2013.03.07 – Otthonoktatott gyerek szocializációja

Amikor az ismerősök meghallják, hogy a gyerek magántanuló, sokan csak rosszallóan csóválják a fejüket. Vannak, akik az én pedagógiai képességeimben kételkednek, akad olyan, aki a kistestvér jelenlétét hozza fel zavaró körülményként, de a legtöbben a közösség hiányában látják az otthontanulás legnagyobb akadályát.

Szocializáció…

Szocializáción általában a társadalomba való beilleszkedést, a szabályok elsajátítását értik. Valljuk be, hogy szabályokat, viselkedésmintákat máshol is remekül el lehet sajátítani, tehát csak ezért nem fogjuk iskolába járatni a gyereket. Amivel nem tudunk itthon versenyezni az iskolával szemben: a rengeteg, kisebb-nagyobb, ellenkező vagy azonos nemű GYEREK. Csakis emiatt vagyunk gondban. Ha tudnánk neki akármekkora közösséget biztosítani, akikkel csatangolhatna, társasozhatna, vitézeset játszhatna (sajnos a környéken inkább idősek élnek, baráti körünkben pedig kisebb gyerekek vannak, azok is kevesen), egy percig nem főne a fejünk a szocializáció miatt! Nehezíti a helyzetet, hogy a mi fiunknak más a napirendje; ő délelőtt érne rá, délután pedig nem, tehát épp fordított a ritmusa az iskolás gyerekekéhez képest. Ezért is akadt meg a szemem Virág hasonló témájú bejegyzésében (épp ugyanaz a kérdés foglalkoztatott engem is, mint őt) azon a soron, ahol azt írja, hogy Amerikában ez ismert probléma, és külön programok vannak az otthonoktatott gyermekek számára.

Nem bánjuk, hogy ettől megmenekül

Ezt egyelőre sajnos nem tudjuk biztosítani

A mi fiunknak hetente ötször van délutáni elfoglaltsága (fejlesztés, korrepetálás, gyógyúszás); ide kéne besuvasztani szocializáció címén mondjuk valami csapatsportot, ami nem könnyű. Át kell tehát gondolnunk, hogy mivel használunk inkább a gyereknek? Ha szerzünk neki (még) egy programot, ami bármennyire is örömteli, mégis csak nyűgös, mert este el kell indulni itthonról, és utazgatni? Nekem valami azt súgja, hogy sokkal fontosabb neki a pihenés. Sőt, azt is gondolom, hogy még az elfoglaltságai közül is le kéne mondani valamit (a korrepetálást), hiszen szegény sokszor nyavalyog, hogy megint nem volt ideje játszani, és igaza is van, hiszen délelőtt igyekszünk haladni a tananyaggal, délután meg hová máshová mennénk, mint különórára? Ha mérlegelünk, arra jutunk Apával, hogy a fejlesztés mindennél fontosabb (talán még az év végi vizsgára való felkészülésnél és a szocializációnál is), ezért annak rendelünk most mindent alá.

Azért elmondhatjuk, hogy a fiunk körül van társaság (ha nem is nagy), hiszen a fejlesztésen kortárs fiúkkal együtt vesz részt, hetente 2 X 3 órában (és a terapeutának köszönhetően játékra, bolondozásra is van idő), vasárnaponként pedig előkészítőre jár (szintén korabéli gyerekek közé, szintén játékkal színesítve). És azt se felejtsük el, hogy ő – hála Istennek – soha nincs egyedül, hiszen a testvérei mindig jelen vannak.

