2014.03.10. – Még egyszer az óvodáról és a bölcsődéről

Az előző bejegyzésem (Ágyrajárók) sok kérdést vetett fel, de már az írás közben is újabb gondolatok jutottak eszembe, így még egy írást szentelek ennek a fontos témának.

Először is szeretném kijelenteni, hogy én nem kényszerítenék senkit arra, hogy otthon szenvedjen a gyerekneveléssel (ha ezt teherként éli meg)!
Az az anya, aki nem érzi jól magát otthon, az ne maradjon ki 3 évig a munkából, akár még korábban is visszamehet.
Azok se maradjanak otthon, akiknek hiányzott a hivatásuk, és úgy érzik, lemaradnak valamiről, ha nem térnek vissza a munkahelyükre (például a színpadra).
Ha egy asszonynak olyan nagyon fontos munkája volt a szülés előtt, aminek folytatása közérdek, és az emberiség látná kárát a hosszúra nyúlt babázásnak, hát ő se maradjon otthon, nehogy emiatt késlekedjen például egy betegség elleni ellenszer kutatása!
Azt hiszem azonban, hogy a legtöbb asszony szívesen maradna otthon; sokkal többen választanák a főállású anyaságot, mint ahányan ténylegese meg is teszik.

A versenyszférában, vezető beosztásban dolgozó ismerősünk szülés előtt állt, de megígérte a munkáltatójának, hogy a gyerek 1 éves korában visszatér – fontos is volt a rövid kiesés a munkából, hiszen ilyen esetben mindig fennáll a veszély, hogy a helyettes az anyukát kitúrja a helyéből.
A baba megszületett, és nagyon gyorsan eltelt az 1 év, ismerősünk pedig rájött, hogy egyáltalán nem volt jó ötlet a korai visszatérés, hiszen az egy éves gyereke még szopott, nagy szükségét érezte volna a további otthonmaradásnak. A szíve majd belehasadt, mikor letelt az idő, csak ugyebár a karrier…
Bébiszittert fogadott, és drukkolt, hogy ne késse le a gyereke első szavait, első lépéseit (valljuk be, minimális az esély arra, hogy a baba pont este 9 és reggel 6 között indul el, vagy kezd el beszélni).

Olyat is hallottam már egy játszótéri anyuk a szájából, hogy a másfél éves gyereke „már nagyon kívánkozott a társaságba”, ezért bölcsődébe adta.
Én ezt nehezen tudom elképzelni (bár nem mondom, hogy nem igaz), nekem inkább önigazolásnak tűnt a dolog, de ha valaki nem akar otthon gyereket nevelni, akkor vallja be, nem szégyen az, hogy nem elégíti ki az anyaság!

A másik esetet, ami elgondolkodtatott, egy netes női magazinban olvastam.
Bemutatták a 2 gyerekes fiatal politikusnőt, aki a szülés után nem sokkal visszatért munkahelyére, az Országházba. Országgyűlési képviselőnek lenni bizonyára nem 8 órás munka, be is vallja, hogy a két nagymama van a segítségére (és a bölcsőde).
A konzervatív családmodell szerintem nem erről szól!
Bár dicséretes, hogy nagyon nagy családot terveznek, de nem mindegy, hogy milyen áron, számomra nem lenne cél, hogy a sok gyerekemet a nagymamák és a gondozónők neveljék!

Fontos lenne az anyák nagyobb döntési szabadsága, ha valaki nem szeretne visszamenni a munkahelyére, az maradhasson otthon (akár 3 éven túl is).

Minden választás előtti időszakban divatos kampánytéma a gyermekes anyák részmunkaidős foglalkoztatásának emlegetése. Ugyan ki tapasztalta már közületek, hogy ez mindenki számára könnyen elérhető?
Pedig nem ördögtől való lenne az anyák 4 vagy 6 órás munkaidőben való foglalkoztatása, normális társadalom nem is kényszerítené arra a kisgyerekes nőket, hogy ugyannyit vállaljanak a napi munkában, mint a férfiak, ráadásul ők vigyék a második műszakot is (háztartás, gyereknevelés).
Nagyon családbarát dolog a rugalmas munkaidő is, illetve a távmunka, amikor a hét néhány napján nem kell bemenni a munkahelyre, hanem otthonról dolgozik a munkavállaló – természetesen ez csak bizonyos munkakörök esetében valósítható meg.
Sőt tovább megyek, az otthonról való munkát az apák számára is elérhetővé kéne tenni; az én férjem ilyen módon foglalkoztatása például remekül megoldható lenne (hálózat kitelepítése az otthonunkba, konferenciatelefon).
Sajnos Magyarország fényévekre van attól, hogy mindezek a családbarát intézkedések megvalósuljanak, és természetesek legyenek! (De bármennyire is kedvező megoldások ezek, szerintem a legideálisabb, ha az anya egyáltalán nincs alkalmazásban, és lehetőleg az apa sem; a megélhetésüket otthoni munkával oldják meg.)

Ha tehát az anyának munkába kell állnia, képbe kerül a bölcsőde vagy az óvoda.
Bölcsődében sose jártam, ezért erről nem tudok nyilatkozni, de így is megkockáztatom, hogy a bölcsi egy kényszermegoldás, annak az anyának, akinek mindenképpen munkába kell állnia, és nem talál senkit a családban, aki vállalná a gyerekét.
Meg vagyok győződve, hogy a legjobb gondozónő sem pótolja az édesanyát (és a tápszer sem pótolja az anyatejet)!
Lehet hallani rémtörténeteket olyan gondozónőkről, akik egész nap nem adnak inni a kicsiknek, hogy ne kelljen őket sűrűn tisztába tenni. Nem tudom, ilyen tényleg van-e, de ha belegondolunk abba, hogy egy anyának sokszor egy csecsemő ellátása is bőven elég munkát ad, akkor mi lehet a bölcsődében, ahol 10 gyerek jut egy gondozónőre?

