Ebben a bejegyzésben a szinte mindennapivá vált tegezésről lesz szó. Rögtön az elején leszögezem, hogy nem vagyok a tegezés ellen, ezt Ti is láthatjátok, hiszen most is per tu vagyok veletek, de nem szoktam magázódni pl. a játszótéri anyukák körében, az osztálytársak szülei között, a természetvédő körben, életmód-találkozón, stb. sem. Tehát nem hordom fenn az orrom, egyáltalán nincs kifogásom úgy általában a tegezés ellen, viszont zavar a nyakló nélküli letegezés ami sokszor együtt jár a tiszteletlenséggel is (vagy legalábbis a nem megfelelő hangnemmel). A múltkor egy nagy áruházban vásároltam, aminek csemegepultja mögött egy fiatal tanulólány állt. Rám emelte műszempillás szemeit, és így csicsergett:
– Szia, neked mit adhatok?
– Kisasszony, legyen szíves adjon két kaszinótojást! – mondtam én nyomatékosan.
– Kérsz még valamit?
– Nagyon kedves, köszönöm nem kérek mást.
– Szia!
– Viszontlátásra…
Biztos le lehet szűrni a beszélgetésből, hogy én vevő voltam a kaszinótojásra, de nem a bizalmaskodásra. Nem volt ínyemre, hogy ez a fiatal lány következetesen tegezett, és sajnos nem volt annyira intelligens, hogy ezt észrevegye. Ha én megtisztelem azzal, hogy kisasszonynak szólítom (bár korom szerint simán tegezhetném), akkor ő viszonozza ezt legalább azzal, hogy magáz! Szeretném azt hinni, hogy huszonévesnek nézek ki (és a velem lévő gyerekeket a kistestvéreimnek nézte,) de félek, nagyon is jól látszik rajtam a korom. És hangsúlyozom: nem is az volt a bajom, hogy olyan fiatal, hanem az, hogy úgy éreztem: a helyzethez jobban illik a magázódás (valószínű, hogy ha ugyanezzel a lánnyal a békamentő táborban hoz össze a sors, semmi bajom nem lett volna a a hangnemmel). Én is voltam fiatal (bármilyen nehezen hiszi is ezt el a nagylányom), de SOHA nem jutott volna eszembe, hogy letegezzem a nálam kétszer idősebb embereket, akikkel a munkám hozott össze!
Pozitív ellenpélda a közeli piacon tejtermékeket árusító öregúr, aki nem átall fehér (!) köpenyben állni a pult mögött, és udvariasan beszél a vásárlókkal, a férfiakat uramnak, a nőket hölgyemnek szólítja, és el is köszön. Ugyanennek a pultnak a régebbi gazdája egy loncsos nő volt, aki jól ki tudta zárni a külvilág ingereit az életéből, a telefonálásban az sem zavarta, ha vevő ácsorgott a pultja előtt. Ha az állhatatos vevőt nem tántorította el a hosszas várakozás sem, akkor rosszkedvűen felfüggesztette a csevegést (várjál már, mert idejött valaki…) és ráförmedt az emberre: mit kérsz? (Külön lehetne elmélkedni a kereskedők munkához való mentalitásáról; a sok jó példa ellenére azt tapasztalom, hogy romlott a kiszolgálás színvonala úgy általánosságban.)
Visszatérve a tegezéshez… Emlékszem, gimnazista koromban fülig tudtam pirulni örömömben, ha egy felnőtt magázott engem (“hiába, látszik rajtam a testi és szellemi érettség, ami kiemel a kortársaim közül” – gondoltam). Na és mikor először „kezét csókolom”-ot köszönt nekem egy férfi… – kidüllesztettem akkor még nem létező mellem, nőttem pár centit és 3 lépéssel a föld felett jártam, mert most már beléptem a felnőttek olyannyira áhított világába, hisz én is elég érett és nőies vagyok – (pedig dehogy voltam az)!
Nemcsak a köznyelvben harapódzott el a tegeződés, hanem sajtótermékekben is: a népszerű babás újság tegezi az olvasóit – bár itt talán érthető, hisz anyatársak vannak egymás közt, ezen kívül tegezi a vásárlóit a skandináv nagyáruház is – itt meg arra hivatkoznak, hogy az anyaországukban csak egyféle megszólítás van.
Bármennyire is globalizálódott és felgyorsult a világ, és közelítünk az angol és skandináv gyakorlathoz, szerintem igenis van még helye a magázódásnak, legalábbis nekem jól esik az udvarias megszólítás – ami legtöbbször mégis csak magázódás formájában valósul meg!
Uram, Önt is letegezte egy 17 éves lány a boltban?
almameter 
Érdekes téma ez is.
