Kihalófélben lévő faj: a dolgos öreg néni

Biztos mindannyian ismertek olyan dolgos öreg nénit, aki már közel van a 80-hoz (vagy túl is van rajta), és a munka tartja életben. Ő az, aki a nappal kel és a nappal fekszik, a két pont közti időben pedig kertészkedik, a tyúkjaival beszélget, hímez, mániákusan takarít vagy egyéb tevékenységeket végez. Ha már mindent elvégzett, akkor kétszer egymás után elsöpri a nem létező szemetet a háza elől, mert “mit szónának a nípek, ha szemetes vóna a Böske néni háza eleje”? Ha pihenésre van kárhoztatva, rosszul érzi magát, és a kórházból kijőve is egy kis kapálással hozza helyre az egészségét.

Ezek az öreg nénik nagyon szorgalmasak és teherbírók, ezenfelül takarékosak is. Csekély nyugdíjukból nemcsak hogy a temetésükre való pénzt teszik félre (külön borítékban van az ágyneműk alá becsúsztatva), de mindig be van fizetve minden számlájuk (életükben nem tartoztak még senkinek, és bele is halnának, ha adósságuk lenne). Emellett összekuporgatják a csatorna bevezetésének árát, és kölcsön adnak a szomszéd rokkantnyugdíjasnak is. Rejtély, hogy hogy csinálják ezt a pénzügyi bravúrt; valószínűleg ilyen öreg nénit kéne megtenni a Nemzeti Bank elnökének, vagy pénzügyminiszternek!

Az öreg néni napjai dolgosan telnek, és az éjszakái is, csak más jellegű munkával. Mivel egyre kevesebb alvásra van szüksége, a felszabaduló időt gondolkodással tölti. Elmélkedik a világ “dógain”, és arra jut, hogy “szegíny mai gyerekek, milyen világra születtek…?” Sokat aggódik, és sokat imádkozik, ha eddig nem járt templomba, most biztos elkezdi a hitéletet.

Török Józsefné Juliska néni, 89 éves gyékényszövő asszony

Török Józsefné Juliska néni, 89 éves gyékényszövő asszony

Külsőre minden öreg néni egyforma: töpörödöttek és hajlottak, foguk kevés. Csúnya és tűzveszélyes műszálas otthonkájukat még fenyegetés hatására se hajlandóak levenni. Télen ronda de meleg mamusz van a lábukon, nyáron sár – mert hogy kapálnak és gyomlálnak.

Új kép (88)

Ez a korosztály gyerek vagy fiatal volt a második világháború idején. Sokan közülük már 45 előtt is kemény fizikai munkát végeztek – és erről azóta se tudnak leszokni. A világégés után felépítették az országot, az 50-es években gyerekeket szültek, akiket óvodába adtak, csak hogy még többet tudjanak dolgozni. Végiggürcölték az életüket. És most… teljesen elveszettek ebben a modern világban. Amikor megjelentek az első fotocellás ajtók, nem mertek átmenni rajtuk, és azóta megbarátkoztak ugyan velük, de a legtöbb technikai újítással nem. A mobiltelefontól (még a legnagyobb gombútól is) például úgy félnek, mintha kibiztosított kézigránát lenne. Azért pedig külön fohászkodnak, hogy a kormány nehogy bankkártyára utalja a nyugdíjat, mert akkor nem tudnak majd hozzájutni a pénzükhöz. Egy modernebb épületbe nem mernek bemenni, mert félő, hogy nem találnának ki belőle. Ha hosszas unszolásra mégis beteszik a lábukat a bevásárlóközpontba, akkor véletlenül bezárják magukat a mosdóba, és ha kiszabadította őket a biztonsági őr, a kezüket nem tudják megmosni, mert nem találják a csapot a mosdó felett (merthogy nincs is).

Új kép (71)

Az audiovizuális fejlődést már 30 éve nem tudják követni. Amikor nagy sokára sikerül elcipelni őket egy moziba (utólag belátható: kár volt), képesek elhinni azt, amit a vásznon látnak, és megkérdezik: “kisjányom, hun a feníbe fogdosták össze ezt a sok dinotauroszt” ? (A Jurassic Park-ot néztük meg.)

Korunk politikai-közéleti témáiról (korrupció, melegfelvonulás) sommás véleményük van: “mennínek el napszámba kapáni, vagy aratni, oszt nem vóna kedvük buziskonni meg lopni!”

Igénytelenek. Nekik napokig elég 10 deka párizsi, meg néhány zsömle. Nem ruházkodnak, évtizedek óta ugyanabban a kabátban járnak, és ha nagy nehezen sikerül rájuk erőltetni egy jobb holmit, azt is inkább a szekrényben kímélik.

Ahogy egyre gyöngébbek és fáradtabbak, egyre többet gondolnak a meghalt szeretteikre: szüleikre, férjükre. Készülnek a halálra – de azért még gyomlálgatnak a kiskertben egy kicsit. Nem egy néni még a temetésre való ruháját is kikészíti, hogy a rokonoknak azzal se kelljen bajlódni.

Új kép (87)

Halálukkal eltűnik az a nemzedék, akik még méltósággal tudták viselni a tisztes szegénységet, akik soha nem az államtól várták a segítséget, hanem tudták, hogy csak magukra számíthatnak. Az ő szemükben volt utoljára megfelelő becsülete a kemény, fizikai munkának. Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér – vallották egész életükben.

…Jaj, félek, hogy mi soha nem leszünk méltók arra, hogy az ő nyomdokaikba lépjünk…!

Isten éltessen minden öreg nénit erőben, egészségben, még nagyon sokáig, köztük a mi nagymamánkat, is akiért nem győzünk hálát adni!

