2014.03.21. – Mégis, mit csinálsz te egész nap?

Mindig okos, gyermektelen barátunk szokott arra célozgatni, hogy háziasszonyként bizony lenne mit bepótolnom. Mi tagadás, állandóan elmaradásban vagyok valamivel, gyakran előfordul, hogy szalad a lakás.

Ezt a bejegyzést főleg azoknak ajánlom, akik el sem tudják képzelni, hogy mit csinál otthon egy főállású anya.

Nincs idő unatkozni

Á, ő nem dolgozik, csak otthon van a gyerekekkel…

Tévhit az, hogy az otthon lévő nő, mivel nem kell időre munkába mennie, jól kialussza magát. Az én munkaidőmnek soha nincs vége és kezdete, éjjel-nappal szolgálatban vagyok. Az alapos alvás többnyire csak vágy marad, hiszen a kicsi hamarabb felkel, mint én, rögtön „fel kell vennem a műszakot”, és bemelegítésként el kell mondanom a Sün Balázst.

Két gyereket tanítok itthon, ezzel szinte az egész napot ki tudnám tölteni.
Ugyan a kicsi még csak óvodás korú, azt hiszem, senki nem kételkedik abban, hogy vele ugyanannyit kell foglalkozni, mint az iskolással. Mesélés, mondókázás, éneklés, szerepjáték, rajzolás, furulyázás, csiklandozás, labdázás, na és a legfontosabb: a szeretgetés – ha csak vele lennék itthon, akkor sem unatkoznék.
A naggyal én tanulok; nyelvtant, matekot, környezetet, helyesírást, irodalmat, fogalmazást, és önszorgalomból történelmet.
Szoktam hangoztatni, hogy nem tanulunk minden nap a szó klasszikus értelmében, de azért minden nap foglalkozom a fiammal, mikor csak úgy beszélgetünk, vagy utánakeresünk valaminek a neten, esetleg szókincsbővítő játékot játszunk – bár ezt néha meg tudom tenni házimunka mellett is.
(Igaz, hogy a nagylány már önállóan tanul, de például az elmúlt egy hétben minden szabad időm arra ment el, hogy együtt készültem vele egy tanulmányi versenyre.)

A gyerekekkel való foglalkozást jelenti a játszótér is (egyelőre nincs olyan kertünk, ahová kimehetnének felügyelet nélkül). Mióta jó idő van, rengeteget vagyunk a levegőn. Amíg ők játszanak, én varrok vagy hímezek, esetleg – önző módon – olvasok valamit a saját magam örömére. Kétségtelen, hogy a levegőzés haszontalan időtöltés a házimunka szempontjából, hisz addig sem haladok semmivel.

