2013.11.11. – Gondolatok a várandósság-iparról 3. rész (A babamozi)

Hallottatok már a pedoszkópról?

Ez egy közkedvelt műszer volt az 1900-as évek első felében, az amerikai (ott fluoroszkópnak hívták) és angol cipőboltokban. Arra szolgált, hogy megállapítsák egy-egy cipőről, hogy a méret jó-e a vásárló lábára. Mivel a felnőttek jobbára meg tudták mondani, hogy szorítja-e őket a bakancs, főként gyerekekkel használtatták. Egy zárt doboz volt, amibe bele kellett dugni a lábfejet, és a képernyőn megjelent a testrész átvilágított képe.

a

A kedves vevő megnyugodhat: a cipője kényelmes lesz!

A röntgenképe – mivel röntgensugár volt az, amivel átvilágították a lábat. Ugye milyen zseniális megoldás, hogy a modern technikát ilyen gyakorlati célokra is felhasználták? Ugyan ki sejtette akkoriban, hogy a gyakori nézegetésnek végzetes következményei lehetnek? A 40-es évektől kezdve már voltak baljós kutatási eredmények a röntgensugárzással kapcsolatban, ezért figyelmeztető táblákat helyeztek a gépekre (javasolták a korlátozott használatot), de még azután is gyakran előfordult, hogy a kíváncsi emberek csak a pedoszkóp kedvéért tértek be a cipőboltba, hogy nézegessék a gyerekük, vagy saját maguk lábtőcsontjait. (Az utolsó pedoszkópot a 60-as években szerelték le.)

A reklámfelirat szerint használata biztonságos volt.

A reklámfelirat szerint használata biztonságos volt.

Az ultrahangos vizsgálatokat –köztük a 4D-s vizsgálatot – a fejlődési rendellenességek és egyéb problémák (pl. méhen kívüli terhesség) kiszűrésére szokták alkalmazni, joggal, mert adott esetben életet menthet. Az utóbbi időben azonban divat lett, hogy orvosilag nem indokolt esetekben, csupán kíváncsiságból végeztetik el a vizsgálatot, hogy minél hamarabb megállapíthassák, hogy kire hasonlít a születendő gyermek (és ezt ki is posztolják a fészbukra).

Több kérdés is felmerül. Az egyik az, hogy mennyire pontosak az orvosi célból végzett vizsgálati eredmények? Találtam olyan anyagot, ami szerint a nyitott gerinc felismerési aránya 70%, vagyis minden harmadik beteg gyermek rendellenességét nem veszik észre! Ha beteg magzatok „átcsúszhatnak” a szűrőn, vajon előfordulhat-e, hogy teljesen egészséges magzatot betegként diagnosztizálnak és pusztítanak el? E cikk szerint előfordul, hiszen csak az Egyesült Királyságban, csak a triszómia vizsgálatok eredményeképpen, évente 3200 egészséges babát abortálnak téves diagnózis alapján!

A másik kérdés az, hogy káros-e az ultrahang? Erről nagyban eltérnek a vélemények. Az egyik tábor azt mondja, hogy nem káros (ezt hangoztatják azok a magánrendelők is, akik nem kevés bevételre tesznek szert 4D-s vizsgálatokból), a másik tábor óvatosságra int, ugyanis vannak olyan kutatási eredmények, amik szerint az UH módosíthatja az agy fejlődésének menetét (és lehet felelős az epilepsziáért, diszlexiáért, hiperaktivitásért) – ezt támaszthatja alá az a vélekedés is, hogy az ultrahanggal gyakran vizsgált gyermekek között számottevően több a balkezes. (Talán mondanom se kell, hogy ennek az ellenkezőjét bizonyítandó is születtek tanulmányok…)

Amiben viszont a legtöbb szakember egyetért az az, hogy a magzat szemmel láthatóan igyekszik kitérni az ultrahang útjából (valószínűleg kellemetlen neki). Mindenesetre, jelenleg Magyarországon 4 az ajánlott ultrahangos vizsgálatok száma.

