Sok otthonoktató szülő hallhatott ilyen aggodalmakat akár a család és a barátok, akár a hatóságok részéről, mert még mindig nem jutott el oda a társadalom, hogy belássa, iskola nélkül is lehet valakiből okos, boldog és sikeres felnőtt, ezért most beszámolok arról, hogy mi történt az elmúlt években nagyobb gyerekeimmel, és hol tartanak most a “karrierjükben”.
Azt már írtam, hogy lányomat, aki 2015. júniusában volt utoljára iskolában, felvették az orvosi egyetemre, kimagasló pontszámmal (https://almameter.wordpress.com/2020/07/27/otthonoktatasbol-az-elitegyetemre/ ).
Nagyon jól vette az akadályokat, a jelenlegi állás szerint (vannak még hátra vizsgái) 5-ös az átlaga. Az egyetem 1/6-án túl van (lesz), a “doktor” címből a “d” betűt már kiírhatná a neve elé. 🙂
Hamarosan megkezdi az első kórházi gyakorlatát; egyre közelebb vagyunk tehát ahhoz, hogy ha a családból valakinek injekciókúrát írnak fel, azért ne kelljen minden nap elmenni a háziorvoshoz, sőt, eljön majd az az idő is, mikor a gyerek írja fel nekünk az orvosságokat.
Volt olyan időszak, mikor elbizonytalanodtam: biztos jól tettük-e, hogy kivettük őt a gimnáziumból? De megnyugtattam magam, és az élet pláne megnyugtatott, hisz könnyedén leérettségizett, bejutott az egyetemre, és menetel célja, a szívsebészet felé.
Az otthonoktatással kapcsolatban ő is arról biztosított, hogy a lehető legjobb ötlet volt otthagyni az iskolát, és magánban folytatni; így megszabadult a kortárs zaklatástól, amit ő nehezen tolerált (ki viseli könnyedén az abúzust…?), SOHA nem érezte magát fáradtnak és kialvatlannak, mert mindig addig aludt, ameddig csak tudott, és az értékes ideje sem ment el felesleges dolgokra, helyettük is rengeteget tudott tanulni.
Kiemelte, hogy nagyon megérte őket a latin nyelvvel (és az olasszal) “zaklatni”, mert még most is az akkoriban összeszedett szókincséből él, és intellektusból fordítja le az anatómiai kifejezéseket magyarra.
Mint leendő sebésznek, nagyon jól jön neki az eleve meglévő kézügyessége és a gyöngyfűző múltja; ha túl lesz a vizsgaidőszakon és a gyakorlaton, gyöngyözéssel és varrással szeretne lazítani.
Talán emlékeztek néhányan nagyfiam történetére, mikor a gyereket félrediagnosztizálta egy szakértő csapat, és 5 olyan részképesség-zavart illetve betegséget sütöttek rá, amiből egy se volt rá igaz.
(https://almameter.wordpress.com/2013/01/10/2013-01-10-zseni-vagy-hulye-egy-9-eves-kisfiu-es-szulei-12-honapon-at-tarto-kalvariaja-az-oktatasi-es-egeszsegugyi-rendszerben/
https://almameter.wordpress.com/2013/03/21/2013-03-21-hulye-vagy-zseni-2-felvonas/
https://almameter.wordpress.com/2013/10/14/2013-10-14-hulye-vagy-zseni-3-resz/ )
Évekig tartó vesszőfutásba kezdtünk akkor, ami az otthonoktatáshoz vezetett.
A közoktatás tehát alaposan meggyötörte a gyereket, és úgy bocsátotta el (2013 elején), mint értéktelen selejtet (“anyuka, jó, ha ez a gyerek be tudja fejezni az általános iskolát, vigye el egy speciális intézménybe, jobb lesz szegénynek ott”).
Az otthonoktatás során visszanyerte önbizalmát, lekerült róla a teher, hogy neki teljesíteni kell, és megízlelte a szabadságot.
Jó ideig nem tudta, hogy mi szeretne lenni, de aztán lassan rájött, hogy mi érdekli: a számvitel és az üzleti élet, valamint a politikai tudományok.
Épp végez egy online számviteli kurzust angolul, nemsokára vizsgáznia kell belőle, és akkor meglesz az első tanúsítványa arról, hogy ő ért valamihez. Ha további vizsgákat is letesz (személyesen, egy vizsgaközpontban), akkor lesz nemzetközi diplomája is. SAP vizsgára is készül – ennek a programnak az ismerete elengedhetetlen a nemzetközi üzleti életben.
Egyébként művelt, okos, jó humorú és sármos fiatalember lett belőle (nézzétek el nekem, mégiscsak az anyja vagyok…).
A gyerek jelenleg a Balti-tenger partján dolgozik egy kis startup cégnél, épp a szükséges szakmai gyakorlatot szerzi meg, ami a bizonyítványához kell, szabadidejében pedig boldogan barangolja be új lakóhelyét, kapcsolatot keres a helyi fiatalokkal, és próbálja megszokni, hogy este 11-kor MÉG, és hajnal 4-kor MÁR világos van.
Business management, politikai tudományok (be akar iratkozni a helyi egyetem politológia szakára), és idegen nyelvek – 18 éves, és szépen halad a céljai felé.
“Na, ezt is elállították dolgozni, szegényt” – hallom lelki füleimmel a rosszindulatú hozzászólást.
Nem, nem erről van szó, hanem arról, hogy ő szabad emberként előre hozhatta magának a felsőfokú tanulmányokat, és mire esetleg egyes kortársai oda jutnak, hogy elkezdjék megszerezni a tapasztalatot, neki már csinos kis önéletrajza lesz, munkahelyekkel és bizonyítványokkal.
A közoktatás mindkét gyerekünket kivetette magából; az egyik túl okosnak találtatott, a másik túl butának.
Ha elhittük volna annak a rengeteg embernek, hogy a fiunk hülye (már bocsánat, de virágnyelven mindenki ezt mondta), a gyerek speciális iskolában húzta volna ki a tankötelezettség éveit, speciális képességű társak között.
Biztos nagyon jó lett volna ott a közösség, és nagyokat tudtak volna bandázni, de gyanítom, nem készülhetne ENSZ diplomatának (vagy valami másnak) – ahogyan most teszi.
Természetesen mindkét gyerek hozzájárult ahhoz, hogy képeket jelentessek meg és írjak róluk.
almameter 