Hagy meséljek el egy tanulságos történetet! Levelezésbe kezdtem egy országos szervezet helyi vezetőjével, ígéretes is volt a dolog, míg meg nem említettem, hogy azért lenne fontos a gyerek felvétele, mert magántanuló, és ők pótolnák számára a kortárs közösséget. Valami kigyúlt a vezető agyában, és ezt válaszolta: „Tisztelt Asszonyom, amennyiben gyermeke speciális (!) nevelési igényű, úgy tekintse tárgytalannak eddigi levelezésünket, mert ilyen gyerekeket nem veszünk fel sorainkba!” Mi ez, ha nem hátrányos megkülönböztetés és előítélet? Miben különbözik ez a kirekesztés attól, mikor valakit a faji vagy vallási hovatartozása miatt nem engednek be valahova? Olyan keveset tudnak az SNI-ről, hogy még a megfogalmazás sem pontos, hiszen sajátos, és nem speciális nevelési igényről van szó. Él a fejekben ezekről a gyerekekről egy – sokszor hamis kép, ahol egy dühöngő megszállott combon harapja a pedagógust (sajnos megtörtént eset – a seb pedig elfertőződött). Mire gondolhatott a vezető? Nyilván arra, hogy ha a jól működő klubot szétzilálja egy magatartászavaros gyerek, a többi szülő számon kérheti rajta a rossz döntést. Hiába írtam neki vissza: igen, a fiam diszgráfiás (bár jelenleg nincs róla papírunk), tehát a szó szoros értelmében véve SNI-s, de higgye el, hogy nagyon jámbor, jószívű, barátságos, és aranyos gyerek! Becsületszavamra mondom, hogy nem fog megverni senkit a közösségben! Ennek ellenére elsikkadt a gyerek tagfelvétele („Na jó, akkor majd értesítjük…”).

Visszatérve az ismerősökre, akik előhozakodnak a kortárs közösség fontosságával…

Eleinte tűnődve kérdeztem Apától: nem nézik ki belőlünk, hogy ez már nekünk is eszünkbe jutott?  És nem, nem nézik ki! A fent levezetett kérdéseken és válaszokon százszor is átrágtuk magunkat, sok gyötrődés után vagyunk most ott, hogy egyelőre nem jár sehová „szocializálódni”. Emellett előfordul, hogy egy-egy barátunk felhívja a figyelmünket arra, hogy „tudjátok-e, hogy a gyerekeknek nagyon fontos ám a társaság, ugye nem akarjátok évekig otthon tartani, nehogy leépüljön… ?”

Még valami az otthontanulásról. Környezetünk meghökkent, mikor megtudták, hogy a gyerek magántanuló lett, és itthon van. Többségük hitetlenkedett, sőt sajnálta a gyereket. Egyetlen egy helyen tapasztaltunk kitörő lelkesedést: abban az iskolában, ahonnan eljöttünk. Pedig – mint említettem, csendes és békés természetű (volt tanítója szerint idegesítően nyugodt) gyerekünk van, soha nem volt panasz a magatartására. Egy hónappal a búcsúnk után megtudtuk, hogy az iskola vezetősége intézkedéseket tesz a papírosok (ezek lennének az SNI-s gyerekek) mihamarabbi eltávolítására. Teljesen jogszerűen jár el az iskola, hiszen nincs felkészülve az SNI-s gyerekek fejlesztésére, és a törvény szerint nem is tarthatná meg ezeket a tanulókat. Mégis… ez nekem úgy hangzik, mintha legalábbis illegális terrorista sejteket derítene fel és semmisítene meg a hatalom.

Igaz, ebben a témában nem tudunk tárgyilagosak lenni, hiszen érzelmileg erősen érintve vagyunk…

Advertisements

23 thoughts on “2013.03.07 – Otthonoktatott gyerek szocializációja

  1. Folyamatosan ledöbbenek, és felháborodok az ilyen írásaid után. A véleményemet nem ecsetelném, de gondolhatod……hogy lehetnek ilyenek? A gyerekeket segíteni kell!!!!!!!!
    Az én fiaim azért huligánok, mert sportszerűen bicikliznek , folyamatosan fenyegetik Őket , nem győzünk mi is harcolni.
    Tudom a két eset nem összehasonlítható……én nagyon szorítok Nektek! Kitartás!!!!!

    Krisztina

    • Gondolom a felháborodásod az iskola és az egyesület kirekesztő eljárásának szól. Sajnos mostanában több ilyen pofont is kaptunk, ha másra nem, de arra jók voltak ezek , hogy megedződtünk, és gazdagabbak lettünk jó néhány tapasztalattal. Nincsenek illúzióink, ezektől a gyerekektől a legtöbb helyen igyekeznek megszabadulni. Gondolom, nagy a nyomás az iskolán a nem SNI-s gyerekek szülei részéről, sokan biztos nem örülnek annak, ha egy magatartászavaros vagy tanulási zavarral (nehézséggel) küzdő gyerek visszahúzza, zavarja az osztályt (ráadásul el kell viselni a tüneteit).
      A biztatást köszönjük, Nektek is hasonlókat kívánunk.

