2013.12.09. – Emberi kapcsolatokat gépek helyett!

Egyik este egy ismerősömmel ültem a buszon, mély beszélgetésbe elegyedtünk. Szegény barátomnak súlyos beteg az édesanyja, meleg szavakkal és a kezének megfogásával próbáltam reményt önteni bele. Lassacskán mindkettőnknek furcsa lett valami; a mellettünk lévő székeken ülő utasok (főleg fiatalok) egytől egyig okostelefonjaik fölé görnyedve bámulták a kijelzőket és pötyögtek, ráadásul mindegyiküknek zsinórok lógtak ki a füleikből! A külvilág ingereit teljesen kizárva merültek el sajátságos, virtuális világukba! Azt mondhatja erre valaki, hogy – mivel ezek a fiatalok magányosan utaztak, nem is lett volna kivel beszélgetniük. Ám egyre többször vagyok tanúja olyan jelenetnek, mikor többen is együtt vannak, és mégsem egymással beszélgetnek, hanem ki-ki nyomkodja a telefonját (telefonok egyáltalán ezek a kis zsebben hordozható számítógépek? ).

Elhívta a barátnőket egy csajos beszélgetésre

Elhívta a barátnőket egy csajos beszélgetésre

EZek a lányok se beszélgetnek egymással, hiszen mindenki hallgatja a saját zenéjét

Ezek a lányok se beszélgetnek egymással, hiszen mindenki hallgatja a saját zenéjét

Másik emlékezetes élményemet a nyáron szereztem, egy tudatos családokat összefogó rendezvényen. A gyönyörű vidéken érdekes, sokszínű programok vártak minket. Ám azt kellett látnom, hogy a társaság gyerekeinek egy része se játszani nem ment, se a koncerteken, gyerekprogramokon nem vett részt, hanem ültek egy helyben az árnyékban, és…  na mit gondoltok, mit csináltak? Egy PSP (valami okostelefon féle) fölé görnyedtek, és azt nyomkodták, pityegtették egész nap! A hangadása annyira zavaró volt, hogy meg kellett őket kérnem: legalább addig hagyják abba, míg a kicsit altatom! A szülők nem szóltak rájuk, nem fenyegették meg őket, hogy kidobják a francba a telefont, hanem gondoskodtak áramforrásról (a természetvédelmi terület kellős közepén), nehogy kimerüljön az a vacak. Hangsúlyozom, ezek válogatott családok voltak, tudatos, gondolkodó, értelmiségi emberek!

Játszó gyerekek régen és most

Játszó gyerekek régen és most

Régebben előfordult, hogy beszélgettek egymással az emberek utazás közben

Régebben előfordult, hogy beszélgettek egymással az emberek utazás közben (a 6 japán utasból kettő alszik, négy mobilozik)

De az az eset is mostanában történt velem, hogy a buszmegállóban megszólítottam egy fiatal lányt, hogy megkérdezzem, melyik busz ment el az előbb. Ő meg szó nélkül arrébb sétált. Micsoda udvariatlanság! – háborogtam, de aztán rájöttem, hogy nem udvariatlan volt, csak süket, ugyanis huzalok lógtak ki a füléből, nyilván hallgatott valami zenét, és nem érzékelte, hogy hozzá beszélek.

Családi ebéd közben... Talán a fészbukon kommunikálnak a szülők a gyerekekkel?

Családi ebéd közben… Talán a fészbukon kommunikálnak a szülők a gyerekekkel?

A mobiltelefonok, tabletek, MP3-as lejátszók, okostelefonok, notebook-ok és egyéb kommunikációs eszközök egyre inkább átveszik a hatalmat az emberek felett. Ezeket használva sokak társas kapcsolatai leépülnek, hiszen az ember úgy tehet szert népes „baráti” társaságra, és ápolhatja a velük  való viszonyát, hogy ki se teszi a lábát a lakásból! Rengeteg fiatalnak szegényes a kommunikációja: nem tudják magukat megfelelően kifejezni – nem is csoda, hiszen nem olvasnak szépirodalmat. Sok gyerek géppuska-gyorsasággal gépel, nem tud viszont tüzet gyújtani, felismerik a különböző alkalmazásokat, ellenben nem tudják megkülönböztetni a pulykát a kacsától. Pedig különösen gyerekek esetében lenne fontos a sok nagymozgásos játék a szabad levegőn, de a sok kommunikációs eszköz épp ebben gátolja őket!

Sehallselát Dömötör... Életveszélyes dolog a hallást kizárva közlekedni!

Sehallselát Dömötör… Életveszélyes dolog a hallást nélkülözve közlekedni!

Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy ezek az eszközök ráadásul sugároznak, tehát az állandó használatuk illetve a testen hordozásuk káros az egészségre, főleg a fejlődő szervezeteknek!

Reklámok

9 thoughts on “2013.12.09. – Emberi kapcsolatokat gépek helyett!

  1. A huzalos fülüektől én is agybajt kapok. Én író-olvasó találkozón figyeltem, a hátsó sorokban középiskolások végig telefonoztak. Ez egy más világ, azt hittem csak számomra. Ezek szerint nem.

    • Nem akarok kárálni, mint valami öreg varjú, mert minden időben elhangzott a sajnálkozás, hogy “ezek a mai fiatalok…”, de ez a tendencia tényleg aggasztó! Egy általános iskolában ügyintézésre várakoztam, közben szóba elegyedtek velem a gyerekek, és a második szavuk az volt, hogy kinek milyen számítógépes játéka van otthon, amikkel zombikat öl! Egy sem volt köztük olyan – legalábbis akikkel beszélgettem -, aki azt mondta volna, hogy neki nincs számítógépe, ellenben sportolni szokott…
      És tényleg alig van olyan fiatal, akinek ne lógna ki zsinór a füléből, némelyiknek olyan hangos a zenéje, hogy kívülről is hallatszik! Nem csak azért veszélyes, mert könnyen elcsaphatja őket egy autó az úton, hanem azért is, mert halláskárosodást okozhat!