Egész nap, folyamatosan végzek egy olyan tevékenységet, ami nagyon csekély (szinte nulla) sikerélménnyel jár: a lakás különböző pontjain szerteszét hagyott holmikat teszem a helyükre. Kiborult homokozójátékokat szedek össze, az ágyból mesekönyvet teszek vissza a könyvespolcra, ruhákat pakolok a szennyesbe vagy épp a szekrénybe, szétgurult üveggolyókat vadászok, a szőnyeg alól kikandikáló társasjáték figurának keresem meg a dobozát, magányos zokni párját keresem, a kanapé alatt felhalmozódott raktárakat szüntetek meg (ilyenkor bögrét, kiflivéget, kifestőt, ceruzát, alsógatyát (!), elveszettnek hitt fizika tankönyvet, stb. halászok ki), vizespoharakat teszek a mosogatóba (amik valahogy újra a szőnyegre kerülnek)…
Tulajdonképpen minden, a rendre irányuló tevékenységem hiábavaló, hiszen a káosz extrém gyorsan újrateremtődik…
Emlékezetes takarításom volt, mikor egy napon megtaláltam a nagylány rovargyűjteményes dobozát – rovarok nélkül.
Ez nemcsak azért volt baj, mert a gyerek nagy becsben tartotta, hanem azért is, mert a rovarok gombostűkre voltak feltűzve (hozzáteszem, hogy nem mi öltük meg az állatokat; halva találtuk őket a kirándulásaink során). Nem volt nehéz kitalálni, hogy kis gazfickónk borította ki a dobozt, de akkor még annyira kicsi volt, hogy a vallatás semmi eredménnyel nem járt volna.
Így hát napokig nem mertünk mezítláb járni a szőnyegen, mert nem volt biztató az a tudat, hogy valahol bogaras gombostűk leselkednek csupasz talpunkra. Végül a szarvasbogarat a legók között találtam meg, két rózsabogarat meg a könyvespolcon. A többit itt-ott; némelyiket a fehérneműs fiókban.
Sok tevékenységemet meg is siratom. Egyszer egy egész délutánt arra szántam, hogy a nagy örömmel hazavitt paradicsom és paprikapalántákat cserepekbe ültettem a teraszon. Mikor Apa hazajött nagy büszkén mutattam (volna) neki a „kertemet”, de majdnem hanyatt estem, mikor láttam, hogy a cserepek kiborogatva feküdtek a földön, és mindent beborított a virágföld.
Nem volt nehéz kitalálni, hogy a legkisebb gyermekem tette hozzá az enyémhez a saját munkáját, és annyira rosszul esett a dolog, hogy egész este sírtam. Napokig nem tudtam hozzálátni a romeltakarításhoz.
De sirattam én már konyhakövet is, mikor keserves munkával takarítottam fel, de csak negyed óráig mondhattam magam tiszta konyha tulajdonosának, ugyanis valamelyik gyerekem épp akkor akart kibontani önállóan egy üveg lekvárt, ami sajnos a kövön landolt, és még a falra is felcsapódott a szilánkos cseresznyedzsem.
Apa szerint majd ha a legkisebb gyerek is kirepül, végre rend lesz a lakásunkban.

Folytatva az elmélkedést, hogy mi mindenre megy el az egész napom…
Hát a szokásos, mindennapi teendőkre. Mosogatásra (nálunk a mosatlan edény szinte osztódással szaporodik), porszívózásra, vasalásra (és a közben felfedezett varrnivalók gyors megjavítására), mosásra, teregetésre.
Sokat főzök és sütök is, ami előtt persze el kell mennem a piacra vagy a boltba – ez megint csak rengeteg időt vesz el.

Egyéb teendők, amiket nekem kell elvégeznem, és ekkor sem ablakot pucolok itthon: a nagylánynak az eltört úszószemüvege helyett másikat szerzek be, orvosi igazolásért ülök a gyerekrendelőben, szódát szerzek be településünk másik végéből, üldözöm a postást, mert 5 perce ajánlott küldeményt hozott, és mi épp nem voltunk itthon, ülök az uszodában/az edzésen/az egyesületben, és várok a fiamra, szülői értekezleten veszek részt, sorban állok a postán, a bankban, a szolgáltatónál, az orvosnál, stb.

Egyéb teendők, amiket ugyan itthon végzek, de egyik sem ablakpucolás, ellenben meg kell csinálnom: pisi feltörlése a padlóról, esetleg kaki begyűjtése szag után, homoktól összeállt zoknik kézzel mosása, a sütőben kifolyt meggylé felkaparása, kiszakadt szemeteszsák tartalmának összeszedése, stb.
Rendszeres tevékenységem a cserépvadászat: megint csak a kis bűnözőnk ad munkát, mert nem telik el úgy hét (nap…), hogy ne törjön össze valamit. A cserepek összeszedésekor gyakran előfordul, hogy olyan töredékre bukkanok, amit még kettő-három bögrével azelőtt tört el, de akkor nem találtam meg.
Ha a gyerek pénzkereső ember lesz, első fizetéséből vetetünk magunknak egy csomó üvegpoharat.

Sok időt töltök kézműves tevékenységgel is (varrással). Ezt nem csak a gyakorlati haszna miatt teszem, hanem az alkotás öröme miatt is, tehát semmiképpen nem mondanék le róla, hiába tölthetném a házimunka szempontjából hasznosabb dologgal is az időmet (például ablakpucolással).

