Gardróbmustra azaz pazarlás (?)

Elkezdtem nézni egy stílusszakértő vlogját, aki – leegyszerűsítve – 75 ezer forintos órabérért kidobálja a szolgáltatását megrendelő nők ruháit. (A boltkórosok tehát nemcsak akkor fizetnek a ruháért, mikor elhozzák az üzletből, hanem akkor is, mikor kidobják helyettük a szekrényből.)

Ez persze kifinomultabban néz ki a gyakorlatban: a szakértő meghatározza a kuncsaft szín-típusát, aztán megnézi, hogy a szekrényben lévő ruhák illenek-e az ő egyéniségéhez, stílusához, árnyalatához, és amiket nem talál  megfelelőnek, azokat kiselejtezi.

Ez a poszt nem a stílus-szakértésről akar szólni (ezt először szélhámoskodásnak tartottam, de igaz, ami igaz, a jó ruhák csodát művelnek egy nővel, és ez tényleg egy szakma), hanem a fogyasztói társadalomról.

Elképedve hallgattam ugyanis, hogy a sztájliszt kuncsaftja azt csicsergi a gardróbmustra után, rámutatva a kidobásra ítélt ruhákra, hogy “a múltkori lakás-átalakításnál 8 eeekkoraaa zsák ruhát dobtam ki”.

Ezek szerint ő habituális ruhavásárló, jön-megy és máris egy újabb ruhával tér haza, amik közül nem egy úgy megy a kukába, hogy egyszer sem viselte – mint azt megjegyezte. Ez a nő kacarászva beszél a vétkes pazarlásról. Nem csak rengeteg pénzt dobott ki az ablakon, hanem pocsékolta is az erőforrásokat, és még jó, ha elajándékozta a ruhákat, és nem kidobta a szemétbe.

Ő, és a hozzá hasonló boltkórosok egy-egy ruha vagy cipő miatt több pénzt hagynak ott a fast fashion boltban, mint amennyi az azt megvarró távol-keleti munkás családjának havi kosztpénze.

Szerintem ma már kínos ezzel dicsekedni, hogy “annyi cipőm van, hogy lassan külön szobát kell fenntartanom nekik”.  Minek valakinek 20-30 pár cipő?? Még akkor se kell ennyi, ha valakitől extra elegáns öltözködést várnak el a munkahelyén! A nyakló nélküli vásárlás, és a tárgyak ipari mennyiségű felhalmozása már nagyon nem tudatos magatartás; ez a hozzáállás is vétkes abban, hogy ilyen katasztrofális helyzetbe jutott a bolygót (nyilván a repülés, az autóforgalom megnövekedése is sárosak).

Én akkor is meghökkentem, mikor egy régi ismerősöm második gyerekét várta, és mindenből újat vett a kicsinek; új, dizájnos babakocsit, ruhákat, még a bútort is kicserélte, pedig csak 3 év telt el a két szülése közt, nem hinném, hogy a holmi annyira tönkrement vagy  épp kiment volna a divatból.

Bölcs barátom azt mondta erre, hogy szegény nők kompenzálnak valamit ezzel a kényszeres vásárlással, és nem ruhaboltba, hanem pszichológushoz kéne járniuk rendszeresen; a sok pénzt a pszichológusnál is ott lehet hagyni (más édességgel jutalmazza magát, míg ők ruhával). Nagymamám meg azt mondaná erre, hogy “…mennínek kukoricát kapáni, elfárannának, oszt nem unatkoznának ennyire e’ “.

Valóban, az életben más célt és örömet is lehet találni a ruhák felhalmozásán kívül: el lehet menni önkéntes munkát végezni, össze lehet szedni a szemetet a kiserdőben, ha meg mindenáron a pénzét akarja költeni valaki, akkor vállalja át egy szegény sorsú gyerek taníttatásának költségét – annak sokkal több haszna van, mint hogy megveszi a Távol-Keleten rabszolgamunkával készült, drága pénzen ideszállított, géprongy-minőségű holmikat.

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s