Az előző bejegyzésben olyan híres magyarokat gyűjtöttem össze, akiket otthon oktattak hosszabb-rövidebb ideig, most pedig a külföldiekről írok.
-
Lyman Frank Baum, az Óz, a csodák csodája szerzője visszahúzódó fiú volt, ezért a szülei otthon oktatták. A kisfiú rengeteg időt töltött a család könyvtárában. 13 éves korában katonai iskolába került, de nem tetszett neki az erőszakos légkör (nem csoda, ha tényleg olyan félénk fiú volt), ezért otthagyta az iskolát.
-
Alekszandr Porfirjevics Borogyin, orosz zeneszerző és természettudós is otthonoktatott gyerek volt; nevelőszülei nagy szeretettel és lelkiismeretesen nevelték. A kisfiút a zenén kívül érdekelték a természettudományok és a nyelvek is. Otthon kémiai labort rendeztek be számára, és 4 féle hangszerre taníttatták. Mindössze 17 éves volt, mikor már a szentpétervári orvosi akadémiára járt, amit kitűnő eredménnyel fejezett be. Nemcsak az orvostudományoknak, hanem a kémiának is doktora lett.
-
Mark Twain amerikai író sem mindig járt iskolába (ellenben sok időt töltött különböző közkönyvtárakban), és szülőként három lányát otthon tanította. A lányok mellé német kisasszonyt vett fel, akitől anyanyelvi szinten tanultak meg németül, a nörsz-ön kívül a szülőktől is tanultak a gyerekek. Az író nagy házat vitt, és sok irodalmár fodult meg náluk – a lányok pedig szívesen hallgatták az eszmecserét.
-
Demi Lovato, amerikai énekesnő, dalszerző, színésznő és emberjogi aktivista azért hagyta ott az iskolát, és lett magántanuló, mert nem bírta elviselni, hogy súlya miatt iskolatársai zaklatták.
-
Frank Zappa, amerikai zeneszerző, gitáros, és énekes nem rejtette véka alá lesújtó véleményét az iskoláról, és ezt elég nyersen ki is fejezte: „Maradj ki az iskolából, mielőtt ez a világi oktatási rendszer kiégeti az agyadat. Felejtsd el a szalagavatót, inkább menj a könyvtárba, és képezd magad, ha van vér a pucádban! Ha d..ni akarsz, menj főiskolára, ha tudni akarsz, menj a könyvtárba![1]”. Ennek megfelelően – állítólag – otthon oktatta minden gyerekét (ezt csak egy forrás említette, ezért felvettem a kapcsolatot a zenész gyerekeivel; a válaszukat még várom).
-
A Gyűrűk ura írója, John Ronald Reuel Tolkien is otthonoktatott gyerek volt testvérével együtt, egészen addig, míg az őket tanító édesanyjuk meg nem halt. Az anya első osztályú oktatásban részesítette a fiait: az alapismereteken kívül botanikára és latinra tanította a gyerekeket, valamint az írás művészetére is. A nyelvek szeretetét is ő ültette el fiába – Tolkien nyelvész lett.
-
Ryan Gosling, angol színésznek komoly problémái voltak az iskolában: a gyerekek zaklatták, nem voltak barátai, valamint az ADHD gyanúja is felmerült vele kapcsolatban. Édesanyja 10 éves korában kivette az iskolából. Igaz, csak egy évig volt otthon, ami alatt nem is folytattak komoly tanulást (inkább a filmművészettel ismerkedtek), de a színész úgy nyilatkozik, hogy nagyon kellemes volt az otthon töltött idő, és állítja, olyan önállóságra tett szert az otthon töltött idő alatt, amiből azóta is profitál.
-
Rabindranath Tagore indiai költő, író, festő, zeneszerző előkelő, gazdag családból származott. Nem részesült hagyományos oktatásban (irtózott tőle) mindent magánúton tanult. Fivérével a testedzést gyakorolta: túráztak, birkóztak, dzsúdóztak, úsztak a Gangeszban; házitanítóktól és apjától pedig nyelveket (angolt és szanszkritot) tanult. Ezenkívül vett matematika, történelem, földrajz, anatómia és festészet leckéket. A család otthonában állandóan művészek és gondolkodók vendégeskedtek; élénk társadalami és kulturális élet folyt náluk. Tagore több testvére is író vagy költő volt – akik szintén inspirálták.
