Érdekes pedagógiai módszer a múltból

Gyerekkorom egyik leggyűlöltebb tantárgya a politechnika volt – ehhez bizonyára nagyban hozzájárult a tanárnő, aki tanította. Akkoriban sok nő úgy folytatott oktatási tevékenységet, hogy nem volt meg erre a képesítése (pletykák szerint e nők férjei mind magas beosztásban voltak, feleségeik meg valamiért nagyon szerettek iskolákban dolgozni, így a politikusok különböző tanári karokba “nyomták be” asszonyaikat).

No, a technika tanárnő is ilyen káderné volt, és valószínűleg annyira buta, hogy komolyabb tantárgyat nem mertek rábízni – már csak azért sem, mert ivott.

Új kép (1)

Már nem emlékszem, mivel “húztuk ki nála a gyufát”, de egyszer nagyon megharagudott ránk, és közölte velünk, hogy amíg nem mondjuk fel neki a tananyagot, addig nem hagyhatjuk el a termet – és ránk zárta az ajtót. Először nem vettük komolyan, de amikor eljött az ebéd ideje, és hallottuk, hogy a folyosón utasítja a konyhás néniket, hogy borítsák ki az ebédjeinket, akkor kissé megszeppentünk.

Kényszerű rabságunk alatt természetesen nem a kért tananyaggal foglalkoztunk (valószínűleg nem is adta le, mert egyikünk se emlékezett rá), hanem azzal, hogy szidtuk a tanárnőt, mint a bokrot, valamint szökési terveket kovácsoltunk.

A tanárnő egy idő után benyitott a termünkbe, és megkérdezte, hogy tudjuk-e már a leckét. Persze nem tudtuk, ezért a hozzá legközelebb állóknak pofonokat kevert le. Ezek után félóránként bejött és osztogatta a füleseket – mint az amerikai filmekben, amikben a terrorista benyit a fogvatartott túszok cellájába és találomra kivégez közülük egyet-egyet.

Új kép (18)

Több óra elteltével rá kellett jönnünk, hogy ennek fele se tréfa, és elhittük, hogy éjszakára is bent tart majd minket – mai eszemmel már tudnám, hogy nyilván nem akart volna miattunk az iskolában éjszakázni.

A fogság egyébként meglepően jól telt, ugyan idegesek voltunk és féltünk is, de nagyon össze is kovácsolt minket a bezárás: egyikünk elővette a reggelről megmaradt uzsonnáját és azt közösen megettük, a mókamester társunk meg bosszúállási lehetőségekkel szórakoztatott minket.

Lehetett úgy délután 4-5 óra, mikor az ablakból megláttuk, hogy anyám száll ki egy taxiból az iskola előtt. Nem voltam napközis, tanítás után már otthon kellett volna lennem, és akkor már órák óta kerestek.

Hamarosan megnyílt a termünk ajtaja, ott állt tajtékzó anyám, a tanárnő meg szorgalmasan ecsetelte neki, hogy mennyire haszontalanok és tiszteletlenek voltunk, amivel kiérdemeltük a bezárást. Engem nagylelkűen hazaengedett, de lelkére kötötte anyunak, hogy otthon még büntessen meg, és jobban figyeljen oda, hogy rendesen készüljek a technika órákra.

Hazafelé tartva kaptam egy-két tockost (anyám még akkor is reszketett az idegességtől – nyilván feszültséget próbált levezetni), és tényleg nagyon megszidtak, mert roppant kellemetlen volt, hogy az utcában mindenki megtudta: olyan rossz gyerek vagyok, hogy engem be kellett zárni az iskolába.

Érdekes módon senki nem tette fel azt a kérdést, hogy hogy jön a tanárnő ahhoz, hogy fogságban tartsa a gyerekeket?

No, másnap megtudtam a többiektől, hogy mikor a tanárnőért megjött a férje úgy 6 körül, mindannyiukat kiengedte és hazazavarta.

Új kép

Ezt csak azért meséltem el, hogy látható legyen: mennyire más volt akkoriban az iskola. Fizikai erőszakot és pszichikai terrort alkalmaztak, korlátozták a személyes szabadságunkat, pocskondiáztak és megszégyenítettek minket, megfelelő szakképesítés nélküli alkalmatlan embereket engedtek a gyerekek közé és adtak nekik hatalmat. Amennyire tudom, a mi tanárunknak semmi bántódása nem lett, minket viszont az eset után még jó ideig csúfoltak a többi osztályok, hogy mi voltunk a bezárt osztály.

Szerencsére ma már nem történhet meg, hogy a tanár azt tesz a gyerekekkel, amit csak akar! A gyerekek immár nem jogfosztott tömegként vannak az iskolákban, őket is védik törvények, és a szülők is tudatosabbak, jobban tisztában vannak a jogaikkal.

Csak az a baj, hogy néha úgy tűnik: átestünk a  ló túlsó oldalára. Ugyan hallani megdöbbentő pedagógusi túlkapásokról is (pl. az oviban megkötözött (?)  kisfiú), de én úgy érzékelem, mintha egyre többször történnének olyan esetek, amikor a gyerekek vagy a szülők bántalmazzák, alázzák meg, szégyenítik meg a tanárokat.

Jó lenne megtalálni azt az arany középutat, ahol egyik fél sem kerekedik a másik fölé, hanem egyenrangú partnerekként, egymást tisztelve zajlik az együttműködés.

 

(A bejegyzésben szereplő képeket az interneten találtam, egyik sem a szereplőket ábrázolja.)