Annál több saját tapasztalatom van az óvodákról, mert egy időben rengeteget kellett óvodában megjelennem hivatalból.
Először is súlyos gondok vannak az óvodapedagógus képzésben; rengeteg, bármilyen diplomás munkakörre alkalmatlan, a gyermekeket nem szerető, és gyerekhez nem is értő munkaerő van a pályán.
Bár részletkérdés, de nagyon nem tetszik, hogy az óvónők fehér köpenyben vannak a csoportban, nem egyszer láttam, hogy a kisgyerek nem mert bemenni a terembe, mert az óvónőt összetévesztette a fehér munkaruhája miatt egy orvossal (az orvostól meg azért fért, mert épp akkor vették ki a manduláját).
Találkoztam néhány idős, még a szocializmusban kiképzett munkaerővel, akik katonásan dirigálnak az asztaluk mögül, és a világért le nem ülnének játszani a gyerekek közé a szőnyegre – talán jobb is, hogy a szűk, rövid, fehér köpenyben, terjedelmes hátsójukkal nem teszik ezt meg.
Egyáltalán: nem tetszik az óvodában a rugalmatlanság, minden megtervezett, amihez minden körülmények között ragaszkodni kell, hiányzik a spontaneitás, és az egész rendszer egy alapos reformra szorulna.
Súlyos probléma a kötelező alvás is. Az én impulzív lányom 2 éves korában aludt utoljára ebéd után, emiatt az oviban minden ott töltött nap kínszenvedés volt neki, mert nem tudott parancsszóra aludni; nem is akart. Kevés helyen engedik meg a nem alvó gyereknek, hogy csendesen olvasgasson, vagy rajzoljon!
És nagy baj, hogy a pályára alkalmatlan, gyerekekkel rosszul bánó dolgozókat szinte lehetetlen elmozdítani a helyükről!

Szerintem még a három évnél idősebb gyereknek is a család a legjobb környezet. Egyszer valaki az öregek otthonához hasonlította az óvodát: mindkét intézmény arra való, hogy a társadalom „elpasszolja” otthonról a zavaró családtagot. Biztos sokan vitatkoztok ezzel a véleménnyel, nem is mondom, hogy teljesen igaza van, de mégis…, találok hasonlóságot abban, ahogy a család bedugja a szociális otthonba a szenilis nagymamát, és abban, ahogy a csecsemővel otthon lévő anyuka rendszeresen este 5-kor megy el az óvodába a nagyobb (3 éves) gyerekért, hogy „ne zavarja otthon”.
Soha nem felejtem el az egyik oviban zokogó, éppen beszoktatós kisgyereket. Nedvesre sírta az óvónő ruháját, mert ebéd után haza akart menni, de nem volt mentség, bent kellett aludnia. A legszomorúbb az volt a dologban, hogy kiderült: az anya otthon van a kisebb testvérrel, tehát nem lenne feltétlen szükséges a nagyobb gyerek oviban tartása.

Így gondolkodik egy politikusunk felesége, aki ezt nyilatkozta a bölcsődéről: „a bölcsődei intézményt tudatosan építették le ezzel a hagyományos, konzervatív családmodellel (közben homlokráncolás a csúnya konzervatívoknak, aki képesek otthon nevelni gyermekeiket), így manapság a gyerekek mindössze 8 %-a tud bölcsődébe járni”.
Mintha a bölcsődei ellátás hatalmas vívmány lenne, alanyilag járnia kéne minden gyereknek, és a kimaradók hátrányba kerülnek azáltal, hogy az anyjuk otthon neveli őket!
Ugyanebben az interjúban hangzik el a magyar bölcsődevezetők vezetőjétől, hogy „el kell döntenünk, hogy mibe ruházunk be: a jövő nemzedékébe (itt a bölcsődékre gondol), ami igen fontos az ország életében, vagy esetleg másba?” A hölgy nyilatkozatán nincs mit csodálkozni, hiszen minden szentnek maga felé hajlik a keze, de azért én vitatkoznék vele, hogy az országot mi viszi előbbre: ha a gyerekeket pár hónapos korukban kiemelik a családból, és intézményekbe kerülnek, vagy az, ha az anyák maguk mellett tartják a kicsinyeiket, szoros kötődést alakítanak ki velük, otthon, családi környezetben?
Egykori förszt lédink nyilatkozatával sem értek egyet, és szívesen megkérdezném, hogy ő bölcsődébe adta-e a gyermekeit, vagy esetleg csúnya konzervatívként képes volt saját maga nevelni őket?

