2014.11.03. – Hirtelen jött érdeklődés

Az elmúlt hetekben több otthonoktató társunkat is megkeresték különböző újságoktól, hogy beszélgetést készítenének velük az otthonoktatásról. E cikkek némelyike már megjelent országos napi- és hetilapokban, némelyik még várakozik a közlésre. (Jó érzés volt szembesülni azzal, hogy némely újságíró tőlem is vett át gondolatokat, néha egész bekezdéseket – szó szerint.)

Én nagyon örülök, hogy így megnőtt az érdeklődés az otthonoktatás iránt! Ha az emberek megismerik, bizonyára nem lesznek olyan elutasítóak vagy tájékozatlanok azzal kapcsolatban, ha valaki otthon tanítja a gyerekét. Hányszor szembesülünk mi is a megjegyzéssel, hogy ha MAGÁNtanuló a gyerek, akkor mi biztosan nagyon gazdagok vagyunk, hogy MAGÁNtanár foglalkozik vele…

És talán azt is megérjük, hogy nem hökkennek meg azon, hogy iskolaköteles korú gyerek délelőtt nem az iskolában van, hanem közterületen, esetleg múzeumban, könyvtárban, boltban. (És nem szegezik nekünk állandóan a kérdést, hogy „… hát te beteg vagy, hogy nem vagy iskolában?”).

Az állam részéről egyértelműen érezhető volt eddig az a törekvés, hogy a gyermeket minél hamarabb kiemelje a családból, és minél tovább az intézményben tartsa (3 éves kortól kötelező óvoda, egész napos iskola).

Szívből remélem, hogy ez a (kormány-közeli és ellenzéki újságok részéről egyaránt tapasztalt) nagy kíváncsiság az enyhülés jele!

Főleg annak fényében meglepő az érdeklődés, hogy a minket befogadó iskola igazgatójától állandóan azt halljuk, hogy az egyébként is szigorú fenntartói vizsgálatok során különös érdeklődéssel vizsgálják a magántanulók helyzetét, visszamenőleg is, így az iskolák igyekeznek feddhetetlenül „lepapírozni” az otthon oktatott gyerekek helyzetét – vagy inkább nem kínlódnak és kockáztatnak (ugyan mit…?) miattuk, és nem tartják őket tovább magántanulói státuszban.