Ezt a fogalmat én alkottam (remélem nyelvtanilag helyesen), nem hiszem, hogy van ilyen elnevezés. Hogy valóban szörnyű-e az iskola, azt nem állítom, ebben a bejegyzésben csak aggasztó adatokat sorolok fel.
Nem szeretnék olyan lenni, mint a saját nagymamám, aki mindig azt mondja, hogy „… bezzeg az én időmben”, és nem akarom mindig azt hangoztatni, hogy régen jobb volt. De az biztos, hogy az én gyerekkoromban a legkirívóbb eset, ami történt az iskolában (napok óta töröm a fejem, de tényleg ez a legdurvább dolog, ami eszembe jutott), hogy két nyolcadikos fiú megpróbált rágyújtani a tornaszertárban, de a gondnok észrevette és felpofozta őket. A mindennapi csínyek pedig más tízóraijának felfalásában, illetve szagos radírok eltulajdonításában merültek ki.
Összeszedtem egy csokorra valót a közelmúlt elrettentő iskolai történései, tendenciái közül.
A sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskolában egy harmadikos (ha jól számolom, 8 éves!) kisfiú terrorizálta a társait, mégpedig olyan agresszíven és olyan mértékben, hogy az áldozatok szülei ultimátumot intéztek az igazgatóhoz: vagy rendezi a helyzetet, vagy nem viszik be az osztályba a gyerekeiket.
A nyírszőlősi iskolában egy 14 éves, agresszivitásáról már korábban is ismert tanuló szemeteszsákot húzott egy jóval kisebb iskolatársa fejére, és három percig fojtogatta a kisfiút. Mikor a szerencsétlen végre kiszabadította magát, az elkövető a zsák cafatjait sálként egy másik gyerek nyakára tekerte, és őt is megpróbálta – mit szépítsük a dolgot – megölni. Gyilkossági kísérlet miatt eljárás indult ellene.
Egy tragikus eset Székesfehérvárról: az iskola harmadik emeletéről a mélybe vetette magát egy 17 éves diák, mert nem bírta elviselni társai zaklatását. Életveszélyes sérüléseket szenvedett. Remélem, hogy túlélte és felépült!
Egy somogyi általános iskolában 16 éves elkövető fojtogatott egy kisebb fiút, és pénzt követelt tőle (úgy sejtette, hogy a kisfiúnak van 500 forintja). Az áldozatnál nem volt egy fillér se.
Régebben történt, de a tett szörnyűsége azóta se csökkent: egy 16 éves, versenyszerűen bokszoló fiú az iskolában háromszor is megtámadta osztálytársát, majd a hazafelé vezető úton olyan súlyosan megverte, hogy az áldozat agyzúzódás következtében meghalt.
Egyéb esetek: egy gyerek mellbe szúrta társát, egy másik tanuló pedig meggyújtotta valakinek a haját.
Újabb, eddig kevéssé tapasztalt jelenség a szexuális erőszak.
Egy szolnoki iskola vécéjében két többszörösen bukott nagyobb fiú orális szexre kényszerített egy elsős kisfiút. Állítólag le is vizelték.
Egy kecskeméti szakközépiskolában pedig két fiú késsel fenyegette meg osztálytársnőjét, akinek orálisan kellett kielégítenie őket.
Úgy látszik, orálisan közösülni már a gyermekek között is bevett dolognak számít…
(Baráti beszélgetés során hallottam, hogy némelyik iskolában a nagyobb fiúk nemcsak a tanulólányokat molesztálják, hanem a tanárnőket is!)
Sorolhatnám még a szexuális bűncselekményeket, a megfélemlítésről, zsarolásról, rablásról szóló híreket. Ha az én gyerekkoromban ilyen történt volna (bár mi ezeknek a fogalmaknak a létezéséről se tudtunk, nemhogy a mibenlétükről…) biztos, hogy az elkövetőket már ott helyben felpofozták volna a tanárok. De azok az idők véget értek, mikor a tanár megverhette a gyereket! Azt azonban nem mondhatnám, hogy nem csattannak el pofonok az iskolákban; de a pofont mostanában a tanár kapja…
Egy ideig jobbára csak olyan esetről hallhattunk, amikor a szülő verte meg a pedagógust:
Egy pimasz, az órát zavaró nyíregyházi kamasz szülője szidalmazta és megütötte a gyereket megfegyelmező (vagy legalábbis azt megpróbáló) tanárt.
