Kontrollálhatja-e a család az államot?

Az állam a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjain keresztül kontrollt gyakorol a családok felett: a védőnő már a várandós anya meglátogatásakor felméri a család körülményeit, szociális helyzetét, amiről jelentést készít, majd az újszülöttet látogatva – más feladatok mellett – ismét megfigyel (ha lehet, a szülő nevelési attitűdjét is) – és olykor egy személyben intézkedhet a gyermek családból való kiemeléséről is!

Odafigyel a családra a gyermekorvos is. A bölcsődében, óvodában, iskolában dolgozó szakembereknek szintén feladata (a gondozás, nevelés, tanítás mellett), hogy figyeljék a náluk megforduló gyerekeket: van-e rajtuk bántalmazásra utaló jel, nincsenek-e elhanyagolva (nem tetvesek, nem soványak-e), az esetleges tanulmányi eredmény romlása mögött állhat-e szexuális erőszak, kábítószer-használat; jelentik, ha tudomásukra jut a szülő alkoholizmusa, vagy a család krízishelyzete. Ezen kívül természetesen családlátogatást is végeznek, mert a gyermek megfelelő körülményeiről nekik is meg kell győződniük.

Nem egy bűncselekmény épp ezeknek a megfigyeléseknek köszönhetően kerül felderítésre, és az elkövetők megkapják megérdemelt büntetésüket.

Naivan azt gondolhatnánk, hogy az állam – aki a törvényesség szinonimája – a saját háza táján söpröget a legbuzgóbban, és az általa fenntartott intézményrendszerben elő nem fordulhatnak olyan gyalázatos esetek, mint amilyenek néha megesnek a családban. Azt is hinnénk, hogy a gyerekek az óvodában, iskolában (a családból kiemelt gyerekek a nevelőotthonokban) a legjobb ellátást kapják, és a legnagyobb biztonságban vannak.

Ez nincs mindig így!

Hallani lehetett mostanában óvónő által elkövetett gyermekbántalmazásról, és egy másik óvodában dolgozó TBC-s dajkáról (aki sorra fertőzte a gyerekeket is). Nemcsak óvodában verhetik a gyerekeket: friss hír, hogy egy hittanórát tartó pap kulcscsomót vágott egy kisgyerek fejéhez, akit kórházi megfigyelés alatt kellet tartani emiatt, a nagykanizsai gyermekotthonban pedig a rendész verte a gyerekeket – a pedagógusok tudtával.

Szintén nem régi hír, hogy egy szülő botrányos körülményeket tapasztalt egy iskolában: a falakról négyzetméternyi területeken mállott a vakolat a penész miatt. Ahogy az ott készült képeket feltette a fb-ra, az iskolában rögtön intézkedtek a tatarozásról. Ha ugyanezt az állapotot egy család otthonában találja a gyermekjólét, attól a családtól elvették volna a gyerekeket, hiszen ez egészségre káros körülménynek számít – de az iskolába bejárhattak a tanulók, és ki tudja, meddig szívhatták volna a penészes levegőt, ha a szülő nem csap botrányt!

Szót kell ejteni az intézmények falai közt történt  szexuális zaklatásokról is: a közelmúltban derült ki, hogy egy kisváros alpolgármestereként is dolgozó általános iskolai tanár évek óta nemi életet él a tanítványával. Egy fővárosi gyermekvédelmi intézményben a kislányok édességet kaptak a nevelőktől az orális szexért cserébe, a nagyobbak pedig extra kimenőt – a közösülésért. A bicskei gyermekotthon köztiszteletben álló vezetőjével szemben felhozott vádak szerint a férfi szexuális életet élt a nevelésére bízott fiúkkal – egyikük később öngyilkos lett. Egy csepeli intézmény pedagógusa (akinek nem is volt meg a kellő képzettsége a tanításhoz) 7 éven keresztül orális szexre kényszerítette a rábízott kisfiúkat. Egy idős kollégiumi nevelőtanár pedig évek óta zaklatta a kiskorú lányokat. Ki tudja, meddig folyt volna a molesztálás, ha az egyik lány nem fenyegetőzik öngyilkossággal – így került napvilágra az eset.

Az se ritka, hogy a társak követnek el nemi erőszakot: egy kaposvári otthonban a nagyobb fiúk análisan és orálisan is megerőszakolták a kisebbeket, de ilyen sajnos előfordul általános iskolában is.

