8 év mérlege

A minap átpörgettem egy általam kedvelt blog régi bejegyzéseit. Ahogy nézegettem a több éves képeket, különös érzések kerítettek hatalmukba, a saját életemmel kapcsolatban.

A blogger, aki barátom is lett azóta, elég mozgalmas életet élt az elmúlt 8 évben: elvált (kétszer is!!), új szerelmei lettek, költözött vagy ötször, feladta addigi életmódját, és homlokegyenest mást csinál, mint amit addig.

Elgondolkodtam, hogy velem mi történt 2012 óta. Nem sok – feleltem meg magamnak rögtön, de jobban belegondolva, érdekes változások álltak be az életemben, ha nem is voltak olyan látványosak és viharosak.

Elkezdtük az otthonoktatást, ami komolyan meghatározta az életünket, és a gyerekekét is. Az OO-val új, “outside the box” szemléletet kaptunk, ami nemcsak az oktatásban volt hasznos, hanem másban is.
Én magam határozottabb és magabiztosabb is lettem általa, hiszen sokszor kellett beszélnem az intézményen kívüli tanulásról. Megtanultam emberek elé kiállni és előadni magam.
Azt is elmondhatom magamról, hogy “író” vagyok, hiszen van egy könyv, amin ott szerepel a nevem, és teljes egészében az én szellemi termékem.

A már említett bizalmatlanságomat is sikerült jelentősen leépíteni e 8 év alatt.
Ennek fontos mozzanata az volt, mikor egy többnapos szabadtéri rendezvényre mentem a gyerekekkel távolsági busszal, és egy ismerős felajánlotta, hogy elviszi a hálózsákjainkat és sátrunkat. A férjem vizionálta, hogy a barátunk nem fog vigyázni a holminkra, és majd szétázik mindenünk az esőben. Azt válaszoltam neki, hogy erre van némi esély, de én annyira nem szeretnék cipekedni, hogy inkább megbízom a barátban.
Másik fontos építőköve az újonnan támadt bizalmamnak az volt, mikor egy alig ismert, külföldi barát kanapéján kellett aludnom, mert ügyetlenül szerveztem meg az utazásomat. Most meg már ott tartok, hogy egy dán Fb-os ismerős brazil barátját fogadtam be kis időre, teljesen ismeretlenül. És milyen jól tettem! Rendkívül kedves lány volt a vendég.
Nagyban segített az újfajta hozzáállás kiépítésében az, hogy láttam, sokan (főleg külföldiek) milyen ős-bizalommal nyitnak mások felé.
Mi is kaptunk óriási segítséget ismeretlenektől, és most már természetes, hogy mi is segítünk így másokon.
Nem hittem volna, hogy egyszer ide jutok, de örülök neki.

Amikor először kellett volna angolul kommunikálnom (egy svéd családdal találkoztunk), teljesen leblokkoltam, és meg se mertem szólalni, és a férjemet kértem meg, hogy fordítson. Elég gyámoltalannak tűnhettem.
Mérföldkő az életemben, mikor egyedül kellett beszélgetnem egy kollégával, és kalauzolni őt a városban; akkor jöttem rá, hogy “jé… én értelmesen ki tudom magam fejezni”. Van még mit tanulnom, de elégedett vagyok a haladásommal.

Az elmúlt 8 évben egy hivatalos ügy is a nyakunkba szakadt.  Rengeteget tanultunk ennek kapcsán a dolgok valódi  működéséről, az emberi természetről; lefoszlott rólunk az eredendő naivitás, és mondhatom, ekkor nőttünk fel igazán. Nagyon hasznos volt.
Az ekkor megszerzett rutinnak köszönhetően nem megilletődve, fél fenékkel ültem már le a székre egy-egy ügyintézéskor, hanem bátran és magabiztosan.
Így jöhetett el az a pillanat, mikor én mostam fel a padlót egy felkészületlen tisztviselővel.
Ez nem azt jelenti, hogy szórakozásból, bosszúvágyból vagy esetleges kisebbrendűségi érzésből alázok meg valakit, hanem azt, hogy most már nem engedem, hogy velem tegyék meg mások ugyanezt!
Nyilván ezen a téren is van még mit tanulni, és talán a korral is jött némi magabiztosság, de állítom, ez az egész ügy felnőtt életem egyik legnagyobb tapasztalása volt.

Szintén nagy esemény volt, hogy végre elköltöztünk a zsúfolt, kicsi lakásunkból. A hely valami láthatatlan szállal kötött minket gúzsba, teljesen leblokkolt bennünket, rossz energiákat árasztott; nagy eredmény volt, hogy el tudtunk jönni onnan.
Mindannyian módszeres gyűjtögetők vagyunk, amiről ugyan éreztük, hogy nem jó, de valamiért képtelenek voltunk megszabadulni a kacatjainktól.
A költözés aztán elhozta a szemléletváltást.
Végre megacéloztam az akaratomat, és kíméletlenül kidobtam az első munkahelyem házi telefonkönyvétől kezdve az éveken át gyűjtött Avon katalógusokon át kedvenc törött talpú papucsomig mindent. A textileket megszőttem, a papírokat a szelektív gyűjtőbe tettem, az értékesebb tárgyakat eladtam a neten, vagy elajándékoztam, az utókornak félretett holmikat (pl. a gyerekek játékfegyvereit) pedig elvittem mamám padlására. Elszörnyedve gondoltam arra, hogy valaha mennyi pénzt költöttünk olyan tárgyakra, amiket nem is használtunk, vagy épp pillanatok alatt tönkrementek – nálam ez a felismerés hozta el a minimalista élet iránti vágyat.
Újabban boldogabbnak és mobilabbnak érzem magam kevés holmival körülvéve.

Szót kell még ejtenem az emberi kapcsolatokról. A legfontosabb, hogy most vannak ilyenek az életemben. Természetesen 2012-ben is voltak, de ez jórészt csak a családot jelentette; alig voltak barátaim.
Mostanra lettek körülöttem emberek; némelyikükkel az “ökoterrorista” csapatban, a táncos eseményeken vagy a női körökben ismerkedtem meg, sok otthonoktató szülővel is jóban vagyok, jó pár külföldi ismerősöm is lett (virtuális vagy valóságos), és tudatosan kutattam fel a gyerekkori vagy lánykori barátaimat is. Jó páran lettek ismerősök a blogom olvasói közül is.
Mostanra azt is megtanultam, hogy ha egy kapcsolat nem tartogat számomra semmit, netán még el is vesz tőlem energiát, azt számoljam fel.

Természetesen történtek még velem más, nagy horderejű dolgok is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s