S hogy tovább lehet-e vinni az elődeink által ránk hagyott tudást? Nemcsak lehet, hanem KELL is! Egy másik írás arról, hogy a stafétabotot igenis át kell vennünk az előttünk járóktól, és tovább kell adnunk az utánunk következőknek:

https://almameter.wordpress.com/2013/07/22/2013-07-22-fedezd-fel-magadban-az-osasszonyt/

 

 

Reklámok

96 thoughts on “Kihalófélben lévő faj: a dolgos öreg néni

  1. Erzsikem, ez megint egy nagyon jo írás volt, meg is könnyeztem draga dedikeimrr gondolva! Az egyik sajnos mar nem el, a masik 90 eves, a mai napig gondoskodik magarol egyedul, biciklivel jar, szigoruan koromcipoben meg otthon is. O az uknagyija a gyerekeknek.

  2. Nagyon szeretem az ilyen idős embereket. A nagymamám pontosan ilyen volt. A gyerekeim mellette nőttek fel, nyári szünetben mentek vele napszámba, krumplit szedni, csirkét vágni, gyümölcsöt szedni. Akiknek nem volt, vagy nincs ilyen rokonuk nem tudják mit veszítenek.

      • Ott még volt becsülete a munkának. Ami a legfontosabb, hogy volt idejük és energiájuk tanítani a fiatalokat. Nem gúnyolták ki ha nem úgy sikerült elsőre ahogy kellett volna. A hihetetlen tapasztalati tudást, amit sehol nem tanítanak tőlük lehet/ett/ megtanulni. Sokszor igaz, hogy a népi megfigyelések, tapasztalatok mindennél többet érnek.

  3. Mi még 50- felettiek ,még tanultunk is tőllük valamit! Amennyire bírjuk magunkat kapálunk jószágot tartunk gyereket nevelünk és persze dolgozunk ,dolgozhatunk mert már az sincs nagyon Munkahej ! De a teherbírásunk sincs olyan mint az övék volt Ennyi idősen! Gyengébbek lettünk. A szél sem arról fújdogál már mint rég ! A nap is melegebben süt. Ami kiveszi az energiánkat. Nekünk már minden baj. De mi még próbálkozunk ,küzdünk ahogy tőllük láttuk ahogy tőllük tanultunk. Hogy még valamit átadhassunk hogy valaki emlékeztessen azokra a kihaló félben lévő fajra ! Ahova még mi is tartozunk.

    • A mai emberek is dolgoznak. Sokat. De… azzal a belenyugvással és örömmel, amivel ezek az idős emberek végezték a legnehezebb munkát is… azt még senkitől se láttam.

  4. Ők még abban a korban nőttek fel ahol a külsőségek még nem voltak olyan fontosak. Nem szólta meg senki őket, ha foltos ruhában, mentek iskolába- ma ez már nem így van.Sokkal kisebbek voltak az igények mint manapság. Tényleg csak arra költöttek amire nagyon muszáj volt. Nem a fogyasztói társadalomban születtek.Sokszor pedig a szükség vitte rá Őket, hogy bármit felhasználva teremtsenek valamit.Nem beszélve arról, hogy amikor Ők voltak gyerekek, még nagy volt a gyermek halandóság. Aki megérte a felnőtt kort, az a természetes kiválasztódás által egy nagyon erős egészséges szívós ember lett.Sokat voltak a levegőn,saját előállítású ételeket ettek, így elkerülték a sok adalékot, mesterséges édesítőszert. És igaz, hogy nehéz életük volt, sokat dolgoztak, nem volt a stressz az életük része.Én is csodálom azt a méltósággal teli derűs életszemléletet, ami jellemző rájuk.Édesanyám 94.-éves. Sajnos már nem egészséges, de 78 évesen még napszámba járt, és tartotta az iramot a fiatalokkal. mélységes tisztelettel adózom ezen NÉNIK előtt.

      • kedves almameter, akkor menj kertet kapálni napi mondjuk 4 órában, onnan irány haza, és főzd meg a 3 fogásos ebédet a hattagú családnak… utána irány a piac, nagybevásárlás… és ezt tedd napi szinten. Szerintem 2 hét alatt begolyóznál… 🙂

    • Ne haragudjon, Kissné, de maga hol nőtt fel?
      Nagyanyám mindig mesélte, hogy azzal kezdődött a tanóra, hogy mindenki a padra tette a kezét a Tanító pedig végignézte. Akinek koszos volt a körme, azt elküldte, hogy sikálja ki és mellette úgy leteremtette az illetőt, hogy az vissza sem mert jönni a körömkefélés után. És nem nemes, úri gyerekekről beszélek.
      Az meg, hogy nem volt a stressz az életük része pl. a II. Világháborúban, azt maga sem gondolhatja komolyan.

  5. Úgy is van! Nincs jobb, mint a halálig rabszolga, örökké dolgozó nő. Hát gratulálok ehhez a gyönyörű poszthoz. Vajon az írójának eszébe jut- e, hogy ezek az asszonyok hogy érzik magukatbaz életükben? És miért a halálig dolgozás a becsülendő élet? Ja, mert az hasznos a környezetüknek? Lehet az ő munkájukon kénylmet szerezni? Ez az a csodás nosztalgia? Más kínján, házi rabszolgaságba idomított nők nyomorán romantikázni?
    Hála a jó istennek, ha eltűnnek ezek a szerencsétlen nők a világból. Remélem, helyükre egyre több olyan idős nő lép, aki ahelyett, h még öregen is beleszakad a munkába, inkább saját pihenésére, kényelmére és örömére fordít majd gondot. Ahogy a magyar állam a nőkkel és az idősekkel bánik, lassan úgyis egyre kevesebbn lesznek, akik a nyugdíjig élve eljutnak.
    Nagyon hamis értékeket emel ez a cikk piadesztálra. Elég csak abba belegondolni, vajon a cikk írója, s valamennyi nő, aki olvassa akarna-e maga is 80 évesen szegénységben, a munkába beleszakadva élni? Hát én biztos nem.

