2014.06.16. – Otthonoktatás – hogyan kezdjem el?

Összegyűjtöttem a tipikus kérdéseket, félelmeket, és megpróbálok rájuk válaszolni is.

Nem kerül nagyon sokba a magántanulói státusz?

Először nem is értettem, hogy miért lenne költségvonzata a magántanulóságnak (hacsak az nem, hogy az anya keresete kiesik a családi kasszából), de aztán a kérdező pontosított: mennyibe kerül a magántanár? Merthogy a kérdező szerint a magántanulónak magántanár dukál…
Az otthonoktatás lényege az, hogy a szülő foglalkozik a gyerekkel, nem pedig egy fizetett tanár. Persze előfordulhat, hogy a szülő nem ér rá, vagy nem tud együttműködni a gyerekével, de az általam ismert otthontanulók legnagyobb részét az édesanyja (vagy édesapja) tanítja.

Hogyan találok majd befogadó iskolát a gyereknek?

Nem mindig könnyű olyan iskolát találni, ami magántanulói státuszba veszi a gyereket. A legutóbbi értesüléseim szerint (lehet, hogy ebben a pillanatban már nem így van) az iskolaigazgató saját hatáskörben dönthet arról, hogy a szülő kérését figyelembe veszi és a gyerek a tankötelezettségét magántanulóként (mt) teljesítheti. Találni kell tehát egy elfogadó igazgatót.

Hallottam már olyat, hogy a szülők a hozzájuk legközelebb eső iskolában sikerrel jártak, így kb. 30 perc alatt mt lett a gyerekük, de sajnos többször fordult elő az, hogy utánajárásra volt szükség. Első körben érdemes a környékbeli iskolákban érdeklődni, aztán a távolabbiakban. Van olyan, aki csak telefonon beszélt az igazgatókkal, így egy csomó utazást megspórolt, hiszen az elutasító iskolákba el se ment. Mások személyesen keresik fel az iskolákat, mert a személyes benyomás sokat nyom a latban – ha az intézmény vezetője tapasztalja, hogy a szülő értelmes és bizalmat ébreszt benne, hamarabb ráállhat a dologra. Ha telefonon nem is, de személyes találkozásnál biztos megkérdezik: „miért szeretné, hogy a gyereke magántanuló legyen?”. Érdemes ütős válasszal készülni!

Nagyon szerencsés az, akinek a közeli rokonságában vagy baráti körében iskolaigazgató van, mert nagyobb eséllyel lehet a gyereke magántanuló.

Ha valaki végképp nem talál befogadó iskolát… Van az országban néhány olyan iskola, amelyik könnyedén ad magántanulói státuszt. Némelyik vaskos tandíjért cserébe.

Fontos-e, hogy közeli iskolában legyünk magántanulók?

Több otthonoktató szülőt ismerek, akik messzi iskolát választottak. Mivel úgysem jár be a gyerek nap mint nap, nem számít a távolság. Kényelmetlen a vizsgák idején lehet, mikor hajnalban kell kiverni az ágyból a gyereket, hogy 8-ra (10-re) odaérjenek. A másik dolog, ami miatt szerencsés lehet, ha nem túl távoli az iskola: ha a szülő szeretné, sok helyen megoldható, hogy a gyerek bemegy az iskolába egy-egy napra, részt vesz az osztálykirándulásokon, versenyeken, egyéb iskolai eseményeken, így ha nem is intenzíven, de van valamilyen kapcsolata a gyereknek az osztálytársakkal.

Hányszor kell majd vizsgáznunk?

Általában kétszer (félévkor és év végén) vannak a vizsgák. Rugalmas iskolában lehetséges a többszöri vizsga is (felsős gyerekek szülei ajánlják a negyedévenkénti vizsgázást).

Milyen pedagógiai végzettség kell az otthonoktatáshoz?

Ahhoz, hogy a szülő otthon oktassa a gyerekét, nem kell pedagógiai végzettség! Egyelőre.

Biztos, hogy tudom majd tanítani a gyerekemet?