Reklámok

41 thoughts on “2014.03.10. – Még egyszer az óvodáról és a bölcsődéről

  1. Hãt ezen a videón kifeküdtem…. Mekkora bunkók vagyunk, hogy miattunk haldoklik a bölcsi-biznisz!:))))
    Sajnos Hanna lányom járt bölcsibe, fél évet, sokszor gondolok rá, mennyire kár volt, pedig tényleg cuki gondozõnőket fogtunk ki, de neki óriási törés volt, hiszem, hogy nem véletlen tartunk ott, ahol tartunk még most 14 ėvesen is 😦
    Aggódom, hova vezet ez a tempó, 3 éves kortól kötelező ovi…. Lassan csak a kilenc hónap a mienk, amíg a pocakban van a baba………. Megint azt nem értem, miért nem választhatok?! Ha dolgoznék, nagy segítség volna, de így minek? Jaaa, hogy szocializálódjon a gyerek….. bocs, ezt elfelejtem mindig :)))))
    Na nem is írok többet, mert csak felmérgesítem magam:))

  2. Ez is nagyon megosztó téma…meg van a véleményem, amit szerintem hasonló a tiédhez! 🙂 Szép napod Neked!

  3. Mi a kicsit bölcsibe vittük – és neki jó volt. Itthon némi “elnyomásban” volt része az erős akaratú nővére mellett, a bölcsiben meg, kortársakkal nagyon ügyesen kinyílt, rájött, hogy neki is van akarata, amit érvényesíteni is tud. Szeretett bölcsibe járni – hozzáteszem, nagyon jó gondozónők voltak a csoportban, igyekeztek a legtöbbet adni a gyerekeknek.
    A lányunknak viszont még a 3,5 éves ovikezdés is korán volt. Teljesen más természet mindkettő. A lányomat ha bölcsibe kellett volna adni, biztosan pszichológushoz is vinni kellett volna.

    Azt látom, hogy igenis van gond a bölcsis férőhellyel. Mert bár többen szeretnének otthon maradni, de a fizetés miatt kénytelenek lennének munkába állni… csakhogy nincs bölcsi a gyereknek. A nagyik még dolgoznak és/vagy vidéken, messze laknak, nemigen lehet rájuk számítani nap, mint nap.
    Viszont azt is látom, hogy olyanok is viszik a nagyobb gyereket bölcsibe, akik a kicsivel még otthon vannak…. Ezt mondjuk nem értem. És végül is: lehet, hogy mégiscsak elég a férőhely, csak nem jól van elosztva? Hm.

    Úgy gondolom, hogy nem csupán azt a képet kéne az emberek elé tárni, amit a médiában naponta látunk: nagyon vagány, szupercsinos kismama a munkából betoppan a szülőszobára, majd szülés után 2, de nagyon max. 6 héttel már ugyanolyan csinos, mint érettségiző korában volt. Természetesen full sminkben és a legtrendibb öltözékben viszi játszóházba és szülinapi partyra a csemetéjét, aki mellett van ideje továbbképeznie magát, mert természetesen minél hamarabb vissza szeretne állni dolgozni, merthogy a gyerek úgysem fogja kárát látni, mivel “nem a mennyiség számít, hanem a minőségi idő”. A gyermeke természetesen nagyon jól fogadja a változásokat, imádja a közösséget, igazi party arc, mert boldog anyukája van, aki dolgozik, tökéletes feleség, kíválóan vezeti a háztartást, naprakész az új receptekből és nem túl sok, de annál tartalmasabb időt tud a csemetéjével tölteni.

    Azt is be kéne mutatni, hogy van olyan is, hogy egy anyuka otthon marad a gyerekeivel, békén és nyugalomban élnek (általában). Anyát egy kicsit frusztrálja ugyan, hogy kielégíti egy farmernadrág, két mackónadrág és 3 póló a gardróbban – de a csemetéket ez csöppet sem bizonytalanítja el. Hogy anya így is tudja képezni magát, mert a gyereknevelésről annyi könyvet, cikket, stb. olvas el, hogy bármelyik óvódapedagógussal felvehetné a versenyt.
    De ez ma nem trendi…. 😦

    A bölcsiról/oviról még annyit, hogy ahol lehetőség van több intézmény közül választani, nem kell sajnálni megnézni, hogy kihez is kerül a gyerek – ha már kénytelen vagyok intézménybe adni. Mert igen, van olyan óvónéni, akihez akkor sem vinném a gyereket, ha fizetnének érte.
    És talán még annyit: az otthon oktatás, nevelés feladatát akkor sem kéne elfelejtenünk, ha intézményben van a gyermek! Nagyon sok szülőtől hallom a panaszt, hogy: “semmit nem tanulnak az oviban, egy verset sem tud a gyerek!” Erről azt gondolom, hogy elég nagy baj lehet otthon, ha a gyerek úgy megy oviba, hogy otthon még egy verset sem sikerült neki megtanítani! Nagyon jó, hogy ott is tanul ezt-azt, de azért itthon is elég sok tudományt, készséget sikerül átadni nekik még így is, hogy keveset vagyunk együtt.

    • Én teljesen elhiszem, hogy a kisgyereked jól érezte magát a bölcsiben, és örülök is, hogy neki bevált.
      Vitatkoznék azzal, hogy az otthon lévő anyák szükségszerűen slamposak-e. Szerintem tévhit, hogy aki otthon van, az elengedi magát és igénytelen lesz (bár biztos vannak ilyen esetek is). Szerintem aki igényes, az igényes magára akkor is, ha nem jár városban nap-mint nap. Én legalábbis igyekszem nem leépülni se fizikailag, se szellemileg.
      Nagyon egyetértek azzal az észrevételeddel, hogy ne hárítsuk már a gyereknevelés összes gondját az intézményekre!!!
      Felháborító, hogy az óvodában nem tanítják meg köszönni, viselkedni, rendesen étkezni, és verset mondani!
      Sajnos hajlamosak elfelejteni, hogy attól, hogy a gyerek egész nap az oviban van, attól még az ő gyerekük, akiért a szülei a felelősek.

