2014.05.19. – A gyerek és az állatok

Ez a bejegyzés arról szól, hogy a mai ember mennyire kiszakadt eredeti közegéből, a természetből, és elvesztette vele való kapcsolatát – de ez nagyon hosszú cím lett volna.

A mai gyerekek (sőt, felnőttek) nagy része földet csak virágcserépben lát; köztük és a talaj között legtöbbször van egy aszfaltréteg.

A lakosság többsége városban él, azok a családok, akik olyan szerencsések, hogy vidéki rokonaik vannak, megtehetik ugyan, hogy a gyerekeiket falun nyaraltatják, de sajnos a falvakból is eltűnőben van a hagyományos életforma. Egyre kevesebben tartanak jószágot, művelik a földet, egyre több vidéki portán van gyep és tuja veteményeskert és gyümölcsfa helyett (bár meg kell mondani, hogy a gyep és a tuja is jobb, mint a beton).

A föld, a természet, a növények és az állatok egyre kevesebb helyet kapnak a modern ember életében.
Nem csoda, hogy a mai gyerekek közül sokan félnek a legártalmatlanabb állatoktól is (nem merik megfogni a szöcskét)!

A tyúk sem félelmetes állat, és mekkora öröm összegyűjteni esténként a tojást!

A tyúk nem félelmetes állat, és mekkora öröm összegyűjteni esténként a tojást!

Milyen dolog már az, hogy a gyerekek egy részének fogalma sincs arról, hogy milyen összefüggés van a szupermarket fagyasztópultjában látott filézett csirkemell, és a kertben békésen kapirgáló baromfi között? Nagyon sok gyerek nem tudja, hogy hogyan kerül a tej a zacskóba, és a zöldséges nénink elmondása szerint sokan nem ismerik fel a legalapvetőbb zöldségeket-gyümölcsöket sem. Kevesen tudják megnevezni a környezetünkben élő virágokat, füveket.
Rengetegen vannak, akik az élelmiszereket csak konyhakész állapotban látják a boltok polcain, és fogalmuk sincs, hogy hogyan néz ki a méhkaptár, a virágzó gyümölcsfa, a kettévágott sütőtök vagy a hurkatöltő.

Egyszer egy vendég kislány nyaralt a szüleimnél, aki hanyatt-homlok bemenekült a házba, mikor meglátta a kertkapuban a tyúkokat! Soha nem látott még olyat…!

(Természetesen a gyerek figyelmét fel kell hívni arra, hogy ÉLŐ lényt tart a kezében, és ennek megfelelően viszonyuljon hozzá.)

Hibásak a szülők is, hogy negatív példájukkal a természetet tisztátalan dolognak festik le a gyerekek előtt. Hányszor hallottam már, hogy valaki így szólt a gyerekére: ne fogd meg, mert piszkos! Pedig a tárgy csak földes volt…
A FÖLD NEM PISZOK! A nagyvárosi utca, ahol keveredik a járművekből kifolyt olaj a kutyakakival és a hajléktalanok vizeletével; na az valóban mocskos!
Ez nem azt jelenti, hogy amikor mi kirándulunk, akkor a földről eszünk, de nem esünk kétségbe, ha le kell ülnünk vagy heverednünk a természetben, és a kezünket se sterilizáljuk, ha elkezdünk enni.

Nem egyszer voltunk tanúi annak, hogy kiránduló családok az erdőbe belépés előtt valóságos bemosakodást végeznek, aztán meg a különböző rovarriasztók penetráns és irritáló illatcsóváit húzzák maguk után.
Mi nagyon sokat kirándulunk, és hazaérkezéskor mindig alaposan átnézzük egymás testét. Eddig egyetlen kullancsot találtunk.
Fertőtlenítő és antibakteriális törlőkendőket sem használunk.
Szerintünk ezekre a vegyszerekre nincs szükség, az ember immunrendszere meg kell, hogy birkózzon ezzel a feladattal.