Reklámok

8 thoughts on “Érdekes pedagógiai módszer a múltból

  1. Én is azt hittem, hogy már nem lehetséges a tanári terror… amíg a gyerekeim nem kezdtek egy értelmiségieket nélkülöző (vagy inkább tudatos embereket nélkülöző) falu általános iskolájába járni… Persze nem minden tanár volt ilyen, de akadt. És amikor felhívtam erre az igazgató figyelmét, az volt a válasz, hogy a tanítónő eredményei jók (mármint nála magoltak a legtöbbet a gyerekek, mert rettegtek tőle . A szomszéd kissrác a lányom osztálytársa volt. Ő maradt. Minden nap este 9-ig tanulnak otthon, és hétvégente annyi házija van, hogy nem mernek elmenni sehová- Ha nem csinálja meg, akkor nem egyszerűen feketét kap, hanem gúnyos megjegyzésekkel szégyeníti meg az egész osztály előtt. A gyerek különböző testrészei véresre vannak vakarva a stressztől. Én ezért kezdtem bele az OO-ba. Hová kellett volna forduljak, ha az igazgató is falazott neki? Én se voltam elég tudatos? Hová kell olyankor feljelenteni a tanárt, amikor nem engedi ki szünetre a gyereket, mert nem olvastak elég jól (elsősök!!!), ezért a gyerek ott az egész osztály előtt bepisil, és még az anyuka sem mert a gyereke mellett kiállni, mert tudta vagy tudni vélte, hogy úgyis a gyereke húzza a rövidebbet, ha szót emel. Mert a tanár bosszúálló is volt, ezt mindenki tudta. Az én lányomnak azért tette kötelezővé a korrepetálást, mert úgy ment iskolába, hogy tudott olvasni (a nővérétől tanult meg), és kérdésemre, hogy miért kötelező neki a KDF, azt a választ kaptam, hogy azért, hogy a gyerek megtanulja türelmesen végigvárni és figyelmesen követni azt, hogy a többiek is megtanulnak olvasni.
    Az ének, technika és rajzórák helyett is rendszeresen olvasás és írás órát tartott. Senki nem mert szólni.
    Aztán lehetőségként felajánlották, hogy lehet betűtartót venni. Én minden magyarázat nélkül jeleztem, hogy nem kérjük. (Mert a nővére előző évben ugyanolyat használt és nem gondoltam, hogy újra lenne szükség) Amikor megérkezett a többiek betűtartója, akkor mielőtt kiosztotta volna, nem mulasztotta el az osztálynak célzatosan elmondani, hogy X kislánynak nem lesz betűtartója, mert az anyukája nem volt hajlandó kifizetni, ezért X kislány betűi szanaszét lesznek. Szerintem ez förtelem, és valóban jobb azt hinni, hogy ilyen már Magyarországon nem létezik. Pedig igen, méghozzá igazgatói jóváhagyással.

    • Bevallom, valójában magam se hittem, hogy ma már nem történnek horrorisztikus esetek. Én bármit el tudok képzelni. Mégis, úgy érzem, hogy annyira kiszolgáltatottak már nem vagyunk (szülők-gyerekek), mint régen.

      • Valóban… minket még maradandó nyomokat okozva vertek és fizikálisan kínoztak (guggolásból felállást kellett csinálni folyamatosan, több százat. Aki megállt, azt megverték a favonalzóval). Mostanság találtam meg, hogy már a 30-as évek óta tilos (hivatalosan) a pedagógusnak fizikai erőszakot alkalmazni. Nos, igazad van, ehhez képest fejlődünk. Bár engem a fizikai erőszak kevésbé viselt meg, mint a lelki…

      • A fizikai erőszak legalább jól érzékelhető, látható nyomai is vannak, de a lelki terror tényleg kevésbé megfogható.
        Amikor azt mondtam, hogy sokkal több joga van a szülőknek és a gyerekeknek, és már-már átesünk a ló túlsó oldalára, akkor arra gondoltam, mikor pl. egy férfi tanárt meghurcolnak azért, mert megsimogatta a kislányok fejét.

  2. Elsős fiaméknak is volt, hogy ősszel nem mehettek ki a folyosóra a 10 perces szünetben, mert “rosszak voltak”. Egyébként 2 fiú az osztályból összeverekedett a másik első osztályból 2 fiúval. A történet igaz, mert egymástól függetlenül még 3 osztálytárstól is megkérdeztem, mindegyik ugyanezt mondta.

    Ma azért kapott majdnem mindenki fekete pontot, mert a korcsolyapálya felé menet a gyerekek havaztak, pedig megmondták nekik, hogy nem nyúlhatnak a hóhoz. Vicc.

  3. Én 43 éves vagyok. Soha, de soha nem ütött meg tanár a mi iskolánkban gyereket. Mondták is, már nem az a világ van, pedig jó lenne egy makarenkói pofon néha, de nekik lenne bajuk. Az én gyerekkoromban pont annyira nem üthetett a tanár, mint ma. Nem értem. Nem lehettek idősebbek nálam. És mindenkit percre pontosan hazaküldtek, amikor kellett. Nem zártak be senkit, de ezt is emlegették, hogy megérdemelnénk. Én Budapesten jártam suliba, lehet, hogy a vidék itt is elmaradottabb volt, nem tudom. Túlkapások, megalázások persze voltak, de az ma is van és holnap is lesz. Csak finomodnak a módszerek. Nagyon ellenszenves, ahogy ma zsarolják a gyerekeket, ha….., akkor nem adom meg az ötöst, nézheted hova vesznek fel…és néha a szülő is beszáll a tanár mellé.

    • Ez az eset megtörtént, és nem a “végeken”, nem a középkorban. Nem hinném, hogy a fővárosban tiltott volt a gyerekverés, az “elmaradott” vidéken meg nem. Legtöbb ismerősöm szintén úgy emlékszik, hogy az iskolában megengedett volt a gyerekek verése – kézzel, vonalzóval, pálcával.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s