      • Én is azt gondolom, hogy attól még lehet csinos, vonzó anyuka, nő bármelyikünk, hogy otthon dolgozik a családért. De a médiában azért legtöbbször nem ez szerepel.
        Általában azt látod, hogy az otthon lévő anyákat úgy ábrázolják, hogy majd’ szétesnek a sok gyerek és teendő között. Pedig otthon is lehet szépen menedzselni a dolgokat. Sőt! Talán ott derül ki leginkább, hogy micsoda menedzser lenne egy-egy anya! Azzal, hogy az otthon lévők is igényesek, leginkább csak blogokban találkozok.
        (Az mondjuk szerintem tény, hogy az otthonléttel azért sokat lehet spórolni a ruhatáron – de ez nem kell, hogy igénytelenséget jelentsen).

      • Mintha az csapódna le a reklámokból, hogy a dolgozó menedzseranya makulátlan kosztümben, ápoltan libben be az oviba a gyerekért, az otthon lévő anya meg karikás szemekkel rohangál a szennyes ruhahalmok, a konyha meg a gyerekágy között.
        Nem feltétlenül van ez így, de ezzel mindketten egyetértünk.

        Azt én is szoktam mondogatni, hogy ha visszakerülnék a munkaerőpiacra, pozitívumként mondhatnám el magamról, hogy remek szervező vagyok, és hajókötélből vannak az idegeim.

  4. Sziasztok!
    Az én tapasztalatom, hogy leginkább pont a nőtársaink szorgalmazzák az intézménybeadást. Még soha, de tényleg soha nem hallottam egy férfi szájából sem, hogy már itt lenne az ideje, hogy…
    Mellesleg aki most ennyire kardoskodik a bölcsi/ovi mellett, azt én KÖTELEZŐEN öregek otthonába küldeném/betenném/bezárnám idős korára, hagy “élvezze” a kortársakkal való együttlét előnyeit és örömeit!!!
    Én a 70-es években születtem, így a szoc.rendszer vívmányaként kijártam a bölcsi-ovi- iskola-napközi-nyáritáborok sorozatát. Anyukám végig “dolgozott” a munkahelyén – ma már inkább csak jelenléti kötelezettségnek hívnánk. Az első emlékem, amit elő tudok bányászni három éves koromból lehet, a kiscsoportból, amikor náthás voltam és arra vártam, hogy jöjjön anyukám és fújja ki végre az orrom, mert nem kapok levegőt. Mellesleg az egész gyerekkoromat bearanyozta a fülgyulladás. Igazából nem túl jó a kapcsolatom anyukámmal, talán mert “elszoktam” tőle? Nem igazán vesz részt az életemben. Az az érzés pedig, hogy nem vagyok egy egyéniség, csak egy a sorban szintén csorbította az önbizalmamat.De a legszomorúbb, amire nemrég rájöttem, hogy az életem első jó pár évét olyan emberekkel/nevelőkkel/kiégett tanárokkal stb töltöttem, akikre ma már szinte nem is emlékszem, alig néhány arcot tudok felidézni. Egyszóval idegenekkel.
    Úgyhogy nekem senki ne próbálja megmagyarázni – vagyis BEmagyarázni, hogy az intézményes nevelés jó lenne!!!!!
    Az én gyerekeimnek megpróbálom amennyire csak lehet a családi összetartozás -és otthon élményét megadni.
    Anna

    • Köszönöm a hozzászólásodat.
      Nekem szerencsém volt, mert bölcsődébe nem jártam, oviba annál inkább, és arra emlékszem, hogy soha nem szerettem ott lenni. Legszebb élményem az ovival kapcsolatban, amikor egyszer véletlenül ebéd után hazavittek.
      Az én korosztályomból, bárkivel beszéltem eddig, senki nem szeretett óvodában lenni. Igaz, akkor még nagyon más volt a világ, a dajka például simán ráhúzott annak a feneekére, aki bepisilt (féltünk is tőle, mint a tűztől). Az iskolában is rendszeresen kaptunk pofonokat, ha valamit nem jól csináltunk.
      Akkoriban nem lelkiztek a nők azon, hogy beadják-e a gyereket intézménybe, vagy ne.
      Természetes volt, hogy a gyerekek nem az anyjuk mellett nőnek fel, hanem intézményekben (őrült sok óvoda és bölcsőde épült akkoriban, a hirtelen támadt igényeket kielégítendő).
      Pedig a gyermeklélektan alapjai már le voltak rakva, mégsem volt ez kérdés sok anya számára. És hogy még egy borzasztót mondjak: bizony még az is elfogadott volt, hogy “ha nem bírok majd a gyerekkel, beadom államiba (mármint állami gondozásba), vagy akkor is, ha nem jön ki az új élettársammal”…

  5. Én egyedül neveltem a lányomat, de nem adtam bölcsibe, hanem otthon voltam vele gyesen. Ez még a régi időkben volt. Mikor felment az oviba, ő sem aludt ebéd után, ezért bezárták a vezető óvónő szobájába, mert nem hagyta a többieket aludni. De egy előnye volt a lányomnak az iskolában: nem volt olyan fáradt, mint a többiek, akik elaludtak óra közben. Ági mama

  6. Én gyűlöltem a bölcsit, aztán már az anyukámat is. A gyerekorvos mondta anno, hogy vegyen ki, ha nem akarja, hogy a kapcsolatunk végleg megromoljon. Ő ki is vett, visszament gyesre.