Megfontolandó tehát, hogy az ember kiteszi-e a gyermekét ennek a hatásnak, főleg önös érdekből, pusztán kíváncsiságból, csak azért, hogy osztogassák a felvételt a büszke nagyszülőknek. Meghökkentő magyarázatnak tartom, amit többek között a 4D vizsgálatokban érdekelt rendelők is hangoztatnak, hogy az eljárás segíti a kötődést. Én nem gondolnám, hogy az anyatermészet (nevezhetjük Teremtőnek is) olyan ostoba lett volna, hogy nem gondoskodik megfelelően az anya és a magzat közötti szeretetkapcsolat kialakulásáról. Bátran kijelenthetem, hogy a kötődés már akkor is létezett, mikor még az elektromos áramot se találták fel, nemhogy az ultrahangot, hiszen egy faj fennmaradásának fontos záloga, hogy a szülő minden körülmények között gondoskodjon a kicsinyéről. Sőt, az állatvilágban is tökéletesen létezik, pedig a nőstény macskák nem néznek babamozit! Nem kétlem, hogy szívet melengető érzés minél hamarabb meglátni a várva várt utód arcát, de biztos nem véletlen, hogy az anyaméh egy zárt és védett struktúra, és nem egy üvegfalú edény, ahol nap mint nap kukkolni lehetne a benne fejlődő kis életet, ezért talán nem ártana egy kis türelem, hisz biztosan megvan az oka, hogy így lett kitalálva a várandósság, ahogy. (Nem szeretném, ha valaki, aki esetleg nemrég volt 4D-s vizsgálaton, most kétségbe esne, és amiatt kezdene le idegeskedni, hogy kárt tett a gyerekben! Az ultrahang nem röntgensugár!)

Otthoni ultrahang-készülék. Ellentmondásos: tetszés szerinti alkalommal használható...

Otthoni ultrahang-készülék reklámja. Ellentmondásos: tetszés szerinti alkalommal használható (kíváncsiságból)…

... vagy csak orvosilag indokolt esetben? Ha így van, akkor minek otthonra??

… vagy csak vizsgálati célból? Ha csak indokolt esetben javasolt, akkor minek legyen otthon is belőle??

Érdekesség: egy amerikai sztárférfi UH gépet vásárolt otthonra, hogy állandóan monitorozni tudja várandós felesége hasát. Én ebből, és anyákkal folytatott beszélgetésekből (valamint saját tapasztalataimból) azt szűröm le, hogy a kíváncsiság mellett a félelem a másik mozgatórugó. Az anyák legtöbbször ki se merik mondani azt, ami csak a legsötétebb képzeteikben létezik: hogy méhen belül elhal a magzatuk. Biztos mindenki hallott olyan tragikus történetet, amikor a kismama boldogan élte mindennapjait, az orvos meg arról tájékoztatta a legközelebbi terhesgondozáson, hogy a baba nemcsak hogy nem él, de már fel is szívódott. Nem mintha az ultrahang megvédené a magzatot az elhalástól, de az anyát megnyugtatja, hogy minél sűrűbben megbizonyosodhat arról, hogy ÉL!

Én is nagyon kétségbeesett tudtam lenni kismama koromban, de most mégiscsak azt mondom, hogy mindenki bízzon jobban magában és a gyermekében, hogy mindketten elég erősek és életképesek végigcsinálni azt a 40 hetet (hiszen a babák többsége mégiscsak minden gond nélkül megszületik), mert LEHETETLEN egy várandósságot állandóan monitorozni! Mindenkinek legyen egy kicsivel több HITE, hogy minden rendben lesz!

Reklámok

8 thoughts on “2013.11.11. – Gondolatok a várandósság-iparról 3. rész (A babamozi)

  1. Én míg Álmos a pocakban volt főleg az utolsó indok miatt nézettem be gyakran, bár teljesen igazad van abban, hogy az esetleges tragédiától nem védett volna meg minket. Mégis olyan nagy volt a rettegés, hogy amíg nem láttam meg egy pillanatra komolyan a kiborulás szélén álltam. Nem kértem hosszú percekig nézegetni, de lássam. Néha nagyon nehéz reálisan gondolkodni *pirulós szmájli* ….

