2013.11.18. – Várandósság ipar 4. rész (tanfolyamok, félelmek)

Ebben a bejegyzésben a különböző tanfolyamokról lesz szó (kismamatorna, szülésfelkészítő tanfolyam). Rögtön az elején kijelentem, hogy szerintem is fontos a kíméletes mozgás a kismamáknak, és persze mindenki másnak is, de az az érzésem, hogy ezek a tanfolyamok valójában kismamajógának és kismamatornának álcázott, asszonykörök. Mintha itt a legfontosabb nem is a mozgás, hanem a …. jó társaság lenne!

Szülés előtti paranoia

Szülés előtti paranoia

Összejönnek a várandós nők, és amellett, hogy kimozdulnak otthonról és tornáznak egy jót, beszélgetnek a kételyeikről, félelmeikről, tapasztalataikról. Hogyan lehet megbirkózni a szerepváltással: dolgozó nőkből anyák lesznek, ahol a saját személyiségük alárendelődik majd egy másik ember igényeinek? Egyáltalán; milyen lesz az anyaság? Hogyan tudják elfogadni a testük változásait? Hogyan alakul át a kapcsolat a leendő apukával? Biztos, hogy meg fogják szeretni a kisbabájukat? És rengeteg gyakorlati kérdés is előkerül: ki kivel és hol fog szülni, mennyi hálapénzt adnak majd az orvosnak, ki milyen pelenkát fog használni, kinek milyen a védőnője, honnan fogják tudni, hogy jól tették mellre a babát, mikor van túlöltöztetve a gyerek, miről árulkodik a baba sírása stb. – rengeteg, olykor nevetségesnek tűnő, de az anyáknak sokszor komoly gondot okozó megválaszolatlan kérdés.

Hajrá anyák, szervezzetek asszonyköröket!

Rajta anyák, szervezzetek közösséget magatok köré!

Sok kismama környezetében nincs olyan nő, akitől tanácsot kérhetne. Az édesanyja gyakran nem egy háztartásban él a fiatalasszonnyal, de ha együtt is élnek, sokszor kérdéses, hogy elegendő tudás van-e a birtokában, hiszen a mai nagymamák nemzedékének tagjai közül csak kevesen mondhatják el magukról, hogy 5-6-8 gyereket szültek, és így óriási tapasztalatot szereztek a szülés és csecsemőgondozás terén. Természetesen egy gyerekkel a háta mögött is lehet valaki okos és tapasztalt, de talán egyet értetek velem abban, hogy minden szülés és minden csecsemő más és más, így minél többet szült valaki, és minél több kisbabát gondozott, annál szerteágazóbbak az ismeretei. Nem is beszélve arról, hogy 30 év nagy idő, ez alatt nemcsak az emlékek kophatnak meg jelentősen, de a tudományos álláspontok is számottevően változnak … Ráadásul a ma népszerű irányzatokat (természetes szülés, igény szerinti szoptatás, babahordozás) még hírből sem ismerték anyáink korában, így ők erről saját tapasztalattal sem rendelkezhetnek.

Ha valakinek nincs épp várandós, vagy kisgyerekes barátnője, igencsak ki lehet éhezve az asszonytársaságra, ezek a tanfolyamok tehát óriási űrt töltenek be: a nem létező női köröket pótolják.

Azt a kört, ahol a nők őszintén kinyílhatnak egymás előtt, kimondhatják legtitkosabb félelmeiket. Jó, ha egy ilyen társaságban jelen vannak tapasztalt asszonyok (bábák – és nem csak szülésznői minőségben), akik értőn meghallgatják a bizonytalanok félelmeit (bármilyen nevetségesnek is tűnhet némely kérdés), elmondják saját tapasztalatikat, véleményüket, kérdeznek, és válaszolnak.

Ha lennének működő szerves közösségek, könnyebb lenne a nők helyzete, hiszen helyben lenne a tapasztalt nőtársaság (lánytestvérek, sógornők, idősebb rokonok). A jelenkor problémáira szeretek megoldást találni a magyar néprajz segítségével, de a magyar paraszti társadalom ilyen szempontból túlságosan szégyenlős és visszafogott volt. Nem hiszem, hogy sűrűn előfordult volna, hogy egy anya párkapcsolati vagy szexuális tanácsokkal látta volna el lányát (legfeljebb ennyit mondhatott: „tűrjé’ édes jányom, én is sokat elviseltem apádnak”), de még az asszonysorban lévő barátnők sem mindig voltak pletykás kedvűek, így fordulhatott elő az, hogy a fiatal nő nem tudta, hogy mi fog vele történni a nászéjszakán… És így eshetett teherbe sok tapasztalatlan lány, akiknek halvány fogalmuk sem volt a szexuális élet mikéntjéről, és következményiről. Ugyancsak keveset tudtak dédanyáink a szülésről is, hiszen a magyar társadalomban nem volt jellemző, hogy még nem szült nőket engedtek volna a vajúdó közelébe, így a fiatal anya saját szülésekor szembesült először azzal, hogy hogyan is érkezik az ember erre a világra. Szinte biztos vagyok abban, hogy a magyar parasztasszonyok egymás közti beszélgetéseiben nem kerültek elő a párkapcsolati problémák, nem esett szó a nemi életről, főleg nem a nő saját nemi vágyairól (voltak egyáltalán ilyenek nekik…?)

