Zarándoklatunk

Olvastam a budaszentlőrinci kolostor évkönyvét (persze nem az eredetit), és megfogott benne az a részlet, hogy a korabeli emberek mindennapjait mennyire átitatta a hit, és ehhez kapcsolódva milyen gyakran indultak zarándokútra. Persze, tudom: a zarándoklat a középkor turizmusa volt, de ezt leszámítva is jóval elszántabbnak tűnnek a régi emberek.

Az évkönyv többször említ például olyan ágyhoz kötött betegeket, akik elhatározták, hogy elzarándokolnak Budaszentlőrincre, az ott őrzött ereklyékhez. Lebénult ember útra kel? Hogy lehetett ezt megvalósítani? Hát úgy, hogy a beteget ágyastul a rokonai, barátai a vállukra vették, és elhurcolták a szomszéd falu határáig, a falubeliek pedig átvették a terhet, és továbbvitték a következő településig. A lakosok mindig hírt kaptak arról, hogy lebénult zarándok érkezik, és egy emberként segítették őt.

Ilyen körülmények között a zarándokok meg is érkeztek a kegyhelyre, ahol a jámbor szerzetesek gondjaikba vették őket. Az évkönyv leírása szerint az ima hatására a betegek közül sokan meg is gyógyultak, és hazafelé már a saját lábukon mentek.

Új kép (7)

Ezen az eltökéltségen én nagyon elgondolkodtam, főleg azon, hogy hogy mer valaki az ország másik végéből úgy elindulni, hogy két lépést nem tud megtenni magától.

Ha eleink bele mertek fogni a hosszú zarándoklatba, akkor nekem, akinek van két egészséges lábam, hogy ne sikerülhetne?  (Igaz, az én lábaim se tökéletesek, de mi az én bajom a bénasághoz képest?)

Kitűztem a napot, és ahogy a férjem megtudta, hogy mire készülök, ő se akart kimaradni belőle. Nem mintha annyira szeretne tíz kilométereket gyalogolni, inkább engem szeret annyira, hogy ne hagyja egyedül megtennem ezt a nagy utat.

Tavaly

Tavaly épp repülőnap volt a városban, aminek kedvéért tettünk egy kis kitérőt

Első utunkra akkor került sor, mikor a legkisebbünk szopós baba volt, így nem is volt kérdés, hogy ő velünk jön babakocsiban. A nagyokat elvitte magához anyám, és mi elindultunk.

Megdöbbentő volt a felismerés, hogy a távolság legyőzhető! Miért is ne sikerült volna…? Csak éppen a modern ember annyira elszokott a gyaloglástól…! (Pedig valaha mindenki gyalog vágott neki az útnak, akinek nem volt lova.) Érdekes, hogy ahogy haladtunk a célunk felé, úgy éreztem, hogy nemhogy fogyna az erőm, hanem szinte növekszik, akár még többet is kibírnék, szinte sajnáltam, hogy megérkeztünk. A babával egyébként nem volt semmi baj, a beiktatott pihenőknél megszoptattam, aztán befeküdt a kocsiba és aludt tovább.

IMG_2096

Azóta minden évben útra kelünk (most már gyerekek nélkül), és minden évben felajánljuk az utat valamiért (tavaly például a házasságok megerősödéséért), nyakunkba vesszük a várost, és a bejáratott úton végiggyalogolunk. Ez az út nem mindig szép; hol lepukkant telep mellett visz el, hol forgalmas úton megyünk, de olyan rész is van, ahol hangulatos negyedbe érünk, építészeti kincsekben gyönyörködünk, vagy kellemes ligeten megyünk keresztül.

Én nagyon szeretem ezeket a meghitt alkalmakat, ilyenkor mindig csak egymásra tudunk figyelni a férjemmel, és mély beszélgetéseket szoktunk folytatni, és általában nagy terveket kovácsolunk.

IMG_2090

Nagy öröm az út is, de persze nagy öröm a megérkezés, mikor a kb. 30-35 kilométeres gyaloglás után megérkezünk a kegyhelyre, ami mindig nagyon szép arcát mutatja a naplementében.

Visszafelé tömegközlekedéssel jövünk, bár tavaly viccből megpendítettem a férjemnek, hogy ezután hazafelé is gyalog megyünk. De nem; jóleső fáradtsággal ülünk a buszon, vonaton, és örvendezünk, hogy megint adott annyi erőt Isten, hogy teljesítsük a zarándoklatot.

IMG_2103

Reklámok

2 thoughts on “Zarándoklatunk

  1. Kedves Erzsi,
    megérintett a bejegyzésed. Jó olvasni, hogy vannak még olyanok, akik az egyszerűségben meglátják a nagyszerűt. Egyszerűség alatt azt értem, hogy nincs benne semmi művi, csillogó. Úgy van, ahogy Isten adta, és ezért nagyszerű. Az együtt töltött értékes idő, a monoton fizikai tevékenység, egy eltervezett Út végigjárása akkor is, ha közben elfárad az ember, és egy nemes cél, amiért közben az ember imádkozik.
    Megindított a régi emberek hite is. Biztos volt abban a béna zarándok, hogy nem hagyják el a szomszéd faluban, hiszen ott van Isten, és gondoskodik róla. És azokról is, akiknek éppen arra van szükségük, hogy meglássák a béna ember hitét, és otthagyva saját dolgaikat a másik terhét cipeljék egy darabig…. És ezáltal maguk is emelkedjenek.

    • Igen,a régi emberek hitvilága az nagyon nagy hatással volt rám is, nem is hagyott nyugodni a béna zarándokok hite, ebből lett a mi zarándoklatunk is. Azóta is sokat gondolkodom ezeken a dolgokon, és vannak is újabb ötleteim.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s