Az én lányom “Jó napot kívánok!”-kal tanult meg köszönni és pont tegnap fejtette ki, hogy az olvasókönyvben is ezt tanácsolják szemkontaktussal. Csodálkozott, hogy miért emelik ezt ki külön, hiszen, “Akivel beszélek annak a szemébe nézek nem anya?” Ő egyébként előbb-utóbb tegezésre vált, ha szimpatikus neki a beszélgető partner, mert úgy állt össze az agyában, hogy kedvelem-tegezem, de mindig nagyon udvarias.
Mamát anno rászoktattam, hogy nem tegezünk fiatalokat (kb végzős középiskolásoktól), hálás is utólag, mert látja a szemükben, hogy jól esik nekik ez a hozzáállás.
Az meg csak egy kis adalék, hogy pár napja történt velem, hogy egy 26 éves csaj (én 33), lenénizett. Még mindig nem döntöttem el, hogy sírjak vagy nevessek.
Én is megtisztelem azzal a fiatalokat, hogy magázom őket, jól emlékszem, hogy én is mennyire örültem, ha nem tegezett le boldog-boldogtalan, úgy éreztem, hogy a magázódással már végre kilábalok a gyerekkorból. Én néha már a lányom osztálytársait is magázom.
Kisgyerekkel nincs baj, ha tegez, úgy látom, hogy az iskolában sem veszik olyan szigorúan, hogy elsős korára magáznia kell a tanítót; nekünk még megkövetelték ezt, most meg másodikosok is hol tegezik, hol magázzák a tanárt, mikor hogy áll rá a szájuk.
De ha valaki 18 éves korára sem tanulja meg a magázódást…
Jó reggelt! Már megint sikerült olyan témát találnod, ami személy szerint engem is nagyon érdekel. Elöször is, ott billegek azon a bizonyos határon (44 éves vagyok), amikor még az eddig bizonytalankodó fiatalok is elkezdenek csókolommal köszönni és tetszikezni. Bennem most kezd lassan tudatosulni, hogy ezeket a fiatalokat lassan nem lehet letegeznem.
A jó napot-ozáshoz lenne egy észrvételem. Engem annak idején az Anyukám úgy nevelt, hogy nálam idösebb nöknek “csókolommal” kell köszönni. Kiráz a hideg, amikor velem egykorú ismeröseim lejónapotozzák Anyukámat.
A másik érdekes dolog, amikor az én ismeröseim, barátaim, rokonaim ismerösei automatikusan letegeznek engem is. Többször elöfordult, hogy nálam idösebb vagy velem egykorú férfiak rögtön puszilkodni akartak meg tegezödni, holott aznap láttuk egymást elöször. Na nem! Ilyenkor szeretem egy távolságtartó kézfogással helyretenni öket. Igen, sajnos el vagyunk kanászodva, a régi játrékszabályok már nem érvényesek és újakat nem találtunk még ki, illetve nem tartunk be. Szomorú.
Én is valami ilyesmire gondoltam a bejegyzésben: nem örülök annak, hogy úton-útfélen letegeznek. Az is megtörtént, hogy a lányom osztálytársa sziát köszönt nekem, ezt a gyereket én is helyre tettem egy jó napot kívánok-kal. És olyan sokszor tapasztalom, hogy a boltban az eladók simán letegezik a vevőt, sokszor náluk jóval idősebb embereket is!
Lehet, hogy régimódi vagyok, de én szeretek magázódni (de persze a tegeződést sem utasítom el).
A jónapotozás és a Jó napot kívánok! közt szerintem óriási különbség van. És szerintem a hangsúlyon is sok múlik.
Az utolsó bekezdésed: na ezzel kapcsolatban én is így érzek. Bár a tegezéssel meg tudnék békülni, de az intim szférám hagyják békén. 🙂
Én sem szoktam még meg, hogy néni vagyok, de ez a tényen nem változtat, hogy benne vagyok a korban, tehát igenis megillet a néni megszólítás – még ha idegenül is hangzik nekem.
Elfogadom, hogy valaki nem szereti hogy néninek, bácsinak szólítják, de ettől még a kora annyi, amennyi.
Azon ütközöm meg, ha valaki ezzel nem tud megbarátkozni (és nem a néni megszólítással).
Öööö… nem lett ez egy kicsit zavaros?
Végre, valaki erről is ír! Meg vagyok győződve, hogy a fiatalok tiszteletlensége összefügg a tegeződéssel. Ha csak arra gondolok, hogy anyatársaim helyre rakják a gyerekemet, ha csókolommal köszönnek, és X néninek szólítják… Én meg nyújtom a kezem az ő gyerekének és bemutatkozom, hogy Emi néni vagyok. Kortársam azzal érvel, hogy ő nem olyan öreg. Én meg azt mondom, dehogynem, a fiamhoz képest nagyon öreg, az anyja lehetne… Szegény gyerekek, hogy össze lehetnek zavarva, mert nem tudják, mi illik, mi nem. Szerintem sok pici azért nem szeret köszönni, mert egyszerűen nem tudja, mit is kell mondania. Ha majd kamaszodik, nem fog tisztelete mutatni, mert nem várták el tőle. Hát, én elvárom, bármilyen régimódinak is tűnök tőle. Annak idején mi is azt a tanárt tiszteltük, aki igényt mutatott rá. A többi haver volt.