    Anna gondolata nagyon tetszik, aki bölcsi párti, menjen egy állami idősek otthonába.

  7. Mi épp döntés előtt állunk, júliusban lesz 3 éves Barni fiam, így szeptembertől menne oviba. Én ellene vagyok, a párom támogat, a család többi tagja meg ez miatt ellenünk (nem túlzottan érdekel, csak fárasztó az állandó vita). Egyelőre úgy döntöttünk, hogy beíratjuk, és ha szeretne menni a gyerek, akkor kipróbáljuk, ha nem jön be neki, akkor majd jövőre vagy majd 5 évesen. (egyébként a törvényt módosították, 2015-től kötelező 3 évesen) Úgy látom rajta, hogy egyáltalán nem igényli a gyerektársaságot, játszótéren is jól elvan egyedül vagy velem/velünk és a családban mindenkivel, de a gyerekekkel nem ért szót, pedig azért viszem játszóházba és játszótérre is. Persze ez még változhat, de én annyira nem erőltetem, örülnék, ha maradna még itthon. Mindenesetre, ha Barni menni szeretne, nem fogom visszatartani, elmehet napi 4 órára és ebéd ELŐTT (hogy ne a moslékot kelljen ennie) hazahozom. Punktum. 🙂

    Mellettünk egyébként pont van egy ovi, 2 óvónőre 24-28 gyerek jut, szerintem irdatlanul sok. Én is ebbe az oviba jártam anno 20 éve, és hála a kedves óvónéninek, aki nem engedett ki többször, amikor kakilnom kellett, súlyos aranyér problémám lett már 3 évesen (máig tartó…), ennek köszönhetően 2x kellett járnom a kiscsoportot, mert anyukám másik csoportba helyeztetett. Az egyetlen ovis emlékem amikor, telibe hánytam a szemben ülő kisfiút, akibe egyébként halálosan szerelmes (:-)) voltam, és bezárták miattam az ovit napokra, calici fertőzés miatt. 😀 (Mindent visszakaptak…) Szóval szuper. Az óvónénik ebben az oviban elég vegyes vágottak, van kedves és hozzáértő, meg sárkány is. (December közepén, amikor esett egy kis hó végre először, a gyerekek, akiket kivittek az udvarra, örülni merészeltek a hónak és izgatottak voltak, mire leordította őket az egyik banya, hogy “most mit vagytok úgy oda, nem kell úgy viselkedni, mint aki sosem látott még havat!”. Olyan stílusban, hogy a lábtörlővel nem beszélnék így, ha élne…) A kedvenc pedig, amikor összeülnek vagy állnak csoportba 4-6-an, és kibeszélik az életüket, a gyerekek meg le sincsenek tojva, essenek le a mászókákról meg verjék agyon egymást szocializáció céljából. Végül is már 3-4-5 évesen meg kell tanulniuk azt, hogy mi az a stressz, meg a gyomorideg, csak hogy ne viselje meg őket majd amikor, bekerülnek az iskolába és a munkapiacra… (természetesen az utolsó mondat roppant cinikus 🙂

    • Üdvözöllek a klubban, eggyel többen vagyunk, akik nem szerettük az óvodát! 🙂
      Nem szeretnék a tágabb család ellen uszítani, de ennek a kisfiúnak mégiscsak Ti vagytok a szülei, a döntés és a felelősség a Tietek, ha úgy látjátok jónak, hogy holnaptól vegetáriánusok lesztek, és a családnak ez nem tetszik, abba is bele kellene nyugodniuk.
      A fiad csak 3 éves, szerintem is jól döntesz, ha időt adsz neki, ha csak 4 évesen megy oviba, akkor se vagytok elkésve semmivel (feltételezem, hogy addig megoldott a gyerek felügyelete).
      Majd meglátjátok…

      • Persze, hiszen én fősulis vagyok (levelezős), a párom keres annyira jól, hogy még a mesterképzés alatt se kelljen dolgozni mennem majd, úgyhogy én itthon maradok, maradhat ő is, ameddig csak akar. :-))) Nagyon szerencsésnek érzem magunkat ebből a szempontból, de mint az előző bejegyzésnél írtam is, ennek az az ára, hogy a párom tőlünk távol van hétből 4,5 napot. Ráérünk, semmivel sem sürgetem, és a türelmünknek mindig megvan az eredménye. 🙂 Remélem nekünk is lesz majd lehetőségünk kipróbálni az OO-t, nagyon szeretnénk és őszintén tisztelünk mindenkit, aki csinálja. 🙂

      • Az tényleg jó, ha otthon vagy, én is hálás vagyok a Jóistennek, hogy megtehetjük, hogy én “nem dolgozom”.
        Ahogy látom, minden amellett szól, hogy ne siessen ez a kisfiú az oviba, szerintem már döntöttél is.

  8. Én 2 éves koromtól jártam bölcsibe, oviban utátam a délutáni alvást, és a napköziből sokszor olyan későn hoztak el a szüleim, hogy a sulit már bezárták, és a portásnál ültem.

    Elhatároztam, hogy az én gyerekeim amíg csak lehet, itthon lesznek, nem kell du aludniuk, és délben hazajönnek az iskolából.

    Ehhez képest most kötelező a du-i suli. Felmentést is nehéz kapni, mert sok órájuk van… (Amúgy 5 évesen mentek oviba, és ebéd után elhoztam/om ő(ke)t.)