Egy összetartó közösségben senki nincs egyedül!

Egy összetartó közösségben senki nincs egyedül!

Asszonyi kör

Asszonyi kör

Ugyanez a félelem (az ismeretlentől) indokolja a szülésfelkészítő tanfolyamok népszerűségét. Ezeken a párok találkozhatnak a szülőszoba dolgozóival, kérdéseket tehetnek fel nekik (mi például annyi hülyeséget kérdeztünk az első szülésünk előtt, hogy a bába alig tudta visszafojtani a nevetését), megnézhetik, hogy melyik helységben mi fog történni velük, hol fürdetik majd meg az újszülöttet, hogyan kell ápolni a babát. Hasznos dolgok ezek, hiszen sokkal könnyebben elviselhető a stressz, ha az bejósolható és nem teljesen ismeretlen. De azt hiszem, hogy az eszményi szerves közösségben ilyenekre nem lenne szükség, mert a lányok saját kistestvéreiken (vagy rokonaik gyerekein) már eleve megtanulnák a csecsemő és kisgyerekgondozást, szüléseknél segédkezve pedig nem lenne misztikus és félelmetes a világrajövetel.

A jól működő kisebb közösségekben egyszerűen megy a tudás átadása

A jól működő kisebb közösségekben egyszerűen megy a tudás átadása

Úgy látom, hogy a most tárgyalt tanfolyamokat főleg első gyerekes anyák veszik igénybe, (gondolom, nekik van a legtöbb félelmük, kérdésük és idejük), nehezebb megoldani a kismamajógát, ha otthon van már 2-3 kisgyerek. Saját magamról annyit mondhatok, hogy az első gyerekvárás és szülés előtt (és közben) nekem is rengeteg kérdésem volt, és teli voltam félelemmel. Sőt, a többediknél is volt bennem félsz, hiszen soha nem tudhattam, mi vár rám… (Most már csak mosolygok magamon.)

Valaki egyszer a halálhoz hasonlította a szülést, azért, mert mindkettőt csak saját élmények útján tudjuk megtapasztalni. Nekem meghökkentő ez a hasonlat, de tény, hogy a szülés élményét nem lehet elmesélni, azt valóban át kell élni!

Reklámok

10 thoughts on “2013.11.18. – Várandósság ipar 4. rész (tanfolyamok, félelmek)

  1. Én elhatárolódtam minden ilyentől, egy rossz választás miatt. Kismama magazin, születéstörténet: “..mindenem borzasztóan fájt, csupa vér lett körülöttem minden…” Hiába írt a végén a csodáról is, csak az eleje lebegett a szemem előtt. Többet rá se néztem arra a lapra, vagy bármire ami kismamáknak szólt 🙂 Szerencsére még előtte kaptam tesómtól egy jó könyvet, az lett a támaszom. Amúgy érdekes, mert úgy általánosságban nem bírom a “megmondós” könyveket.

    • Megértem, hogy mély nyomot hagyott benned.
      Mégis azt mondom, hogy akár ilyen véres történetek is elhangozhatnak (valljuk be, a szülés sokszor igen fájdalmas és véres), csak nem kéne így megrémülnie egy fiatal anyának. Egy szülés kimenetele sok mindenen múlik (többek közt azon is, hogy az anya retteg-e valamilyen előzetes negatív élmény miatt). Egy általam elképzelt támogató csoportban az ember kibeszélhetne magából egy ilyen élményt, és elővételezhetné magának a könnyű, szép szülést. 🙂

      • Nekem úgy indult, hogy közölték, ha megtartom meghalok, szóval megalapozták rendesen.

        Amúgy egyetértek azzal, hogy a “véres” résszel is tisztában kell lenni, csak engem rossz lelkiállapotban, rossz tálalásban talált meg ez a történet.