  2. Erzsi, érlelgettem magamban,mit is írhatnék neked. Nagyon sajnálom, hogy egy gyereknek ezt kell megélnie és éreznie…sajnálom, hogy az SNI skarlátbetűvé vált. Sajnálom, hogy a pedagógusok nem tudnak mit kezdeni a fiaddal. Ebben nem lehet megedződni szerintem, ezek a reakciók mindig fájni fognak.
    Bennem is mindig van egy félsz, hogy vajon mit szól az illető, aki megkérdi, melyik suliba járnak…szerencsére eddig inkább a meglepődő, de helyeslő reakciók voltak a többségben. Sajnálóval eddig nem futottam össze, de biztos vannak, akik így gondolkoznak.
    Az a fontos, hogy te ne sajnáld a fiadat, hanem igenis bízz benne, hogy jó úton jártok, és húzzátok ki magatokat! 🙂
    Ja, és gyertek el hozzánk! 🙂

    • Persze hogy fáj ez az egész, amin keresztül mentünk, és különösen sajnálom a gyereket, hogy mindezeken át kellett esnie. Mégiscsak egy kisfiú, aki mindent érzékelt ebből a tortúrából! A legdurvábbat még le se írtam, az adta meg a kegyelemdöfést, egy következő OO-s bejegyzés témájához kapcsolódik.
      Köszönöm a biztatást, ez jól esik. Magamtól is arra jutok, egyre biztosabb vagyok benne: jól döntöttünk; ennek a gyereknek itthon van most a legjobb helye. És képzeld, egyre biztatóbb jeleket veszünk észre a gyereken, olyan boldogok vagyunk, hogy végre valami jó is történik velünk (erről is be fogok majd számolni részletesebben)!!!

  3. Mi csak érlelgettük magunkban az oo témát, amikor mindenki ezzel a szocializációval bombázott… 3 évesen nincs is ilyen szerintem, hiszen a kicsik évekig egymás mellett játszanak csak. Amikor meg nagyobbak, a szabályokat és a toleranciát hol máshol tanulnák meg a legjobban, ha nem otthon, ahol különböző korúakkal, esetleg még a nagyszülőkkel is együtt kell élni?! Kortárs meg korosztály barát…? a kor lényegtelen. Látom a saját gyerekkoromon, a gyerekeimen, és olvassuk a Bibliában: a legjobb barátságok szövődhetnek teljesen különböző korúak között:) Játszópajtás meg mindig akad, ha szükség van rá, és nem feltétlen kell a játékhoz sem egykorú…. Túl van értékelve ez a téma, miközben a felnőttek gyűlölik egymást, a gyerekek meg bántják egymást, talán pont amiatt, mert keveset voltak együtt a szüleikkel, mikor kellett volna…

    • Egyetértek abban, hogy talán túlértékelik a szocializációt, de hát mindenhonnan ezt hallom, mindenki ezzel jön, aki jó szándékúan bár, de bírálni akar.
      Azt viszont látom a gyereken, hogy nagyon szeret bandázni, remekül érzi magát korabeli fiuk társaságában, ezért sajnálnám megfosztani őt ettől, tehát jár az agyunk, hogy ezt hogyan biztosítsuk neki. És nem azért, mert ez van megírva a gyermekpszichológia könyvben, hanem azért, mert igénye van rá.

  4. Engem az érdekelne, hogy oldod meg az örökmozgó kicsi mellett, hogy a nagyobbal érdemileg foglalkozz otthon. Nálunk ez nagy nehézség. Néha állva olvasom az esti mesét a kicsit ringatva, a társasjátékok lapjai kezdenek szétmállni mert a kicsi is játszani akart… legózni meg életveszélyes mellette. A mei tai sokat segít az aktív programoknál, házimunkánál, de ülni egy hátunkra kötött kicsivel…Néha úgy érzem akármilyen öröm mindannyiunknak a pihe -puha harmadik, a nagyokkal érdemben csak a kicsi alvásidőben tudok leülni kreatívkodni, játszani, és ezt kevésnek érzem. És a java ,az iskola, nekünk még csak szeptemberben kezdődik….Előre félek.