Egyébként meg tényleg: öregszünk, és ez látszik is rajtunk. Akkor már ne szégyelljük, hanem használjuk ki okosan!
A 16 éven felüli fiatalokat is nénizni, bácsizni, csókolomozni kell a mi csemetéinknek. Úgy hiszem, nem véletlen az sem, miért tolódik annyira ki a kamaszkor. Egyszerűen nem kezelik felnőttként a fiatal felnőtteket, és magukról sem hiszik el, hogy azok. Persze a formaság az egy dolog, de talán itt kezdődik. ha már lemagázok valakit, akkor könnyebb tisztelettel viselkednem iránta. Emlékszem, anyukám Jó napot kívánt mindig a bátyám gimnazista osztálytársainak, és komolyan beszélgetett velük. Elképzeltem, milyen jól eshetett nekik.
Igen, én is gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy velem egykorú felnőttek megriadnak attól, hogy néniknek és bácsiknak szólítsák őket, mert nem érzik magukat annyira öregnek. Jól megfogalmaztad, hogy ez bizonyára összezavarja a gyerekeket, pláne ha egy ugyanilyen idős ember meg kikéri magának, ha szegény gyerek az előző esetből okulva tegezi és keresztnevén szólítja.
Mennyivel könnyebb volt régen, mikor kőbe vésett szabályok szerint viselkedtek, öltözködtek, és a társalogtak az emberek.
Ha magamból indulok ki: hiába nem érzem magam annyi évesnek, amennyi vagyok, ez a tényen nem változtat: bőven benne vagyok a felnőttkorban. És ha valaki ennyi évesen nem hagyja, hogy néninek szólítsák, az szerintem nem tud megbarátkozni a saját korával.
Én felszoktam ajánlani akikkel többször találkozom, hogy tegezzenek. Nem azért, mert “fiatal vagyok még”, persze az vagyok, csak nem hozzájuk mérten, hozzám ez áll közelebb. És nem vettem még észre, hogy összefüggne a valódi tiszteletadás meg a magázódás. Velem még csak egyszer volt szándékosan tiszteletlen egy gyerek, mondjuk az pont tegez. 🙂
“Egyszerűen nem kezelik felnőttként a fiatal felnőtteket, és magukról sem hiszik el, hogy azok.” Ez a gondolat nagyon tetszik, csak én másban látom az okát nem tegezésben.
A nénizésről: én ki nem állhatom magamon. Hosszú nevem van, és ragaszkodom minden betűjéhez, hisz úgy szólít a családom. Mire kimondják a gyerekek, hogy … néni, el is felejtik mit akartak mondani. Vagy becézni kezdenek, a nevem több, mint a felének lehagyásával.
Ha olyan közegben vagyok, “néniként kell jelen lennem”, akkor is bemutatkozom a gyerekeknek simán a keresztnevemen, és nagyon megy nekik a magázódás, a néni nélkül is. Sőt még élvezik is, mert az olyan felnőttes.
Egyébként az sose zavart, ha tanár néninek vagy tanító néninek vagy csak simán néninek hívnak. (Na jó a fennebb megírt 26 éves csajtól igenis zavart! :D)
Szia, én 41 éves vagyok, senki nem néz annyinak soha. Ezért nincs okom neheztelni… Ha pedig 30 körülinek néznek, akkor természetes, hogy a 20 körüli általában tegez. Hisz a vélt korkülönbség alapján ez ma természetes. (Azért magamban mosolyogni szoktam, mert a lányom elmúlt 20 éves.) A tanítványaim zöme még ötödikben is hol tegez, hol magáz. Ezt sem szoktam javítani, ha a szülő nem tanította meg rá, akkor én nem szólongatom, mert a végén még elnémul. Inkább mondja tegezve, amit akar, mint ne mondja, ami kikívánkozik belőle. A méltatlan hangnemet viszont azonnal kikérem magamnak! Azt tapasztaltam, hogy kb. hetedikre minden gyerek eljut a magázódásig. Ha véletlen udvarias, magázódó fiatallal beszélek, akkor kb. 18 fölött én sem tegezem le ismeretlenül.
Jó neked, hogy nem nézel ki 41-nek! 🙂
Én úgy emlékszem, hogy nekünk már elsőben nagyjából tudni kellett magázni a tanító néniket, ez valóban kitolódott mostanra. Nem is ezzel van a bajom, hanem azzal, ha valaki még 18 éves korára sem tud különbséget tenni, és csak tegezni tud, azt is kissé leereszkedően.
Én sem vagyok a tegeződés ellen, de azért a tiszteletet meg lehet adni, ha valakit tegezek akkor is, csak a hangsúlyon múlik. Én már nem vagyok fiatal, de azért vannak olyan időseb emberek akiket még mindig magázok. Ági mama