Mindenki elismeri, hogy a magyar közoktatás nagy válságban van; ezzel én is egyetértek. Reménykedjünk, hogy a mostanában felerősödő kritikus hangok és megmozdulások elindítói lesznek egy alapos reformnak – melyhez nem elég, hogy megemelik a tanárok fizetését, teljes szemléletváltás kell, hisz a közoktatás több sebből vérzik.
Ha a pedagógusoknak és a kormánynak mégsem sikerül rendezniük a helyzetet, és tényleg tanár nélkül marad a társadalom, akkor álljon itt vészforgatókönyvként a (valamikori) otthonoktatott gyerekek példája, akik közoktatás nélkül, szülői és/vagy mentori segítséggel, illetve önmaguk tudásvágyától hajtva értek el legalább olyan szép eredményeket, mint az iskolából kikerülő társaik.
Ők tehát bebizonyították, hogy lehetséges a jövő, akár tanárok nélkül is.
Persze tudom, hogy az otthonoktatás nem lehet(ett) minden család számára járható út, és tanárokra szükség van (bár a modern kor kihívásainak megfelelően át kéne, hogy alakuljon a munkakörük).
Ha egy gyárban a kibocsátott késztermékek 30 %-a selejtes lenne, azt a gyárat be kéne zárni, vagy legalábbis alaposan átszervezni. A magyar közoktatásból kikerülő emberek 30 %-a funkcionális analfabéta; erre már a munkáltatók is felfigyeltek, és közleményben kérték az oktatás reformját, hiszen ők aztán látják, hogy az emberanyag egy része még segédmunkára se tanítható be – nem lehet tehát tovább késlekedni a reformokkal.
És akkor nézzünk néhány konkrét példát a pedagógusok által felvázolt problémákra!
Sokan tudjátok, hogy a lányom orvostanhallgató; magántanulóként jutott be az egyetemre. Egyszer ugyan felkerestünk egy középiskolai kémiatanárt is, hogy adjon neki magánórákat, de hamar kiderült, hogy X. néni NEM fogja tudni felkészíteni a gyereket az emelt szintű érettségire, mert NEM tudja a kémia anyagot, csak középszinten. Ha ez minden tanárra igaz, akkor nagy bajban vannak azok, akik vegyészek, gyógyszerészek vagy orvosok akarnak lenni – nekik mindenképp magánúton kell felkészülniük a vizsgákra.
Ráadásul nem ritka az olyan iskola, ahol már most sincs (illetve évek óta nincs) kémiatanár; ebben az esetben is a szülőknek maguknak kell(ett) kitalálni, hogy hogyan készüljön fel a gyerekük az egyetemre.
A lányomnak egy programozó matematikus és egy vegyész segített; minden másból egyedül készült – az ő példája tehát azt bizonyítja, hogy igenis VAN orvosképzés középiskolai fizika és kémia tanár (sőt, középiskola) nélkül.
Az ELTE Kémiai Intézete egyébként kétnapos kurzust tart azoknak, akiknek nem volt lehetőségük az iskolában a megfelelő kísérletek elvégzésére, ha tehát valaki szaktanár nélkül kell, hogy jelentkezzen orvosi egyetemre, az ELTE-n bepótolhatja a kísérleteket.
A mi gyerekeink mind jól beszélnek angolul, és ez nem a közoktatásnak köszönhető, hisz magántanulóként tanultak (lányom azért eltöltött pár évet a közoktatásban, de ő is állítja, hogy tudása javát nem ott szerezte). Még csak magántanár se tanította őket angolra soha (hacsak az időnkénti szülői segítség nem számít annak), maguk kaparták össze a tudásukat: ez az internet világában nem megugorhatatlan akadály.
Nekünk tehát nem volt szükségünk nyelvtanárra a piacképes nyelvtudás megszerzéséhez – de elfogadom, hogy másnak más tanulási módszer válik be.
Egyébként ha az iskola és a nyelvtanár garancia lenne a nyelvtudásra, akkor mindenki, aki érettségizett, legalább középszinten beszélne idegen nyelvet – de sajnos ez nem így van.
Hogy ki fogja tanítani a gyerekeket…?
A mi esetünkben bevált, hogy mi, a szülők tanítottunk (pedig nem vagyunk se pedagógusok, se tudósok), illetve sokat tanultak a gyerekek önállóan, valamint voltak mentoraik is (nem pedagógusok).
Tudom, nem minden család teheti meg, hogy az egyik szülő otthon marad a gyerekekkel, mi – hála Istennek – meg tudtuk oldani némi áldozathozatallal (viszont a nagyobb gyerekek egyedül is fel tud készülni otthon a vizsgákra).
Mostanában többször olvasom olyan szülők sorait, akik azt panaszolják, hogy a gyereküknek szinte minden tárgyból különtanárhoz kell járnia magánban, mert az állami oktatásban már szinte semmit se kapnak meg – nos, az ilyen gyerekek esetében tényleg felmerül a kérdés, hogy akkor minek járnak iskolába, ennyi erővel akár otthon is maradhatnának, és magánban megszerzik a tudást.
Nem tagadom, hogy nekünk szülőként sok rossz tapasztalatunk is volt a pedagógusokkal és a magyar közoktatással, ugyanakkor mindig hálásak leszünk azoknak a tanároknak, akik NEM akadályozták, esetleg segítették a gyerekeinket az előmenetelben: Kati, Éva, Évi, Judit – hálásan köszönünk mindent.
Végezetül annyit tudok mondani, hogy én drukkolok a pedagógusoknak, hogy ne kényszerüljenek bele kedvezőtlen munkafeltételekbe, és korrekt fizetést kapjanak, drukkolok a gyerekeknek, hogy piacképes tudásra tehessenek szert és drukkolok a kormánynak is, hogy legyen sokkal lazább, és engedje, hogy a szülők ismét szabadon dönthessenek arról, hogy a gyerekeik hol és miként tanuljanak.
almameter 