Zarándoklatok nyár végén

Mivel épp Budapesten voltunk kisfiammal nagymamát látogatni, el tudtunk menni két, egymást követő zarándoklatra.

A két esemény nagyon különböző volt.

Az elsőn nagyon kevesen voltunk, ezért családias hangulatban telt. A többiekkel hamar összebarátkozva róttuk az utat. A fiam a táv felénél megunta a gyaloglást, és azt mondta a csoportvezetőnek, hogy igazán felülhetnénk egy buszra, akkor gyorsabban odaérnénk.

Eztán felajánlottuk a gyereknek, hogy vigye ő a keresztet – ezzel ő vezette kis csapatunkat, és olyan büszke lett magára, hogy új erőre kapott!

A város szélén még csak könnyű volt az utunk, de ahogy közeledtünk a Belváros felé, egyre nehezebben vágtuk át magunkat az embertömegen. A távol-keleti turisták bőszen filmeztek bennünket, pár latin kinézetű külföldi pedig keresztet vetett.

A végcélunk előtti utolsó pihenőhelyen az ottani közösség nagyon kedvesen megvendégelt minket süteménnyel, és frissítővel, és meglepődve vették észre, hogy egy gyerek is van köztünk. Agyba-főbe dicsérték a fiamat, hogy reggel óta zarándokol. Ettől a gyerek nőtt egy centit, és még lelkesebben gyalogolt, főleg azért, mert itt egy szép kislány is csatlakozott hozzánk!

A zarándoklatot mise zárta és utána kisfiamat este még el kellett vinni egy játszótérre hintázni – ennyit a megerőltető távról, és a gyerekek állóképességéről.

A másik zarándoklaton rengetegen voltunk. Ahogy kora reggel közeledtünk az indulás helyszíne felé, észrevettem ugyan a közlekedési eszközön az óriási tömeget, de álmomban se gondoltam volna, hogy mind oda tartanak, ahova mi. Csak akkor tudatosodott bennem, hogy itt bizony többen leszünk, mikor láttam a templom felé hömpölyögni a sokaságot.

Itt rögtön régi barátokkal futottunk össze, és csatlakoztunk is hozzájuk; örültünk, hogy kis csapatukat erősíthetjük, és mi is tartoztunk a tömegen belül valakikhez.

Ez a zarándoklat nagyon jól szervezett volt: mentőautó is kísért minket, valamint rengeteg szervező, akik a hangosítást biztosították.

Fiamat itt is elhagyta egyszer a lelkesedése, de ahogy látta, hogy körülöttünk idősek is becsületesen gyalogolnak, és rengeteg kisgyerek is (nagyon sok család volt), abba is hagyta a nyávogást.

Legalább 10.000-en voltunk, ezért ahogy átvágtunk a városon komoly fennakadást okozott a jelenlétünk (fél sávot lezárt a rendőrség miattunk).

A kegyhelyre való megérkezésünk után itt is mise volt.

Több tanulsága is volt e két zarándoklatnak.

Nem érdemes a fiamnak hátizsákot vinni, mert úgyis nekem, vagy a zarándoktársaknak kell cipelni, és olyan sok étel se kellett volna, mert inkább szomjasak voltunk, mint éhesek. Megérte viszont az egész napos útra összehajtható szivacsot csomagolni, mert amikor pihenő volt, csak ledobtam a földre, és a gyerek máris le tudott feküdni, akárhol is voltunk.

Nagyon feltölt egy-egy ilyen esemény: jó érzés egy kisebb-nagyobb közösség egy apró alkotóelemének lenni. A kiscsoportos esemény családias volt, a nagy létszámú pedig monumentális – mindkettőnek megvolt az előnye és a hátránya. Hitben is erősödtünk.

Az emberek nem mindig fogadják szeretettel a zarándokokat. A kislétszámú utunkon megesett, hogy két férfi nekünk rontott és mocskos szájjal szidtak minket, másvalaki erőszakosan közénk vágott és meglökte egyik társunkat. A nagylétszámú zarándoklaton pedig a miattunk várakozni kényszerülő autósok dudálása és mérges kiabálása kísért végig minket, egy felháborodott sofőr meg is próbált átvágni a tömegen (autóstul). Általánosságban elmondhatom, hogy a legtöbbször értetlenséget véltem felfedezni a járókelők arcán, mikor láttak minket. Egy nagyon ismert rendező még fel is állt székéből egy belvárosi kávéház teraszán, és megrökönyödve nézett kis csapatunk után – aminek élén akkor épp a kisfiam haladt.

Kedvesebb élményünk volt, hogy a második utunkon, elhaladva egy szociális intézmény mellett, azt vettük észre, hogy a zajra odasereglettek az idősek az ablakhoz, és több néni lelkesen integetett nekünk – mi visszaintegettünk nekik.

A gyerek önbecsülésének nagyon jót tett a sok dicséret, amit lépten-nyomon kapott, és az, hogy kétszer is teljesített egy-egy nehéz, de szép utat.

Hála Istennek, hogy volt erőnk mindkettőt végigjárni!

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s