Egy csépai anya pedig nemcsak az iskolaigazgatót verte meg, hanem egy idegen gyereket is, mégpedig egy csatos nadrágszíjjal.
Újabban azonban a gyerekek is ütik a tanárokat!
Debrecenben két eset is történt a közelmúltban, amikor kamaszok fenyítették meg a pedagógusokat.
Nemcsak fiúk merészelnek ilyet tenni, hanem lányok is: egy 16 éves tégláskerti lány is felpofozta oktatóját.
Egy másik felháborító eset Szegedről: egy 13 éves fiú, aki cigarettázott (!!) az iskola udvarán, ököllel esett az őt figyelmeztető tanárnőnek.
(A tanárokkal való tiszteletlen beszéd, vagy szóbeli pocskondiázásuk, megalázásuk, fenyegetésük olyan mindennapos dolog, hogy ezen már senki nem ütközik meg.)
Ezek a hírek az agresszióról szóltak. Van azonban egy másik jelenség, szintén nagyon veszedelmes, ami ugyancsak belopózott az iskolák falai közé: a kábítószer. Olyannyira komoly a fenyegetés, hogy az iskolák drogprevenciós programokat dolgoznak ki.
Egy kiskunhalasi gimnáziumban már rutinszerűen végeznek a gyerekeken drogtesztet; valószínűleg nem ez az iskola lesz az egyetlen az országban, ahol ilyen módon szűrik a tanulókat…
Az iskolakerülés is mindennapos gyakorlat; nem mondhatni, hogy sikerült a jelenséget megfékezni. Vannak azonban olyan gyerekek, akik igenis szívesen mennek iskolába; igaz, nem tanulni, hanem betörni.
Nem tudom, felállt-e már az iskolarendőrség egyes intézményekben, de emlékszem, egy időben tervbe volt véve, hogy biztonsági emberek fognak az iskolák nyugalma felett őrködni (és többek között azt is megakadályozzák, hogy a tanulók fegyvert vigyenek be).
Hangsúlyozom: ezzel a bejegyzéssel nem állítom, hogy az iskola a bűn melegágya. Nem állítom továbbá azt sem, hogy ott csak rossz dolog történhet a gyerekekkel. De azt a véleményemet kinyilvánítom, hogy az elmúlt időszakban megszaporodtak az iskolai bűncselekmények.
Az otthonoktató szülőket állandóan a szocializáció hiányával revolverezik a kívülállók és az intézményben hívők. Pedig saját szememmel szoktam látni, hogy az otthonoktatott gyerekek nagyon is szocializáltak: amikor rendszeresen találkozunk más hasonlóan gondolkodó családokkal, és a találkozók során összejön legalább 30 gyerek (egy viszonylag kis helyen), a gyerekek spontán csoportokat alkotnak és békésen játszanak egymással. Ami hiányzik ezekből a tevékenységekből, az az agresszió. Őszintén mondom, hogy még soha nem tört ki köztük veszekedés, szóváltás, verekedés, és nem is szokták késsel fenyegetőzve elvenni egymás zsebpénzét.
Iskolai szocializáció…
Biztos, hogy ezt akarjuk?
almameter 
Két részre bontanám a dolgot (persze van több is, én most ezekre koncentrálnék):
1., Hiába csípi a szemét a tolerenciabajnokoknak, az a helyzet, hogy a súlyos otthoni hiányosságokkal érkező gyerekek – ez mindenekelőtt a cigányságot érinti – nem alkalmas egy normális közösségben létezni. Tehát kell a szegregáció, kell számukra speciális iskola, ahol egyúttal nem csak neki vannak jogai, hanem a nevelőknek, szakembereknek is (!).
