Készülődés a télre – gyűjtögetés

Egy hetet otthon töltöttünk a szüleimnél (és a nagymamámnál), mert minden megérett, amit mi gyűjteni szoktunk. A gyerekek szabad emberek (ugyebár nem kell intézményhez alkalmazkodniuk), így megtehettük, hogy kimenőt adtunk magunknak. Napokig jártuk a határt, illetve mama kertjét és a körülötte elterülő erdőt, bozótot.

Csatangolás, hempergés a magas fűben

Bevallom, régen töltöttem egyhuzamban ennyi időt otthon, és most nagyon jól esett újra a régi környezetben lenni. A barangolások közben a gyerekeknek rengeteget meséltem; gyerekkori emlékeimet, és a szellemi kultúrához kapcsolódó történeteket: itt valaha egy csárda állt, ami rejtélyes körülmények között leégett, egy tanyáról meg az a hír járta, hogy a tulajdonosának két asszonya is volt egyszerre, akikkel egy háztartásban élt; ennél az elágazásnál meg egyszer leesett a lovaskocsijáról a környék legnagyobb gazdája, Kis Balogh Imre (nem is jött rendbe soha többé).

Mindezek mellett számos növényt ismertünk fel, és összeszedtük azt is, hogy melyik mire jó. (Mikor később visszakérdeztem a növények neveit, kisfiam “féregkergető”-nek mondta a gilisztaűző varádicsot.)

Emellett eleget tettem a kötelező társas érintkezési szabályoknak: szomszédasszonyunkkal nem találkoztam, mióta meghalt az ura, és most felemlegettük és megsirattuk”szegény Gábort”, kikérdeztem az özvegyet az elhunyt utolsó napjairól, és megállapítottuk, hogy szegénynek jobb így, nem szenved olyan sokat (elütötte egy kocsi, de úgy, hogy egy ép csontja nem maradt). A többi ismerőst is felkerestük, és mindenkivel váltottunk néhány szót – majdnem mindenki kijelentette: “…hogy ezek a gyerekek mekkorát nűttek, de te semmit nem változtál!”.

Nagyon fontos tanulás volt még az is, hogy akivel a határban (és kis településünk utcáin) találkozunk, annak mind köszönünk, még akkor is, ha nem ismerjük.

 Ezt a két hernyót a kisfiam találta

A határban rengeteg diófa áll, amiket valaha a nagyszüleim nemzedéke ültetett. Ezeknek a termését az egész közösség használta, mindenki csak annyit szedett le, amennyire a családjának szüksége volt. Friss jelenség, hogy a közeli városból (vagy ki tudja honnan) idetévedő férfiak letarolják a fákat, sokszor még zölden leszedve a termést – hogy biztosan ne előzze meg őket senki. Mint odavalósi embernek, vannak titkos helyeim, de nem tudtunk olyan eldugott fát felkeresni, ahol már ne lett volna előttünk letaposva a fű – és természetesen összeszedve a dió.

Nekünk csak az maradt, hogy az aljnövényzetben keresgélve, vagy egy-egy fán maradt szem után nyújtózkodva böngésszünk, de nagy nehezen összeszedtünk annyit, amivel talán kihúzzuk következő szeptemberig.

Elmélkedtünk azon, hogy ki formálhat jogot a diófa termésére. Én úgy tartom, hogy nekünk mégiscsak előjogunk van, hiszen némelyik fát talán épp a nagyapám ültette, és évtizedek óta szedjük is a termést. (Most azt kéne mondanom, hogy mi is gondozzuk a fákat, de ezeket a fákat nem kell gondozni, mi legalábbis nem szoktuk.) A városból kirajzó tömeg meg minden bizonnyal úgy gondolja, hogy azé a termés, aki előbb megtalálja. Nem is tudom, kinek van igaza…

jj

Nyilván ez a gazda is azt tapasztalta, hogy egyeseknek minden köztulajdon

hjk

Egyesek szerint vicces dolog belehempergőzni a bogáncsba, aztán meg azon nevetni, hogy az anyja és a nővére megpróbálja megtisztítani a ruháját, meg a fürtös haját

A gyűjtögetés otthon folytatódott a kertben: leszedtük a homoktövist. Eddig mindig sokallottam a homoktövis termékek árát a boltban, de mondhatom, annyira keserves munka a szüret, hogy ezért semmi nem lehet elég nagy ár!

A kertünk végében megtaláltuk Mircikét is, mama elveszett macskáját. Nehezen ismertük fel, Mircike régebben máshogy nézett ki, de lányom kétségtelenül beazonosította a fejformája alapján. Nyuszika felajánlotta, hogy hazaviszi mamának, hogy örüljön, de végül nem bolygattuk.

És akkor íme, egyheti munkánk eredménye:

Mamám új telepítésű kamillamezőjének első aratása, a másik képen homoktövis, csipkebogyó, és dió

Az első kép kakukktojás, mert ezt még a nyáron gyűjtöttük: cseresznye és meggymag, amiket anyukám sok munkával letisztogatott, én meg párnákat töltök meg velük. A másik két ládában mogyoró és dió van – megtörésük szüleimre vár a hosszú téli estéken.

De jó is annak a nagycsaládos anyának, akinek két ilyen szorgalmas és lelkiismeretes munkása van…!

Reklámok

4 thoughts on “Készülődés a télre – gyűjtögetés

  1. Mi is ugyanigy csinaljuk osszel. A mi varosunkban sok jo ember elkezdett egy mozgalmat, hogy rengeteg diofelet es gyumolcsfat ultettek kozteruletre es az ujsagban benne van, hogy mikor mi erik es lehet szedni barkinek. A gyerekeknek remek tanulas.

    • Szerintem valaha nálunk is így volt: voltak közhasználatú fák, és az emberek éltek, de nem éltek vissza ezzel. Sajnos ma már máshogy van: a leggyorsabb letarolja a termést, és a többinek nem marad.

      • Erdélyben is így volt idén nyáron már, az áfonyával, mint nálatok a dióval. Kimennek az erdőre azok, aki nem is odavalósik, százan, és letarolták még szinte zölden, éretlenül az áfonyát – meg az egész erdőt. Nem is nagyon találtunk áfonyát magunknak..:(

      • Látom, sajnos Kárpát-medencei jelenségről van szó…
        A férjemmel azóta is elmélkedünk, hogy mennyivel van nekünk több előjogunk, mint másnak. Semennyi, hiszen nem én vagyok a föld tulajdonosa. De erkölcsileg talán… már ha van olyan, hogy erkölcsi előjog…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s