Az oktatási biztos által írt jelentés szerint egyre többször fordul elő a magyar iskolákban, hogy kezelhetetlen gyerekek terrorizálják a társaikat, akik rettegnek emiatt (egy ilyen egyén mellbe szúrta osztálytársát,  másvalakinek meggyújtották a haját, de előfordul, hogy a nagy gyerekek védelmi pénzt szedtek a többiektől,vagy fegyveres rablást követtek el ellenük).

Az állam/önkormányzat nincs könnyű helyzetben, biztos nehéz megfelelő munkaerőt találni, de hogy egyenesen pedofil hajlamú emberek kerülhessenek gyermekek közelébe…

És az is érthetetlen, hogy eddig mért nem volt magától értetődő, hogy azok a személyek, akik gyermekek sérelmére követtek el bűncselekményeket, SOHA TÖBBÉ ne dolgozhassanak gyermekek közelében – ugyanis csak mostanában merült fel az igény, hogy törvénnyel tartsák távol a pedofilokat a potenciális áldozatoktól.

Ha elismerjük, hogy az állam jogosan gyakorol kontrollt a családok felett, van-e létjogosultsága annak a felvetésnek, hogy a család is kontrollálhassa az intézményt – ha már-már kötelezően elő van írva a szülőknek, hogy vegyék igénybe az állam által nyújtott “szolgáltatásokat” (kórházi szülés, védőnői szolgálat, egészségügyi beavatkozások, óvoda, iskola, intézményi étkeztetés, a jelzőrendszerrel való maximális együttműködés)?

A mi hangunk a gyermekeink hangja – hirdetik ezek a demonstráló szülők

A szülő, aki elengedi a bölcsődébe, óvodába vagy az iskolába a gyerekét, joggal támaszthat-e feltételeket?

Például kikötheti-e, hogy a gyerekével ne foglalkozzon láncdohányos személy, mert nem szeretné, ha a gyereke a gondozó személy leheletén, bőrének kipárolgásán keresztül cigiszagot szívjon? Követelhetik-e a szülők, hogy azt az óvónőt – akiről közszájon forog, hogy utálja a gyerekeket és csoportjában ugrásszerűen megnövekszik az újra bepisilők száma – végre távolítsák el a pályáról?

Kérheti-e a szülő a gyermekével foglalkozó személyek (gondozónők, dajkák, pedagógusok) pszichológiai és egészségügyi alkalmassági vizsgálatát? Az állam is kér ilyen alkalmassági vizsgálatot a nevelőszülőknek jelentkezőktől, és az alkalmatlannak bizonyuló embereknek nem ad nevelésre kisgyermekeket.

Rákérdezhet-e a szülő a gyermeke körül megforduló felnőttek szexuális irányultságára? E cikkben felsorolásra került több olyan eset is, mikor a felnőttek a rájuk bízott gyermekeket megrontották, megerőszakolták. Kérhet-e a szülő erkölcsi bizonyítványt azoktól, akik a gyermekével foglalkoznak? Nyomoztathat-e utánuk – nyilván nem, pedig, ha a 60 éves nevelőtanár után kérdezősködtek volna a családok, hamar kiderült volna, hogy milyen rossz a híre.

Kérhet-e a szülő ételmintát a gyermekének felszolgált ebédből, hogy meggyőződjön: megfelelően táplálják a gyermekét az otthonán kívül is? A gyermekétkeztetés minősége nap mint nap terítéken van, s bár történnek reformkísérletek, sok szülő biztos abban, hogy a gyereke rosszabb ételt kap az intézményben, mint kapna otthon, és még örül, ha csak rossz a minősége, és nem káros az egészségre (van olyan óvoda, ahol az óvónők otthonról visznek maguknak ételt, mert “ezt a moslékot mi nem esszük meg”).

Végezhet-e a szülő saját környezettanulmányt az intézményben, hogy meggyőződjön: egészséges feltételek közt tartják-e a gyermekét – mert hogy a szülők otthonába bármelyik jelzőrendszeri tagnak joga van belépni és joga van ott vizsgálódni, s a család részéről már az emberi jogok emlegetése is együtt nem működésnek számít a jelzőrendszer szemében, mely retorziókat von maga után!

