2014.07.28. – Az otthonoktatásról Apaszemmel

A napokban elbeszélgettünk az otthonoktatásról Apával, amit Nektek is közreadok, hátha tanulságos lesz mások számára is. (Természetesen szerkesztett az írás, élőben sokkal kötetlenebbül beszélgetünk.)

  • Apa, hogyan vélekedtél az otthonoktatásról, mielőtt mi magunk is belekezdtünk volna?
  • Kétkedő voltam. Azt gondoltam, hogy a tanárokat, tanítókat nem véletlenül képezik éveken keresztül felsőoktatási intézményekben, a gyerekek oktatása különleges ismereteket igényel. Azt is gondoltam, hogy a tananyag elsajátításához kell az iskolai kötött rend. Nem bíztam abban, hogy otthoni keretek között is megvalósítható a tanulás.
  • Azaz nem bíztál a pedagógiai képességeimben sem…
  • Abban igen, de azt nem hittem volna, hogy az egyéb háziasszonyi feladatok mellett tudsz időt teremteni még a tanulásra is. Az otthonoktatást csak egy hóbortnak tartottam.
  • Mégis, miért egyeztél bele, hogy itthon maradjon a gyerek?
  • Nem nagyon volt más választásunk. Emellett azt terveztem, hogy – kerül, amibe kerül – alkalmazunk egy nyugdíjas tanítónőt, aki helyetted foglalkozik a gyerekkel, mert biztos voltam abban, hogy kudarcra lesz ítélve az itthoni tanulás.
  • És mikor változott meg a véleményed, és kezdtél hinni abban, hogy meg tudom tanítani a gyereknek az anyagot?
  • Sokáig bennem volt az aggodalom, mert a rendszeres, „itthoni tanórákat” valóban nem sikerült megvalósítanod. Az csak utólag derült ki, hogy ilyenre nincs is igazán szükség. Az iskola által kiadott vizsgaanyagot így is sikerült elsajátítani, sőt, túlteljesíteni!
  • Hogyan érezted magad az első vizsgánk után (ami nagyon szembeszökő, jó eredményeket hozott)?
  • Sokféle érzés kavargott bennem. Hatalmas megkönnyebbülés és öröm töltött el amiatt, hogy a gyerekem bebizonyította: nem igazak azok a súlyos diagnózisok, amikkel a „szakértők” megbélyegezték. Döbbenetet is éreztem: mindössze ennyi kell a sikerhez? Személyes odafigyelés, szeretetteli, nyugodt légkör, koncentrált ismeret-átadás. És nincs szükség éjszakába nyúló magolásra, különórákra, korrepetálásra? Értetlenség is volt bennem: ha ilyen egyszerű is lehet az oktatás, akkor miért nem tud ez megvalósulni az iskolában? A jó eredmények láttán a véleményem teljesen megváltozott – nehéz is lett volna ezek után azt mondani, hogy a gyereknek iskolában a helye. Amennyire nem volt rokonszenves az otthonoktatás a kezdetekben, mostanra elmondhatom, hogy alig van nálam nagyobb híve az OO-nak! És még egy fontos érzést ki kell emelnem: nagyon büszke voltam Rád, a feleségemre!
  • Mint a kőszikla, úgy állok ki az otthonoktatás mellett

    Mint a kőszikla, úgy állok ki az otthonoktatás mellett

  • A munkatársaid, egyéb ismerőseid tudják-e, hogy itthon oktatjuk a gyereket?
  • Nem titkolom, de nem is verem nagydobra. Feltételezem, hogy ugyanazzal a kétkedéssel állnának hozzá a dologhoz, amivel én is kezdtem az utunkat. A hosszas magyarázat helyett igyekszem ezeket a (valószínűleg értetlenkedő, kötekedő) beszélgetéseket gyorsan lezárni.
  • Nem érzed úgy, hogy ha beszélnél az otthonoktatásról, akkor reklámot csinálnál ennek a mozgalomnak, és példát mutatnál, hogy így is lehet csinálni?
  • Nem, mert szerintem nem való mindenkinek az otthonoktatás. Ha a gyerek kezelhetetlen, vagy valami más miatt nem működik együtt a szülővel, akkor ott halálra van ítélve az otthonoktatási törekvés. Ha az anya nem rátermett, akkor se garantált a siker. Ott se lehet otthonoktatni, ahol az anya fizetésére is égető szükség van a családi kasszában. És tartok attól, hogy az ismerősök és ismeretlenek megpróbálnának meggyőzni: ez nem lehet jó se a gyereknek, se a családnak.
  • Milyen előnyét látod annak, hogy itthon tanul a gyerek?
  • Magam sem gondoltam volna, hogy az otthonoktatás milyen hatékony lehet. Máig emlékszem egy novemberi beszélgetésünkre, amikor megemlítetted, hogy éppen befejeztétek a nyelvtan anyagot. A környezetismerettel kicsit később végeztetek, a matek egy részével pedig már előző évben. Felmerült, hogy ha így haladtok, akkor félévkor levizsgázhatna a fiunk mindenből. Óriási volt a kontraszt az utolsó iskolában töltött félévhez képest, amikor korán kelt, későn feküdt és mégsem haladt semmire a tananyaggal. Amit kiemelnék még, az a kipihentség; az hogy nem kell utazni. És a szabadság: ha nincs kedve, akkor nem kell tanulni. Ez a rugalmasság lehetővé teszi, hogy a gyerek akkor tanuljon, amikor kedve van hozzá, és ha kedve van, akkor viszont szárnyal! A felszabaduló időt pedig más hasznos dolgokra lehet fordítani.
Advertisements

10 thoughts on “2014.07.28. – Az otthonoktatásról Apaszemmel

  1. Ezt nagyon jó volt olvasni, köszönjük nektek!!! Akárcsak az én férjem szavait hallanám…. És milyen kedvesek ezek az apák, hogy kételkednek ugyan, de nem akadályozzák az anyák sziklaszilard megérzésein alapuló ideáikat 🙂 nagyon nagyon jó ötlet volt ez az apa-interjú!!!