    A legérdekesebb: óvónő anyósom rosszalta a legjobban, hogy nem mentek 3 évesen oviba. “Nem fognak leválni rólad!” Nem lett igaza, mind3 gond nélkül beszokott az oviba. Van körülöttem jó pár főállású anya, de valahogy mindegyik talált okot, hogy 3 évesen mindegyik gyerekük elkezdje az ovit. Magyarországon ez “hagyomány”, sokan el sem tudják képzelni, hogy lehet máshogy is…

    • Bizony, sok nőnek eszébe sem jut, hogy a gyerek máshol is lehetne, mint az intézményben.
      Nagymamával nem értek egyet, szerintem nem hátráltatja a leválást, ha a gyerek később kezdi (vagy el sem kezdi) az ovit.
      Még Spártában is csak 7 éves korban vették el a fiúgyereket az anyjától!!!
      (Délutáni iskola: ha nincs tanóra délután, úgy tudom, hogy a szülő írásos kérésére az igazgató el kell, hogy engedje a gyereket. Érdeklődj utána!)

      • Igen, a 4.-es fiam hazajöhet ebéd után. Igaz, ez nem jelent túl sok jót: majdnem minden nap 5 órájuk van, és bokasüllyedés miatt gyógytesire kell járnia (ami nagyon jó, mert egy jó fej tornatanár tartja) heti 3x, heti 1x gyógyúszás, 1x pedig az osztálynak úszás van du. De mivel a sulijuk “túlteljesített”, és mind a 8 évfolyamon bevezették a mindennapi tornát, a tornaterembe csak a 7. órában fér el az alsósok gyógytesije. Ez azt jelenti, hogy aki bent marad 4-ig, annak ez tul.képpen az ebéd és a leckeírás közötti szabadidőt veszi el. (Az elsősöknek is – mert nekik is 5 órájuk van a mindennapi nyelvóra miatt.)

        Tehát így, hogy a fiam hazajöhet az órák után, 3-ra ér haza (a suli mellett lakunk). Utána jön az uzsonnázás, majd 4-kor elkezdhet leckét írni. Igen, és addig még nem volt szabadideje…

      • Az én gyerekeim se voltak napközisek, még csak nem is ebédeltek bent, mégis olyan későre értek haza! Utazás, evés, leckeírás, és már este volt!

      • Ugyanez megy nálunk is, Bibi… Az elsős fiamnak a mindennapi tesi miatt 5 órája van, utána heti 2x logopédia, 3x fejlesztés, és meg itthon lecke, na meg gyakorolni is kéne… Es a játék?! Levegőzés?! Zeneiskola meg valami sport már szóba se jön…. pedig ráférne, szeretné is, de nem láttam ésszerűnek.
        Kitartás, anyatársak! Lesz ez még így se…. 😉

      • Mi is voltunk így, most szerencsére nyugalmas az életünk, és úgy tudom élvezni, hogy nem kell rohannunk sehova!

  9. A leválással nekem az a tapasztalatom, hogy az otthonoktatott gyerekem soha nem bújt a szoknyám mögé, ellentétben sok ovis, iskolás gyerekkel. Megvolt a biztonság érzete, hogy bármikor elér, nem kell nélkülöznie, így bátran otthagyott, ha dolga akadt gyerekekkel. Mondjuk én különórán is mindig az ajtó előtt várom meg. Viszek magammal tennivalót, így még az időt sem pazarlom. Ezt sok ember gyomra nehezen veszi be.

  10. En voltam bolcsiben es oviban es utaltam mind a kettot. Arra emlekszem, hogy mennyire szomoru voltam. Anyammal is tavoli a kapcsolatunk. Mint gyerek teljesen bezarkoztam es ugy ereztem, hogy senki sem szeret. Ide oda passzoltak, egyik intezmenybol a masikba. Verseket tanultunk , enekeltunk es meg ki is engedtek jatszani, de a szulo es testverek hianya nyomaszto.
    Ez nem egy egeszseges szocializalodas! A gyerekeim akik itthon vannak velem egeszen mashogy latjak a vilagot. Reggel nincsenek kicibalva az agybol, kenyelmesen reggelizunk, senki nem siet. Minden korosztallyal szocializalodnak mint normalis emberek. Eszre vesznek mindenkit. Nem kell felniuk semmitol. Ok sosem gondoljak ,hogy ott fogom oket hagyni, mint sok gyerek akik ilyedten bombolnek a szulo utan, aki rendszeresen elhagyja oket az intezmenyben.
    Remalom csak ra gondolni is.
    Aki azt mondja, hogy mennyire szereti a pici gyereke az egesz napi bolcsit, az nem oszinte onmagaval, sem masokkal.

    • Valamelyik hozzászólónak már írtam: akivel csak beszéltem a saját korosztályomból, az mind utálta az óvodát. Igaz, akkor még nagyon más világ volt, hisz a dajka minket még üthetett.
      Bizonyára kiderült, hogy én se vagyok a gyerek mindenáron intézményben való tartásának híve. Ennek ellenére nem mondom, hogy az ovit nem lehet szeretni (bölcsődéről nincs tapasztalatom), de én kevés olyan óvodában jártam, ahová szívesen írattam volna be a saját gyerekemet.
      Volt olyan hely, ahol az egész intézménynek olyan hangulata volt mint egy kaszárnyának, máshol nagyon lepukkant volt a hely, valahol az óvónő határozottsága vetélkedett egy kiképző őrmester határozottságával. Ahol nagyon szép volt a környezet és elfogadó az attitűd, ott meg – számomra megmagyarázhatatlan módon – tilos volt megérinteni a gyerekeket. Kisgyereknevelés simogatás nélkül?????