Jelenleg a szülő alig kontrollálhatja az államot; ezt a feladatot maga az állam látja el.  Mennyire pártatlan vizsgálat várható el akkor, mikor egy intézményt a saját fenntartója ellenőriz, és nem egy független szervezet (melynek biztos nincsenek személyi összefonódásai)? A fenntartója, voltaképp a saját főnöke – ha beismerné az alá tartozó szervezet elégtelen működését, azzal a saját alkalmatlanságát is beismerné.

Ha a gyermek a szülőnél van, akkor az állam ellenőrzi a szülőt.

Ezért – amint a gyermek az államhoz kerül – az ellenőrzés jogát azonnal át kell adni a szülőknek, civil szervezeteknek!

 

Védjük meg a gyermekeket!

Hivatkozások:

http://goran.blog.hu/2017/03/15/alom-ovodabol_remalom

https://444.hu/2014/12/09/het-gyereket-is-megfertozott-szekszardon-a-tbc-s-dajka

http://ataszjelenti.blog.hu/2016/03/31/feleslegesen_tonkretett_eletek

http://zaol.hu/hirek/rendesz-bantalmazta-a-nevelointezeti-fiatalt-nagykanizsan-1822182

http://www.origo.hu/itthon/20170323-kulcscsomot-vagott-egy-kisfiu-fejehez-a-babocsai-pap.html

http://www.hirado.hu/2017/03/10/nem-jottek-ki-a-vedonovel-mehettek-a-targyalasra/#

https://wmn.hu/ugy/46404-az-igazsag-odaat-van—dobbenetes-allapotokat-fotozott-egy-apuka-egy-iskolaban

http://index.hu/belfold/2017/02/13/nyomozas_indult_kormenden_ahol_az_alpolgarmester_egy_diaklannyal_hoztak_hirbe/

http://www.origo.hu/itthon/20160908-az-emmi-is-vizsgalja-a-gyermekotthonban-tortent-eroszakot-szexualis-visszaeles-pedofilia-tegyesz.html

http://www.nlcafe.hu/ezvan/20161006/bicske-gyermekotthon-pedofil-igazgato-felfuggesztes/

http://www.origo.hu/itthon/20140430-27-kisfiut-rontottak-meg-a-csepeli-iskolaban.html

http://24.hu/belfold/2016/02/18/elozetesben-a-diakjat-zaklato-kollegiumi-nevelo/

https://mno.hu/belfold/hetekre-bezarhatjak-a-gyerekeket-az-otthonokban-1389354

http://www.oktbiztos.hu/ugyek/jelentes2009/kozoktat.html

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Hirmix&AN=vacoralis&MN=Hirmix&LN=Hungarian

Advertisements

4 thoughts on “Kontrollálhatja-e a család az államot?

  1. Ez nagyon jól összeszedett és logikus írás, gratulálok! A probléma felvetése nekem új, de teljesen igazat adok.

  2. Nagyon fontos témát vet fel a cikk, a “kié a gyerekem?” napi szintű kérdés mindnyájunknak, akkor is, ha nem gondolunk rá. Az érvelés szerintem világosabb lehetne, ha különválasztanád az elvileg a családjukban élő, de napközben az oktatási intézményeknek kiszolgálatott gyerekekkel kapcsolatos kérdéseket a családból kiemelt, otthonokban élő gyerekekkel kapcsolatos kérdésektől. A két problémakörnek vannak közös gyökerei, de a család-intézmény viszony egészen más a két rendszerben.
    Egy megjegyzés még: a pedofíliát nem szerencsés csak így, magyarázat nélkül a szexuális irányultságok közé csapni, mert azt sugallja, mintha abból, hogy heteroszexuális-e egy pedagógus vagy nevelő (vagy bárki), megtudható, hogy pedofil-e. A gyerekek elleni erőszakkal van baj, nem azzal, hogy a tanárok egyébként kiket találnak vonzónak.

    • Köszönöm a kiegészítést, igazad van a szexuális irányultsággal kapcsolatban.
      A másik kérdésben (hogy a gyerekek gyermekotthonban élnek-e, vagy a családban, és csak napközben élvezhetik az állam gondoskodását) azt gondolom, hogy nincs számottevő különbség. Az állam rendelkezik arról, hogy a gyermekek hol tartózkodjanak, milyen szolgáltatást vegyenek igénybe. (Majdnem kötelező ezeket a szolgáltatásokat igénybe venni; az én gyerekeim magántanulók, tehát nem járnak iskolába.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s