2013.10.21. – A gyaloglás dicsérete

Ha valaki hosszú ideig ágyban fekszik betegség miatt (vagy ülő munkát végez), annak tornáztatni kell a lábizmait, hogy ne sorvadjanak el. Ezek szerint, amit nem használunk, azt a szervezetünk elkezdi lebontani (finomabban: nem pazarol a fenntartására energiát).

Gyalogolni lehet babakocsival

Gyalogolni lehet babakocsival, gyerekekkel és piknikkosárral…

Nekem úgy tűnik, a modern ember egyre kevesebbet használja a lábát rendeltetésszerűen. Gyaloglás helyet inkább autóba ül, vagy a tömegközlekedést veszi igénybe. Valamikor az utazásnak szinte egyetlen módja a gyaloglás volt (tehetősebbeknek a ló, lovaskocsi), akkor nem is volt kérdés, hogy így kelnek útra. Nagymamám elbeszéléséből tudom, hogy gyerekkorában gyakran gyalog mentek be a falujuktól 30 kilométerre lévő nagyvárosba, és senkit nem vitt el utána a mentő, senkit nem kellett leszázalékolni, teljesen hétköznapi teljesítménynek számított egy ekkora táv megtétele, ami ma már egy közepes teljesítménytúrának számít (mama nem is tudta, hogy modern értelemben extrém sportoló volt.)

... de lehet túlsúlyos fiúval és kutyával is.

… de lehet túlsúlyos fiúval és kutyával is.

Sokan nem is gondolják, hogy manapság a gyaloglás nem csak a helyváltoztatás egyik módja, hanem az egészség megőrzésének nagyon fontos eleme. Számos jótékony hatása van:

–          csökkenti a vérnyomást, valamint a szívroham és az agyvérzés kockázatát

–          fogyaszt (a kitartóan végzett tevékenység)

–          jó hatással van korai stádiumban lévő cukorbetegek állapotára

–          erősíti az izmokat

–          serkenti a vérkeringést

–          pozitívan befolyásolja a szellemi teljesítőképességet

–          a mozgás hatására endorfin (boldogsághormon) szabadul fel a szervezetünkben

–          segít elkerülni az ízületi problémákat

–          növeli az állóképességet

A szerencsésebbek az erdőben gylaogolhatnak

A szerencsésebbek az erdőben gyalogolhatnak

El kell keserítenem azokat, akik azzal keresnek kibúvót a testedzés alól, hogy nincs idejük mozogni, és nincs pénzük fitneszterem-bérletre: a gyaloglásnak nincs eszközigénye (csak a lábaink, de azok mindig kéznél vannak), és külön befektetést sem igényel (azért nem árt egy jó cipőt felhúzni). Elég csak lekésni a hazatartó buszt, néhány megállót gyalog megtenni, és máris megvan az aznapi testedzés (persze csak akkor, ha nem egy 8 sávos autópálya mellett lakik valaki, és nem 20 km távolságra), vagy lefekvés előtt járni legalább fél órát a ház körül. Akik ülőmunkát végeznek, azok ebédidőben sétáljanak egy kiadósat, vagy lift helyett használják a lépcsőt!

Egészséget megőrizni lehet tempósan, nagy csoportban...

Egészséget megőrizni lehet tempósan, nagy csoportban…

Sokan vélekednek úgy, hogy a kocogás, futás, fitneszteremben való ugrándozás megterheli az ízületeket, ezért nem tesz jót, főleg a túlsúlyos emberek esetében. Gyalogolni ellenben mindenki tud, legfeljebb a megtett út mennyisége és a tempója változó.  Ráadásul a futással, kocogással, edzőtermi mozgással ellentétben itt kicsi a sérülés kockázata!

... de lehet öregesen, kettesben is.

… de lehet öregesen, kettesben is.

A kiadós gyaloglás mindenki számára elérhető, és főleg azoknak ajánlott, akik eddig nem végeztek rendszeres testedzést!

