Munkás hétköznapok, megint szövés

Az elmúlt időszakban kevesebb kreatív munkát végeztem, de azért megmutatom műveimet.

Legutóbbi szőnyegem eltér az eddigiektől, mert új alapanyagot használtam: a korábban már bemutatott, zoknigyárból beszerzett gyártási hulladékot használtam fel. Többször belekezdtem már a zoknifonal-szőnyegbe, de mindig lebontottam, mert a hurkokat összekötő csomók nagyon akadályozták a munkát. Most azonban megembereltem magam, mert nem kerülgethettük tovább a két 10 kilós zsákot, ezért azt mondtam, hogy lesz, ami lesz, ennek a fonalnak meg kell szövődnie, mert se tovább tárolni, se kidobni nem szeretném!

Mivel a zsákokban főként a zöldnek és a kéknek voltak különböző árnyalatai (emellett még szürke és mályva), már a megvásárláskor tudtam, hogy ezt a szőnyeget a víz fogja ihletni.

A kész szőnyeg nagyon kemény, vastag, remekül szigetel.

Újabban anyukám szekrényében is tartok portyát, és kíméletlenül lecsapok a kinyúlt, lyukas, más számára elajándékozhatatlan holmikra. Ezek a gombolyagok pólók voltak, és arra várnak, hogy új életet kezdjenek szőnyegként.

Otthonoktató anyukától kaptam ezeket az elrongyolódott babaruhákat,

amiket fel is hasogattam már:

A zokniszőnyegen kívül készült egy hagyományos szőnyeg is:

 

Szeretek szőni. Szeretem, mikor szaporodnak a sorok a kezem alatt, szeretem, ahogy alakulgat a szőnyeg, szeretem a színeket egymáshoz válogatni.

Talán meglepő, de a fonal elkészítését is nagyon szeretem! Az anyag csíkokra vágása és gombolyítása közben remekül tudok beszélgetni, és gondolkodni.

Az állvány felvetése az még mindig kétemberes és egyórás munka nálunk. Valószínűleg már egyedül is meg tudnám csinálni, de ha a férjemmel együtt csináljuk, haladósabb. A felvetést szeretem a legkevésbé csinálni.

A bejegyzés végére ideteszek szövészeti asszisztensemről egy képet: itt a frissen felvetett szövőkeretemet átlényegítette hárfává, és eljátszotta rajta kedvencét, a Funiculi funicula-t (vagy legalábbis megpróbálta eljátszani).

Reklámok

4 thoughts on “Munkás hétköznapok, megint szövés

  1. Remekül sikerültek a szőnyegek,nagyon szépen harmonizálnak a színek!
    Szőni én is nagyon szeretek,de már azt is elfelejtettem, hogyan kell felvetni.
    Pedig mennyi szövésre váró anyag lenne..

  2. Gratulálok a kitartásodért ! Nagyon szép lett a végeredmény 🙂 Csak ,csak összejött .Zokni anyagával igaz nehezebb dolgozni , de megéri a fáradságot !

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s