Amikor Apa hazajön, akkor már nem végzek házimunkát. Olyan keveset vagyunk együtt, hogy azt az időt csak egymásnak szenteljük, például sokat beszélgetünk, mindenféléről. Tulajdonképpen e beszélgetések helyett is felmoshatnám a padlót, de akkor végképp úgy érezném magam, mint egy háztartási rabszolga, így meg az az illúzióm van, hogy azért a főállású anyaság mellett gondolkodó – alkotó ember is vagyok, és … kívánatos házastárs (Apa javasolta, hogy ezt írjam bele).

Jobban belegondolva, van olyan nap, mikor sportolni viszem a gyerekeket, aztán a piacon bevásárolunk, majd levegőzünk, és este arra döbbenek rá, hogy alig voltunk itthon, magam se tudom, hogy mikor sikerült legalább a mosógépet beraknom.

És, mint tudjátok, blogot is írok, ezzel is sok időm megy el. Némelyik bejegyzés csak úgy jön, és könnyen megírom, de van olyan is, amin hetekig dolgozom, és éjszakába nyúlóan szerkesztem. Ha a nagymamámat kérdezném, persze azt mondaná, hogy ne foglalkozzak ilyen hülyeséggel (már ha tudná, hogy mi az a blog), de én nagyon szeretem, és hálát adok, hogy elkezdtem az írást, mert remek emberekkel ismerkedtem meg általa, no és sok megerősítést is kaptam!

Köszönöm mindannyiótoknak!

Szolgálati közlemény:
mostanában elég sok anyasággal kapcsolatos írást tettem fel, és sajnos nem mindegyik volt pozitív kicsengésű, ezért a jövőben figyelni fogok arra, hogy kifejezetten biztató, optimista bejegyzések is legyenek, valamint vissza fogok térni kedvenc témámhoz, az élelmiszer-ipar ekézéséhez is egy-egy írás erejéig.
És néha csütörtöki bejegyzés is lesz.

 

Reklámok

29 thoughts on “2014.03.21. – Mégis, mit csinálsz te egész nap?

  1. Ismét sokunk szívéből szóltál…:) ölellek érte!! ❤
    És hogy mennyire párhuzamban élünk: a megosztott írásaidra rendre azt hiszik közeli (!) ismerőseim, hogy én írtam :)))))

  2. Szia Almameter!
    Nagyon jó az írás és nagyon igaz, gratulálok!
    Én most éppen reggelizés közben olvasgatok (pfuj lusta dög), miután négy gyermekem végre iskolában és erőt gyűjtök az előttem álló feladatokhoz.De ezek fontos félórák nekem, hogy a gondolataim frissek és aktuálisak maradjanak.

    Üdvözöllek, szép napot! Anna

    • Függetlenül a lakás állapotától én is szakítok időt ilyen luxustevékenységekre, mint evés közbeni újságolvasás.
      Néha úgy érzem, meg is zavarodnék, ha nem tudnék kikapcsolódni!

  3. Hát én nem értem miről beszélsz :-))). és komolyan, ki lehet még látni az ablakotokon??? :-))). Nekem estére a lábaim fáradtak, ahogy fel le szambázok egész álló nap, és ha valamelyik edzésen van, mi az időt már a játszón töltjük, szóval egész nap mozgásban. Nem is csoda, hogy 8 hét alatt lement rólam a szülés óta 10 kiló.ma reggel pedig megállapítottuk a férjemmel, hogy észre se vettük az óra átállítást, az éjszakai kelések miatt hektikus alvásaink miatt :-))). Ölellek, Rita

    • Fontossági sorrendet állítottam fel. A legfontosabb a gyerekekkel való foglalkozás, aztán a mindennapi tiszta ruha és étel. Minden más ez után következik. Úgy ítéltem meg, hogy az ablakpucolás nem létszükséglet, legalábbis nem akad el az életünk, ha nem csinálom meg. Ettől függetlenül szoktam ablakot pucolni, csak nem olyan sűrűn, ahogy nagymamám szeretné… 🙂

  4. Erzsi drága nagyon jól összefoglaltad. Sokunk nevében írtál. Ahogy teltek az évek egyre inkább elengedtem a minden egyidőben tiszta (ruha, lakás…) elvárásomat magammal szemben. Rangsorolás mi fontos, mi nem…

    • Mióta elfogadtam, hogy NEM tudok minden elvárásnak megfelelni, és a lakásunk soha nem fog úgy kinézni, mint a kisgyerekes celebnő lakása a női magazinban, na azóta sokkal könnyebb az életem. 🙂

  5. Jujj, ma ablakot pucoltam..:-DDD
    Erzsi annyira jó, hogy elolvashattam ezt az írásodat is..bár ahogy olvasom a hozzászólásokat, nem sok olyan ember írt, aki nincs ebben benne..:-))))

    • Vagy aki nem ért velem egyet, az nem olvassa a blogomat!