    • Nos amiről a cikk szól szerintem a ” az a munka becsülete” amit sajnos a mai világban nem ismernek. Nem a robotot emelik ki!!! Az én anyukám is napszámba járt hogy fel tudjon nevelni minket. Egész életében dolgozott!
      Mi a rossz a MUNKÁBA? Bár tisztelet a kivételnek nagyon sok fiatal egyébb könnyebb megélhetést keres, elég csak a TV-ét nézni és máris látható a mai dolgos fiatalság!

      • A munkában semmi rossz nincs…. ha azt szívesen, élvezettel csinálod. A Te édesanyádnak valószínűleg nem volt alternatívája annak idején. De a huszonegyedi században nosztalgiázni erről, hát…. hogy is mondjam… életszerűtlen. Őszintén: te kívánnád a fent vázolt életet magadnak?

      • Ezeket a néniket nem becsülték egy cseppet sem. Fizetetlenül dolgoztak látástól vakulásig. Láttam ilyet én is, még az asztalhoz sem volt joga leülni.
        A szavaidból süt az irigység; igen fiatalok, dolognak, lehet, hogy egy net kávézóban lektorálnak, lehet, hogy otthonról végzik a könyvelést, vagy külföldön takarítanak vágóhidat. Ne mai dolgos fiatalozz!

    • Akar a …… így élni, meg a munkába beleszakadni! Azt tudom, hogy SOHA nem akarok olyan nagymama lenni, amilyen pl az anyósom, aki 70 évesen máig másokat szolgál. Irtóztató példa ez számomra: folyton valaki más jólétéről gondoskodni, míg az a másik meg elterül mint a Nagy-Alföld… Hát nem!

      • Trágárságot nem tűrök a blogomon!

        Nem is feltételeztem, hogy a blogom alapján alakítod az életedet. Élj úgy, ahogy tetszik!

  6. A mi dédink is éppen ilyen. Nem kényszerből teszi amit nap mint nap végez 96 évesen. “Ez a természetes.” Valóban a munka tarja életben. Az Isten áldja meg és éltessen minél tovább!

  7. Nagyon szép történet,az biztos,hogy ezek a nénikék semmi pénzért nem vennék le a megszokott ruhájukat,a munka lételemük és bárki bármit mond nekik tényleg nem fogadják el csak amit Ők megtapasztaltak és nagyon -nagyon aranyos nénik.Még nagyon sok ilyen kellene,éljenek sokáig–vigyázzunk rájuk ahogy lehet!

    • Ők abban a rendszerben nevelkedtek, számukra nem létezik a modern világ, nem értik… de ugyan már, ne akarjunk nosztalgiázni erről, mi, fiatalabbak (a nálam fiatalabbak meg főleg ne! ) Én még címereztem kukoricát diákkoromban, építőtábornak nevezett lágerben…. kemény munka volt, szanaszét vagdosta a karunkat lábunkat a kukoricalevél, de megcsináltuk…. ez oké is volt, 2 hétig. De főállásban ezt a fajta munkát csinálni… ááá!

  8. Konkrétan tragikus, ahogy leélik az életüket. Szép dolog megemlékezni róluk, de nem hinném, hogy követendő példa, elmúlt idők, szaporodj és dolgozz görnyedésig, szolgáld urad, ülj otthon a fenekeden, ne tanulj-olvass-művelődj. Ez kell? Hála égnek történelmileg elmúlóban van az a korszak, ne sírjuk vissza, nem kell.
    .

    • Kedves Ágnes!

      Én Zalában egy eldugott kis zsákfaluban leltem rá egy dolgos öreg nénire. Szerintem már bőven túl van a 90. évén. Dolgozik, mert az a természetes. Ellátja a háztájit, bekapálja a krumpli, felkötözi a szőlőt, és aztán várja az unokákat, hogy majd elviszik tőle a termést. Azért csinálja, mert ez okoz neki örömet. De ami még nagyon fontos, hogy tanult, okos asszony, ha jól emlékszem vegyészmérnök. Minden nap elolvassa azt újságot is. Jöttek hozzá korabeli barátok, és az egyik idős bácsi mesélte, hogy még ma is a Pannóniával megy föl a szőlőbe. Neki a motorozás volt az élete, de ha kellett kutat ásott, mert abban az időben még nem fúrták a kutat.
      Nem azt mondom, hogy sírjuk vissza a szegénységet, és én almamater írásából sem ezt olvasom ki, hanem, hogy nézzük meg, vagy ha van rá alkalmunk kérdezzük meg őket, hogy honnan merítik erejüket, tanuljunk tőlük amíg lehet. Én személy szerint mélységesen tisztelem az idős dolgos embereket, mert sok idős (és nagy tudású) bácsi is van nem csak néni!

      • Kedves Andi, én köszönöm a hozzászólást, külön öröm, hogy Te is azt veszed ki az írásomból, amit szerettem volna üzenni. Sajnálom már, hogy a bácsikat nem említettem meg, egy külön bejegyzést ők is megérdemelnek.

  9. Életemben nem olvastam még ennyire szemellenzős, ostoba írást a nők helyzetéről. Amit te itt dicsőítesz, az a nyomor szó nélkül tűrése, a kiszolgáltatottság, a magány, a munkába való belenyomorodás. Nehezen fogom fel,hogy mindebben szerinted mi a jó. 2015 van, nem 1300.

      • Nem sokaknak szívem. Legfeljebb azokat megpróbáltad elhajtani és letrágározni.
        Hála a jó istennek hogy nem vagyunk egyformák. Ilyen szűklátókörű liba sose szeretnék lenni.

