Hogyan számoltuk fel eddigi életünket?


Mivel családunk egy része most külföldön él (képlékeny még, hogy ki hol lesz az elkövetkezendő időkben), a maradéknak elég egy jóval kisebb hely is, ezért el kellett költöznünk lakásnak nevezett raktárunkból.

A múltkori költözéskor azt hittem, hogy jól megvalósítom a kevesebb tárggyal való életet, de most, a dobozoláskor be kellett látnom, hogy a francokat van így, nálunk a holmik osztódással szaporodnak.

Hónapokkal a költözés előtt éreztem, hogy el kell kezdeni megszabadulni a tárgyainktól, mert szinte megfojtanak, tehát mire valóban mennünk kellett, addigra már egy csomó mindent eladtam.

Talán könyvből volt a legnagyobb a felhalmozásunk, főleg szakkönyveink voltak, amiknek tematikus csoportokban kerestem új gazdát.

Új kép (21)

Ennyi könyvünk talán nem volt, mint ennek a könyvtárnak, de megközelítettük a mennyiséget

Gyógyszerészhallgató vette meg a szerves kémia könyveket, de adtam el kertészeknek botanikai albumokat és növényhatározókat, varrónőknek szabászati szakkönyveket és divatlapokat, egyetemistáknak pedagógia és pszichológiai könyveket, az orvosira jelentkező gimnazistának biológia tesztkönyveket, fantasy rajongóknak pedig lapozgatós kalandkönyveket.
Megszabadultam ezen kívül még számos holmitól: a fiam katonai hátizsákjától, amivel elsőben járt iskolába (egy felnőtt military rajongóé lett), elkelt lányom egyszer se használt focicipője (látatlanban, próba nélkül!), egy nagy doboz barkácsfilc, fiam taktikai mellénye (mikor kapta, még harcásznak készült), művészeti albumok, társasjátékok, stb.

A költözés előtt a pincében 3 (!) doboznyi repülőgép- és tankmakettra is rábukkantam, megkérdeztem nagyfiamat, hogy ezekkel óhajt-e még játszani, és ha nem, akkor legyen szíves adja el őket. A gyerek meg is hirdette a megfelelő csoportokban, de nagyon alul árazta őket; ezt onnan gondoltuk, hogy fél óra alatt 16 érdeklődő üzenetet kapott.
Akkor felértékelte a portékáját, mire a tagtársak “Öcsi, ennyiért add el annak, akinek két anyja van” felkiáltással kinevették, aztán – mikor a gyerek tartotta magát a boltinál olcsóbb, de tisztességes árhoz – visszaoldalogtak, hogy  “Öreg, megvan még a cucc…?”.

Új kép (14)

Elmondhatatlan jó érzés volt megtapasztalni ezt a (ki)áramlást, jó volt látni, hogy esténként ott várakoznak a konyhapulton az összekészített csomagok, a lányom meg vitte őket az átadópontokra.
Mi tagadás, a számlaegyenlegünk nézegetése is jó érzéssel töltött el.

Bizonyos értelemben egy kisebbfajta kincsen ültünk – hisz némely holmink nagyon jó áron kelt el, de úgy voltunk vele, hogy annyi az ára, amennyit a vevő megad érte, és olykor a vevők még licitáltak is. A valamikori költekezésünk egy része tehát felfogható volt befektetésként is, amit most váltottunk be.

Természetesen sok holmit ajándékba is adtam: dúla ismerősnek bábatankönyvet, szenvedélyes túrázónak régi útikönyvet, kisgyerekes családnak kinőtt ruhát és gyerekjátékot.

Olyan tárgyak is voltak, amiket már az utókornak tettem el: a fiaim fafegyver-arzenálját és műgyanta sisakjait, páncéljait  becsomagoltam egy nagy dobozba és elvittük nagymamám házának a padlására; a több rend gyerek-népviseletet is hazavittem, ahol anyukám szépen eltette őket, remélve, hogy a következő generáció is használni fogja őket.

Új kép (13)

Hiába tudtunk eladni sok holmit, még mindig rengeteg cuccunk maradt, ezért mikor hirtelen kiderült, hogy költözünk, mindent össze kellett csomagolnunk.