      Elhatároztam, hogy tavasz lévén rituális ablakpucolást fogok csinálni, és ezt dokumentálom is!

  6. Jól összefoglaltad!
    Mindig mosolygok ezen: aki főállású anya, az tul.képpen nem csinál semmit, nem tudja, milyen az az igazi munka. De amikor a nyárról van szó, akkor az szörnyű, ahogy az 1-2 gyerekével egész nap, egész héten kellett kezdenie valamit… 😀

    • Nekem mindig is furcsa volt, hogy valaki hogyan unhatja meg a saját gyerekeit. Vagy ha már annyira unja, akkor miért van neki egynél több?
      (És itt nem arra gondolok, hogy néha jól esik gyerekek nélkül elmenni valahova, hanem arról, mikor valaki tartósan nem tud mit kezdeni vele/velük.)

  7. Egyszer sorba raktam a fiam által “elhasznált” bögréket. Mindegyiknek “csak” a füle hiányzott, 23 darab volt belőlük..Azóta nem gyűjtőm a bögréket..
    Én dolgozó anyaként reggel 5:30-21:30-ig vagyok munkaidőben, utána már csak ügyeletet vállalok. 🙂 Igaz, a tényleges munkaidőm csak 6 óra, 9:15-ig… Na de mindenki tudja, hogy ez nem így van, hisz a tízórai csomagolástól, az öltöztetésig, iskolába, oviba kísérésig, edzésre, különórára viteltől a vasalásig, ruhajavítástól, az ablakpucolásig, leckekérdezéstől az esti meséig minden az én dolgom.
    Így azt hiszem elmondhatjuk, az édesanya munkája a legsokrétűbb. 🙂
    Rend? Hmm..tegnap este fél 10-ig takarítottam, így a lakás kb fele már lakhatónak mondható :)) Ablakpucolás? Hisz az új függönyöket is 2 hete varrom, és a 4 darabból csak 2 készült el..Talán…egyszer ha szabin leszek…Mert hétvégén arra már nem marad idő .. :)))

    • Akkor nem csak a mi gyerekünk olyan erős felhasználó…
      Már a szemem se rezdül, ha üveg vagy cserépcsörömpölést hallok, csak kiszólok, hogy ugye nem a kedvenc tálam volt az?
      Én is hétvégén igyekeznék sok mindent bepótolni, de arra soha nem jut idő, főleg most, hogy tavasz van, inkább elmegyünk kirándulni, ott egye meg a fene az ablakot!

  8. Szia! ez így van. na de van két iskolás, és sehol nem olvasom, hogy ők is csinálnának valamit. mondjuk, elpakolni, előhúzni, elrámolni minden korosztály tud(na), ha nem csinálná meg valaki helyette.
    “Egész nap, folyamatosan végzek egy olyan tevékenységet, ami nagyon csekély (szinte nulla) sikerélménnyel jár: a lakás különböző pontjain szerteszét hagyott holmikat teszem a helyükre. Kiborult homokozójátékokat szedek össze, az ágyból mesekönyvet teszek vissza a könyvespolcra, ruhákat pakolok a szennyesbe vagy épp a szekrénybe, szétgurult üveggolyókat vadászok, a szőnyeg alól kikandikáló társasjáték figurának keresem meg a dobozát, magányos zokni párját keresem, a kanapé alatt felhalmozódott raktárakat szüntetek meg (ilyenkor bögrét, kiflivéget, kifestőt, ceruzát, alsógatyát (!), elveszettnek hitt fizika tankönyvet, stb. halászok ki), vizespoharakat teszek a mosogatóba (amik valahogy újra a szőnyegre kerülnek)…
    Tulajdonképpen minden, a rendre irányuló tevékenységem hiábavaló, hiszen a káosz extrém gyorsan újrateremtődik…” azért termelődik újra, mert nekik ez nem érték, úgyis megcsinálod helyettük. nincs fizikakönyv? akkor vállald a következményeket. nincs tiszta ruha? nem volt a szennyesben. szerintem ezek nem akkora dolgok, amikre egy-egy iskolást ne lehetne rászoktatni, nem elsősorban miattad, hanem miattuk.