    • Magam se tudom, hogy hogy oldjuk meg kistestvérrel az itthon tanulást; de eddig még sikerült. Van úgy, hogy a kicsi eljátszik magában mellettünk a szőnyegen, ha fel tudunk neki kínálni egy érdekes játékot. Ha részt akar venni a mi “játékunkban”, akkor neki is adok egy füzetet, amiben “számol”, sokszor ez is elég ahhoz, hogy ellegyen. Ha ez sem elég, akkor a nagynak önálló munkát adok (olvasd el, és húzd alá benne az igéket), míg én a kicsinek olvasok, vagy elfoglalom. Ha meg végképp nem megy, akkor az alvásidőben tanulunk; az is 2-3-4 óra; ennyi idő itthon sokkal jobban hasznosul, mint ugyanennyi idő az iskolában.

  5. Ki találta azt ki, hogy egy gyereknek a napjait hozzá hasonló korú, 20-30 gyerek társaságában kell eltöltenie, és ettől majd szocializálódik? (de utálom ezt a szót!) Ott a családja, vannak testvérei, van néhány barátja, szereti, elfogadják, minden megvan ahhoz, hogy boldogan éljen. Talán az segítene még, ha találnál a közeletekben más olyan családot, akik szintén otthon vannak a gyermekükkel. Mi egyébként mostanság nagyon ritkán ülünk le konkrétan “foglalkozni”. Ha az idő engedi, egész nap kint játszanak. Ha bekényszerülünk a jurtába, akkor meg úgyis rajzolunk, mese van, beszélgetés, stb. Régen hogyan fejlődtek a gyerekek? A nagyapó mesélt, a nagyanyóval együtt végezték a házimunkát, a társaikkal együtt őrizték a libát az árokparton. Mennyei élet volt! És ma is megvalósítható. Aki nem hiszi, járjon utána. BoldogSzeren!
    Szeretettel, Réka

    • A “szocializáció” szótól már én is plafonon vagyok. Nem a külső elvárások miatt hajszolom a gyerektársaságot (csak amiatt nem érdekelne), hanem azért, mert látom a fiunkon, hogy mennyire jól érzi magát egy nyüzsgő gyerekbandában. Ha olyan ideális körülmények között élnénk, mint Ti, ez a bejegyzés meg se született volna, hiszen nálatok adott a kortársközösség, és egy percig sem aggódnék a “szocializáció” miatt.

  6. Én pont ezen ok miatt hezitálok az otthonoktatáson: a társaság hiánya miatt. Bár sokszor arra jutok, hogy nem a TÖKÉLETES megoldás az otthonoktatás, de JOBB, mint az iskola. Ezt nem minden gyerekemre általánosítanám, de egyre biztos. De akkor is félelmetes a döntés számomra…

    • Nekünk azóta sikerült viszonylag állandó társaságot keríteni a fiunknak egy egyesületi tagsággal, de a rendszeres, napi kapcsolat azért még mindig hiányzik. A mi környezetünkben sajnos kevés a gyerek, akik vannak, inkább fiatalabbak, ezért a baráti társaságból, lakókörnyezetből nem tudjuk pótolni a kortársközösséget. Ám ismerek olyan otthonoktató családot, akik egy kis faluközösség tagjai, ahol rengeteg a gyerek, így az ő csemetéik nem sínylik meg a társaság hiányát. Fontolgatjuk a költözést; ha sikerülne az új helyen a fiunknak néhány állandó barátot/barátnőt szereznie, azt hiszem, meg lenne oldva a probléma. De ízt hiszem, hogy így se panaszkodhatunk, és egyelőre többet nyerünk az OO-sal, mint amennyit veszítünk!