        Kilencéves is tisztában van már a véres résszel és a fájdalommal. Az egyik kedvenc Zs. története a születése, azon belül is az ébredés utáni “jaj, de fáj, jaj de fáj” visongásom, majd a feloldó “és akkor hoztak téged, ideadtak a kezembe, és nem fájt semmim”.Egyébként tényleg nem fájt, amíg velem volt. 😀

        Én az elejétől tudtam, hogy császáros és nem is igen akartam mással beszélni a szülésről, mert tudtam, hogy én úgyis átalszom (mert ráadásul altatásos volt).

      • Hát igen, akinek császárral lett a gyereke, sokszor érzi úgy, hogy kimaradt valami az életéből – mert a vajúdás, kitolás, mellre tétel a legtöbbször tényleg nincs meg. De a lényeg úgyis a gyerek, és ő szerencsére azóta is veled van!

  2. “Megfigyeléseim” szerint, ha egy már szült nő beszélget egy most szülni készülővel, sokkal nehezebbnek, embertpróbálóbbnak meséli el a szülését, mint ahogy ténylegesen zajlott. Mintha akkor nagyobbra nőne a másik szemében, mert “én már kiálltam a kínok kínját”. És mintha jó lenne ráhozni a másikra a frászt.
    Én haragszom emiatt.

    Normál esetben egy szülés nem annyira véres, hogy attól egy nőnek meg kéne ijednie. Ezzel a még nem érzett fájdalommal nem lehet mit kezdeni – ez rendben van, de azért egy problémamentes szülés általában nem csak a kibírhatatlan fájdalomról szól.
    Ha meg gond van, ott a személyzet – a doki, a szülésznő – nem én fogom megoldani.
    Én nagyon kevés olyan nővel találkoztam még, aki azt mondta volna, hogy “gyönyörű élmény volt! … De fájt, persze, hogy fájt, de nem az volt a meghatározó.”

    Mindezekkel együtt maximálisan egyetértek, hogy szükség lenne ilyen női közösségekre. Tényleg szinte csak könyvekből szívhatjuk magunkba a felkészülést. Szülés előtt, szoptatáskor, hozzátápláláskor… nagy szükség lenne mások tapasztalataira. Vagy csak arra, hogy egyáltalán meghallgassanak. Csak ez utóbbit kéne nagyon megtanulni: hogy hallgatni tudjunk, meghallgatni a másikat. 🙂

    Úgy gondolom, hogy rajtunk, mai anyákon nagy a felelősség e tekintetben: már nem kéne tabuként kezelni dolgokat. Mernünk kell beszélni lányainknak a nővé, anyává válásról. Segítenünk kell nekik ezeken az utakon és igen: ügyesebbnek kell lennünk, mint az elődeink voltak. A sokgyermekes dédanyáinknak még jócskán voltak tabu témáik, de a sok gyerek és megélt tapasztalat miatt bölcsességük is volt. Nagyanyáinknak, édesanyáinknak már kevesebb gyerek és emiatt kevesebb bölcsesség is jutott – a tabuk viszont maradtak. Mi lehet, hogy bölcsebbek nem vagyunk, de legalább a tabukkal leszámolhatunk.

    Nem tudom, hogy az utolsó képet hol találtad, de gyönyörű!

    • Szerintem beszélni kellene a nem éppen kellemes dolgokról is, a szülés egész folyamatáról, teljes valójában. Ha egy képzeletbeli női körben a tapasztaltabbak rózsaszín képet festenének, akkor hamis képet mutatnának a fiatalabbaknak, és talán csalódás lenne a vége, hogy “… ezt nekem senki nem mondta”. A stressz sokkal elviselhetőbb, ha fel tudunk készülni rá, még akkor is, ha a fájdalomra kell felkészülni!
      Nagyon egyetértek azzal, hogy nekünk szakítani kell a hagyománnyal, és meg kell találni a hangot a lányainkkal!!!! Ne az éretlen barátnőitől tudjon meg az életről fontos dolgokat, hanem inkább tőlem! Eddig is igyekeztem ilyen téren is jó kapcsolatot ápolni a nagylányommal, és olyan nagy öröm, mikor beavat a bizalmába! Igyekszem megszolgálni!
      Igazi közösségek híján azért olyan népszerűek a kismama magazinok, a szüléssel kapcsolatos fórumok a neten, mert sok asszonynak nincs senkije, akivel ezt megbeszélhetné.
      Első szülésem után a hatalmas élményt sokáig nem tudtam feldolgozni, ezért hetekig bújtam a babás oldalakat az interneten. Ott bukkantam rá egy fórumra, ahol egyszer lett egy ilyen bejegyzés: “lányok, segítsetek, elkezdett csöpögni a magzatvizem, és fájdalmaim is vannak, mit csináljak?” Egy félelmeivel magára hagyott fiatal nő számára idegenektől kért segítséget, mert nyilván nem volt kihez fordulnia…
      A kép az nekem is nagyon megtetszett, mindenképpen szerettem volna megmutatni. Van még ilyen képem, valamikor azt is közzé teszem.

