Első netes kalandozásaim (2000-es évek eleje)

Lányom 2000-ben született. Ott álltam huszonévesen, a karomban egy csecsemővel, és fogalmam se volt, hogy kell anyának lenni.

A férjemen kívül nem volt körülöttem felnőtt, kisgyerekes anyákat meg pláne nem ismertem. Legjobb barátnőm külföldre ment dolgozni, és a legutóbbi munkahelyemről származó kedves kolléganőkkel is ritkult a találkozás.

Ezért a neten kötöttem ki. Akkor még eszembe se jutott, hogy onnan szerezzek barátokat, vagy hogy én magam is elkezdjek írni, viszont buzgón látogattam a netes babaportálokat. Ezek olvasása majdnem felért egy játszótéri anya-beszélgetéssel; férjem a mai napig nem érti, hogy hogy a fenébe tudtam érdeklődéssel elolvasni több száz vadidegen nő szüléstörténetét.

Akkoriban nem volt még nagy divat a blog, de azt az egy-két nőt, aki írt ilyesmit, én buzgón olvastam.  Írásaikat többször is átböngésztem, és már szinte kívülről tudtam, hogy mikor születtek a gyerekeik, vagy milyen kelengyével mentek szülni.

Szívesen néztem az anyafórumokat is: érdekelt a tudatos anyaság témakör, de figyelemmel kísértem olyan topkikokat, amik a hétköznapi életről szóltak: ki hol vásárol be a babának, ki hova jár játszóterezni, hogy milyen bunkók az emberek, mert nem adják át a várandós nőknek a helyet a buszokon; aztán tájékozódtam arról is, hogy ki hogyan ápolja a köldökcsonkot, mit érdemes tudni a 40 feletti gyerekvállalásról (pedig csak huszonéves voltam), és kinek hogyan változott a házasélete a szülés után – egyszóval mindent faltam, ami az addig ismeretlen világgal, az anyasággal volt kapcsolatos.

Jó pár estét és éjszakát töltöttem így, persze csak akkor, mikor már a férjem is aludt, meg a gyerek is. A könnyű kanapénkat odatoltam ilyenkor a számítógép elé, néha odakészítettem egy kis csemegét, (ha hideg volt, egy takarót is), kényelmesen bevackoltam magam, és beírtam a legnagyobb magyar nyelvű anyaportál nevét. Előjött a kezdőlap, én meg belevetettem magam a virtuális életbe. Illetve a virtuális kukkolásba.

A helyi, játszótéri anyukákkal egy ideig nem nagyon kerestem a kapcsolatot. Talán az volt az oka, hogy még friss házasként gyakran figyeltem ezeket a nőket,  ahogy csapatokba verődve róják a köröket a babakocsikkal, és másról sem beszélnek, csak anyatejről, meg kakis pelenkáról (pedig a neten én is ugyanígy csak babás témákat olvastam). Irigység is lehetett akkoriban bennem: ők már beavatottak, már tudnak valamit, amit sokan nem tudnak, már beléptek egy titkos kapun, átélték a szülés misztériumát, a nők között tehát külön kasztba tartoznak.

Később aztán mégis összebarátkoztam egy nővel, a lánya pont annyi idős volt, mint az enyém. Frissen költöztek a környékünkre, és kiszúrtam magamnak, hogy hozzám hasonló elveket vallhat a gyerknevelésről. Tudtam, hogy ő lesz az én emberem,  és ezután direkt kerestem vele a kapcsolatot. Megszólítottam (ez könnyen megy a játszótéren) és elkezdtünk barátkozni, rengeteget beszélgettünk, telefonon is. Kiderült, hogy valóban hozzám hasonló gondolkodású, és eztán kedvenc programunk lett a közös ökopiacra járás.

A netes oldalakat azért továbbra is szerettem, főleg azért, mert időközben kiderült, hogy jön a második gyerekünk. Hurrá, immár teljesen illetékesként olvashattam a várandós topikokat is!

Mikor közeledett a szülés ideje, és megtudtuk, hogy fogadott orvosunkat felfüggesztették a munkahelyén, nagyon megijedtünk, és azon az éjszakán a férjem is mellettem netezett; együtt derítettük ki – szintén a babafórumokról –  hogy sármos doktorbácsink súlyos, halálesettel járó szakmai és etikai vétséget követett el, aminek következtében nem dolgozhat (talán mondanom se kell, hogy az orvos végül nem kapott semmilyen büntetést, és most is egy jó nevű magánklinikán dolgozik). Milyen érdekes: a netes nyomozással töltött éjszaka reggelén aztán magától beindult a szülés, mi meg – holtfáradtan – besétáltunk a közeli kórházba, ahol fogadott orvos nélkül is gond nélkül világra hoztam első fiunkat!

Telt az idő, netezési szokásaim átalakultak. Visszamentem dolgozni a második gyerek után, ekkor már kevesebb időm volt a világhálón bóklászni. Ahogy teherbe estem a legkisebb gyerekünkkel, és ismét otthonlévő anya lettem, megint több időt töltöttem a net előtt (és hangsúlyozom: ez az énidőmből ment, nem a család rovására), de ekkor már nem az anyasággal kapcsolatos dolgok érdekeltek (akkorra nekem magamnak is lett némi tapasztalatom), hanem a kézműves oldalakat olvastam.

És az az idő is eljött, mikor nemcsak olvasóként vagyok jelen, hanem immár blogíróként is.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s