2., Az iskola jelenleg durvább, mint egy börtön. Miért? Mert a börtönben vannak SZABÁLYOK, vannak, akik betartatják a szabályokat és szabályok be nem tartásának vannak következményei. Namost az iskolákban a háromból maximum az első létezik: a tanároknak már semmilyen joga nincs és minden eszközt kivettek a kezükből. Emiatt az utolsó pont sem tud, értelemszerűen teljesülni.
Ennek a helyzetnek a kialakulásában szerepe van a mindenkori hatalomnak, a tanároknak és a szülőknek is.
A lényeg az, hogy szabályok nélkül egy dolgot tanul meg a gyerek: félni! És félelemből ellenállni, csapatokba szerveződni – de nem egy jó érdekében, hanem pusztán önvédelemből. Így az iskola pont hogy nem egy egymást segítő tagokból álló társadalomban való részvételre neveli a diákokat, hanem az ellenkezőjére.
Amikor én iskolába jártam, elképzelhetetlen lett volna a tanárral szembeni tiszteletlenség (még zsebre tett kézzel se lehetett a tanár elé kiállni!), nem is beszélve a fizikai erőszakról!!! El se tudom képzelni, mi lett volna, ha valaki közülünk megütötte volna a pedagógust!
A kábítószerről csak hírből hallottunk (tudtuk, hogy van olyan, de csak a “romlott nyugaton”), a szexuális érintkezés bejegyzésben bemutatott fajtájáról természetesen senki nem tudott semmit közülünk.
Nem 100 éve jártam iskolába, ez idő alatt mégis nagyot változott a világ… mondhatnám, kifordult a sarkából…
Súlyos téma ez, főleg, mert a rendszer elvárná, hogy mi szülők legyünk elnézőek meg türelmesek és szépen várjuk ki, amíg a helyzet változik. Amikor viszont az embernek a gyerekéről van szó, akkor nincs idő kivárni, míg a rendszer változik. Már csak amiatt sem, amit te is írtál: hogy ez a változás jelenleg erősen romló tendenciát mutat, nem pedig javulót.
A kábítószerrel kapcsolatban: édesanyám tizenévvel ezelőtt éveken át egy magyar megyeszékhely kertvárosi általános iskolájába tanított, mint alsó tanító. Korábban volt, de abban az időben nem volt drog az iskolában – nem őmiatta, hanem, mert a helyi ‘drogbáró’ két kislánya oda járt suliba… Évekkel később egy másik megye kisvárosi iskolájában (általános és szakközép volt egyben) tanított angolt a nagyoknak is és a kicsiknek is. A gyerekek a bizalmukba fogadták és meséltek neki egy-két dolgot. Legtöbbjük ismerte a “fekete kocsit”, amely az iskola közelében rendszeresen megállt, és közülük mindenki pontosan tudta, hogy mit árul. Volt, amikor anyunak kellett lebeszélnie valamelyik tanulót arról, hogy ellógjon a suliból a fekete autóssal… A pedagógusok közül viszont kevésnek nyílnak meg úgy a tanulók, hogy ezeket a dolgokat elmesélnék, így azok, akik tehetnének valamit, nem jutnak érdemi információhoz – hiába is töltik az intézményben együtt az időt a tanulók és a tanárok. Nagyon ijesztőek ezek a dolgok és kevés szó esik róluk nyilvánosan.
A másik, amit anyu tapasztalt, hogy már az alsós tanítók túlnyomó része is kiégett (mondjuk nem is csoda, pedagógus-körökben szokás a “romló gyerekanyagról” beszélni, ami viszont már a szülőknek is a hibája). És hogy ezt hogyan oldják meg? Volt olyan tanító, aki nyugtatót vett be, mielőtt bement órára, volt, aki ivott. Sőt, a tanári kar nagy része nem volt ‘józan’. Persze, mosolyogtak, meg lazák voltak, de nem a kiegyensúlyozottságuk miatt. És a gyerekeket is nyugtatózzák, egyre inkább ( a jóság-bogyókról már mindenki hallott gondolom, de ez itt van a magyar sulikban, nem csak az USÁ-ban).
