Egy asszony élete

Varga Kata és férje, Kovács István egy Oláh nevű embernél voltak tanyásbéresek. Kata a férje tudtával viszonyt folytatott a gazdával, akitől 4 gyereke született. Egyszercsak “kitelt” Kata becsülete: a kicsikkel együtt kidobták a tanyából. Egy jóravaló ember fuvarozta be őket motyójukkal a városba. Kata egyetlen rokonához, nagynénjéhez igyekezett, de az is csak lakó volt valahol.

Új kép (96)

A néni házigazdája hallani se akart az ágrólszakadtakról, de nagy könyörgésre mégis megengedte, hogy meghúzzák magukat, amíg más helyet nem találnak. Egy Boros nevű ember és felesége a két nagyobb gyereket magához vette, az anya meg a két kicsivel próbált boldogulni. Beállt libatépő asszonynak; éjszaka dolgozott, amihez a piciket mákos tejjel kellett elaltatnia, hogy biztos ne ébredjenek fel míg egyedül vannak.

Új kép (99)

Egyszer tépés közben eszébe jutott, hogy van neki kint a tanyán egy kis veteményföldje, amit ő gondozott. Kiment megnézni, kapálgatni. Hiába nem ment be a tanyába (ahol volt ura és volt szeretője is éltek), a férje észrevette Katát, és lóhalálában sietett, hogy elkergesse onnan egykori asszonyát.  Nem vette észre Kata gereblyéjét, ami szerencsétlenségére épp fogával felfele hevert a földön; az ember rálépett, a szerszám meg homlokon vágta. Azonnal szörnyethalt. Szegény Kata hiába bizonygatta, hogy nem ő vágta fejbe Istvánt, senki nem hitt neki.

Szerencsétlen asszonyt 4 évre ítélték. Nagy gyerekei máshol voltak nevelésben, kicsinyeit pedig az árvaházba vitték. A szabadulás után Kata első dolga a lelencbe vezetett, de ott már nem tudtak rajta segíteni: örökbe adták kisfiát és kislányát.

zentai kofa a hetipiacon

A város széli nyomortelepen jutott neki egy vacok, ahol meghúzhatta magát. A piacon talált béreslegényeket, akik mosóasszonyt kerestek; megegyezett azokkal, és elvállalta a szennyesük mosását. Ugyanezen a piacon találkozott Borosnéval, azzal az asszonnyal, aki évekkel ezelőtt lett a nevelőanyja két nagyobb gyerekének; épp Kata nagylányát, Juliskát állította el szolgálni, hiába, meghalt az ura, rá volt szorulva a lányka keresetére.

Kata keservesen végezte a sok szennyes mosását, és hogy jobban jöjjön ki a pénzéből, elhatározta, hogy a szappant is ő főzi ki. A libák tépésénél mindig freccsent ki egy kicsi zsír, azt összegyűjtötte a szoknyája visszájára varrt rejtett zsebben – megvolt a szappanhoz szükséges zsiradék. Az ám, de észrevették az ügyeskedést, és elkergették a gyilkos asszonyt, aki immár tolvaj is lett. Ezután a dögtelepre kidobott disznók zsírját gyűjtögette, hogy szappanja legyen.

Új kép (92)

5 esztendeig kínlódott mosással és szappanfőzéssel, mígnem megismerkedett egy félszemű lámpagyújtogatóval, akivel összeköltöztek, hátha együtt könnyebben tengetik az életüket. Az embernek hivatalos fizetése volt a várostól. Pár hónap múlva ágynak esett az embere, a mosás és a szappanfőzés mellett szegény Katának még a lámpagyújtogatást is el kellett végeznie, ráadásul ápolta nagybeteg urát.

Egy napon egy állapotos fiatalasszony kopogtatott be a viskójukba; Kata nem ismerte meg benne tulajdon lányát, Juliskát, csak akkor, mikor az megmondta a nevét. Nagy volt Kata öröme, hogy 4 gyerekéből legalább az egyik előkerült, ráadásul rögtön unokával! Kiderült azonban, hogy Juliska nem ment férjhez, hanem megesett, pontosabban megerőszakolt lány: a tanyán, ahová elkerült, a gazda, egy Oláh nevezetű “vén pocsík embör” követte el a gyalázatot.

Új kép (94)

Katával megfordult a világ: Oláh gazda Juliskának tulajdon édesapja volt, de a viszonyról már mindenki megfeledkezett, a gyerekek pedig soha nem is tudtak róla. Az anya mindenről beszámolt a lányának, Juliska pedig elmondta az anyjának, hogy egyik öccséről azt hallotta, hogy Szegeden él.

Kata és az ura befogadták az állapotos Juliskát, aki néhány hét múlva makkegészséges kisfiút hozott a világra.