    • Nem, nem egészen úgy van, ahogy gondolod, bár igazad van az észrevétellel.
      Bár nem tértem ki rá (látom, hiba volt), de azért befogom őket dolgozni. Sokat segítenek, például a kicsi körül (vigyáznak rá)!
      A saját zoknijuk mosása az az ő feladatuk, a holmijukat (tornára, edzésre) ők szedik össze, rájuk lehet bízni a teregetést, apróbb munkákat a konyhában, pl. sütnek sütit. A boltba is el tudnak menni együtt. És persze el kell pakolniuk maguk után.
      A fizika tankönyv se volt meg, én nem kerestem, csak épp megtaláltam.
      Így leírva nagy segítség, amit végeznek, de valahogy mégis rám marad a munka oroszlánrésze, hiszen nem dolgoztatom őket ha tanulnivalójuk van van, vagy ha látom, hogy nagyon jól játszanak, vagy elmélyedve olvasnak (én legalábbis nagyon utáltam, mikor kiskoromban ugráltattak, mondván, hogy “te úgyse csinálsz semmit, csak olvasol”).
      Ha a nagyfiú például magától elkezd mesét olvasni a kicsinek, vagy labdázik vele, dehogy állítom fel és küldöm el kipakolni a mosógépet!

      Mindenesetre köszönöm az észrevételed, máskor jobban odafigyelek a fogalmazásra.

  9. :-))))) Ha még lesz bejegyzésed az oo-val, gyerekneveléssel, “nem dolgozó” anyákkal kapcsolatban, szerintem mindenképpen írd majd be a nehézségek közé, hogy nagyon kevés megértést kapnak, ellenben mindenkinek van egy-két jó tanácsa. :-)))) Ami azért nagyon jó, mert ha az ember lánya kicsit panaszkodna, kiöntené a lelkét, máris visszaöntik rá, hogy “ugye-ugye! ezért is te vagy a hibás! lehetne ezt jobban is.”

    Komolyra fordítva: én sem tudom felfogni, hogy miként tud unatkozni egy nő, ha családja van. Akár munkahelyen, akár otthon dolgozik, gyereket nevel, iszonyú sokrétű a feladatunk.
    És igen, rangsorolni kell: van, aki azt mondja, hogy inkább maradjon még koszos az ablak, de a mesét elolvassuk. (Én is azt gondolom, hogy a gyereknek maradandóbb élmény marad, hogy anya mindig játszott velem, olvasott nekem, ha kértem, mint az, hogy anya mindig ragyogó tisztára mosta az ablakokat. Én ez utóbbit még egyetlen ismerősömtől sem hallottam még. Azt már igen, hogy anya mindig sütött-főzött-takarított és sosem volt ideje beszélgetni velem!)

    Hasonló cipőben járok én is: nekünk semmilyen kertünk sincs, így aztán nagyon sokat vagyunk házon kívül, játszótéren, parkban, mert nagyon fontosnak tartom, hogy friss levegőn legyenek, sokat mozogjanak a gyerekek. Sokkal fontosabbnak tartom, mint a házimunkát. Mert igen, nagyon elpazarolt időnek tűnik, amíg én ott állok a homokozó szélén és figyelem őket, vigyázok rájuk. Annyi idő alatt simán rendbe vágnám a lakást. Így viszont hazajövünk a szokásos rumiba, mert soha nem tudok a végére érni a rendrakásnak, takarításnak. (Bár igyekszem én is befogni őket, de sajnos még nem sikerült tökélesen átadni a tudásomat. 🙂 )
    Számomra ez az egyik legnehezebb. Viszont nem szívesen adom át ezt a feladatot pl. a férjemnek, mert egyrészt szeretek a gyerekeinkkel lenni, másrészt pedig én is nagyon szeretek a szabadban lenni.