Ezek sajnos tömegjelenségek, nem egyszeri, kivételes esetek. Ismerősöm főiskolai dolgozatot írt a tanári kiégésről és a kutatásaiban arra jutott, hogy a pedagógusok túlnyomó része (90% fölött) biztosan kiég a pályája egy pontján. Mondjuk van, aki ezt kezeli magában és pályát vált vagy rendbe teszi a gyerekekkel kapcsolatos értékrendjét, de a többség nem ilyen. Nagyon sokan muszájból maradnak a szakma ‘presztízsének’ is (lehet még ilyenről beszélni?), meg a gyerekeknek is nagy károkat okozva.
A helyzet több sebből vérzik (a sulik finanszírozásáról és a tanárok túlterheléséről még nem is esett szó), de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy-egy elkötelezett, tehetséges pedagógus vagy akár egy feladatát komolyan vevő igazgató is nagyszerű dolgokat tud elérni még a siralmas viszonyok között is. (Itt egy inspiráló példa, aminek az az érdekessége, hogy a tanulók nagyobb része halmozottan hátrányos helyzetű vagy értelmileg sérült. https://www.youtube.com/watch?v=E1w-gbl1MWY)
És valóban: ezek a visszás témák valahogy nem kerülnek elő, amikor az otthontanuló gyerekek szocializációját boncolgatják az ismerősök. Miért is nem??:)
A szocializációs kép nagyon találó. Köszönöm a posztot, Almameter.
Köszönöm a kiegészítéseket és azt is, hogy alátámasztod, amit írtam.
Sziasztok!
Három kamasz lányom naponta mesél az iskolában történt dolgokról 😦
Szerencsére csak a szemlélődő pozícióban de jóformán minden nap részesei ilyetén történéseknek. Amikor hazajönnek megindul a szóáradat, a mesélés – és én szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindent elmesélnek, meg akarnak osztani velem mert az osztálytársak anyukái – főleg fiús anyukák- engem szoktak felhívni, hogy tudom -e mi van mert az ő kis/nagyfiuk semmit nem mesél az iskoláról. Ne értsetek félre, nem én vagyok a helység pletykafészke, csak arról van szó, amikor a gyerek hazamegy és: “na mi volt ma az iskolában?” kérdés után “semmi” válasszal eltűnnek a szobájukban. Körülbelül ennyi a napi párbeszéd…
és talán pont itt kezdődnek a problémák.
Az iskolában a tanárok sajnos előbb -utóbb kiégnek, két tanárnál is megfigyelhettem tíz év alatt a változást: ének és rajztanár, akik pedig nagy tudással rendelkező szakemberek, csak hát a gyerekek nagyon szemtelenek velük, mert “csak” rajz -és ének tanárok és az órájukon elszabadul a pokol. A lányaim szívesen énekelnének ének órán, de nem teszik, mert az “ciki” – mai nyelven “gáz”.
Nekem ilyenkor eszembe jutnak azok a riportműsorok az afrikai vagy indiai kisgyerekekről aki napi hat órát gyalogolnak mezítláb az iskoláig, hogy ott a földön ülve palatáblán tanulhassák meg a betűket….
Legjobban azon szoktam mérgelődni, amikor látom ezeknek a szemtelen és semmittevő fiataloknak a kezében a legújabb technikai eszközöket amikért mások bizony sokat tanultak, feltalálták, legyártották – hiszen ez “jár”. Csak az érdemli meg a kor vívmányait, aki a legjobbját adja, legyen az bármilyen terület, a lényeg a szorgalom!
Szép napot: Anna
Nem örülök annak, amikről beszámoltál Te is alátámasztod, hogy sok gyereknek lidércnyomás bemenni az iskolába. És az még szerencsés, aki csak szemtanú, és nem elszenvedője az agressziónak.