Visszatérve az állatokra…
A csecsemő és a kisgyermek eredendően csak a hirtelen testhelyzetváltozástól, valamint az erős fénytől és hangoktól fél.
No és persze attól, amit a környezete belénevel!
Gerald Durrelltől egyszer megkérdezte egy nő, hogy van gusztusa megfogni azt a sok rusnya állatot? Durrell erre azt firtatta, hogy honnan veszi, hogy az ő állatai visszataszítóak, talán valaki belenevelte ezt az iszonyt? Mire a nő kikérte magának a gyanúsítgatást, ő ösztönösen irtózik az állatoktól, és így volt ezzel már az anyja is meg a nagyanyja is…!
Én büszkén mondhatom, hogy – noha én nem fogom meg a békákat, de soha nem mondtam azt a gyerekeimnek, hogy ezek visszataszító állatok. És lássatok csudát, a gyerekek meg merik fogni a kétéltűeket!
A legutóbbi táborban a nagyok egy békát adtak a kicsi kezébe, ő meg boldogan nézegette és szaladgált vele. Mikor ezt elmeséltem anyukámnak, ő csodálkozva kérdezte: nem félt tőle…?
Miért félt volna? Hiszen senki nem mondta neki, hogy a kecskebéka félelmetes állat!!

Saját birkáikat legeltetik a gyerekek a nyári szünetben. Azóta ütött az állatok utolsó órája, és ágymelegítőként szolgálnak tovább.

Saját birkáikat legeltetik a gyerekek a nyári szünetben. Azóta ütött az állatok utolsó órája, és ágymelegítőként szolgálnak tovább.

Az állatfogdosásáról: meg lehet fogni a varangyokat is, de ezek bőre mérget választ ki, ezért varangyos kézzel senki ne kezdjen enni, és ne nyúljon a szemébe! Itt bizony meg kell mosni a kezet!
Nem szabad minden állatot megfogni, és ez főleg az állat érdeke. Ha valaki olyan gyors, hogy meg tud fogni egy madarat, inkább ne tegye! Némelyik madárfaj nagyon fél, képes sokkot kapni, és belepusztulni a fogdosásba!
A látszólag elhagyott “árva” őzgidát sem ajánlatos megérinteni; nem árva az, csak épp egyedül hagyta az anyja, aki nem szereti, ha emberszagot áraszt a kicsinye.
És talán nem kell mondani, hogy senki ne fogja meg a rákosi viperát – ez meg az ember érdeke!

Én tehát mindenkit buzdítok arra, hogy bátran lépjen ki a természetbe, és ismerkedjen lakótársainkkal, az állatokkal és a növényekkel!

És azon is el lehet elmélkedni, hogy milyen gyönyörű is ez a teremtett világ, ami körbevesz…!

Letisztult formák, tökéletes színválasztás

Letisztult formák, tökéletes színválasztás. Formatervezők, sztájlisztok és gyógyszerészek sokasága se tudott volna szebbet és hasznosabbat alkotni.

Reklámok

14 thoughts on “2014.05.19. – A gyerek és az állatok

  1. Egyetértek: eltávolodtunk a természettől és a gyerekeket sem visszavezetni akarjuk, hanem még nagyobb távolságot tenni közéjük.
    Sokszor megkaptam már, hogy milyen kis bogármániások a gyerekeim: naná, kicsi koruk óta megállunk minden tücsöknél-bogárnál, megnézegetjük őket, próbálom elmagyarázni, hogy kézzel nem nyúlunk hozzá, ha nem ismerjük, hogy milyen bogár, mert lehet, hogy csíp – de nézni szabad. És békát fogni is. Mert igen, miért félne tőle, ha nem tanítjuk meg neki, hogy ettől félni “illik”.
    Bár ez habitustól is függ. A kislányom mindent megfogdos – a kisfiam tart a békától pl. Pedig mindenki ugyanazt az indíttatást kapta ez ügyben.
    Falusi lányként nőttem fel, volt csirke, malac, mamáéknál tehén – világ életemben tartottam mindegyiktől. Pedig a nagypapám gulyás volt éveken át, volt ahol állatközelséget lássak, mégis majd’ frászt kaptam, ha akkor kellett végigbicikliznem a falut, ha a csordát hajtották.
    Ez ki tudja, miért van. De ettől függetlenül szeretek mindent, ami él.

