egy kalandleírás következik. Ha valaki elolvasás után azt gondolja, hogy ez már túl hajmeresztő ahhoz, hogy igaz legyen, azt megnyugtatom, hogy az élet találja ki ezeket a történeteket, nem én.

1., A piacra rendszerint már valahonnan megyünk, tehát már voltunk előtte máshol is, ennek megfelelően már eleve cipelünk egy csomó holmit.

2., Míg az ismerős zöldséges néninél vásárolunk, a kicsi rendszerint eltűnik, és körbenyargalja a piacot – valamelyik ordító testvérével a nyomában, aki felsorolja, hogy milyen kínzásokban lesz része, ha nem áll meg (persze soha nem áll meg).

3., Míg hallgatom a zöldséges néni pletykáit, fél szemmel azt veszem észre, hogy örökmozgóm nagy munkával felszed egy csempe nagyságú lefolyófedelet, és könyékig benyúl a nyílásba.

4., Hanyatt-homlok odarohanok, és kirángatom a csatornapucoló-szakmunkást, elvonszolom a csaphoz, közben reménykedek, hogy a zöldségesnél hagyott táskámnak nem kel lába.

5., A táska megvan, végre fizetek. A már meglévő csomagok mellé kettő újabbal gazdagodunk, ami rendszerint az én vállamat húzza.

rosszcsont kisgyerek

6., Míg a tejesnél állok sorban, a kicsi megint útra kel, térül-fordul, és egy paradicsompaprikát rágcsálva kerül elő. Szememmel keresem, vajon honnan emelte el. Odaszaladok az árushoz, hogy odaadjam az árát, de az csak mosolyogva int, hogy váljék egészségére.

7., A gyerekek alig várják, hogy kifizessem a tejet, szinte összevesznek azon, hogy melyikük igyon először. A kicsi a legerőszakosabb és a leghangosabb, az övé az első deci. Boldogan, peckesen áll a tejespult előtt a másfél literes üveggel, és jóízűen meghúzza, többször is. A tejes bácsi elalélva nézi egyik leghűségesebb fogyasztóját, és egyben reklámemberét.

8., Míg rendezgetem a szatyraimat, a kicsi a csapnál pancsol. Tulajdonképpen nem szabadna, mert félő, hogy kilocsolja a vizet, de nem tudok mit csinálni: ha két kézzel visszatartom, akkor nincs mivel elpakolnom.

9., Mikor legközelebb odanézek (nem több mint néhány másodperc múlva), a gyerek már nincs sehol. Halálra váltan kutatom, hol lehet. Egyszer csak nyílik a csap melletti felvonó ajtaja (az árusok azzal szokták a pincében lévő raktárból felhozni a portékát), kigördül belőle egy kis húzós kocsi, a rajta lévő krumplis zsákon az én elveszett magzatom trónol. A zöldséges a raktárban csípte nyakon. Látásból ismerte a bűnözőmet, gondolta, biztos megörülök, ha visszahozza nekem.

10., A következő sor, amit végig kell állnom, a hentesé (még eszünk húst). A gyerek a dorgálástól megszeppenve áll mellettem, míg várakozunk. Gyanúsan csendben van. Valami azt súgja, hogy nézzek oda: elővette a nemi szervét, buzgón huzigálja és mutogatja a járókelőknek.

rosszcsont kisgyerek

11., Még mindig nincs vége a bevásárlásnak, míg gyümölcsöt válogatok, a gyereknek megint nyoma vész. Ezúttal nem ment messzire, csak a szomszédba: az épp távol lévő mézes bácsi pultján gúlába rakosgatja a fél kilós mézesüvegeket.

12., Hátra van még a pékség (akkor még nem tudtam ilyen finom kenyeret sütni). Az eladólányokkal nagyon jó viszonyban vagyunk, tudják, hogy melyik gyerek mit szeret, és a kicsinek nem is kell kérnie, máris kap egy ajándék pogácsát. Mivel a savanyúságosnál meg bébikukoricát kunyerált, szinte meg is ebédelt. Kis zavar keletkezik, hogy 5 szerelmeslevelet, 3 kakaós csigát és 3 búr kiflit kérünk-e, vagy 3 szerelmeslevelet, 5 kakaós csigát, és 5 búr kiflit. Tisztázzuk az igényeket, fizetnék, mire valamelyik nagyobb gyerekem rázendít, hogy ő nem is szereti a búr kiflit, hanem inkább lekváros batyut kérne helyette. A lány visszapakol a búr kifliből, újabb zacskót vesz elő a batyunak. Nincs harag; régi és biztos vevők vagyunk.

13., Végeztünk a piacon: gazdagabbak lettünk 6 liter tejjel, egy vagonnyi péksüteménnyel, vettünk kolbászt és virslit, 4 kiló krumplit, leveszöldséget, 3 kiló barackot és egy nagy dinnyét. Így a homokozójátékos szatyron és a könyvtárból kihozott könyveken kívül még ezeket is cipelnünk kell.

14., Míg pakolászok, valamelyik gyerek felkiált, hogy „anya, nem vettél rudit se, meg én még a joghurtot is megkívántam…”. Egy öreg néni rendezgeti cekkerét mellettünk, és néha jelentőségteljesen ránk sandít. Mivel sokszor kapok idegenektől kéretlenül is kritikát, lelkiekben felkészülök az esetleges válaszra. Ám a néni nem engem torkoll le, hanem a gyerekeket. „Ejnye gyerekek, nem látjátok, hogy szegény anyátok majdnem megszakad? Segítsetek már neki egy kicsit!” Leesik az állam, nem vagyok én hozzászokva, hogy valaki az ÉN pártomat fogja a gyerekekkel szemben. Mindenesetre hálás pillantást vetek a néni felé.