A bejegyzésben nem említettem, de itt a blogban már kitértem rá a nagylányom kapcsán, hogy elcsúsztak az értékek az iskolás gyerekek között is – sőt, ott csak igazán!), ami szintén sok konfliktus okozója.
Szia!
Témához kapcsolódik, de nem az aggresszióról szeretnék írni, hanem arról, hogy a tanárokat mennyire ellehetetlenítik és döntő részük azért, hogy ne kerüljön konfliktusba a rámenős szülőkkel inkább felülosztályozza a gyerekeket. Ahol én felnőttem ott a szülők mindenért képesek bemenni az iskolába patáriázni. Legfőképp azért, hogy az ő okos és engedelmes kisfia miért 2-est kapott a szülő szerinti 5-ös helyett. Képesek addig a tanár nyakára járni amíg ki nem javítja a jegyet.
Unokatesóm fia is oda jár és megesett, hogy a fia osztályfőnöke felhívta, hogy nem tud adni a gyereknek magatartásból 5-öst csak 3-ast és hogy nem haragszik-e, mert ha nagyon nagy gond akkor talán a 4-esben kiegyezhetnek.
Természetesen az unokatesóm azt mondta, hogy olyan jegyet kapjon a gyerek amit megérdemel.
Amikor én jártam oda akkor egy egyszer kis iskola volt szigorú tanárokkal. Egyedül a fizika tanár szeretett körmösöket és barackokat osztogatni, de egyszer kaptam és egyből tudtam, hogy hogy kell viselkedni ahhoz, hogy ne kapjak.
Azóta az iskolát felújították 3x akkora lett, beköltöztették a napközit is ami addig az utca másik oldalán volt, az oktatási színvonal viszont a béka segge alatt van.
Már csak a külcsín számít. Már komplett iskolabusz jár és a szomszéd faluban lévő lepukkant iskolába hordja a gyerekeket.
Lassan ha így haladunk, akkor elérjük az “amerikai álmot” ahol nem ritka, hogy a gyerekek írástudatlanul hagyják el az általános iskolát…..
Valóban, sok sebből vérzik a magyar oktatási rendszer, és amíg ezt nem sikerül orvosolni, nem csodálkozom, hogy sokan az otthonoktatást választják(juk). Persze vannak olyanok, akik kiválóan működő iskolák mellett se adnák be oda a gyerekeiket – én is lassacskán ide jutok.
Hát igen. A testvérem, egy férfi tanár azért hagyott ott egy iskolát, mert heti szinten testileg bántalmazták. Vagy hozzávágtak egy cipőt, vagy megütötték, vagy a verekedők végül neki estek neki….
A testvéred későn született. 30-40 évvel ezelőtt nem történhetett volna meg ez a megaláztatás.
Az iskolák egy része valóban szörnyű hely. Azon viszont csodálkozom, hogy egy férfi tanárt testileg heti szinten bántalmaztak. Én nő vagyok – 55 kg – és egy szegregált iskolában dolgozom. A legkevesebb, amit mondhatok, hogy problémás gyerekek járnak hozzánk. Engem – szerencsére – még soha nem bántalmazott gyerek és fenyegetve sem éreztem magam. Szemtelenkedni persze szoktak. Viszont naponta kb. 6-7 gyerek biztos átölelget. Ilyen sem volt a mi időnkben. De az ütés és simogatás közös tőről fakad: mindkettő érintés. Na az hiányzik nagyon a mai gyerekeknek.
Örülök, ha úgy látod, hogy nincs minden veszve, még egy szegregált iskolában sem!
Én 25 éve voltam tanár egy falusi iskolában s a 13 éves fiuk kétszer is rámnyitották a falusibudi ajtót. Csak a takaritónéni mentet meg tölük. Akkor is voltak ilyenek csak nem beszéltek róla.
Azért azt én se gondoltam, hogy régen nem történtek durva dolgok.
De ennyi, mint most…?