    De amúgy zavar a rumli. Nagyon zavar. Viszont úgy gondolom, hogy csak néhány év, és a gyerekek vagy begubóznak a szobájukba, vagy a barátaiknál töltik az időt és fele ennyit sem fognak “nyomot” hagyni a lakáson. Akkor majd lesz időm nagyobb rendet tartani. Most meg ez van: rumli és mosolygás. És bár nagyon szeretnék büszke lenni egy ragyogó tiszta, rendezett lakásra, a gyerekeim sokkal fontosabbak. Úgy vagyok vele, hogy ha a hozzánk látogatót zavarja a rendetlenség, amit lát, hát ne szégyellje magát: fogjon meg valamit és rakja arrébb, vagy kérje el a vasalót és apasszon a vasalni való halmon.
    De ilyet még senki nem tett…

    Ja! Amit még hozzáfűznék: amíg itthon voltam a gyerekekkel, pont annyira nem volt szabadidőm, mint most, hogy már dolgozok. Kicsit nagyobb volt a rend, viszont sokkal többet voltunk együtt. Jobb volt – és kicsit sem éreztem azt, hogy semmit nem csinálok.

    • Hát, ez a bejegyzés is azért született, mert viszonylag kevesen ismerik el, hogy még ennek a rendetlenségnek a fenntartása is óriási erőfeszítést igényel (ha nem dolgoznék egész nap, háromszor ekkora lenne a káosz)!
      Én ismertem egy nagycsaládos anyát, akinek fontosabb volt a rend, mint bármi más; igaz, hogy a lakása olyan volt, mint egy magazinból vágták volna ki a képet, más téren viszont nem teljesített jól. Én nem cseréltem volna vele.

  10. Annyira erzem amit mondasz es ez a legfontosabb munka a vilagon, a jovo nevelese es szeretese.

    • Köszönöm a megerősítést, úgy örültem, mert bizony sokszor lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem tudok minden fronton tökéletesen helyt állni (ablakpucolás, ugyebár… 🙂 )

  11. 🙂
    Ez egyszerűen GYÖNYÖRŰ volt! ❤
    Én mondjuk vágynék a folyamatos rendre, de erre nincs sok esélyem. 🙂 Viszont a 30 négyzetméter és az egy szoba előnye (ami nappali, hálószoba étkező, gyerekszoba és dolgozó egyben), hogy minden étkezés előtt MUSZÁJ elpakolni. Sokszor csak a gyerekek rakják el a játékokat, néha én is segítek, így napi háromszor azért rend van legalább fél órán keresztül. 🙂
    Az ablakpucolásról: vendégeket vártunk másnapra, így szépen lepucoltam az ablakokat. Fél óra múlva hazajöttek a gyerekek az oviból, kezükben az uzsonna: sajtkrémes kifli. Amíg kimentem a konyhába és behoztam a vizüket (ami elő volt készítve így nem volt hosszabb idő, mit 15 mp), az ablakok már sajtkrémesek voltak, a srácok boldogan alkottak a kiflikkel…
    Azóta már a vendégek kedvéért is ritkán szánom el magam ilyesmire (a gyönyörű kilátást így egy kis kosz mindig beárnyékolja…)
    Nálunk ugyan előny a kert, viszont önjáróan rongyolnak be a fürdőszobába és mossák le a homokos ezt-azt, ma pedig valamelyiknek sikerült sáros gumicsizmával belendülni a szobai szőnyegre, szóval ennek is vannak hátrányai.
    Nálunk a mosdó pucolása egybe esik az én kézmosásommal-már nem is tudom, hogyan lehet körömkefe nélkül kezet mosni 🙂 És így is mindig retek szegény.

    • Köszönöm a megerősítést! 🙂
      Lánykoromban voltak elképzeléseim a tiszta és rendezett lakásról, és ezeket igyekeztem megvalósítani az első gyereknél. Ám ahogy egyre többen lettünk, be kellett látnom, hogy nekünk nem megy, vagy ha menne, akkor az olyan óriási erőfeszítéseket kívánna tőlem, amiket nem biztos, hogy vállalni tudnék (pl. takarítás éjszaka, az amúgy sem sok alvás rovására).