    • Köszönöm, én is gondoltam, hogy talán hasznos lesz másoknak is elolvasni, hiszen tapasztalatból mondom, hogy az esetek többségében az apák ellenzik az otthonoktatást, és az anyák azok, akik kezdetektől hisznek benne!

  2. Milyen jó olvasni, hogy a férjed ennyire büszke rád! Nálunk is apa a főtámogató. Enélkül nem is menne. Én szívesen olvasnék több apabeszámolót a blogon…

    • De örülök, hogy jelentkeztél, olyan rég hallottam Rólad!
      Én is gondoltam rá, hogy Apát több témában megszólaltatom, biztos örülni fog neki… 🙂

  3. Én nem voltam otthonoktató szülő, de én rengeteget tanultam a gyerekemmel. Óvodás korában megtanítottam írni, olvasni, szótagolni, a magyar abc-re, a helyesírás alapvető szabályaira, 20-as számkörben számolni, stb… Úgyhogy mire iskolába ment, már minden “lényegeset” tudott, kompetensnek érezte magát az órákon, pihenés volt az első pár iskolai év. És soha ennek kárát nem látta, csak előnyét! Nem unatkozott, versenyeket nyert, otthon nem kellett gyakorolni vele. Ovis korában meg éppen változatosságot jelentett, mikor az egész napi játszást megszakította egy kis tanulás. Hozzáteszem, nem gyereknyúzás folyt, hanem ráérős, vidám ismeretátadás. Mert igenis minden gyerek szeret tanulni, a szülőtől főleg, ha tanulás alatt nem szemrehányást, türelmetlenkedést, erőltetést értünk. Különösen, ha úgy érezheti, hogy ő ügyes, okos, kompetens. Az angol gyerekek is 4 és fél évesen mennek iskolába, persze játékosan, de elkezdik a tanulást.

    • Bizonyos értelemben otthonoktató szülőnek számítasz. Minek is járatod iskolába, hisz nagyon jól megy az otthontanulás ? 🙂
      Mi se erőltetjük a tanulást, és már nem is nagyon szeretem tanulásnak nevezni a tevékenységet; inkább okosodásnak vagy művelődésnek hívom. A tanulás szónak olyan negatív íze van, pedig ezt lehet örömmel is végezni – ahogy Te is írod.

  4. Jogos a kérdés, ha szerettem tanítani a gyereket és ment is, akkor minek járt iskolába? Hát azért mert mindig dolgoznom kellett. Óvodás korától egyedül neveltem, az én keresetemből éltünk. Már egyetemista, de a filozófia pl. most is azért megy neki olyan könnyen mert már 10 évesen elkezdtem lerakni az alapjait. Ez a metafizikai nyugtalanság kora, érdemes kihasználni az érdeklődést. Nagyon jó ehhez pl. Gaarder: Szofi világa c. könyve, vagy a Gondolkodás története. Egyébként akkor is iskolába járattam volna – felsőtől biztosan – ha megtehetem, hogy otthon maradjak, mert a felsős reáliával nem bírkóztam volna meg. Külső lehetősége mindenkinek van arra, hogy azt is megtanulja, meg pl. egy idegen nyelvet ő is a nulláról elkezdjen, de nálam erre a belső lehetőség hiányzott volna. Sikítok pl. a matematikától, olyan mélységesen nem érdekel…

    • Azt nem gondoltam, hogy már ekkora az a gyerek, az ő otthon tanításával nem próbálkoznék.. 🙂

      A mi fiunk most lesz felsős, remélem, nem vallunk kudarcot a megemelkedett tananyaggal! A matematikáról… Én igazoltan rossz matekos voltam, soha nem is szerettem! De most, hogy a gyerekkel együtt “újra végzem” az általános iskolát, bizony, megszerettem (a tantárgyat)! Írtam már erről posztot, én is rengeteget tanulok, és olyan nagy sikerélményt tud okozni, ha egy szöveges feladat-típust meg tudok oldani! Pedig hidd el, én is azt mondtam a kezdetekben, hogy nekem sok minden megy, de a matematika biztos nem!

  5. Nem tudom, hogy a blog indítása óta van így, de nekem furcsa, hogy a párodat apának nevezed az írásaidban. Ez a blogon kívül is így van?

    Egyébként jó volt megismerni a férjed véleményét is, mondjuk azon eltöprengtem, kettőtök közül nem rajtad nyugszik-e több meló, és az így fair-e. Még úgy is, hogy önként vállaltad a mostani családi felállást és feladatleosztást.

    • Nem, a blogban hívom Apának, mert nem akar a saját nevén szerepelni.
      Hogy kinek van több munkája kettőnk közül…? Ő azért gürizik (nagyon sokat), hogy eltartsa a nagycsaládot, és én is végzem a magam dolgait.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s