Fiatal szülőként ezer dologtól rettegtem: leesik a baba az ágyról, lázas lesz, agyonnyomom, megfázítom, babakocsistól ottfelejtem a buszon, no és a legnevetségesebb: éhen hal. Megvolt az okom az éhenhalástól való félelemre, mert a lányom (egyben első gyerekem) nagyon rossz evő volt. Az anyatejes táplálás idején nem volt gond, de áttérve a szilárd táplálkozásra, megsűrűsödtek a … olvasásának folytatása
Filed under gyerekek …
A költészet megszerettetése az otthonoktató szülő szemével
Kisfiam imádja a verseket, amiket eddig az én előadásomban kellett megismernie. Hogy avatott tolmácsolást is halljon, elkezdtem rákeresni a jutúbon a kedvenceire. Rengeteg feldolgozást találtam: vannak a jutúbon klasszikus szavalatok legnagyobb színészeink előadásában, de sok vers megzenésített formában is fent van, más műveket elrapelnek a mai előadók, máshoz animáció is készült, de olyan vers is … olvasásának folytatása
Hajrá latin!
Szorgosan ismerkedünk itthon az olasszal, és nagyon örülök, hogy ezt is felvettük a megtanulandó nyelvek közé, mert látjuk, hogy egy latin nyelv ismerete némi belépőt nyújt a latinul beszélő népek népes családjába – lévén az újlatin nyelvek (olasz, spanyol, román, portugál, francia) a klasszikus latin “tájszólásai”. A sok nyelvtanuló lecke között rábukkantunk erre az anyagra, … olvasásának folytatása
Hogyan mentse meg a Földet a gyerek?
Én nagyon örülök annak, hogy egyre több figyelmet kap a környezet- és természetvédelem, az újrahasznosítás, az egészségesebb életmód. Mi is megpróbálunk így élni, és erre nevelni a gyerekeket – már akit még kell és lehet nevelni nálunk. Ebben a bejegyzésben összeszedtem pár gondolatot, amiket szerintem érdemes átadni a gyerekeknek a fenti témákban. Energiatakarékossági intelmek Ne pazarolja … olvasásának folytatása
Hálát adok a testvéreimért!
Nekem két nagyobb testvérem van, egy fiú és egy lány. Mivel még csak 8 éves vagyok, ők pedig kamaszok, nem egy korcsoportba tartozunk, de azért nagy öröm, hogy vannak nekem! Igaz, néha azt mondják, hogy idegesítő vagyok, mert van olyan, amikor széthagyom a legóimat a szőnyegen, ők meg belelépnek olyan is volt, hogy orvul és … olvasásának folytatása
Otthoni nyelvtanulás 2.0
Lomb Kató (1909-2003) a világ első szinkrotolmácsainak egyike volt. Fizikából és kémiából doktorált, de hamar a nyelvtanulás felé fordult a figyelme. Angolul, bolgárul, dánul, franciául, héberül, japánul, kínaiul, latinul, lengyelül, németül, olaszul, oroszul, románul, spanyolul, szlovákul és ukránul tudott olyan szinten, hogy pénzt keresett vele – sok nyelvből felkészülés nélkül tolmácsolt, de volt olyan, amelyikből csak … olvasásának folytatása
Első netes kalandozásaim (2000-es évek eleje)
Lányom 2000-ben született. Ott álltam huszonévesen, a karomban egy csecsemővel, és fogalmam se volt, hogy kell anyának lenni. A férjemen kívül nem volt körülöttem felnőtt, kisgyerekes anyákat meg pláne nem ismertem. Legjobb barátnőm külföldre ment dolgozni, és a legutóbbi munkahelyemről származó kedves kolléganőkkel is ritkult a találkozás. Ezért a neten kötöttem ki. Akkor még eszembe … olvasásának folytatása
Otthonoktató gondolatmorzsák XXIII.
A kisfiú, akinek nem kellett megtanulnia a szorzótáblát
Ez a kisfiú a mi fiunk, és a cím majdnem igaz. Nagyfiunkkal kapcsolatos kellemetlen iskolai élményünk, hogy egyszer azt vettük észre: megjelent az ellenőrzőjében vagy 8 egyes matekból. Mikor rákérdeztünk, hogy mi a csuda ez, a tanító azt felete, hogy röpdolgozatot írt az osztály. Ez a követlezőképpen nézett ki: a tanítónő 5 másodpercenként diktált egy-egy … olvasásának folytatása
Gondolatok és történetek a játszóterekről
Mivel már 16 éve járok játszóterekre, összegyűjtöttem valamennyi tapasztalatot, főleg az ott uralkodó szokásokról és a szülőtípuskoról. Nekem a játszótéren a legzavaróbb az, ha állandóan gyerekfegyelmezést kell hallgatnom: vigyázz, leesel, ne szaladj, ne igyál gyorsan, ne ülj le, ne állj fel. Ennek az ellentéte az olyan hozzátartozó, aki mindent ráhagy a gyerekére, és azt se … olvasásának folytatása