15., Míg én a nénivel szemezek, fél szemmel látom, hogy a kicsi ráhasal a szökőkút kávájára, és beleiszik a vízbe!! A téboly szélén állok! Ordítok, hogy azonnal jöjjön onnan. Kétségbeesetten gondolkodom, hogy mi legyen: úgy döntök, hogy ez már orvosi segítséget igényel. A nagyokat utasítom, hogy egy ásványvizes üvegben vegyenek mintát a vízből (hátha mérgezést kap a gyerek, vagy ki kell mosni a gyomrát – némelyik szökőkútnak olyan hipószaga van), és a sok málhával irány a gyerekorvos.

16., Elvonszoljuk magunkat a rendelőig, itt már erőtartalékaim utolsó morzsáit használom fel. A védőnő azonnal kijön, mikor hívatom, és megnyugtat: nem lesz semmi baja a gyereknek, csak épp annyi, mintha az uszoda vizébe inna bele: egy kiadós hasmenés, de az se biztos.

17., Ennél a pontnál már nem bírom tovább, a védőnő vállára borulok zokogva. Ad egy csomó papírvattát is, hogy abba fújjam az orromat, közben folyamatosan beszél hozzám. Finoman megkérdezi, hogy kérek-e a doktor nénitől egy nyugtatót. Köszönöm, de nem kérek.

18., Megnyugodva ballagunk haza. Arra eszmélek, hogy valamelyik gyerek megszomjazik, elővesz egy ásványvizes palackot, és kiissza. Földbe gyökerezik a lábam: ugye nem a szökőkútvizes palackból ittál? (Bármennyire is nem mérgező, mégse azt igyuk!) Ő is megijed, együtt rettegünk, mire a nagylányom nyeglén megjegyzi: ugyan, csillapodjatok már le, már az orvosi rendelőben kidobtam a vízmintát, nehogy összekeverjük valami mással…!

Gyűjteni kell az erőt az újabb kalandokhoz

Gyűjti az erőt az újabb bűntényekhez

Reklámok

10 thoughts on “2013.09.09 – Eleven kisgyerekkel a piacon

    • Már gyűjtögetem a rémtörténeteket.
      Egyszer mérgemben már azt is megfogadtam, hogy ha nagy lesz, és el akar menni itthonról, kitolásból összetaposom a tiszta cipőjét, és leöntöm a ruháját – ahogy ő is teszi velem rendszeresen. 🙂
      Mióta anya vagyok, mindig piszkos a cipőm. 😦

  1. És még azt hittem nekem volt kalandos délelőttöm. Én csak egy gyereket felügyeltem, ebédfőzés közben, míg ő felügyelte az új nyuszikat, akiket kiengedett a kertbe legelészni…
    Nem ilyen bevásárlásokra találták ki a babakocsit? Cucc bele, nagyobb gyerekek tolják, anyuka a kicsi után nyargal. meg vásárol. 🙂

    • Én se gondolom, hogy csak az én gyerekeim produkálnak ilyen kalandokat.
      Nem használunk babakocsit, mert néha busszal is megyünk, és azt is feltuszkolni a buszra (netán csomagokkal megrakottan) már meghaladná az erőmet. Meg a gyerek is kinőtte már.

  2. Minden írásodat olvasom, és ez kiverte a biztosítékot. Ahogy olvastam, a hajam szála az égnek állt. Ilyen eleven gyereket nem láttam, vele elindulni vásárolni nem kevés energiát és türelmet igényel. Még szerencséd, hogy a nagyobbakra számíthatsz. Irigylem a türelmedet, ez azt jelzi, hogy nagyon szereted a gyerekeidet. Sok erőt és kitartást kívánok neked! Ági mama

    • Azért ne gondoljátok, hogy pokol vele az élet; ő egy nagyon aranyos, szeretetreméltó kis rosszcsont, csak eleven, ráadásul mindig történik körülötte valami!

  3. Hát igen, nekem is van egy ilyen elevenem, a nagyobbak már kinőtték. (haha….). viszont bevásárláshoz vettem egy banyatankot, (kerekes bevásárlótáska) nélküle nem bírnám.

    Ildikó

    (a bevásárlásnál jobban már csak a biztonsági őrőket nem szeretem. Mert ha az ember három gyerekkel vásárol, nekik munkaköri kötelességük szemmel tartani és követni. Hát kösz. Nem elég, hogy a gyerek(ekre) figyeljek még tegyek úgy mintha nem zavarna, hogy minden mozdulatunkat figyelik.)

    • Nekem is van már ilyen húzós kocsim, néha úgy megrakom, hogy visszaránt a lépcsőn. De ezt is csak akkor viszem magammal, ha célzottan piacozni megyek, ha ügyintézésből jövök, és útba ejtem a piacot, akkor nincs nálam, tehát cipelem a cuccot.
      Ha stíröl a biztonsági őr, annak örülj, legalább szemmel tartja a gyereket, és ha elkódorog, megkérdezheted az őrt, hogy nem látta-e, merre ment.

      • Ó, ha eltéved, hamar meglesz. Mondjuk a csokiknál/cukorkáknál/játékoknál esetleg a pénztárokon túl a zenélős játékoknál.
        (igaz múlkor a strandon már a hajam égnek állt, hol a középső. Na hol volt? Az orrom előtt kb 3 méterrel.. 🙂 )
        Ildikó

      • A mienk is olajra lépett egyszer a strandon, rögtön a kedvenc helyén kerestük, és persze ott is volt!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s