A nagyvárosból vidékre való költözésnek én két fajtáját különböztetem meg.
Az egyik, amikor a család vesz az agglomerációban egy sorházi lakást vagy építenek egy piros falú, kúpcserepes, mediterrán stílusú házat, és reggelente két kocsiban araszolnak be a dugóban a nagyvárosba, a kertet pedig letérkövezik, vagy teleültetik tujával. Ezzel az élettel sincs semmi baj, de mivel az ilyen települések szinte már a nagyváros részének számítanak, és gyakran össze is érnek vele, ezt az életformát inkább kertvárosinak nevezném, mintsem falusinak (hiába van a településnek falu besorolása).
A másik fajtája a vidékre költözésnek az az, amikor a várost elhagyó család a szó szoros értelmében falura, vagy egyenesen tanyára költözik, állatot tartanak, földet művelnek, és a megélhetésüket is igyekeznek ehhez az új élethez igazítani, a helyi közösségnek pedig szerves részei lesznek.
Kb. 10-15 éve volt egy nagy fellendülés; sok városi embernek jutott eszébe akkoriban, hogy gyökeresen életmódot váltson, vidékre költözzön, lassítson, önellátásba kezdjen (vagy legalábbis megpróbálja).
Én is közéjük tartoztam.
Én vidékről származom, nekem voltak tapasztalataim az állattartással, földműveléssel kapcsolatban; hasogattam fát, raktam a bojlerben tüzet, főztem üstházban tököt a disznóknak, etettem cumisüvegből elárvult kismalacot, volt saját veteményesem, kapáltam és törtem kukoricát, tekertem a hurkatöltőt disznóvágáskor, vittem haza “elveszett” kisnyulat és kiskacsát a határból, barangoltam naphosszat az ártéren stb.
Én nem az az eset voltam, mikor a nagyvárosi nő romantikusat olvas a faluról, és kitalálja, hogy mostantól parasztasszonyt játszik – nekem tehát a vidéki élet nem lett volna ismeretlen, hisz csak folytattam volna a gyerekkori életmódomat.
Elkezdtem hát olyan bloggereket követni, akik előttem jártak ezen az úton, és – jól vagy rosszul – megvalósították a vidéki életet.
Bújtam az ingatlanhirdetéseket, a Fb-on tematikus csoportokban érdeklődtem a kiszemelt településekkel kapcsolatban, hogy iható-e a kútvíz és milyen a közbiztonság.
Kerestem a hasonló érdeklődésű emberek társaságát, elkezdtem járni egy “ökoterrorista” körbe, ahol többen közös életmódváltást terveztek (feltűnően sok volt köztük az egyedülálló nő), a neten bebarangoltam az összes magyarországi ökofalut, és ismertem minden komolyabb kezdeményezést.
Házépítési technikákat tanulmányoztam; tetszettek a hobbit-házak, és a dombházak, de utánanéztem a szupervályognak és a szalmabála házaknak is, sőt, még a konténerházon is elgondolkodtam – ennek az volt a vonzereje, hogy elmozdítható és nem kellett rá építési engedély.

Saját sütésű kifli, csemege uborka, az erdőben szedett gomba és paradicsomlé
Az önellátás felé törekvés jele volt az is, hogy az erkélyen paradicsomot meg paprikát neveltem cserépben, otthon sütöttem a kenyeret, amihez a búzát saját kézimalomban őröltem meg, vajat köpültem, befőztem, paradicsomot és uborkát tettem el, gyógynövényeket gyűjtöttem az erdőben, szövőállványon rongyszőnyeget szőttem, és a ruháink egy részét is magam varrtam.

Önellátásom további momentumai: saját gyűjtésű csipkebogyó szárítása a hasítás után. bodzaszedés szörpnek, lyukas pólókból szőtt szőnyegem és kézimalmom