2014.12.08. – Rongyszőnyeg készítése szövőállványon – pólókból

Tanult iskolázatlanok

Végre meglett az annyira óhajtott szövőállványom, és el is készült rajta az első szőnyeg! Már rég áhítoztam egy állványra a kicsike keret helyett, de olyan sokba kerül újan (50.000 forint körül), hogy ez csak vágyálom maradt. Elpanaszoltam ezt a barátnőmnek, aki még aznap talált nekem egy szövőállványt egy használt holmikat árusító piacon, én meg gyorsan lefoglaltam, és másnap már itt mosolygott az előszobánkban. Nagyon alkalmi vétel volt, 5.000 forintba került, és az eladó 1.000 forint ráfizetésért elszállította egészen az előszobánkig! Úgy nézzük, hogy valami ügyes kezű mester eszkábálhatta össze, nagyon egyszerű, de jó konstrukció. A kerete úgy néz ki, mint egy kétágú létra, a két tengely egyszerű PVC csőből van; egyedül a váltó-mechanika bonyolultabb munka, de megfelelő szerszámmal és szaktudással azt se lehet nehéz elkészíteni.

Így, lógó fonalakkal érkezett a keret.

Így, lógó fonalakkal érkezett a keret; ezt teljesen le kellett szedni

A felvetés az kétemberes munka, a férjem csinálta az oroszlánrészét, én csak adogattam neki a gombolyagot. Úgy 40 percig dolgoztunk rajta, és egy motring felvetőfonalból maradt egy kevéske a végén.

Rögtön az elején váratlan gondom támadt: a kisebbik legénykém rálépett az egyetlen vetélőmre, ami el is tört. Elsírtam magam, de abba is hagytam, mikor láttam, hogy a nagyfiam akkurátusan elővesz egy díszlécet és komoly arccal elkezdi a satuban fűrészelni. Csakhamar elkészült az új vetélő. Mekkora öröm egy ilyen legény a háznál!

DSCF0874 DSCF0886

A gyerekek tevékenyen segítenek a szövésben is:

DSCF0914 DSCF0924

Lehet, hogy valaki unalmasnak és egyhangúnak találja a szövést. Én nem; engem kikapcsol. Remekül tudok szövés közben filmet nézni, beszélgetni, leckét kikérdezni.

DSCF0920 DSCF0929
A váltó szerkezete közelről A kész szőnyeg levágása és csomózása

A szőnyeg fél méter széles és másfél méter hosszú lett. Az anyagigényét nem tudom pontosan megmondani, de legalább tíz felnőtt póló van benne (egy vastagabb csík a szőnyegben az egy felső eleje vagy hátulja). Mivel a rongyszőnyeg falja az anyagot, kérem minden ismerősömet, hogy a kinyúlt, lehipózott, elnyűtt és megunt pólókat, pizsamákat a világért se dobja ki, hanem gondoljon rám és gyűjtse nekem, én felhasogatom és megszövöm!

Természetesen nemcsak a pamutot, hanem a vásznat is újra lehet hasznosítani: azt se dobjátok ki!

DSCF0935 DSCF0939

12 thoughts on “2014.12.08. – Rongyszőnyeg készítése szövőállványon – pólókból

  1. Meg a szakadt nadrágok, szabadidők, műszálas fürdőköpenyek, paplanhuzatok, elnyűtt lepedők, és a kedvencen a gumis lepedő 🙂

    Nagyon klassz lett a szőnyeg. Én a felvetéstől rettenek el, pedig lenne mit szőni..:)

    • Hát, elmondhatom, hogy a felvetés nekem sem erősségem, nem véletlen, hogy a férjemmel csináltatom. De bele lehet jönni, ha nagyon megerőltetném magam én is fel tudnám vetni.
      Eddig csak pólóanyaggal dolgoztam, de bármi másból lehet. A műanyagtól azért tartózkodnék, de a gumis lepedő tényleg jó; én is kaptam egyet a napokban, és akkora gombolyag lett belőle, mint a gyerek feje!

  2. Műanyagot én sem szeretem, de pl az egyik műfrottier fürdőköpenyemmel nagyon jó volt dolgozni. Meg a használhatatlan szabadidők is nagyon jók.. Majd egyszer én is nekidurálom magam a felvetésnek, mielőtt elfelejtem hogy kell szőni 🙂

    • Patrícia, ha esetleg nem lesz időd szőni, és végképp leteszel a dologról, akkor én szívesen elfogadom az elfekvő rongy-készleteidet. 🙂

  3. A PRAKTI-MAX, PRAKTI-MIDI és PRAKTI-MINI szövőállványokat Várady Tibor mester gyártja Egerben. Gugliban található képes ismertető.

  4. Nagyon szép lett a szőnyeg, aranyos a gyermek. 🙂 Gratulálok mindkettőhöz! 🙂

  5. Jól nevelt gyermeked van,gratulálok hozzá! A szőnyeg is nagyon szép!,Én is most szeretnék nekifogni a szövésnek,még soha nem csináltam de nagyon tetszik! Remélem megfogom tudni tanulni,most néztem ki magamnak a jófogáson egyet!

  6. …és azóta biztosan arra is rájöttél, hogy van olyan, hogy csomósor. A szövés elejére és végére kerül, és akkr sokkal könnyebb leszedni a keretről és lecsomózni. Meg egyenletesebb is. Egyébként nagyon ügyes vagy. 🙂

Hozzászólás