    A gyerekeimre visszatérve: látom néha az arcokon, hogy komplett idiótának néznek, amikor eső után megyünk gumicsizmában “tócsázni” és hagyom, hogy a vízben ugráljanak. De hát ez van, bevállalom. Annyira boldogok, hogy bőven megéri kb. 2 perc alatt lemosni a gumicsizmát (bár bevallom, olyan is volt, hogy száradás után csak úgy elraktam és a köv. alkalommal senki sem visított, hogy “én pedig nem veszem fel koszosan”).

    Viszont az is tény, hogy a szüleimnél, falun, jobban szabadjára engedem őket – itt a városban rövidebb a póráz, mert sem annak nem örülök, ha kutyaszarba (bocs) lépnek, sem annak, amikor valami hajléktalan fekhelyet fedeznek fel egy bokor alatt.

    Örülök annak, hogy rengeteg könyv, oktatóvideó szól a gyerekeknek a természetről, egyre több tábor van, ami igyekszik közelebb hozni az állatokat, növényeket. Csak nekünk, szülőknek kéne egy kicsit tudatosabbnak lennünk.

    • Fontosnak tartom a szülői példát; hogy a felnőtt milyen beállítódást ad át a gyereknek.

      Pocsolyázni mi is szoktunk, van, hogy akkor indulunk el, mikor esik, hogy végre tudjanak tapicskolni.

      Nem tudom, mi lehet a magyarázata annak, hogy tartottál az állatoktól. Talán valami korai rossz emlék?

      • Nem tudom, nem emlékszem ilyenre. Mindenesetre emiatt nem erőltetem a kisfiamnak, hogy megfogdosson minden állatot. Mert ő is ilyen: érdeklődve figyel mindent, érdeklik nagyon az állatok, de látom, hogy kicsit tart mondjuk a békától. Ő nem fogja meg olyan szívesen, mint ahogy a nővérének egyértelmű, hogy nem csak nézi, de kézbe is veszi.

  2. Én is tartottam az állatoktól. A bodobácstól még elájulni is képes lettem volna, míg annyi lett egy időben, hogy bentre is kerültek, és kénytelen lettem megszokni a kihurcolást, mert agyonnyomni undi meg mégis milyen lenne már. Ennek az alapjára is emlékszem, a szomszéd nő mondta nekem ovisként, hogy ezek kiszívják az ember vérét. Akkoriban úgy számoltam, hogy 5-10 simán leterítene. 😀

    Egy ideig Tízéves is mondta, hogy jaj több mindenre, aztán tavaly megkérdezte, hogy a kezében odébb vihet-e egy gyíkot, hogy azt ne egye meg a macskája. Azóta már mindenfélét megfog, ami mondjuk alap, azután, hogy állatorvosnak készül. 🙂

    • A Te félelmed gyökerét nagyon jól tudod, kedves szomszédotok elintézte egy időre a dolgot.

      Én azt gyanítom, hogy az állattól való félelem hátterében általában valami rossz emlék áll (pl. anyu felsikított egy egér láttán). Onnantól a gyerek megtanulta, hogy az az állat félelmetes.

      És még valami: nehogy úgy tűnjön, hogy szerintem az a normális, ha valaki varangyos békákkal jár-kel. Az üzenet az (lett volna), hogy a gyerek ne bántsa az állatot, hanem tisztelje benne az élőlényt.

  3. Sajnos tényleg távolodunk a természettől, pont szombaton és ma realizáltam újra ezt én is. Mi vidéken élünk, sajnos nem falu és nincs is falusi állattartó rokon, hanem kisváros, és nem is kertes, hanem egy panel negyedik emelete, de annyit vagyunk kint, amennyit csak tudunk, és a Mátra lábánál azért van állatvilág bőven. 🙂 Szereti és ismeri is a fiam az összes előforduló bogárfajtát (a bodobács a kedvence!) – együtt tanultuk meg őket, valamint ismeri a madarakat is. Amitől megretten, azok a darazsak és dongók, ez az én hibám, mert én nagyon félek tőlük, ezt látta ő is, de próbálom jóvátenni, mondom neki, hogy ne féljen, nem bánt, mi sem bántjuk őt, majd tovaszáll, és úgy látom használ. Békát még nem fogott, csak látott, de idővel gondolom ez is eljön. Amúgy minden állatot kedvel és ismer (ha máshonnan nem, hát képeskönyvből, állatsimogatóból).