    Ps: Holnap lezárom a blogot, ha gondolod írj egy mélcímet ide kicsikata hetvennégy kukac gmail pont com és küldök meghívót nagyon szívesen 🙂

    • Teljesen megértelek, én is nagyon nagyon hajlamos voltam a kétségbeesésre, és mindenféle hülyeséget bebeszéltem magamnak. Ám ez nem normális dolog, ezt fejben kell rendbe tenni, meg kell szabadulni az irreális félelmektől, és akkor nincs szükség a sok babanézegetésre sem.

  2. A hibás diagnózis miatt abortált magzatok száma és megtörténhetősége miatt libabőrös lettem…..Nálunk, most az utolsó terhességemnél, csak azért akartak szúrni, mert éppen betöltöttem a 36-ot. Nem engedtem !
    Én addigra már szerettem annyira a babát, hogy bármiféle rendellenességgel vállaltuk volna. Az orvosok meg szinte lehülyéztek amiért nem költöttem mindenféle vér és egyéb vizsgálatra.
    Hála Istennek minden rendben volt és van is a kicsivel.

    • Nekem is nagyon soknak tűnt a hibás diagnózis miatt elpusztított magzatok száma, bár tévedés lenne…!
      Én is öreg anya voltam a legkisebbik gyerekkel. Több oldalról gyakoroltak nyomást ránk, hogy végeztessük el a hasbaszúrást, a genetikai és egyéb vérvizsgálatokat. Nem akarták megérteni, hogy olyan nagyon akartuk ezt a gyereket, hogy mindegy volt, ki ő (fiú, lány, beteg) nekünk ő kellett!
      És mi van akkor, ha kiderül egy vizsgálat során, hogy nincs minden rendben? Elvégeztettük volna az abortuszt? És mi van, ha esetleg téves a diagnózis – erre nem kevés példa van; egy orvos írta is a neten (sajnos azóta se találom, pedig nagyon kéne), hogy az abortált magzatokat egyáltalán nem vizsgálják, tehát nem is tudják, hogy mennyi volt a “találati arány….

      • Hát ez szörnyű 😦
        Tudod, én mindig azt mondtam, hogy sajnos az élet során bármikor történhet olyan baleset, betegség, hogy értelmi sérült lehet akármelyikünk, akármelyikünk gyermeke. Őt sem dobnánk el magunktól.
        Én már egy későbbi UH-n kérdeztem az orvost, hogy lát-e Down szindrómát. Teljesen megijedt, hogy Ő erre nem tud 100 %-os választ adni. Megnyugtattam, hogy csak azért érdekel, hogy ha Down baba várható, a szülésig fel szeretnék készülni a fogadására. onnantól mosolyogva vizsgált, hogy ilyen bátor anyukával még nem is találkozott. 🙂

      • Nekem az orvosom erre (mármint arra, hogy elfogadjuk a gyereket, bármilyen is) azt mondta, hogy az ő felesége sérültek között dolgozik, és azt én nem tudom elképzelni, hogy mekkora istencsapása egy nyomorék gyerek.
        Az biztos, hogy nagy feladat lehet egy súlyos beteg a családban, de mégis, így hozzáállni a dologhoz…

  3. Igazán ütős bevezető az UH-hoz :).

    Engem elküldtek genetikai UH-ra vérvizsgálat eredménye alapján, mert az orvos a statisztikája alapján jobban tudta, mikor fogant, mint én aki aktív részese voltam a dolognak. 😉 Arra a kérdésemre nem válaszolt, ha nekem van igazam, akkor megfelelő e az érték. Nekem kellett kigugliznom. Persze a bebiztosítós természetemmel elmentem a vizsgálatra is.

    Egy kora reggeli időpontot kaptunk, mégis késő este értünk haza. Ott aztán mindenféle szörnyűséget hallottunk, igazi lélekápoló egy kismamának. Az igazán szomorú az volt, hogy némely kismama élvezettel mesélte korábbi megpróbáltatásait :(.

    Az ottani orvos már ugyanazon a véleményen volt, hogy semmi gond nincs itt, csak a baba kora van elszámolva. Szerencsére minden rendben is volt és van.

    • Azt hiszem, hogy az orvosnak mindig a legrosszabbra kell gondolnia, és aszerint kell cselekednie. És úgy tűnik, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a sérült (pl. Down-kóros) magzat “kiküszöbölendő” tényező. Legalábbis nem minden szülő vállalná őket.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s