2021 eseményei

Régebben negyedévenként készítettem összefoglalót a mindennapjainkról, de abbahagytam. Most mégis csinálok egy visszatekintést a 2021-es évre, mert olyan eseménydús volt, és olyan sok változást hozott.

2021-ben tehát felpörgött az életünk.

Többször írtam itt a blogon arról, hogy elkezdtem komolyan lomtalanítani, és hogy ez mekkora sikerélményt adott és hogy milyen felszabadító élmény. Kidobtam, elajándékoztam, eladtam a holmink egy részét, de még mindig jóval több cuccunk van, mint kéne. Kezdem magamévá tenni a minimalista elveket. Bár még az elején vagyok a folyamatnak, látom, hogy ez több, mint egy divatos trend, emögött komoly filozófia és életszemlélet is van – nálam legalábbis.

Beszáradt (!) makettfestékek, habtapilapok, s.k. rongyszőnyeg (ez vadiúj), szalagszövő keret, játékfigurák, burda szabásminták, kirakó, tavalyi filofax, focicipő, makett, hátizsák, Barbie kocsik, karcos békatalp és még sok más… ezeket mind megvették

Tavaly megint költöztünk. Ezt is nagy előrelépésnek tartom, mert már nem éreztük ott jól magunkat, és kezdtünk belesüppedni a langyos semmittevésbe. A költözés végre a családtagjaimban is elhozta a változást, őket is sokkolta a sok kacat, amiket át kellett hurcolni a következő lakásba. Lányom ki is jelentette, hogy soha nem lesz nagy háza és sok holmija, bármennyi pénze is lesz.

A gyerekeim apja új munkát kapott, ezúttal egy észak-európai regionális banknál, és elvitte magával nagyfiunkat is. A két férfi előkészítette a terepet, szállást kerestek, majd mi is utánuk mentünk. Írtam már észak-európai kalandjainkról, ezt most nem részletezem.

A kint tartózkodást meg kellett szakítanunk és haza kellett utaznunk anyósom állapotának rosszabbra fordulása miatt, aki sajnos az év vége felé meg is halt. Mindannyiunknak nagy trauma és fájdalom volt a haldoklót végigkísérni ezen az úton. Eddig nem szembesültünk a halállal ilyen közelről. Ez a legszomorúbb pontja 2021-nek. De minden rosszban van valami jó: a haláleset összehozott minket az unokanővéreinkkel, és nagyon örülünk az egymásra találásnak!

Nekem többféle munkám is volt tavaly; bejárósak is, de legjobban azt szerettem, amit otthonról lehetett végezni. 8 előtt 10 perccel odaültem a gép elé neglizsében, és bejelentkeztem a rendszerbe. Szerettem, hogy nem kellett hosszú órákat utazással töltenem; az eggyel azelőtti munkahelyre reggel 6-kor indultam el, hogy 8-ra beérjek.

Tavaly majdnem nagyon pórul jártam egy jelentéktelennek induló sérülés miatt. Mire észbe kaptunk, komoly gyógyszerezésre volt szükségem, de hála Istennek, meggyógyultam. Szegény anyám minden reggel sírva hívott fel, hogy megvagyok-e még.

A múlt évben már elmondhattam, hogy felnőtt gyerekeim vannak (így, többes számban!), hisz nagykorú lett a nagyobbik fiam is. Őt a skandináv-balti tartózkodás és a munka még felnőttebbé tette, és hogy az érettségről papírja is legyen, magánban leérettségizett. Tallinnban akarta letenni az első vizsgáját, de a hazautazás miatt ez egy budapesti vizsgaközpontban történt meg. Mi még jobban izgultunk, mint ő, de nagyon ügyesen elintézett mindent, és a kisujjából kirázta az első tudományterület tudnivalóit; társadalomtudomány témában eleve nagy volt az olvasottsága. Akkreditált, angol nyelvű, nemzetközi érettségiről van szó, amivel egyetemre tud jelentkezni.
Nagyon rugalmas ez a rendszer: ha a gyerek (illetve felnőtt) nem elégedett az eredménnyel (vagy esetleg nem érte el a szükséges minimumot), újra próbálkozhat. Azt is ő dönti el, hogy melyik tárgyból mikor megy vizsgázni, tehát az idejét és erőforrásait maga osztja be. A jutúbon rengeteg videó van, amik segítenek felkészülni, matematikából pédául több tanár is megold próbateszteket.

A lányom nagyon jó évet zárt az orvosi egyetemen; nem tudjuk pontosan, hányadik lett a tanulmányi rangsorban, de a legjobb 10 %-ban van, az biztos. Belerázódott a vizsgázásba is, egyre rutinosabb és egyre kisebb stressz árán teljesíti a féléveket. Dolgozott kórházban, ahol hivatalosan “ápolástan gyakorlaton lévő orvostanhallgató” volt a beosztása; a betegek természetesen nővérkének illetve kislánynak szólították, egy demens bácsi pedig Andikának hívta, mert csak az unokája neve jutott eszébe, hiába mondta a bácsi lánya, hogy “Papa, Andika 39 éves, ez a kislány neki a lánya lehetne”.

A kisfiam végleg eljegyezte magát a tánccal – mondjuk nem csoda, mert rendszeresen vittem magammal táncolni. Imádja és jó hatással is van rá (egy ideig nélkülöznie kell a magyar táncházakat sajnos).

Örömteli esemény volt még, hogy nagymamám betöltötte a 90. életévét.

Isten éltessen, Mama, még sokáig szeretnénk látni a ronda otthonkáidban!

Kulturális életet is éltünk:

A halálesetet kivéve eredményes és aktív volt a 2021-es év – több eseményről most nem is számolok be helyhiány miatt.

Ja, majdnem elfelejtettem magamról is feltenni egy képet. A gyerekek vetették fel, hogy mutassam meg magam a blogon.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s