Közben szerencsétlenség is érte a furcsa kis családot: irigyeik bepanaszolták őket a városházán, hogy az ember munkaképtelen, vadházastársa meg csal a város petróleumával (hamarabb oltja el a lámpákat, a megspórolt olajat pedig hazaviszi). Kata félszemű (és beteg) urát elbocsátották, munka nélkül maradt a szerencsétlen. Könyörgött az asszonyoknak, hogy ne hagyják magára, azok pedig továbbra is becsületesen gondoskodtak róla: mostak, szappant főztek, piacoztak, az ember meg vigyázott a kisbabára.

Új kép (98)

Juliskán hamarosan megakadt egy özvegyember szeme, aki el is vette gyerekestül. A jószívű lány igyekezett segíteni szerencsétlen anyján és mostohaapján – aki csodák csodájára egyre jobban lett, olyannyira, hogy Kata helyett ő ülte meg a piacot. Mert hogy Kata ereje egyre csak fogyott. Nagy bánat is érte ekkoriban őket: Juliska és ura a gyerekkel együtt kivándorolt Amerikába. Keserves könnyhullatások közepette búcsúztak el egymástól. Katát már csak az éltette, hogy még életében megtudja, mi lett a többi gyerekével. Az embere be is utazott Szegedre, hogy megkeresse Sándort, akiből őrmester lett és családos ember. A fiú meglátogatta az anyját, bár nem nagy örömmel, hisz csak annyit tudott róla, hogy anyjuk embert ölt. Kata boldog volt, hogy látta fiát, és megkérte, kutassa fel a másik két testvérét is.

Kata immár 15 éve volt a félszemű ember asszonya, élete ez idő alatt csak a nyomorról és a bánatról szólt. Egyszercsak azonban jóra fordult a sorsuk: az ura váratlanul 2000 korona örökséghez jutott! Kimondhatatlan volt az örömük, végre felruházkodtak, és megszűnt az örökös éhezés, szűkölködés is!

Zemplényi Tuvadar A szegény asszony otthona

Az örömüket tetézte, hogy Sándor a két másik testvérének is nyomára bukkant: a lány férjhez ment Battonyára, a másik fiú pedig – mivel jófejű gyerek volt és az állam kitaníttatta – nevét megváltoztatva ügyvéd lett Pesten. Sándor, Kata és az ura együtt utaztak el a fővárosba, és együtt betűzték ki az ügyvéd úr nevét egy elegáns bérpalota kapualjába kitett márványtáblán. Félve csöngettek be az előkelő nagypolgári lakásba. Mikor bejutottak a fogadószobába, Sándor szedte össze a bátorságát, és kérdezett rá az ügyvéd úr eredeti nevére, majd bemutatta magukat. Kata keservesen zokogott: édes Pistikém, végre rád találtam! István idegesen járt fel-alá, és sopánkodott, hogy micsoda szerencsétlenség ez neki, hogy gyilkos anyja előkerült a sötét múltból. Öccse hiába kelt anyjuk védelmére, István hajthatatlan és elutasító volt. A vendégek eloldalogtak.

Új kép (100)

Az ügyvéd úr néhány hét múlva levelet kapott az őrmestertől: tudatom veled, hogy anyánk nem lesz többé terhedre. Felkötötte magát és egy hete eltemettük.

 

Kiss Lajos hódmezővásárhelyi néprajzkutató adta közre a fenti szívbemarkoló történetet A szegény emberek élete című munkájában.  Annyit kiegészítést tett hozzá, hogy “a (leírásban szereplő) nevek természetesen nem igaziak” – ebből én arra következtetek, hogy maga az élettörténet igaz. A kutató leírása hosszabb, ezért én a saját szavaimmal foglaltam össze Kata sorsát.

Mivel a Hej, keserves asszonysors (https://almameter.wordpress.com/2014/01/20/2014-01-20-hej-keserves-asszonysors/) című bejegyzésem miatt rengeteg támadást kaptam, most még jobban kihangsúlyozom: ebben az esetben egy néprajzi munkában szereplő történet kivonatát készítettem el (a múltkor pedig az egész könyvet próbáltam összefoglalni), tehát a történetet nem én találtam ki, a valóságosságáért felelősséget nem vállalok.

Reklámok

6 thoughts on “Egy asszony élete

      • Kiss Lajos: A szegény emberek élete. Kétkötetes munka, az egyikben a férfiak, a másikban a nők életét tárgyalja ki – néhol szívbemarkolóan, néhol párbeszédesen, de mindig érdekesen, szemléletesen.

  1. Pont ma mesélte el egy nagyon kedves ismerősöm, hogy az ő nagyapja egy ilyen gróf-gazdának a gyereke, a dédanyja négy gyermeke után szülte. Választhattak: vagy viszonyt folytat vele a gróf, vagy fel is út, le is út…..
    De ez a történet…. Hát ezen sírvafakadtam…… 😦

    • Nem akartam elrontani a napodat; ez valóban szívbemarkoló történet, de nézd úgy, hogy mennyivel könnyebb nekünk, és reméljük, a lányainknak még könnyebb lesz!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s