    Szombaton enyhe esőben voltunk bicajozni, mire egy 50-es hölgy ránk szólt, amikor anyukáméktól fordultunk ki, hogy csak nem bicajozni megyünk, mert hát esik az eső?! Ő is biciklivel volt, térdig érő esőkabátban egyébként. Furcsán nézett rám, amikor a számomra természetest feleltem, hogy dehogynem, hát nem vagyunk cukorból, egy kis esőbe még senki sem halt bele. 🙂 Ma a játszótéren, amikor a fiam nyakig homokosan boldogan építette a várat kezdtem a játszótéri anyukák közül kivetve érezni magam, mert mindenki azért szólt a gyerekére, hogy ne legyen földes, saras, homokos, emiatt persze nyafogtak a gyerekek, mert nem hagyták őket játszani, én meg azt mondtam az enyémnek, hogy érezze jól magát, a ruháját meg kimossuk… Miért baj, ha egy gyerek bepiszkolódik a játék közben? Főleg úgy, hogy ez egy lakótelepi játszi, ahol mindenki maximum 5 percre lakik, de a fent leírt anyukák 1 perc gyaloglásra…

  4. Nem vagyok egy visítós, de mikor a fiam 3 évesen megfogott egy pici békát, és a következő másodpercben meg is puszilta, bizony visítottam 🙂

    • Engem is a hideg lel, mikor a gyerekek siklót vagy békát fognak meg. Valószínűleg jó színész lehettem, mert a gyerekek nem félnek ezektől, tehát valószínűleg nem vették észre, hogy én megtartom a 3 lépés távolságot a hüllőkkel és kétéltűekkel kapcsolatban.

  5. No, az én gyerekeim annyira városiak, hogy a lányom akkor sem mer bemenni a szobába, ha légy van a helyiségben..Sőt a póktól és hangyától is félnek.
    Ez ellen sokat tenni nem tudok, persze,mondom, magyarázom, de ez van..
    Viszont van hörcsögünk már sajnos csak 2 db., kutyánk is és lesz kismacsekunk is.
    Érdekes a kutyákat szeretik, a lányomnak minden kutya cuki, és mindegyiknek meg kell kérdezni a nevét. A madarakat is szeretik, de a rovaroktól, mindegy hogy szárnyas vagy sem, mindegyik fél..

  6. En is panelban nottem fel es az anyam nagyon felt a szoros es tollas allatoktol es irtozott a rovaroktol is . De nekem voltak kis feher egereim is es madaraim is. Amikor kertes hazunk lett, jottek a csirkek es kacsak es egy macska. Tanulnom kellett, hogy ne feljek amikor megfogom oket. Ausztraliaban vannak felelmetes allatok, ami szinten megedzett, de azert meg maig is vannak helyzetek amikor hivom a fiukat, hogy inkabb ok csapjak le a dogot, vagy ok fogjak meg az egeret. A patkanytol felek es a kutyaktol meg mai napig is tartok. Mondjuk vannak olyan kutyafajtak amikotol nem felek, de azt, hogy a gyerek arcat megnyalogassak, arro szo sem lehet, mert a kutyak megeszik a mas kutyak kakajat.
    A fiuk egyebkent rohognek, ha nem akarok egy allat kozelebe menni, vagy megfogni, es igen ferfiasnak erzik magukat amikor megmentik az anyukajukat vagy a noveruket ezektol a lenyektol.

    • Semmi baj azzal, ha egy gyerek vagy felnőtt irtózik vagy tart valamilyen állattól – én is ebbe a csoportba tartozom.
      Az állatok nyalogatását, csókolgatását én sem helyeslem, de a normális viszonyt (amikor tiszteljük az állatban az ÉLŐ lényt) igen.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s