Posted in március 2017

Körszoknya varrása

Körszoknya varrása

Nagyon megtetszett ez a pöttyös anyag a boltban; maradék volt,ráadásul befogta a mellette lévő piros textil, így egész olcsón jutottam hozzá, pár száz forint volt (a piros szín már a beavatásnál kijött belőle). Körszoknyát képzeltem el belőle a lányomnak (ami kiterítve egy teljes kört ad ki), ehhez négyrét kell hajtani az anyagot, és egy körcikket … olvasásának folytatása

Kontrollálhatja-e a család az államot?

Kontrollálhatja-e a család az államot?

Az állam a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjain keresztül kontrollt gyakorol a családok felett: a védőnő már a várandós anya meglátogatásakor felméri a család körülményeit, szociális helyzetét, amiről jelentést készít, majd az újszülöttet látogatva – más feladatok mellett – ismét megfigyel (ha lehet, a szülő nevelési attitűdjét is) – és olykor egy személyben intézkedhet a gyermek családból … olvasásának folytatása

Indul a kirándulószezon!

Indul a kirándulószezon!

Mivel már nincs téli hideg, elkezdtük a túrázást. Bemelegítésként egy rövid távot választottunk: meglátogattuk az Árpád-kilátót és környékét. Szép nap volt; együtt voltunk a jó levegőn.

Oktatási- és kulturális menedzser

Oktatási- és kulturális menedzser

Ez én lennék, hiszen én szervezem meg a gyerekek mindennapjait, és az érdeklődésüknek megfelelő programokat is én kutatom fel. Ehhez sokat kell ülnöm a gép előtt, de talán nem haszontalanul telik ott az időm. Van nekem egy listám, ahol különböző kulturális intézmények, múzeumok, egyetemek honlapjait gyűjtöttem össze. Ezeket figyelem, és ha bármilyen, nekünk tetsző lehetőség … olvasásának folytatása