      • Úgy legyen! Mi is faluban lakunk, de “bevándorlók” vagyunk, és még nekünk felnőtteknek sem sikerül beilleszkedni így 6 év után sem. Kilógunk a sorból sok tekintetben, gyanakodva néznek ránk. Szóval miáltalunk nem fog tudni barátokat szerezni :S De kutakodok, hogy milyen közösséghez tud csatlakozni, szerencsére bővelkedünk a választékban, ha nem is napi szintűek lennének ezek a kapcsolatok. Csak hát annyira járatlan ez az út… De mohón olvasom az úttörők írásait, mint például a tieidet is egy szuszra 🙂

      • Azt, hogy kilógunk a sorból, mi is megsínylettük már, nem csak az OO terén, hanem máshol is. Nem könnyű a feladat. Én azért reménykedem, hogy a majdani költözéssel megoldódik a “gyerektársaság” probléma. Mert őszintén hiszem, hogy ha lenne néhány komoly barátja, semmi, de semmi baj nem lenne az otthonoktatással. (Érdekes, hogy a nagyobb gyerekünk nem szereti a gyerekközösséget, magányos farkas típus. Ha ő lenne magántanuló, egy percig nem lennék gondban a szocializáció miatt.)
        De még egyszer hangsúlyozom: nekünk még így is megéri a magántanulóság!

  7. Érdeklődnék, hogy az SNI-s gyermeknél hogy tudtátok elintézni, hogy magántanuló legyen? Mi egy valóságos harcot vívtunk, mert csak Szakértői Bizottsági és szakorvosi javaslattal sikerült, és még így is nemtetszését fejezi ki az iskola…
    3 éve harcolunk a bürokráciával, hogy a gyermekünk magántanuló lehessen, pedig minden okunk megvan rá, hogy ezt választottuk (koraszülöttség miatti immunhiány és gyengébb idegrendszer, ezen kívül SNI F83).
    Egyébként a diagnózis ellenére kitűnő tanuló, mégsem tudunk megszabadulni ettől a címkétől évek óta!

    • Mivel mi nem fogadtuk el az elsődleges szakvéleményt, hivatalosan nem SNI-s a gyerek, hiszen várunk (immár másfél éve) a másodlagos szakvéleményre. Ahogy telt az idő, és jó eredményeket értünk el itthon, arra gondoltuk, hogy talán nem is volt diszgráfiás, hiszen nagyon sokat javult az írása (külalak is és helyesírás is), a diszkalkuliát meg eleve nem hittük el, hiszen az első vizsgáján 5-ös témazárót írt matekból. Nálunk okosabbak mondták, hogy se a diszkalkulia, se a diszgráfia nem múlik el ilyen könnyen.
      Találtam egy befogadó iskolát, akik egy személyes találkozás után megbizonyosodtak, hogy a gyerek tanítása biztosított otthon is, és megadták a magántanulói státuszt.

      • Köszönöm a választ!
        Mi is fellebbeztünk még 2012-ben.
        A fiamon 4 éves kora óta rajta van az SNI, de az iskolában bebizonyította, hogy heti 7 órában is kiválóan el tudta sajátítani a tananyagot (mivel betegség miatt lett magántanuló, az iskola heti 10 óra felkészítést köteles volt biztosítani neki. 7 tanórát kapott és 3 óra fejlesztést).
        Ennek ellenére a megyénkbeli Szakértői Bizottság elvette a gyermekünk magántanulói státuszát, miután végzett az első osztállyal, mint magántanuló, ezért fellebbeztünk a jegyzőnél.
        Így kerültünk az országos gyógypedagógiai intézményhez felülvizsgálatra (ELTE). Itt azt mondták, hogy maradjon SNI-s, és akkor támogatják a magántanulóságot!
        Így maradt SNI-s magántanuló, és a második osztályt is kitűnővel végezte el.
        Második osztály után újból harcot kellett indítani a jogviszony megtartásáért. Orvos ismerősünk segített elintézni a papírokat, hogy szakorvosi javaslatra magántanuló maradhasson.
        Fiam heti 10+3 órában jár be az iskolába, írja a dolgozatokat, folyamatosan számon kérik, és pár napja szóltak a KLIK-től, hogy vizsgázott-e már félévkor?
        3 éve magántanuló, de eddig fel sem vetődött, hogy vizsgáznia kellene félévkor és év végén. Simán lezárták a jegyei alapján, és megkapta a bizonyítványt. Mostantól a sulinak, ha jelképesen is, de vizsgáztatnia kell, és ezt leadminisztrálni, mert törvény írja elő.
        Egyébként az sem tisztázott pontosan, hogy a készségtárgyak alól felmentett-e?
        Természetesen nincsenek készségtárgyai, mivel nem fér bele a heti 10 órába, de ez is most merült fel! Még a jogász sem tudott okosat mondani az Oktatási Hivatalnál.