Még csak szó volt a magántanulóságról, de a férjem folyamatosan hangoztatta, hogy meg kell fogadnunk egy nyugdíjas tanító nénit, aki foglalkozik a fiunkkal. Mikor már otthon volt a gyerek és tanultam vele, akkor is azzal nyugtatgatta magát, hogy nemsoká kerít egy tanítót, aki a munkámat felügyeli (itt már csak kiegészítésként gondolt a külső segítségre). Mi tagadás, én akkor már hittem magamban, és nem esett nagyon jól, hogy Apa nem hisz bennem…

Mikor mindketten láttuk, hogy sikeresen tudok együtt tanulni a gyerekkel, elvetettük az ötletet, hogy egy idegen segítségét vegyük igénybe.

Az elején én se tudtam elképzelni, hogy hogyan is fogom tanítani a gyereket. Egyszer csak eljött a pillanat, mikor másnap nem kellett iskolába mennie, és fogalmam se volt, hogy mit csináljak vele. Hagytam hát pihenni két hetet, addig elő se vettünk semmilyen könyvet, gondoltam, ennyi idő elég, hogy „méregtelenítsen”. Lassacskán kialakult az új életünk. Jól vizsgázott a gyerek ebben a félévben is, úgyhogy biztos nem csinálom olyan rosszul.

Érdekes, hogy a legtöbb esetben az apák azok, akik ágálnak az otthonoktatás ellen, az anyák jobban hisznek magukban!

Hogy mindenki alkalmas-e a tanításra…? Aki türelmesen válaszolt a kisgyermeke kérdéseire, mesélt, énekelt neki, megtanította neki a színeket, a testrészeket, stb. az valószínűleg a tanításra is alkalmas. A gyerekeinket az anyanyelvre is megtanítjuk, pedig közülünk keveseknek van nyelvtanári diplomája.

Szóval én arra buzdítok, hogy mindenki bízzon magában!

Nekem kisbabám is van, hogyan valósíthatom meg vele a nagyobb gyerekem otthon oktatását?

Nálunk is van kistestvér; elmondom, hogy mi hogyan oldjuk ezt meg.

Van olyan eset, hogy leülünk tanulni, és a kicsi minden gond nélkül játszik önállóan, tehát nem zavar bennünket. Ha ránk figyel, sok esetben akkor is folytatható a tanulás, mert figyelmesen hallgatja, hogy mit beszélünk. Ha be is akar kapcsolódni, akkor adok neki egy füzetet, amibe „ír”, én meg kijavítom és megdicsérem. Mikor több figyelmet kér, akkor vele foglalkozom, a bátyjának meg írásbeli feladatot adok (szöveges feladat, számolás gyakorlása). Ha végképp nem hagy békén, akkor összepakolunk, és játszunk, nem tragédia, ha aznap (is) elmarad a tanulás.

Ha a kistestvér olyan kicsi, hogy délután még alszik, akkor az alvásidőt lehet otthonoktatásra fordítani.

Még egy fontos dolgot szeretnék itt megemlíteni: a kistestvérre rendkívül ösztönzőleg hat, hogy látja a bátyját tanulni! Megtanulja a verseket, önszorgalomból ismerkedik a betűkkel, és egy ideje kéri, hogy tanítsam őt is (4 éves múlt). A bátyját látva teljesen természetes neki, hogy a gyerekek tanulnak; neki ez a tevékenység nem az iskolához kapcsolódik, hanem az otthonhoz, és hozzám! Elmondhatom tehát, hogy nálunk a legkisebb gyerekre is jó hatással volt az, hogy a testvérét kivettük az iskolából.

Nem fog a gyerek elszigetelődni a kortársaktól? Nem lesz magányos?

Az otthonoktató szülők ezzel a kérdéssel szembesülnek leggyakrabban; az iskolai szocializáció hiánya az otthonoktatás legnagyobb ellenérve.