Mivel nagy bútoraink nem voltak, és kézben is sok holmit elhordtunk az új lakhelyünkre, úgy becsültük, hogy egy furgon elég lesz a költözéshez. Nem lett elég. A fuvarosnak másodszorra is ki kellett jönnie, de biztosítottam, hogy többet nem lát minket. Természetesen harmadszorra is ki kellett hívnunk, de akkor tényleg azt mondtuk, hogy ami a harmadik transzportba nem fér bele, azt egyenesen kidobjuk a kukába.

A fuvarossal egyébként szerencsénk volt, mert ahogy kinyitottuk a pincelejárót, megpillantotta az akkor már 17 éve nem használt szobabiciklinket, és megkérdezte, hogy eladó-e.
Én az örömtől meghatottan rebegtem, hogy “az Isten szerelmére, vigye el”, és a végén sikerült úgy megegyeznünk, hogy a vállalkozó a bicikli fejében megcsinálta a három fuvart, csak egy kicsit fizettünk rá pluszban.

Egy távoli ismerős család felszámolta a magyarországi életét, és fejenként csak egy hátizsáknyi ingóságot tartottak meg a külföldre indulás előtt. Az az apuka mesélte, hogy eleinte még a Fb-on árulták a bútoraikat, a ruháikat, egyebüket, de belefáradtak.
Elkezdtek garázsvásárokat tartani, ahol elkótyavetyéltek megint egy csomó cuccot.
Ami nem kelt el, azt szó szerint elosztogatták: mentek az úton szatyrokkal a kezükben, és ha egy ház udvarán megláttak egy babahintát, oda becsöngettek és megkérdezték, hogy elfogadnak-e a háziak ajándékba néhány gyerekjátékot.
A végkövetkeztetés az volt, hogy egyszerűbb lett volna mindent felgyújtani, és nem pazarolni időt és energiát az eladásra vagy elajándékozásra.
Én ezen a felgyújtáson nagyon elszörnyedtem, mert ez az én szememben céltalan pocsékolás lett volna, de a saját holminktól való megszabadulás közben egyre többször jutott eszembe nekem is a máglyarakás.

Új kép (16)

Eladni elég macerás: fényképezni a tárgyakat, tematikus csoportokat keresni, feltölteni az albumokat, árat meghatározni, alkudozni, részletesebb fényképet készíteni a  termékről, az eladott csomagokat feladni vagy találkozási időpontot és helyszínt egyeztetni; megértem azt, aki nem akart bajlódni ezzel, és csak az lebegett a szeme előtt, hogy tűnjenek el a cuccok az életéből.
Ráadásul nekünk is van egy csomó olyan holmink is, amik értéktelenek, és hirdethetem én azokat ítéletnapig, még ajándékba se kellenek senkinek.

Még mindig jóval több tárgy vesz körül, mint amennyire szükségünk van, de az eddigi selejtezésnek is érezhető a pozitív hatása.
Nemcsak fizikailag lett könnyebb (több helyünk van), hanem spirituálisan is.
Lekerült rólam a láthatatlan teher egy része, a nemszeretem érzés, ami akkor fogott el, mikor kinyitottam a holmikkal zsúfolt szekrényeket, vagy lementem a pincébe és próbáltam közlekedni a kacatos dobozok között – amik nem is kacatok, hiszen akikhez kerültek, örültek nekik, és használják is őket. Azt mondom inkább, hogy ezek a tárgyak nem jó helyen voltak nálunk, mert itt csak a helyet fogták és nekem okoztak fejtörést, az új helyükön viszont jól szolgálják új gazdáikat.

Tudom végre igazán gyakorolni az elengedést; megszabadulás = felszabadulás!

Kevesebb holmival szabadabb, mobilabb és olcsóbb az élet!

Új kép (15)

Néhány megfigyelés, hogy nálunk hogy keletkezett a lom-halom:

  • A “hátha jó lesz még valamire tárgyak” – főleg idős férfiak pincéje vagy műhelye van teli csavarokkal, lécekkel, ki tudja mire való szerszámokkal és alkatrészekkel, amik a tulajdonos halála után egy az egyben mennek ki a konténerbe.