  11. Annyira nehéznek érzem ezt! A most hatéves fiam volt bölcsis, akkor anyagiak miatt vissza kellett mennem dolgozni. Most, hogy itthon vagyok a tesóval, ebéd után hazahozom ( mert nem hagyja aludni a többit 😉 ) A kicsi két éves múlt, vele hároméves koráig mindenképp itthon maradok, most megengedhetjük magunknak. De már most agyalok, mi lesz januártól, szeretnék itthon maradni, hogy legalább ebéd utántól itthon legyünk együtt, de akkor mi lesz a munkaviszonyommal… Vagy vállaljunk be még egy kistesót? Mennyei bölcsesség kell ide… :S

    • Ezt csak Te tudod eldönteni, a helyzetet Te ismered.
      A leveledből úgy veszem ki, hogy szeretnél harmadik gyereket; kérdés, hogy a férjed is akarja-e. Ha igen, akkor azt tanácsolom, vágjatok bele! 🙂
      Ne gondold ezt megélhetési gyerekszülésnek, hisz szeretnéd a babát; de az kétségtelen, hogy három gyerekkel már lehetsz főállású anya (és a jogviszonyod is tiszta).
      Mivel nem a hivatásodat említetted, hanem a munkaviszonyodat, ebből arra következtetek, hogy nem törne ketté komoly karriert a baba.

      Egy barátunk szokta mondani, hogy az, aki a most aktív dolgozók közül nyugdíjat szeretne, inkább azzal törődjön, hogy sok gyereket vállal, mert ismét eljöhet az az idő, amikor nem a nyugdíjkasszából kapják az idősek az ellátást, hanem a gyerekeik tartják el őket.

  12. Hát igen 😀
    Lehet, hogy kicsit megbotránkoztató leszek, de legalább őszinte 🙂 Szóval engem leginkább az tart vissza a harmadik baba vállalásától, hogy sokszor ezzel a kettővel is iszonyat nehéz… Amikor mind a kettő egyszerre mondja a magáét, olyankor szoktam elgondolkodni, hogy mit csinálnék, ha még egy csecsemő is ott lenne. Mindenesetre itt az ideje komoly döntéseket hozni, és az írásaid ebben mindenképpen segítenek, szóval köszönöm 🙂

    • Szerintem minden nagycsaládos anyának legalább egyszer eszébe jut, hogy “biztos, hogy ezt akartam…?” Persze az ember soha nem gondolja komolyan, de azért sokszor felmegy a pumpa!
      Nálunk úgy alakult, hogy egy eleven gyerek után jött egy áldott jó baba (bizonyára kárpótlásként), aztán megint tűzről pattant a gyerek.

      Nem tagadom, én a nagycsalád híve vagyok, és mindenkit csak buzdítok arra, hogy ténylegesen vállalja azt a gyereket, aki a szívében már tulajdonképpen megfogant.

  13. Nahát, micsoda pejoratív hangnem a dolgozó anyákkal szemben! Igenis, jót tesz a gyereknek a bölcsi, a közösség, kisebb korban könnyebben alkalmazkodik, és nem lesz tortúra az óvodába szoktatás sem, amennyiben bölcsődében kezdi, ahol még kevésbé kötött a program, mint egy óvodában. A mi lányunk nagyon sokat tanult, fejlődött a bölcsiben, mind viselkedésben, mind tudásban, ugyanakkor otthon már nem elégítette ki a játék, vagy a program amit kitaláltam neki. Igenis, hiányzott a hasonló korú gyerekek társasága, látható volt rajta, nem önigazolásból találja ezt ki senki. Amelyik anyuka pedig azt mondja, hogy kielégíti egy 2-3 éves gyerek társasága egész nap, az szerintem lódít, hogy megfeleljen a társadalom elvárásainak, amely szerint az anyukáknak a gyereknevelés kell legyen az egyetlen és legnagyobb boldogság az életben. Egy anyuka (vagy apuka) sokkal kiegyensúlyozottabb és türelmesebb a gyermekével, ha fel tud töltődni felnőtt társaságban, ha vannak élményei a családon kívül is. Ha valaki ezt úgy állítja be, hogy elpasszoljuk a gyereket, hogy ne legyen vele gond, az szerintem a tények csúnya elferdítése. A dolgozó anyuka ugyanúgy szereti a gyerekét, csak neki akkor is lesz életcélja, amikor a gyerekei kirepülnek és egyedül maradnak a szülők. Valamint, a gyereknek a szülő a példaképe, nem hinném hogy rosszat tesz, hogy ha azt látja, hogy a szülő kiteljesedik a hivatásában a családon kívül is, Másik kérdés, hogy ha egy anyuka 3 éves kora után nem tudja elengedni a gyermekét, hogy közösségbe mehessen, ott később nem-e épp az ellenkező hatást éri majd el a gyermeknél, mint amit szeretett volna? Sok későbbi mentális betegség a túlzott szülői ragaszkodásból alakul ki. És még egy dolog: mindenki szidja Magyarországot, hogy “csak” 3 évig lehet otthon maradni a gyermekkel. Nézzük már meg Nyugat-Európát! Melyik országban lehet akár csak 1 évig otthon maradni? Általában pár hónapot adnak, van ahol azt is fizetés nélkül! Aki hivatásos szülő szeretne lenni, úgy tudom, megvan rá a lehetősége Magyarországon, bár nem ismerem a jogi hátterét. De mégis sokszor inkább arról van szó, hogy az anyukák megszokják az otthon kényelmét, és szívesebben maradnának otthon, mint újra beállni a mókuskerékbe, főleg aki nem szerette előtte sem a munkáját különösebben. Nem mondom, hogy nem nehéz elszakadni a pici gyerekedtől, nagyon is az, ezt mindenkinek egyénileg kell eldönteni, hogy mikor jön el ennek az ideje – a gyerek érdekeit figyelembe véve.