Egyszer elhatároztam, hogy zarándoklatra megyek (volt megköszönnivalóm). A tőlünk kb. 35 kilométerre lévő kegyhelyet tűztem ki úticélként. A férjem nagyon aranyos volt, és természetesen elkísért. A zarándoklat végén többek között az jelentett óriási felismerést, hogy …. a távolság legyőzhető gyalog is!

Zarándokutunk másik nagy meglepetése volt, hogy az önkormányzatot fél óra tempós gyaloglással elértük, míg busszal ez 40-50 perc szokott lenni!

Azóta nem tartok annyira attól, hogy rendeltetésszerűen használjam a lábaimat, és egyre gyakrabban választom  a gyaloglást!

Advertisements

6 thoughts on “2013.10.21. – A gyaloglás dicsérete

  1. Öröm nálad olvasni a gyaloglás dicséretét, természetes és egyszerű módja a mozgásnak.
    Mostanában “szaladgálok” és valóban utána olyan boldogság tölt el. Elszabadulnak bennem az endorfinek:)) 56 évesen egyre hosszabb távot tűzök ki magamnak persze ez csak méterekben mérhető, de akkor is:)

    • Gratulálok a sportos életmódodhoz! Egyáltalán nem baj, hogy apránként haladsz, nem kell rögtön maratoni távot legyalogolni!
      A bejegyzésben elfelejtettem külön megemlíteni, hogy amikor csak az idő engedi, érdemes mezítláb gyalogolni füvön, homokon, földön!

  2. Én már idős vagyok és túlsúlyos, magas a vérnyomásom, cukorbeteg vagyok, az ízületeim, is fájnak. Nem is gondoltam rá, hogy a gyaloglás ennyire egészséges. Ezután a papával naponta sétálni fogunk. Köszönöm a tippet. Ági mama

    • Akkor Neked semmiképpen nem ajánlott az ugrándozás, még ha neves szakember javasolja is. Úgy néz ki, tényleg a gyaloglás az egyetlen mozgásforma, amit végezhetsz (esetleg még úszhatnál). Jó egészséget kívánok!

  3. Én minden munkanapon gyalogolok, feszített tempóban, legkevesebb 5 km-t. Ugyanis 2,5 km az út a buszpályaudvartól a munkahelyemig. Oda és vissza is gyalog járok, mert a munkaidőm nincs összhangban a helyi kisvárosi menetrenddel. Én faluról buszozok be a kisvárosba, ahol biciklivel megyek fel a buszhoz. De ha ez valamiért (eső, nagy hó) lehetetlen, akkor plusz 2 km-t sétálok aznap, mert 1 km-re lakom a busztól. Szóval ez azért sok. Télen a nagy hidegben, szélben keserves. Nagy melegben szintén rossz. (tanár vagyok, nyáron azért van nagy kihagyás szerencsére). De el kell ismerni, hogy az esetek többségében jól esik ez a gyors menet munka előtt és után. Kiszellőzik a fejem, mozgok, levegőzöm. Levezeti a stresszt, a tanítás azzal is jár. Az is biztos, hogy túlsúlyom nincs, edzett vagyok, a körzeti orvost átlag 3-4 évente keresem fel, jól alszom és jó az étvágyam is. Igazad van, a gyaloglás ingyen van, mindenkinek elérhető, minden életkorban hasznos. És ez a természetes!

    • Esetedben kényszer szüli a gyaloglást, elismerem, hogy szélsőséges időjárási körülmények között nem mindig kellemes. Míg más tudatosságból, egészségügyi okokból vállalkozik a sétára, neked egzisztenciális okaid vannak, betegen, hóban is indulnod kell.
      De azért örülök, hogy általánosságban igazat adsz nekem a gyaloglás előnyeivel kapcsolatban. Te egy füst alatt elintézed a munkába járást és a testedzést is!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s