  • “Ingyen adták, nem kér az enni otthon” – én is kapkodtam a logóval ellátott, ajándékba adott flancos piknikkészlet után, de aztán rájöttem, hogy nincs rá szükségünk, hisz ha megyünk kirándulni, se termoszt, se logós étkészletet nem szoktunk magunkkal cipelni, ellenben a táska akkora volt, mint egy kisebb hajókoffer. Elajándékoztam (vagyis most másnál fogja a helyet).

  • “Most le van értékelve és így nagyon megéri” – máig sem értem, minek vettem meg  kertészeti szakkönyveket, amik tényleg olcsók voltak, de soha nem kertészkedtem belőlük (még kertem se volt).
    Vettem így kiárusításon egy nagyon szép anyagú, és ronda mintájú kendőt 390 Ft-ért, de olyan is volt, hogy egy könyvesbolt felszámolásakor megesett a szívem az ott árválkodó Radnóti köteten, pedig volt már itthon egy (aztán kiderült, hogy nem egy volt, hanem kettő).

  • “Kamaszkoromban vágytam egy ilyenre, de akkor nem volt pénzem megvenni” – szerintem így keletkezett a társasjáték- és makett-gyűjteményünk, amire hiénatermészetű gyűjtők fenik a fogukat, és erőszakoskodnak velem virtuálisan.

  • “Jó ég! Most mit vegyek a páromnak/gyerekemnek/rokonomnak?”- Biztos ismeritek azt az érzést, mikor tébláboltok a boltban és gőzötök sincs, hogy mit adjatok annak, akinek már amúgy is mindene megvan. Általában ilyenkor vesz az ember valami haszontalan kacatot, csak hogy ne menjen üres kézzel.

  • “Nehogy már az én gyerekemnek ne legyen meg mindene, amire csak vágyik!” – Ide tartozik a gyerekek futó szeszélyeinek kritika nélküli kiszolgálása. A gyerek megcsodál egy üvegmatricát és másnap már bevásárolunk neki egy teljes üvegfestő készletet. A gyerek csak két fociedzésen volt még az oviban, de máris  van neki sportszára, lábszárvédője, stoplis cipője (a harmadik edzésre már nem ment el, mert mégsem tetszett neki).

  • “Majd belefogyok” – ha bele is fogytam, addigra már kiment a ruha a divatból, vagy egyszerűen csak már nem tetszett.

  • “Öreg napjaimra úgyis azt terveztem, hogy tűnemezelni/érmét gyűjteni/horgászni fogok, most megveszem a szükséges felszerelést” – “Ember tervez, Isten végez” – tartja a mondás. A legritkább esetben fogjátok tényleg horgászással tölteni a nyugdíjas éveket!

Új kép (25)

A kalligráfiát például nekem találták ki, kacérkodtam is vele, de aztán beláttam, hogy nincs nekem arra se energiám, se helyem, hogy lúdtollakat és tintákat szerezzek be és tároljak (a díszes “n” betű az én munkám)

  • “Ez a bútor/lódenkabát/keresztrejtvény még a papáé volt” – halott szeretteitek holmiját se tartogassátok (az őrizgetésnek legtöbbször nem kegyeleti, hanem kényelmi okai vannak)! Tartsatok meg néhány becses darabot az elhunytra emlékezve, de a többit engedjétek el!
    Ne örökítsetek a gyerekeitekre 30 éve meghalt rokonok tárgyaival zsúfolt szobákat, házakat!

Hihetetlen, hogy az ember mennyi holmit gyűjtöget össze élete során – és ez nem anyagi helyzet függvénye!

Az üzenetem az: NE HALMOZZATOK fel tárgyakat, helyettük inkább gyűjtsetek élményeket!

U.i.: Van olyan köztetek, akit érdekelne néhány könyvritkaság (természettudomány, pszichológia, pedagógia, történelem) témakörben? Vagy valami MÁS (kötőgép, varrási kellékek, lánykacipők, stb.)? MÁSunk is rengeteg van még, amitől szívesen megszabadulunk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s