-
Andrej Nyikolajevics Tupoljev, a híres orosz repülőgéptervező az alapfokú tanulmányait végezte el otthon, csak 13 éves korában ment iskolába. A család észrevette, hogy a kis Andrej szívesen barkácsol; modelleket és saját tervezésű bútorokat készített otthon. A szülők mnindenben támogatták fiukat.
-
Mary Shelley (lánykori neve: Mary Wollstonecraft Godwin) soha nem járt iskolába. Írni és olvasni a nevelőnőjétől tanult, de tanította édesapja, William Godwin is, aki ismert filozófus és író volt. A kislány sokat olvasott a családi könyvtárban, de hatottak rá a szülői házban végighallgatott filozófiai eszmecserék is (apja gyakran hívott meg a házába művészeket, filozófusokat, gondolkodókat). Mary első művét 11 évesen írta, később ő teremtette meg Frankenstein figuráját is (már Percy Bysshe Shelley feleségeként).
-
Kevin Sorbo, amerikai színész és felesége otthon oktatják 3 gyereküket. A család elkísérte egyszer az édesapát egy több hónapig tartó forgatásra, és az édesanya az együtt töltött intenzív idő alatt ismerte fel, hogy eddig éket vert közéjük, felnőttek és a gyerekeik közé az iskola. Az anya rájött arra is, hogy az iskolában nem tanítanak semmi olyat, amit ne tudna ő maga is megtanítani a gyerekeknek. Samantha Sorbo így nyilatkozott: “Biológiai és mérnöki tanulmányokat folytattam az egyetemen, beszélek öt nyelven, és már-már elhittem, hogy alkalmatlan vagyok a gyerekeim tanítására”. Olyannyira elégedettek az otthonoktatással, hogy a házaspár több könyvet is megjelentetett ebben a témában. A színész ezenkívül egy gyerekeket segítő szervezet szóvivője és támogatója.
-
Virginia Woolf, az angol írónő sem járt iskolába. Írni-olvasni nevelőitől és szüleitől tanult, kivételes műveltségét pedig apja könyvtárában szerezte. Édesapja, sir Lesley Stephen irodalmár és és ismert kritikus volt, és gyakran tartott a házában irodalmi összejöveteleket, amiket lánya is végighallgatott.
-
8 éves koráig otthon tanította a nővére Charles Darwint, aki írni – olvasni is a 9 évvel idősebb Caroline-től tanult meg. (Igaz, a későbbi tudós akkor már iskolába járt, de neki is volt otthoni kémiai laboratóriuma, ahol a bátyja asszisztenseként dolgozott.)
-
Szintén nem járt iskolába a korfui évek alatt Gerald Durrell, a neves angol természettudós. Voltak ugyan mellette magántanárok, de a legtöbb tudást onnan szedte össze, hogy naphosszat csak barangolt a sziget különböző élőhelyein, biológiai megfigyeléseket végzett, rajzokat készített, állatokat gyűjtött, vitt haza, és gyógyította, nevelte őket. Ekkor alapozta meg természettudósi karrierjét. Mentora is akadt: Dr. Theodore Stephanides, a természettudós fogadta barátjává a kisfiút, és sokat értekeztek zoológiai kérdésekről.
-
Kristen Stewart, az Alkonyat színésznője 7. osztálytól kezdve tanult otthon. A színésznő keserűen gondol vissza az iskolára és főleg a tanáraira: „Cserben hagytak. Nem egy. Mindegyik.” – nyilatkozta a Huffington Post-nak.
-
Margaret Mead, a híres kulturális antropológus szülei gyakran költözködtek, ezért a kis Margaret és testvérei jórészt otthonoktatott gyerekek voltak. A családdal együtt élt a fiatalon megözvegyült apai nagymama, Martha is; a kezdetekben ő tanította az unokákat. Margaret úgy nyilatkozott nagymamájáról: „A legnagyobb befolyást gyakorolta rám az életben.”
-
Pjotr Iljics Csajkovszkij nevelőnőjétől, a svájci Fanny Dürbachtól tanult. Első zeneóráit is tőle kapta. Pjotr nagyon okos gyerek volt: 6 évesen folyékonyan beszélt németül és franciául, 7 évesen utóbbi nyelven verseket írt.