      • Szívemből szóltál: ilyen szűklátókörű liba sose szeretnék lenni.
        Gondolom, a tolerancia jegyében hülyézed le azt, aki másképp látja a világot, mint te… 😦

  10. Hát,ezt bizony megkönnyeztem.Minden sorában drága nagymamám idéződött fel bennem.Mi sosem leszünk ilyenek,mint ők voltak. Hiányzik a nagyi!! 😥

  11. Nekem tetszett. Az én nagyszüleim is ilyenek voltak. Anyukám 68 éves, most is rengeteget dolgozik, mert ugye a szüleitől ezt látta, tanulta. Szerintem ma is sokan vannak, vagyunk akik szorgalmasan élnek. Persze más feltételek, életkörülmények között. Úgy gondolom, hogy a cikk írója is erre gondolt, nem egy az egyben történő másolásra.

  12. Számoljuk még ebbe az életbe a tizenpár szülést, sokszor segítség nélkül, a pár halvaszülést, a gyakori házastársi erőszakot és bántalmazást, a jogi segítség teljes hiányát. Csak akkor boldogultak, ha a belüket kidolgozták világéletükben. Na meg ezt várta el a család meg a falu, mint az udvarsöprést. Ez inkább szánalmas és elrettentő példa kéne, hogy legyen.

  13. Aha. Szegény anyósom, csak a férjem (a fia) halála után mondta el, hogy nagyon szeretett volna ő is főiskolára járni, el is kezdte, tehetsége is volt, csak aztán teherbe esett. A fényes szelek idején találkoztak a férjével, aki aztán politikai okokból börtönbe került, ahol addig verték, amíg már nem sok öröm volt a hazatérésében: jobb híján a gyerekeit ütötte és a feleségén zsarnokoskodott. A gyerekei mindig azt hitték, hogy a mamát csak a konyha és a házimunka érdekli, és az értük hozható áldozat. Mert tényleg így lett, mindenki abból főz, amit otthon talál. Nyolcvan felett hiába nógatták, hogy egyen a tejes zsömlén kívül mást is. Aztán 1-2 év múlva kiderült, hogy a nyelőcsövén lévő daganat miatt nem tud nyelni, sokszor visszajön az étel, és hát ezt szégyelli, érte ne aggódjanak.
    Vagy vidéki példa: apjuk a szintén nyolcvanas nénit, aki a combnyaktörést még túlélte, nem hagyta pihenni, kizavarta kapálni. A kedves bácsi még mindig él, a néni szíve megállt.
    Nem becsülte ezeket az áldozatokat senki se, és nem is választotta volna élethivatásként senki, ha választhatott volna. Akarna bárki ilyen életet a saját gyerekének?

      • Értem, hogy miről beszélsz, én is ismertem néhány kivételt, ahol férj-feleség harmonikusan élt, elégedetten, nagy szegénységben, sok munkával, és boldogok voltak. Csak minden ilyenre jutott tíz másik, ahol az önsanyargatás, a kíméletlenség és az irigység dominált. A kíméletlenség, hogy aki nem tud elég gyorsan kapálni, az már nem ember, vagy ahol olvas a gyerek, abból jó nem származik. Hetvenes évek, észak-kelet magyarországi falu. Mondhatni Móricz világát idézte.

      • Én nagyon sajnálom az általatok említett boldogtalan asszonyokat, de hogy jön ez az ÉN nagymamámról szóló leíráshoz…?

      • Úgy, hogy az általad jellemzett, mindenki által ismert öreganyótípusról írtál. Általánosítva.
        Szeretem az érem minden oldalát nézni és hiányoltam az okok és összefüggések leírását, ezért szóltam hozzá. Az én nagyanyám elvált az italozó férjétől, egyedül nevelte a lányát és világéletében ötzsebes farmert hordott és dohányzott. Az alföldi tanyavilágba született, még mielőtt emlegetnénk a vidéki életet. Így is lehet, meg úgy is, hogy beledöglök valamiért, ami tulajdonképpen egy hámozott lufi (jajmitszólnakanépek). Az én lányomnak ne legyen ez a példakép.

      • Nem tetszett a bejegyzésem, ezt elfogadom, és megértem, hogy nem mindenki úgy látja a világot, ahogy én, De azt már nem értem, hogy ha annyira utáltátok olvasni, akkor minek jártok ide a blogomra? Engem nem fogtok meggyőzni semmiről.

    • Ki beszél a cikkben szenvedésről? A cikk írója arról beszél régen,hogyan éltek az emberek és ha végig gondolja bárki is most sincs ez máshogy,rengeteget kell dolgozni,vannak halva születések,házasságon belüli erőszakok.Istenem nem volt tablett,márkás ruhák,de szerettek az emberek dolgozni és becsülték amit összekuporgattak.Most,hogyan is élünk? Az iskolában a gyerekek már 7 évesen azon versenyeznek,hogy kinek milyen telefonja van és milyen márkás ruhába jár!

      Lehet nem ilyen életet akarsz a gyermekednek,de ha történne bármi a mai fiatalok mihez kezdenének éhen halnának,mert fizikai munkára nagyon kevés alkalmas.

      • Ezek a nénik (és bácsik!) teljesen más embertípust képviselnek. Más hozzáállás, más értékrend, más igények.

  14. Bocs, először jöttem, mert a facebookon valaki megosztotta. De tiszteletben tartom a kérésed, valóban, ez nem az én világom.