  8. Mi utazunk és otthontanítunk, azaz kiiskolázunk (unschooling). Amikor emberek a szocializációról kérdeznek, azt szoktam mondani, hogy azért nem járatjuk a gyereket iskolába, hogy rendesen szocializálódjon. Az eredmények minket igazolnak, mert amikor nyitott, több nyelven beszélő és szélesen tájékozott 5 éves fiam leül egy felnőttel beszélgetni, a vége szinte mindig az, hogy megkérdezik, ezt hogyan értük el, milyen iskolába járatjuk. Persze amikor meghallják a választ már nem olyan lelkesek…

    • Ez a bejegyzés már több mint egy éves, azóta sokkal gyakorlottabb és talpraesettebb otthonoktató szülő lettem!
      Újabban már én sem veszem a lelkemre a néha rosszindulatú megjegyzéseket, provokatív kérdéseket, és én is ilyesmit válaszolok, amit Te.
      (“Szocializáció? Én is attól tartok!”)

  9. Szia!
    Bár bő egy év eltelt az írásod óta, szeretnék pár információt megosztani veled. Én egy hyperaktív-figyelemhiányos 1. osztályt végzett kisfiú anyukája vagyok. A gyerkőc kényszerből integráltan oktatható SNI-s. Ha én ezt nem kérem, kirúgják az iskolából. Mert valójában az történik, hogy idézem, “mi ilyenre nem vagyunk felkészítve, nem érünk rá, 27 gyerek van az osztályban”, tehát a viselkedészavarokat csak erősíti az iskolai hozzáállás. Mielőtt szó érné a ház végét, hogy szegény tanárok, minden segítséget megpróbáltunk nekik megadni, egészen odáig, hogy bármikor felhívhatják a pszichológusunkat. (Nem mellesleg az osztály fele panaszkodik az egész iskola hozzáállásáról). Erről regényeket tudnék írni, hogy iskolán kívül a gyerek viselkedése 180 fokot fordul és egy édes segítőkész kispofa. Mellesleg 4-5-s tanuló, de ezért irgalmatlan mennyiségűt küzdött, tanult, gyakorolt.
    De amiért neked írok, az inkább megy bele a jogba. Azt kell tudni, ha csak simán magántanuló a gyerkőc, mindent a szülőnek kell biztosítania.
    DE! Ha SNI-s a gyerkőc, vagy BTMN (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzd), az iskola kötelessége az őt felkészítő pedagógusokat, terapeutákat, stb. biztosítani. Ez neked is a későbbiekben jelenthet majd talán problémát, mikor egy kémiához, fizikához már kellene a szaktanár. Viszont az tény, hogy sajnos csak olyan iskolának lehet magántanulója, melynek az alapító okiratában benne van, hogy van SNI tagozat.
    Én ennek a dolognak idén nyáron megpróbálok utána nézni, hogy ennek mi a gyakorlati megvalósulása. Be kell menni ugyanarra a tanórára, vagy járhat valakihez külön? Vagy egyáltalán ez hogy néz ki egy ép intellektusú SNI-s magántanulónál. EGY BIZTOS! Amire az integrált oktatás hivatott lenne a mi esetünkben, azaz a szocializációra, annak messze híre sincs a mai iskolákban!!! Egy dolog azonban biztosan van: DISZKRIMINÁCIÓ és BESKATULYÁZÁS! Lehet, inkább óvnám még ettől pár évig a gyerkőcömet. Nekünk ez most nagy dilemma, mert olyan iskola, amire neki szüksége lenne, 4-5 van az egész országban.

    • A bejegyzés közzététele óta történt egy s más.
      Talán valamivel tapasztaltabbak is lettünk, de köszönöm, hogy ezekre a dolgokra felhívtad a figyelmünket.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s