      • Nem is arra gondoltam, hogy csak a szépet meséljük…. De fontosnak tartanám, hogy arra “készítsük” fel a kismamákat, hogy várakozással tudjanak nézni a nagy esemény elébe és ne félelemmel. Hogy igen, beszéljék meg az orvosukkal, mi történik, ha…, de leginkább arra készüljenek, hogy minden rendben lesz.
        Bár… én kicsi gyerek korom óta azt hallgattam anyukámtól, hogy milyen nehezen születtem meg, mennyire fájdalmas volt, hogy az öcsém is azért született meg későn, mert félt az újabb gyermekvállalástól. Úgyhogy én éveken át arra készültem, hogy nagyon nehezen fogok szülni, hogy félig ott fogok meghalni. De úgy voltam vele, ha anyu kibírta, akkor csak kibírom én is, lesz, ami lesz, én nem élek gyerek nélkül. Kerestem egy olyan dokit, akiben bíztam, hogy jó kezekben leszek és nem hagy meghalni. Ezzel szemben olyan “könnyű” szülésem volt mindkét esetben, hogy a dokim csak úgy hívott: jött és szült.
        Ettől függetlenül én azért másként készítgetem a kicsi lányomat majdani szüléseire. 🙂
        És örömmel tölt el, hogy jelenleg az a válasza a “mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre, hogy: “festő és anyuka”.

      • Nekem is volt olyan barátnőm, akibe szinte “belekódolta” az anyja, hogy a szülés milyen borzasztó dolog, és ő (a lánya) is mennyire fog szenvedni! Szerintem ez az örökség az, mit le kéne tudni tenni, mint egy csomagot, és otthagyni anyunak. Bár nekem is nagyon könnyű szüléseim voltak, ha esetleg megszenvedtem volna, akkor se az lenne a legfőbb mozzanat amit átadnék a lányomnak!! Ezzel szinte elővételezik a kudarcot és a fájdalmat!!!

  3. Sziasztok,
    Nekem szerencsem volt, mert talaltam egy otthonszulo anyak csoportjat es mar a szules elott ellatogattam hozzajuk, plusz a szulesznom akivel otthon szultem, nagyon szuper konyveket adott nekem amiket persze allandoan olvastam. De hat mindig akadtak olyan kedves szemelyek akik lenezoen a kis 22 evesre, bolcsen mondogattak, hogy megorultem es azt sem tudom minek vagok neki. Na, ezeket a szemelyeket szepen kerultem a terhessegem alatt.
    A bolcs nagymamam azt mondta nekem, hogy mindenki igy szult regen es hozzateszem, hogy tobb no hal meg a korhazban a doki keze alatt mint otthon. A babam megnyugtatott,hogy egy egeszseges no akkora babat hordoz, mint amekkorat ki is tud nyomni. O picinyke termet volt, a ferje meg magas, izmos es megis kinyomott 3 normalis termetu babat (otthon!).
    6 otthonszules (vizben)utan en annyit tudok mondani, hogy az egyik legfontosabb resze az egeszseges panik mentes, bekes szulesnek az anya egeszseges lelki allapota. Direkt nem mondtam, hogy fajdalom mentes. Legtobb szulesem igenis fajdalmas volt, de miert kell a fajdalomnak negativnak lenni? Ez nem olyan fajdalom ami betegsegbol es a szervezet lerobbanasabol ered, hanem az izmok dolgoznak, a gyerek minden fajdalommal kozelebb kerul az olelo karunkba. Nagyon szamit, hogy hogyan is dolgozzuk fel az elmenyt. Hangokat is lehet adni, de ott is peldaul a sikitas panikot jelez, de egy bekes mely lassu hang az segit levezetni a fajdalmat es kinyilni, ellazulni az anyanak. A felelem az megakadalyozza az izmok helyes mukodeset es minden nehezebbe valik.
    A nagylanyom mar 17 eves es vegignezett 5 szulest, buzgon segitett mindegyiknel es neki ez termeszetes resze az eletnek. En is nagyon remelem, hogy az anyak es nok minden remiszgetes nelkul at tudjak adni a tapasztalataikat es tudasukat a jovo anyainak.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s