A világ eldurvult, soha nem volt ennyi agresszió az iskolákban, mint napjainkban. A gyerekekre rengeteg veszély leselkedik; sokkal több, mint ránk a mi gyerekkorunkban. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy az iskolában csak negatív impulzusok érik a gyereket, de az tény, hogy az otthon oktatott gyerek mentesül az iskolában jelentkező kortárs befolyásolás/nyomás alól (a kamaszok irracionális cselekedetekre is képesek, csak hogy a társaik elfogadják őket). És ebben rejlik az otthonoktatás nagy lehetősége: a szülő – többé-kevésbé – maga választhatja meg a közösségeket (sportegyesület, énekkar, szakkör, zene, kórus, tanfolyamok) amikbe gyermeke bekerül.

A gyereknek lehetnek továbbá testvérei, barátai, szomszédjai, akik függetlenek az iskolától. Ezenkívül – nagyon dicséretes módon – elkezdtek szerveződni az otthonoktató családok; fészbukon, levelezőlistákon, személyesen több közösség alakul, melyek nemcsak a gyerekeknek biztosítanak állandó társaságot, hanem a szülőknek is jó alkalmat teremtenek az eszmecserére.

Hogyan fog kialakulni az új napirendünk?

Szerintem erre nincs jól bevált recept.

Van olyan, aki az iskolai időbeosztást képezte le otthon (45 perces órák, 10 perces szünetek), van olyan, aki a szabad tanulás híve (az többnyire azt jelenti, hogy a szó szoros értelmében csak a vizsga előtti hetekben tanítja a gyereket), van, aki más napirendet követ. Ez úgyis kialakul magától.

Mi kötetlenül tanulunk; nincs kőbe vésve semmi. Előfordul, hogy egyéb tevékenységeink miatt napokig elő se vesszük a könyvet. Mikor tanulunk, akkor se 45 perces órákat tartok, inkább tömbösítve adom át a tudást, vagyis egy hétig gyűrjük a matekot, vagy a nyelvtant. Emellett – ha szükségesnek látom – beiktatok egy kis tollbamondást, írásbeli műveletet, versmondást, környezetet is, mintegy levezetésként.

Nekem nem kell senki máshoz alkalmazkodni, csakis a saját gyerekemhez. Ha jó formában van, akkor szárnyalunk, ha beteg, kedvetlen, fáradt, akkor nem tanulunk.

Akit jobban érdekelnek a mi módszereink, olvassa el a „Tanulás nélküli tanulás” című bejegyzést!

Működik-e az otthonoktatás nagyobb (felsős) gyerekekkel is?

Mi most fejeztük be az alsót, tehát saját tapasztalatom még nincs. Mindenesetre bizakodó vagyok, bízom magamban, hisz most a gyerekkel együtt tulajdonképpen újra végzem az általános iskolát. Ha valamit mégsem értenék majd meg, akkor Apa segítségét veszem igénybe, de több, felsős gyereket otthon oktató család szaktanári segítséget is szokott kérni.

Mit szól majd a környezetünk, hogy nem jár a gyerek iskolába?

Ezt nagyon könnyen meg tudom válaszolni: kit érdekel?

Advertisements

8 thoughts on “2014.06.16. – Otthonoktatás – hogyan kezdjem el?

  1. Szia Alma!
    Nagyon jó a cikk! Mi a Kamaszommal hasonló tanulási módszert alkalmazunk. nálunk két kisebb gyerek is van,így látom, hogy rájuk milyen hatással van az otthon tanuló Kamasz. 😉
    Remélem sokakra hatással lesz a cikked,és bátran vállalják majd Ők is az otthon oktatást.!
    A Kamasz idén lett évközben otthon tanuló,és két hét alatt változott pozitív irányba a viselkedése, és a gondolkodása!Addig igazi kis pukkancs kamasz volt.
    Most, hogy itt a vakáció, azzal nyaggat folyton, hogy tanulunk -e valamit, mert hiányzik a képből a tanulás a számára. Mondtam, hogy nincs megkötés, ha szeretne, válasszon témát, akár az idei, akár a nyolcadikos tananyagból. 😀

    • Szia Kriszta!
      Ugyanígy vagyunk: a gyerek tudásszomja óriási lett; önszorgalomból történelmet tanul és térképeket böngészget.
      Ráadásul itthon új szerepet kellett megtanulnia: a jó tanulóét!!!! Az iskola csak azt az útravalót tudta adni neki, hogy ő gyenge, és soha nem lesz belőle semmi!