    • Ha jól emlékszem, nem állítottam, hogy egy otthon lévő anyának nem hiányozhat a felnőtt társaság, és azt sem, hogy a gyereknek nem hiányozhat a kortárs közösség. Azt viszont írtam, hogy ezt a közösséget nem feltétlenül az óvodában vagy a bölcsődében lehet megtalálni!
      Sokak szerint a gyermek szocializációja túl van dimenzionálva; fontos ugyan, de nem annyira, és nem olyan módon, ahogy eddig gondolták. Vannak olyan hangok is, amelyek szerint 3 évesen kezdeni az óvodát túl korai (az iskolakezdés is eltolódott mára 1-2 évvel).

      Én itthon vagyok, és vannak barátaim, akikkel nagyon szeretek összejárni; szerencsére megtehetem már, hogy annyi időre itthon hagyjam a gyerekeket – de amíg szoptatós anya voltam, addig is meg tudtam oldani a kikapcsolódást, a “szórakozást”. Mozgékony család vagyunk, sokat járunk el itthonról, és így volt ez kisbabával is. Az tehát, hogy az anya beszűkül az otthonlét alatt, nagyban függ önmagától.

      Az otthonoktatás mozgatórugója nem az, hogy az anya rátelepszik a gyerekére, és még az iskola idejére sem akarja kiengedni a karmai közül!!!
      Az itthon lévő gyerekek lehetnek sokkal önállóbbak, mint iskolába járó társaik, vagy esetleg gyámoltalanabbak – ez megint csak a családtól és a gyerek személyiségétől függ.

      A bejegyzésben írtam is, hogy szerettem ugyan a munkahelyemet, de itthon jobban szeretek lenni, és azt hiszem, nagyobb hasznot hajtok a társadalomnak és magunknak is, ha itthon vagyok. Én ahelyett, hogy leépültem volna az itthonlét alatt, inkább kinyíltam: főiskolára és egyetemre jártam, egy “szakmát” is kitanultam, amit továbbfejlesztek, és szándékaim szerint ebből fogok pénzt keresni, miután kirepültek a gyerekek.
      Szó sincs arról, hogy üres lenne az életem majd gyerekek nélkül!
      Biztos el fogok morzsolni egy pár könnycseppet, ha az utolsó gyerek is kirepül, de rengeteg tervem van arra az időre, ha sok szabadidőm lesz (például ki fogok olvasni egy csomó könyvet, amikre most nincs időm).

      Köszönöm az aggódásodat, de megnyugtatlak, (bár lehetne jobb is az életünk), de azt hiszem, jó irányba haladunk !

    • Szeretnék reagálni, a “nézd meg Nyugat-Európát” részhez, és megkérnélek, hogy valóban nézd meg! Németországban ha az egyik szülő (társadalom-)biztosított, akkor automatikusan a másik is az, és egy átlagos fizetésből el lehet tartani egy családot. Egy fizetésből nem futja két autóra, de el lehet tartani a családot, tehát az anyuka saját döntése, hogy mi a fontosabb, menni vagy maradni, nem húsba vágó probléma, mint itthon. A Skandináv országokban úgyszintén fenn lehet tartani egy családot egy fizetésből, és az állam támogatja a gyermekeit nevelő anyukákat a bébiszittertől kezdve a táv- és részmunkaidős foglalkoztatással. Nagy Britanniában a gyermekeket támogatják – olyan magas a családi pótlék, hogy sokan kifejezetten emiatt szülnek.
      Magyarország rendkívül messze van attól, hogy valódi szociális háló legyen a családok vagy a gyermekek körül, és az, hogy 3 évig lehet távol maradni a munkahelytől csak egy üres, tartalom nélküli frázis a jelen helyzetben.

  14. Kicsit egyoldalú ez az írás. Vannak olyan gyerekek, akik szenvednek az intézménytől, vannak rossz gondozó-/óvónők, de azért nem kellene ennyire általánosítani.
    Én a nagyobb otthonoktatását tervezem másfél év múlva, de a kicsi megy szeptembertől bölcsibe. Egyszerűen szükségem van arra, hogy ne lógjon folyamatosan a nyakamon, és persze dolgoznom is kell, még ha nem is munkahelyen. Ettől egy percig nem érzem magam rosszabb anyának, mint azok, akik otthon maradnak 3 vagy több évig.
    A nagyobb negyedik évét tölti intézményi keretek között, és soha nem szenvedett tőle, sőt a nyár közepén már kérdezgeti, mikor kezdődik már az óvoda. Ha bármelyikükön az látnám, hogy nem jó neki, az megint egy másik szituáció.

    • Örülök, ha a gyerekeid jól érzik magukat az intézményekben. Ha mindnyájatoknak jó ez a forma, akkor bizonyára jól döntöttetek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s