Szeptember elseje, a semleges dátum

Immár a legkisebb gyerekünk is iskoláskorba lépett, de mivel ő is magántanuló lett, úgy köszöntött be a szeptember elseje, hogy nálunk senkit nem kellett iskolába készíteni. (Tavaly se kellett, de akkor Nyuszi még óvodáskorú volt.)

Nem érintettek minket a különböző portálok hírei, amik arról szóltak, hogy egy család mennyit költ a beiskolázásra; nem böngésztük a marketek szórólapjait, hogy melyiküknél milyen leértékelés volt. (Igaz, felszerelést mi is veszünk, de nem feltétlenül a nyár utolsó hetében, és nem annyit, amennyit az iskolások szülei szoktak venni.)

Nem kellett évnyitóra és szülői értekezletre mennünk, és nem kellett már a nyár végén észben tartanunk a tanév első ebédbefizetését. Nem kell kiismernünk és megszoknunk az újabb tanítónénik habitusát és szokásait sem, és nem kellett az általuk adott listával a kezünkben speciális füzeteket vadászni az írószerboltban szeptember másodikán.

Egyáltalán… az idén már elmaradt az iskolakeresés nyűge/felelőssége is. Mikor a nagylányunk befejezte az óvodát, rengeteget tájékozódtam iskola-ügyben; meginterjúvoltam az ismerősöket, ki hová viszi a gyerekét, több nyílt napra is elmentem, és mikor megráztam az aktuálisan olvasott könyvemet, tanítónők neveivel teleírt fecnik potyogtak ki belőle. Óriásinak gondoltuk a tétet, amit a megfelelő iskola jelentett (volna) a gyerekeknek.

Kisfiunknak ennyiben merült ki az iskolakezdés

Kisfiunk és az iskola közt ott van egy üvegfal – talán ennél közelebb nem is kerül hozzá

Sietek hangsúlyozni, hogy nem a lustaság motivált minket a döntésünkben!

A nagyobb gyerekeinkkel sok mindent megéltünk, elég átfogó képünk alakult ki az oktatási rendszerről; a gyerek érdekeit szem előtt tartva hoztuk meg döntésünket. A fent említett tényezők csak járulékos pozitívumok.

Mi tagadás… mostanra bele is fáradtunk az iskolázásba.

A régi iskolánkban például voltak rendszeres és kötelező (!) hétvégi összekovácsoló programok. Szegény férjem már akkor is sokat dolgozott, és semmi vágya nem volt, csak az, hogy végre együtt lehessen velünk (kevés szabad időnkben inkább túráztunk). Úgy kellett neki a csapatépítés, mint üveges tótnak a hasraesés. Jobbára kedves emberek voltak a szülőtársak, de akkor is fárasztóak voltak a kötelező alkalmak; egyszer például bujkálnunk kellett egy bográcsozáson egy kissé kapatos apuka elől, aki mindenáron itatni akart minket, de olyan is volt, hogy egy hűvös őszi vasárnap reggelen szemerkélő esőben csúsztunk-másztunk egy kalandpálya füvén vadidegen emberekkel az oldalunkon (össz-iskolai program volt). Mit mondjak… ez nem kovácsolt össze minket senkivel.

Sokat megélt szülők vagyunk, kiismertünk néhány intézményt, pedagógust, házirendet – jókat és kevésbé jókat egyaránt (az igazat megvallva többnyire nem voltak jók). Ezen tapasztalataink miatt nincs hiányérzetünk, hogy legkisebbünkkel már nem kell mindezt átélnünk. Sőt! (Hogy a gyereknek lesz-e hiányérzete az iskolába nem járás miatt, arra később vissza fogok térni.)

Az otthontanulással Nyuszika számára nemcsak az iskola nem kezdődik el, hanem a valószínűsíthető iskolai stressz sem. Számára ismeretlen dolog lesz a feleltetés és dolgozatírás miatti idegeskedés, nem lesz számára kötelező iskolai ünnepség, nem kell majd házi feladatot írnia, nem lesz kitéve esetleges kortárs zaklatásnak, és nem fog reggelente úgy ébredni, hogy “mit nem adnék, ha még 10 percre visszabújhatnék az ágyba…!”. És mindezt úgy éri majd el, hogy nem kell neki hányingert vagy hasfájást produkálnia ahhoz, hogy itthon lehessen.

Remélhetőleg még jövő ilyenkor is meglesz őszinte tudásvágya, és továbbra is szeret majd tanulni.

jj

Ez a kép akár rólunk is készülhetett volna szeptember elején

 

 

 

 

Reklámok

2 thoughts on “Szeptember elseje, a semleges dátum

  1. Úgy legyen! 🙂 Amikor a minap megkérdeztem a lányaimat “Szerettek tanulni?” Akkor a két nagy (akik jártak iskolába) kapásból azt mondta, hogy “NEM” (persze ők az iskolai tanulásra gondoltak). A kicsi akit megkíméltem a sulitól, egyértelműen, lelkesen rávágta, hogy “IGEEEN.” Kell ennél több? 🙂
    De ebben az országban van valami nagyon elszúrva. Most olvastam, hogy Hollandiában pl. nem kell igazolni az iskolai hiányzást, mert a gyerekek SZERETNEK iskolába járni, és nincs ilyen hogy ok nélküli lógás. Hmmm… elgondolkodtató. És Hollandia egy jól működő, gazdag ország…

    • Mi is abban reménykedünk, hogy az otthonoktatásnak köszönhetően megmarad az a hatalmas tudásvágya a fiunknak, ami most van neki, és ami természetes kellene, hogy legyen minden gyereknél.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s