  2. Nagyon ugyesek vagytok. En viszem a gyereket iskolaba mert szereti es ott sok gyerek van aki szereti es nem neveti ki mert Down koros (ahogy sokszor udulohelyeken mar megtortent) Valoszinuleg szerencsenk volt az ovonenikkel

  3. Hát, ne akadjatok ki nagyon, de én nem tudnám a gyerekem felsőben tanítani, mert annyira nem érdekeltek soha a reál tantárgyak, hogy én azokból olyan buta vagyok, mint a tök. Magyart, történelmet az érettségiig is szívesen és könnyen tanítanám neki, filozófiából is úgy megalapoztam a tudását, hogy most az egyetemen is hasznát veszi. A földrajzot max. vele tanultam volna… De mi lett volna a reáliákkal?

    • Jó, hogy ezt megkérdezted!
      Én nagyon rossz matekos voltam. Nem nagyon emlékszem olyanra, hogy kettesnél jobb jegyem lett volna. De mivel a gyerek itthon volt, nem volt kérdés, hogy én tanítom – még matekra is. És milyen jó, hogy így alakult, mert kiderült, hogy nem is vagyok olyan buta, mint gondoltam, csak épp mindig a legrosszabb matematika tanárok jutottak, én meg elhittem, hogy hülye vagyok. Szóval eddig ment minden, nem került elő olyan anyagrész, amit ne tudtam volna. Most együtt tanulok a fiammal, és – nem hittem volna magam se – de szabad időmben önszorgalomból szöveges feladatokat gyakorolok, és bonyolultabb függvényeket nézegetek. Itt van tehát az élő példa – az enyém, hogy egy egykori rossz tanuló (akiről azért kiderült, hogy nem is olyan nagyon buta) is képes tanítani, és olyannyira jól sikerült a tanításom, hogy a gyerek 95 %-os témazárót írt!!!!!
      Remélem, felsőben se lesz gondom a reál tárgyakkal, de ha mégis lenne, van egy okos férfi, aki korrepetál engem: a férjem.

  4. Kislányunk épphogy elmúlt másfél éves, de amióta megszületett azon gondolkodunk, hogy itthon tanuljon. Nagyon kis érzékeny lelkületű, csak a rokon gyerekekkel hajlandó játszani, játszótéren, parkban, bárhol hidegen hagyja a többi gyerek, de inkább sírva fakad ha valamelyik közelít, ritka, ha szimpatikus neki egy idegen gyerek. Ismersz esetleg olyan családot akinek a gyermeke/gyermekei nem jártak oviba sem? Vagy nagyon előre szaladtam? Ilyenkor mi van a szocializációval? Sajnos még midig nem találkoztam a faluban olyan anyukával aki hasonlóképp gondolkodik. Annyira más az értékrendünk mint azoknak a szülőknek akik nyugodt szívvel otthagyják a gyereküket egy idegen helyen sok idegen gyerek között… nem tudom elképzelni, hogy így legyen.

    • A kislányod még csak másfél éves; 5-6 éves koráig (főleg, ha egyre több időt tölt más gyerekek társaságában) még sokat változhat a mostani félénksége.
      Vannak olyan családok, akik óvodába se járnak; akiket én ismerek főleg sokgyermekesek (4-5 csemetével).
      És a mi legkisebb gyerekünk se volt még óvodában, bár már 5 éves lesz.
      Szerintem egy ilyen kicsi gyereknek, mint a Tied, nincs szüksége gyerektársaságra, csak Anyára. Még évekig elég neki az, hogy együtt játszik a játszótéren más gyerekekkel, vagy barátok gyermekeivel találkozik alkalmanként.
      Sokan szenvednek attól, hogy nincs a környezetükben hasonló világrendű család; erre is jó az internet, hogy összehozza a “számkivetetteket”. Igaz, ezek nem mindig élő kapcsolatok, csak virtuálisak, de a semminél jobbak. Egész biztos vagy abban, hogy egyedül vagy az értékrendeddel? A sorstársak gyakran rejtőzködnek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s