  12. Én meg azt is köszönöm, hogy te is fakadtál már sírva amiatt, hogy feltakarítottál, és aztán seperc alatt olyan lett minden, mint amilyen volt. Nálunk is előfordult már hasonló eset valakivel…. Pedig nagyon messze vagyok a rend- vagy tisztaságmániától, de mégis. Olyan jó lett volna, ha legalább anyósom ideértéig normális lett volna a lakás….
    (Egy szintén otthonoktató anyuka – bár még csak ötévessel és egy kistestvérrel -, akinek a szovializációt annyian emlegették az elmúlt két hétben, hogy elkezdtem utánanézni a szakirodalomnak és a társaknak, hogy tudjak mit felelni…..
    És köszönöm szépen, hogy írod ezt a blogot, nagyon nagy segítség és támogatás.)

    • Igen, mikor anyukámék jönnek látogatóba, az akarat, hogy rendbe tegyem a lakást, mindig megvan, de a megvalósításig szinte soha nem jutok el…
      Hogy a csudába ne fakadtam volna sírva: ha egy idegen tette volna meg azt, hogy tönkreteszi a keserves munkám gyümölcsét, lehet, hogy tettlegességig is fajult volna a dolog, így, hogy a gyermekem csinálta, illett (volna) jó képet vágnom hozzá… 🙂

  13. 2 éve vagyok itthon, nagyjából januárig harcoltam saját magammal a renddel szemben. Nem mondom, hogy feladtam, csak most már nem idegesít annyira, hogy kupi van, mert attól még nem lesz rend. Tavasszal, nyáron, ősszel kénytelen vagyok nagytakarítani, csak akkor szoktam ablakot pucolni és csak akkor kezdek neki amikor elkap az ihlet, egyébként nagyon nyögvenyelős.
    Januárig szinte minden nap felmostam, most hétfőn és pénteken van takarítós nap. Hétfőn a hétvégi romokat takarítom el, pénteken meg a hétköznapiakat. Hétvégén próbálunk olyan dolgokat csinálni még akkor is ha itthon vagyunk, hogy együtt csináljuk és ebbe a munka is beletartozik. Általában szombaton olyat főzök ami még vasárnap is finom így nem kell az egész vasárnap délelőttömet is a gáz előtt töltenem.
    Persze nekem is vannak hasonló kiborulásaim… estére hulla vagyok, mert annyit matattam,de még sincs látszatja… valamikor meg csak szemet hunyok felette, nem érdekel, mert úgysem csinálja meg helyettem senki.

    Más: hamarosan túl leszünk a spejz festésen és akkor írnék neked, mert én is szívesen megismerkednék veled és örülök, hogy rátaláltam a blogra!

    • Körülbelül én is arra jöttem rá, hogy vagy megbarátkozom a rendetlenséggel, vagy beleőrülök. A barátkozást választottam.
      (Ugye a másik Alma voltál?)

  14. Sziasztok!
    Nem tudom, hogy nálatok is előfordul hasonló, de amikor anyós vagy a papa látogatóba jön, az első dolguk a virágok ellenőrzése, és vészkiáltásuk hogy kiszárad és máris locsolják….Engem ez nagyon zavar, egyrészt azért, mert egy növény sem pusztult el itthon, és nem mindegyik szeret ha folyton vizes, a másik hogy ilyenkor azt éreztetik alkalmatlan vagyok erre is…de a kedvencem a popsikrém helyes használatának kioktatása, de pelenkázni senki sem akarja rajtam kívül. Szóval egyetértek a fentiekkel és köszönöm hogy végre valaki kimondta hogy megértésben hiány van, okoskodásból viszont nem fogynak ki.

    • Bizony, én is sokszor éreztem a rosszallást a látogatók részéről, és rengeteg kritikát is kaptam, pedig egyikük se ismeri se a nagycsaládos létet, se az otthonoktatást, se kézműves hobbijuk nincs, tehát soha nem jártak ilyen cipőben, mint én. Kritizálni könnyű, de próbálnák utánam csinálni, lehet, hogy még így se menne nekik…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s