  15. Én mindkét oldalhoz tudok viszonyulni. Tényleg lehet dolgosan, aránylag szegényen és megelégedetten élni. És nagyon jó lehet egy ilyen nagyi mellett felnőni. Nekem sajnos nem voltak nagyszüleim….
    DE, láttam a másik oldalt is. Azt is hogy hogyan kényszeritették a nőket bele ebbe a szerepbe. A saját bőrömön tapasztaltam hogyan törik le a fiatal lányokban az akaratot és a szabad szellemet.
    Mikor 12 éves voltam, apukám majdnem meghalt és a szentesi nagynéném, akinek a férje a TSZ-ben dolgozott, odafogadott ideiglenesen szivességből magához. A legelső nap elkezdődött az idomitásom. Mikor mondta hogy söpörjek fel és a seprüt nem a cirokkal felgelé állitottam a falhoz, azt mondta, hogy bezzeg mikor ő gyerek volt, ő úgy állitotta fel és mondták is neki, hogy belőle szorgalmas asszony lesz. Belőlem meg nem lesz.
    Mikor a játszótéren hintáztam, azt mondta röstellte magát miattam, mint pesti gyerek miatt, hogy milyen fiúsan játszok. Kizavart a tyúkudvarból hogy ne simogassam a csirkéket, mert az nem szokás.
    Azt mondta, nekem minden fiúra azt kéne mondanom hogy tetszik, mert olyan csúnya vagyok.
    Akkor kezdtem menstruálni, és iszonyatos görcseim voltak, de mindig piszkált hogy ne lustálkodjak. Emlékszem, elbújtam a kertben hogy legyen egy kis nyugtom, és utánam jött.
    Mielőtt hazajöttem, elvittek kukoricatörésre, és azt mondta kapok 50 forintot. Reggel 3-kor indultunk teherautón. Rögtön kezdtünk dolgozni. Nagyon strapás munka és a kezed, tested össze-vissza töri a kukoricalevél. Egy idő után megsajnáltak a többiek, és elküldtek vizet hordani, ami sokkal könnyebb volt. 12 évesen hordtam a nagy vödör vizeket (azóta is gerincferdülésem van) és mikor este odaadta az 50 forintot, hozzátette, hogy “itt van, de nem érdemled meg”.
    Mikor megvettem az 50 forintból a 12 forintos kismacit amit mindig szerettem volna, azt mondta pazarlom a pénz és ő akart velem elmenni vásárolni.

    Szóval, én tudom milyen lelki és testi sanyargatson mentek keresztül azok akik ilyenek lettek. Egyszerüen nem volt nekik szabad másnak lenni. Az erősebbek megkeményedtek, a gyengébbek vagy tönkremente idegileg és egészségileg, vagy bementek a városokba ahol nem volt ilyen embertelen az élet.

    Minden tiszteletem azoké, akik nem tehettek mást, csak elviselték amit a sors adott nekik és ennek ellenére emberek tudtak maradni. De látva közelről a dolgot, egyáltalán nem tetszett. És nagyon örülök hogy nekem nem ez a sors jutott osztályrészemül, hanem 1-2 hónap múlva hazamehettem és az egész már csak egy rossz álom.

      • Igen, nem vitatom, hogy ez egy kivételesen kegyetlen bánásmód volt, és biztos volt másmilyen is. De szerintem akit igy nevelnek, az idővel feladja az egyéniségét és azt csinálja amiből nem lehet baj: dolgozik és minden igényét félreteszi.

        Köszönöm a linket, el fogom olvasni.

      • A nagymamám, akiről a cikk szól… ő se állítja, hogy könnyű élet volt. De ha megkérdezzük, hogy mikor volt jobb, mindig azt mondja, “rígen, mer’ akkor jobbak vótak az emberek”.

  16. Ja, azt elfelejtettem hozzátenni, hogy egyszer mikor ebédeltünk, azt mondta “jegyezd meg hogy mi a magunkét esszük, nem a másét”. Mármint én ettem az övékét.
    Tudod hova kivánom én ezt a régi jó világot? Hát oda 🙂

  17. Nagyon szép írás, gyönyörű képekkel! Nekünk is volt kit megelevenítenie. Köszönöm!

  18. Nagyon aranyosak az ilyen nénik , bácsik!!!!!! Nagyon sokan példát vehetnének róluk!!!! Jó egészséget a néninek!!!!!!

  19. A ” buziskodást” azért kihagyhattad volna. Ez a cikk igazándiból nem a nagyanyádról szól, hanem rólad, a beléd szorult feszültségekről és sóvárgásról.

    • Ó… egy önjelölt lélekelemző… Csak azt ne mondd, hogy még nagymamám sincs…!
      Ez a saját blogom, nem hiszem, hogy más megszabhatja, hogy mit írhatok le az oldalamon.

      • Miért vágsz mindenkinek vissza, aki nem dicsőít? Attól, hogy valaki gondolkodik rajtad, nem ellenség. Velem ne harcolj, ha lehet

      • Válaszolok mindenkinek, aki ír nekem. Ha a hozzászólás támadó, akkor védem magam. Légy szíves ne vitasd el tőlem az önvédelem és a vélemény-nyilvánítás jogát! Ha nem akarsz harcot (??), akkor keresd a békességet! Boldog karácsonyt kívánok!

  20. Már a cikk címe dühít. Ha cigánynak, zsidónak vagy amúgy bárkinek azt mondják, hogy külön faj akkor fel vannak háborodva és rögtön rasszizmust kiáltanak.
    A “dolgos öreg nénik” még emberek voltak. Sokkal több tiszteletet érdemelnek és nem külön fajba sorolandóak.
    Nagyon de nagyon szégyelje magát az aki ilyen címmel közli le az írását.

    • Az ember is egy faj a sok, bolygónkon élő élőlény között. Rendszertani besorolása: Homo Sapiens.
      Sőt… mondhatnám: ezek az öreg nénik még külön fajt is képeznek, mégpedig felsőbbrendűek.