  2. Az én Kilencévesemnek van telefonja, szigorúan “buta”. A legtöbb ismerősének még nincs, így amikor kiderül, hogy neki van (a megbeszélés szerint dicsekedni csúnya dolog, de ha rákérdeznek természetesen elmondhatja, hogy van) először felcsillan a szemük, hogy jó neki, de amikor kiderül, hogy “csak” gombos, akkor már inkább ciki.

    Egyébként azért kapott úgy egy éve, mert a nagyi elhagyta a Tescoban, nagyon kétségbeesett, de még így is volt annyi lélekjelenléte, hogy felhívja mamát. Szerencsére nála volt az én ősöreg, egy hívástól is lemerülő telefonom. Mama rögtön vett is neki egy újat, ami telefonlásra jó csak. Mondjuk van rajta valami alap játék, de nem használja.

    MP3 lejátszót pedig magának vett. Az angol mellett hallgat rajta mesét és zenét is, de például utcán szigorúan tilos, mert akkor, hogy figyel a biztonságára pl, ha az elköti a figyelmét (de erre Te is utalsz a megjegyzésedben 🙂 ).

    Neki is van számítógépes játéka is (nem gyilkolós), de az csak ritkán kerül elő, akkor hagyom, hogy belemerüljön, aztán megint elpakoljuk. Mert tényleg képesek ezek a dolgok magukba szippantani, ha nem figyelünk.

    • A mieinknek is van telefonjuk (már azoknak, akik ismerik a számokat és a betűket), épp ilyen esetekre, mint amiket Te is említesz. Vészhelyzetre. Direkt nem a legújabb modellt kapták, nekik csak arra kell, hogy tudjanak telefonálni, és ők is elérhetőek legyenek.
      Biztos vagyok abban, hogy ha hagynám, ők is éjjel-nappal játszanának a számítógépen, de tudják, hogy ebben a tekintetben szigorú vagyok, így megbecsülik a játékra engedélyezett időt.
      Mértékletességet kell tanúsítani, és elgondolkodni. Normális, hogy egy kisgyerek napi 5-6 órán át sugároztatja magát egy okostelefonnal, közben szinte hipnotizált állapotba kerül, és a kortársaival sem tud már beszélgetni csak a legújabb játékverziókról?

  3. Azt gondolom, hogy itt is a miénk, szülőké a felelősség, hogy elmagyarázzuk, bemutassuk a helyes utat a gyerekeknek. Mert a technika vívmányai – legtöbbjük legalábbis – nem ördögtől való, csak helyesen kell használni.
    Ha elmondanánk, hogy a pittyegő játékok jó időtöltések, de nem barátok, akiknek lehet szólni, ha baj van, ha mi sem a tv előtt hülyítenénk magunkat és egyáltalán, ezeket a hiper-szuper média eszközöket nem arra használnánk, hogy a gyerek jól el legyen vele, talán megtanulnák célszerűen használni.

    De ez nagyon nehéz. Mint a fent leírt példád is mutatja: értelmes családok is teljesen elfogadják, támogatják, hogy lassan kihalnak a társas kapcsolatok.

    Emlékszem, régen, kollégista koromban engem is zavart néha, ha egy idősebb megzavart az utazás közbeni olvasásomban. Mert nekik még az is furcsa volt, hogy ha már egymás mellett ülünk, hogyhogy nem beszélgetünk – miért olvasok inkább. De legalább észre lehetett venni, hogy a másik unatkozón hangosakat sóhajt, kérdez valami “bevezetőt” – most ezt észre sem vennék a sok huzaltól.

    • Szerintem szigorú szabályokat kell kialakítani.
      Még véletlenül se hagyni, hogy a technikai eszközök átvegyék a gyerek fölött az uralmat. Nem kényelmesnek lenni, még akkor se, ha a gyerekek jól elvannak a kütyüvel, és rávenni magunkat arra, hogy igenis beszélgessünk velük és kerüljön elő egy könyv vagy társasjáték is!
      És persze példát kell mutatni!
      Ha a szülő is állandóan a telefonján pötyög, hogyan várhatná el a gyerektől, hogy ő másként tegyen?

      • Elsős főiskolásként azt se tudtam mi az az sms, aztán a végén már versenyeztünk csukott szemmel ki ír meg hamarabb egy adott szöveget. Nagyon ment. Ma meg ha smst kapok meg vagyok sértődve, hogy miért akarják, hogy pötyögjek azon a kis vacakon. 🙂

  4. Engem is nagyon zavarnak a mobiltelefonos fiatalok, mert képesek az utcán nekimenni az embernek, úgy el vannak foglalva a telefonnal. Én örülök, ha arra tudom használni, hogy fel tudjam hívni a gyerekeimet. Ági mama

    • Az idősebb nemzedéknek különösen furcsa lehet azt látni, hogy a gyerekek kockulnak (ezt a szót most tanultam, azt jelenti, hogy képernyőt bámulni). Az én gyerekkoromban a játék focizásból, érintőzésből, tollasozásból állt, vagy a barátokkal felmásztunk a szilvafára, és vicceket meséltünk egymásnak, esetleg rajzoltunk, kirakóztunk; teljesen elhiszem, hogy az idősebbeknek nehéz ezt a látványt befogadni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s