2015.02.02. – Stressz és szarvasvész

A James –sziget az Egyesült Államokban található, Marylandben. Egész addig lakatlan volt, míg 1916-ban oda nem telepítettek 5 szika szarvast.

A csorda állománya 1955-re elérte a 300-as egyedszámot (a népsűrűség 2 állat/hektár volt).

John J. Christian 1955-ben kezdte a vizsgálódást a szigeten, de évekig semmi érdemlegeset nem tapasztalt. Majd 1958-ban érdekes jelenségre figyelt fel: 3 hónap alatt az állatok fele (161 szarvas) elpusztult; további egyedszám-csökkenés után a csorda létszáma megállt 80-nál.

A tudós érdeklődve eredt a titok nyomába: mi okozhatta a rejtélyes szarvasvészt?

Látszólag semmi magyarázat nem volt a jelenségre: a jószágok fejlettek és jól tápláltak voltak.

Christian a hirtelen pusztulás előtt elhullott példányok némelyikét is felboncolta, így tett az 1958-ban kimúlt szarvasokkal is.

És ekkor érdekes összefüggésre lett figyelmes. Az állomány összeomlását és a stabilizációt követően az egyedek testméretei jelentősen megnövekedtek! 1960-ban a bakok testsúlya 34-%-kal volt nagyobb, mint 1958-ban; az állatok mellékveséjének súlya viszont 46 %-kal csökkent! Fiatal példányok esetében még érdekesebb volt az eredmény: a nagy elhullás után az ő mellékveséjük súlya 81 %-kal lett könnyebb! Nagy változásokat mutatott a mellékvesék szerkezete is.

Hogy megértsük Christian felfedezésének jelentőségét, ismerni kell e szerv funkcióját. A mellékveséknek nagy szerepük van a növekedésben, a szaporodásban, és a szervezet ellenállóképességének szabályozásában. A mirigyek súlya és szerkezete állandóan változik, a szervezetet érő stresszhatások függvényében. Vagyis: ha nagyobb stressz éri az egyedet, a mellékveséi megnagyobbodnak, hogy el tudják látni a többletfeladatot.

A James-sziget szarvasai tehát a megnövekedett stresszbe pusztultak bele, amit az élőhely túlnépesedése okozott. Christian feltételezését alátámasztotta az a tény is, hogy a szarvasok pusztulása az 1958. évi fagyok beállta után kezdődött, amikor is a befagyott víz miatt az állatok nem tudtak átúszni a szárazföldre (mint tették azt addig), ezért nem tudták csökkenteni a zsúfoltságot (bár kétségtelen, hogy a szokatlan hideg is hozzájárulhatott a szarvasok elhullásához).

Christian kísérlete nem adott választ arra, hogy a túlnépesedéssel arányosan vajon nőtt-e az egyedek agresszivitása, és változott-e viselkedésük.

Ezekre a kérdésekre válaszol egy másik kísérlet, melyet John Calhoun kezdett 1947-ben (1961-ig).

Calhoun egy pajtában rendezte be laboratóriumát, ahol tágas dobozokban patkányokat helyezett el. Egy dobozt 4 rekeszre osztott, melyek között biztosított volt az állatok átjárása.

Terve az volt, hogy állandó stresszhatás alatt neveljen fel három patkánynemzedéket, és tanulmányozza a stressz következményeit.

Megfigyelte, hogy az első és a negyedik rekeszben (tehát ott, ahol csak egyfelől volt bejárás a területre) egy-egy domináns hím vette át a hatalmat, és „lakásuk” (ahol háremükkel laktak) bejáratát gondosan őrizték a többi hímtől és nősténytől. Az összes többi hím és nőstény a két középső rekeszben tartózkodott (egy adott területen legfeljebb 12 példány tudott viszonylag békében megélni).

A II. és III. rekesz lakóin hamarosan jelentkeztek a „kiborulás” tünetei (Calhoun így nevezte azt az állapotot, mikor túl sok stressz érte az állatot). A kísérlet folyamán a kutató megalkotta a sink-viselkedés fogalmát (az angol szó szennyvízlefolyót, pöcegödröt jelent), melyet az általa megfigyelt patkányok súlyos viselkedésbeli eltorzulásaira használt.

Udvarlási és párosodási szokásaik megváltoztak: a megszokott udvarlási rítusok elmaradtak, a párosodás agresszívebb lett, néhány hím abnormális viselkedést vett fel (közösülni akartak minden társukkal, nemre és korra való tekintet nélkül), némelyik hím pedig leszokott a szexuális érintkezésről.

A fészeképítő nőstények munkája igénytelenné vált, gyakran úgy építették meg a fészküket, hogy a kicsinyek belepusztultak. Az anyai gondoskodás is abbamaradt, a nőstények nem fordítottak akkora figyelmet a kölykökre, akiket emiatt az agresszív felnőttek felfaltak.

Calhoun azt figyelte meg, hogy a kiborulás főként a nőstényeket és a kicsinyeket sújtotta (akárcsak a szarvasoknál: ott a vészben elpusztult példányok 80%-a nőstény és fiatal volt)! A patkánykolóniában született 558 példánynak csak negyede érte meg az elválasztást! A vemhes egyedek között nagyban növekedett a vetélés, és sok állatnál mutatott ki a boncolás emlő és ivarszervi daganatot. Megnagyobbodott a patkányok mellékveséje és mája – mint a szarvasok esetében.

A mellékvese-megnagyobbodás mindkét állatfajnál a rendkívül erős stresszhatásra volt visszavezethető.

Calhoun kísérletének eredményéből kiderült, hogy még egy patkány sem bírja elviselni a zsúfoltságot, és neki is szüksége van némi magányra.

Vajon ez emberek esetében másképp működik…?

iroda

dugó

strand

lakótelep

kiállítás

árleszállítás

Advertisements

2 thoughts on “2015.02.02. – Stressz és szarvasvész

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s