  21. Kedves Almameter!

    Ez egy zseniális írás úgy ahogy van. Egyszerűen nem látom, hogy miért nem érzik azt az ide negatív véleményt írogatók, amit mit. Nekem tökéletesen átjött mind az az érték, amit képviselnek(sajnos képviselnek) ők. Jómagam liberálisnak tartom magamat sok mindenben, de manapság hányni tudok már ezektől a finomkodó, modoros, magukat rettentő felvilágosultnak és átszellemültnek vélő emberektől.
    Ide tartoznak a véresszájú feministák is, akik még véletlenül sem a jelen problémáival foglalkoznak (mint az Iszlám elnyomása a nőkkel szemben, vagy az indiai, thai szexrabszolgák) hanem képesek idejönni, és a kényelmes trendi IKEA-s székükből lefikázni ezt az aranyos írást, hogy “nők helyzete” , “munkakényszer” stb… Felfordul a gyomrom… Ugyan ez a “buziskonni”-ra…, hagyjuk már könyörgöm! Ők ilyenek voltak. Egyszerű de éles világnézetük volt, és bizony keményen kimondták amit gondoltak. Nem finomkodtak, nem kerteltek. Egyébként még a címbe is bele kell kötni, hogy kihaló félben lévő ‘faj’. 😀 Komolyan, de KOMOLYAN, ennyire kiveszett a humorérzék csírája is belőletek?
    Ti láttatok egyáltalán ilyen mamókákat és papókákat? Láttátok a nagyapámat, aki 85 évesen diagnosztizált gyomorrákkal kiment minden héten többszor művelni a telket szó nélkül?
    Ti tettétek gúnyszóvá a liberális szót… és miattatok kell lassan minden kijelentésen, viccen, szellemes íráson rettegni, mikor kapjuk meg a fajgyűlölő, kirekesztő, stb lenéző sztereotípiákat.

    Ez az egész írás nem a nők helyzetéről, nem a fajelméletről, nem a melegekről szól a fenébe is…, hanem arról az értékről, amit ők képviselnek A JELENBEN… ÉS EZ EL FOG TŰNNI!

    • Kedves Renhoek!
      Mikor láttam, hogy érkezett egy újabb hozzászólás, arra gondoltam: na… Megint valaki megmondja, hogy milyen hülye vagyok…
      Ezért külön meglepetés és öröm volt, hogy nem kritikát kaptam, hanem dicséretet.
      És annak is nagyon örülök, hogy megértetted a szándékomat, amit az írással közölni akartam.
      Kerülöm a blogban a politikát, igyekszem nem megosztó írásokat feltenni, de mégis… Többször Találtak már rám olyan toleráns csoportok, akik cenzúrázni akartak – nyilván a tolerancia jegyében. Álmomban se gondoltam volna, hogy ez az ártatlan írás is indulatokat gerjeszt. Mi lett volna, ha a homoszexuálisokról írok, vagy a bevándorlókról, esetleg a feminizmusról… ?
      Köszönöm a hozzászólást és az értő olvasást.

    • Szerencsére nem fog kihalni, mindig marad majd egy két “dinoszaurusz”

  22. Kedves cikkiro..es hozzaszolok…magamrol szeretnek es az Anyukamrol egy par sort irni…..ebben a cikkben raisrmertem Anyukamra es magamra. Anyukam 92 evesen ment el…. az utolso napig kemenyen dolgozott a haz korul …..40-evig volt ozvegy….en 76 eves vagyok…ugyan ugy elek mint Anyukam…. imadok es imadtam mindig dolgozni 10 12 orakat dolgoztam a munkahelyemen naponta…. 2 gyereket felneveltem ……Anyosomat 9-evig apoltam es mondhatom csodalatos eletunk volt es van…miert mert mindig meg lattam a szepet az eletben es mindig pozitivan fogtam fel mindent….hala istennek jo egesszegnek orvendek nincs gyogyszer szedes csak pozitiv hozza allas az elethez///….amit mindenkinek nagyon nagyon ajanlok.

  23. Ismertem és is ilyen nénikéket, és nagyon szerencsésnek tartom magam ezért. Próbálom átmenteni a tudásukból mindazt, amire emlékszem, ill. amit követendőnek tartok.

    Van egy tanyánk; egykor a nagyszüleimé volt. Nagyanyám 6 elemit és utána két ismétlő osztályt végzett, az volt akkoriban a kötelező (1930-ban született Pest megyében.) Hiába volt nagyon jó feje, az útja 13 éves korától a mezei munkások napi robotja volt.

    18 évesen ment férjhez, két lánya született. Mindig és minden körülmények között a legfontosabbnak tartotta, hogy a lányai tanuljanak. A környékbeli lányok a 8 (vagy kevesebb) osztály után otthon maradtak, (de nagyon sokszor a fiúk is), aztán hamarosan férjhez mentek (megnősültek.) Nagynéném a faluban akkor induló gimnáziumot végezte el, nagyanyám sírt a ballagásán.

    Édesanyám Pestre járt középiskolásként, hajnali négykor kelt, kilométereket gyalogolt a vasútállomásig esőben-fagyban-kánikulában. Aztán munka és háztáji mellett lett mérnök, (majd később tudományos fokozatot is szerzett.) Nagyon szereti a tanyát, de azt mondja: borzasztóan nehéz volt.

    Ahogy engem sem a szüleim, a gyermekeimet magam sem ítélném arra, hogy egyedül csak ez határozza meg az életüket. Nem mondom, hogy lehetetlen onnan továbbtanulni/másfajta életpályát fölépíteni – de például hetente hat nap zenekari próbára járni a gyereknek onnan mégsem lehetséges (utóbbi egyik húgom példája, neki például az volt a legfontosabb.)

    Magam is ezen a tanyán születtem és első, legmeghatározóbb éveimet itt éltem. Nagyon szerettem, nagyon szeretem – mert a tanya a mai napig megvan, valami ősi drive által hajtva megműveljük a földet (pontosabban egy részét), ráadásul első végzettségem alapján (kertészmérnök) értek is hozzá valamennyire, és annyi időt töltünk ott gyerekestül, amennyi csak belefér.

    De bezárni magam és a gyermekeim (!!) egy archaizáló életformába egyáltalán nem szeretném. Én ezt (is) tanultam a dolgos kezű, öreg, ősasszony nagyanyámtól, hála legyen érte, s hogy élt.

    L.L.

  24. Sokáig úgy gondoltam, hogy én is ilyen akarok lenni, példaképként tekintettem az ilyen nénikékre. Aztán ahogy éltem az életem, próbálkoztam és gondolkoztam, rájöttem, hogy nem minden fehér és fekete. Az ide negatív véleményt íróknak is van igaza… Most úgy gondolom, hogy a fele igazság ott van…
    A kényszer, amibe ezek a nénik belenőttek, beleégett a tudatukba, úgy a mai nőknek is beleég a tudatába, hogy a gyerek mellől minél előbb vissza kell menni dolgozni, mert *.* – itt jön rengeteg érv és kifogás. Mert erre idomítják őket. Lehet száz év múlva a mai nőkről fognak dicsőítő írást írni, hogy azok bezzeg még tudták mi a kötelességük, és okosan más gondjaira bízták a gyereket, hogy ők hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak.
    Én szenvedek attól az örökségtől, amit ezek a nénik átadtak nekem. Mert ők azt közvetítették, hogy CSAK az hasznos, az értékes, aki dolgozik, és megszólták azt, aki nem művelt látványos tevékenységet. Én inkább gondolkodó, elemző, gyógyító embernek tartom magam. Képes vagyok meghallgatni mások búját baját, ha hiszem, hogy ettől jobban érzik magukat. Órákat töltök azzal, hogy a gyerekeimmel beszélgetek. Órákat töltök naplóírással, elmélkedéssel. És ezek után nyilván az ebéd nincs kész délre, a portám olykor szemetes és tornyosul a mosogatnivalóm. És erre ezek a nénik megvetően legyintenek és azt mondják “lusta”. Rengeteg időmbe és rengeteg energiámba került tudatosan elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok. És elfogadnom azt, hogy én ettől nem vagyok értéktelenebb, mint az, akinél minden úgy áll, ahogy meg van írva. Tehát ezek a nénik ilyenek, de nem jobbak és nem rosszabbak másoknál. Ők másban jók… és nem biztos, hogy ma ez olyan nagy áldás lenne, ha valaki ilyen lenne. Sajnos ezeknek a néniknek a gyerekei, a mi szüleink elhiszik azt, hogy a szeretet kimerül abban, ha gondoskodsz valakiről, ha pénzeled, ha kaját adsz neki. Én sose erre vágytam, hanem, mint József Attila: “Hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen föl a padlásra”

    • Kedves Bagira, köszönöm az értékes hozzászólást.
      Ezzel a bejegyzéssel tisztelegni szerettem volna, és emléket állítani annak a nemzedéknek, akiket a mi gyerekeink már éppen csak megismernek.
      Talán az írásból is kiderült, de ha nem, akkor most mondom, hogy nem feltétlenül értek egyet az ő értékrendjükkel. Itt a blogban már többször is panaszkodtam amiatt, hogy a családom (mit szépítsem… főleg a nagymamám) mennyire nem ért egyet azzal, ahogy mi élünk.
      Valaha (mikor jóval fiatalabb voltam) bálványoztam a rég letűnt kort, a paraszti világot. Aztán ahogy idősebb (remélem: bölcsebb) lettem, árnyaltabban láttam mindent, és ma már a világért se élnék úgy, ahogy dédanyáink.
      https://almameter.wordpress.com/2014/01/20/2014-01-20-hej-keserves-asszonysors/

      Amit nagyon irigylek a nagymamámtól, az a szívóssága, a munkabírása. Én (megkockáztatom: úgy általában a mi nemzedékünk) jóval lustább vagyok, és kényelmesebb.
      Soha nem felejtem el, mikor a férjem még csak az udvarlóm volt, eljött hozzánk látogatóba; épp kukoricatörés volt nálunk. Természetesen kijött velünk a határba dolgozni, de meglepetésként érte a kemény fizikai munka mibenléte. Tátott szájjal nézte viszont a mamámat, aki 50 évvel idősebb nála, de úgy dolgozott, mint Popeye, mikor spenótot vesz magához.
      Az életerős városi fiatalemberrel szemben akkor kiütéssel győzött a falusi öreg néni.

  25. Kedves Almameter! Sokan dicsérték a cikkedet, én is azt teszem. Elhatároztam, hogy kinyomtatom, és anyósomnak odaadom saját anya emlékére, akit a mai napon eltemettek. Talán elteszi magának emlékül…..így tovább költőasszony!

    • Nagyon köszönöm a dicsérő szavakat, és külön öröm, hogy Te eljutottál a blogomra, és tudod, hogy ennek a cikknek én vagyok a szerzője. Sokan megosztották ezt az írást, és többen forrásmegjelölés nélkül, saját nevük alatt szerepeltették.
      Anyósodnak őszinte részvétem, nagy megtiszteltetés, ha valamit segíthetek a gyászában.

  26. ” …műszálas otthonkájukat még fenyegetés hatására se hajlandóak levenni”
    Tapasztalatból beszél a szerző?

    • Elég furcsa hozzászólás, a kérdést se nagyon értem, de próbálom kitalálni, mire lehet kíváncsi “nysgem”.
      Ilyesmi szelíd fenyegetésről van szó: “mama, tessék már levenni azt a vacak műszálas otthonkát, nemcsak veszélyes, hanem nem is szellőzik ebben a nagy melegben; amúgy is van magán egy pulóver meg egy cicanadrág”.
      Természetesen nem éri semmi egyéb bántás mamát, végülis azt visel, amit akar.

  27. Nagyon tetszett az írás ,gratulálok hozzá.Teljesen át szellemülten ,tele romantikus érzelmekkel olvastam.Én is a nagymama mellet nőttem falun ,aki teljesen hasonlított az itt szereplő nénivel.A szüleimmel egy háztartásban ,volt a mama és én.Rengeteget dolgoztunk ,amit a mai napig nem bánok és örülök neki hogy munkára neveltek.Kukoricát ültettünk kapáltuk ,tördeltünk ,fosztottunk.Mindig a mamával gyalultuk télen a káposztát ,és tapostam a nagy hordóba savanyításra télire.A mama is állandóan dolgozott ,télen állandóan hímezett ,nevelte a disznót ,csirkét ,kacsákat.Ősszel tette el a rengeteg befőttet ,Nyáron a sok kapálás és föld munka.Nem beszélve az rengetek finom süteményekről és főztjeiről .soha nem felejtem el az ízét.Öregek közt nőttem fel,el volt öregedve a falu minden szomszéd idős volt,imádtam őket és ők is engem.Mind dolgos szorgalmas ember volt teljesen a halálukig,Nekem tetszett az a világ,sokkal jobban mint ez a mai.Sokat gondolok rá és azokra az évekre,pedig még 50 évemet nem töltöttem be,de akkor is sokat romantikázok.Gyönyörű képekkel illusztrál fotó ,nagy köszönet érte,További sok sikert.

  28. A cikk olvasása közben felelevenedtek a régi gyermekkori idők. Én még láttam azoknak az időknek az idős embereit, akikre a mai napig nagy – nagy tisztelettel gondolok. Azok az emberek, akiket semmilyen szál nem köt a vidékhez, nem érezhetik azt, amit én is és gondolom rajtam kivül még sokan éreznek. Nem akarom ismételni a leirtakat, mert azoknak minden sorával egyetértek. Lenne mit tanulnunk azoktól az idős emberektől. A leirtak nagy hatással voltak rám, rég olvastam hasonlót ehhez.Azok a fiatalok, akik ebben az agyonhajszolt érzelem, tiszteletszegény világban nőttek /nőnek/ fel, sajnos nem tanulják meg tisztelni az időseket, más az érzelmi világuk is, mert ilyen példa nincs előttük.

    • Köszönöm a hozzászólást. Fontos dolgot mondtál ki: ezek a nénik főleg a vidék szülöttei, nem minden nagyvárosi embernek vannak ilyen emlékei.

  29. Hihetetlen szàmomra, hogy ez a kiválò ìrás negatív hozzászòlásokat (is) kapott. Biztosan nehéz élet volt az akkori, de pl. az én nagyszüleim örömmel, lelkesedèssel dolgoztak, mindig azt mondogatták nekem ès a hugomnak, hogy mindezt értetek tesszük, szeretetből. Nem morogtak, nem panaszkodtak. A munka éltette őket. Visszagondolok és csodálkozom honnan volt nagymamámnak annyi energiája, hogy nyugdíjas kora előtt kora hajnalban kelt, eljárt városra- gyárba dolgozni, majd keső délután otthon (falun) a kertben folytatta tevékenységeit, ugyanakkor főzött, mosott (kézzel!), takarītott és kétnaponta kalácsokat is dagasztott. Bevallom, èn mindig időhiányban szenvedek. Pedig 2 éve kertünk sincs, munkahelyem se, mégsem jut mindenre időm 3 gyerek mellett. Nem tudom ők hogy csinálták, de irigylésre méltóak ezek az öreg nénikék. Arról meg inkább had ne beszéljünk, hogy kik is valójában a társadalom rabszolgái és bábjai!
    Nagymamám nem győzte a fejét csóválni a mai “modern”, felvilágosult nők láttán.
    Ahogy idősödöm, minél jobban megèrtem őt és a többi öreg nénit, akik számára a mai nők életvitele felfoghatatlan.

    • Én is csodálom ezeknek a idős embereknek a teherbírását, munkaszeretetét, világlátását. Ezért is szerettem volna megemlékezni róluk – örülök, hogy sokaknak tetszett.
      Mióta blogot írok, már megszoktam, hogy a legártatlanabb írásokba is bele lehet kötni (vagy lehet egyet nem érteni velük). Mindenkinek szíve joga, hogy ne tetsszen az írásom, de persze a pozitív hozzászólásoknak jobban örülök.

  30. Nagyikám pont ilyen volt! Nem volt könnyű élete: gyerekként az I. világháború, fiatal asszonyként két gyerekkel a II. világháború, 50-es évek 3 gyerekkel. 2003-ban halt meg, addig élt, amíg a testét hagyta a lelke dolgozni (anyukám halála megölte a lelkét, a teste még 1,5 évig bírta, de az hogy lelkileg összeroppant, a a fizikai erejét is elvitte. Életereje, munkabírása, családja iránti szeretete példakép számomra. Nagyon hiányzik (a töltött káposztája is!), nyugodjék békében!

    • Hálát adhatsz, hogy ismerhetted a nagymamádat, aki ráadásul ilyen szép kort ért meg! Én is hálás vagyok, hogy van még nagymamám, aki szintén ilyen dolgos öreg néni (tulajdonképpen róla írtam a cikket). Nekünk legalább volt kiről példát venni…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s